Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Barthezz blogja

Zenei visszatekintő #3: A 2007-es nyár

Barthezz | 2008.05.02. 11:11 | kategória: zene | 17 hozzászólás

Elérkeztünk tehát sorozatunk 3. darabjához, s követve az időrendet, ezúttal a tavaly nyári zenéket venném sorra!

A korábbi írásaimból kitűnő tendencia folytatódott, így nem meglepetés, hogy 2007 nyarán már az is elektro zenét csinált, akinek köze nem volt addig a stílushoz ;-) A zene teljesen elkommerszesedett, elvesztette 1 évvel azelőtti újszerű hatását és a kemény hangzás is igencsak populárissá, mindenki számára emészthetővé finomult. Szinte az összes rádiócsatornán és klubban az elektro zenék pörögtek, s igencsak kezdett jelentkezni a "jóból is megárt a sok" effektus.

Mostani zenei összeállításomban tehát a 2007 nyári zenék hallgathatóak újra. Félreértés ne essék írásom alapján, ugyanis jó zenékről van szó, de valahogy ez akkor sem a 2006 nyár már...

Sorozatom időrendben előre történő haladását pedig ezen bejegyzésemmel lezárnám, hiszen az ezutáni időszak zenéit a korábban közzétett How About Some House Music? 2008 címet viselő mixem tökéletesen összefogja. Ekkor az elektro újra kicsit keményebb zenékkel támadt fel, illetve az elektrot leváltó új hangzás, a keményebb, zúzósabb progressive house (No Dolls, R.I.O.) és a Samim - Heater által elindított új zenei őrület - vagyis a népzenei elemek house zenével keverése - jelent meg. Jelenleg is ezen 3 zenei stílus határozza meg a partyk zenei életét: az elektro még nem tűnt el, bár már jelentősen veszített korábbi csillogásából, emellett azonban már kibontakozóban vannak az új zenei stílusirányzatok is.


A 2007 nyári válogatás tehát a következő linken tölthető le:

Summer in 2007 (edited by DJ Gaaboor)

Tracklist:

01 - Rihanna feat. Jay-Z - Umbrella (Seamus Haji and Paul Emanuel Radio Edit)
02 - Nelly Furtado - All Good Things (Dave Audé Radio Edit) 4:43
03 - Sunblock feat. Sandy - Baby Baby 3:19
04 - Michael Mind - Ride Like The Wind 2:51
05 - Booty Luv - Shine 3:22
06 - Armand van Helden - I Want Your Soul 3:10
07 - Inaya Day - U Spin Me (Mr. Timothy Remix) 4:46
08 - Funkerman & Fedde Le Grand - Wheels In Motion 2:44
09 - Funkerman - Speed Up 2:57
10 - Axwell feat. Charles Salter - I Found You 2:50
11 - David Guetta feat. Chris Willis - Love Is Gone (Rister & Garraud Radio Edit)
12 - Backside Artists - Freed From Desire 2008 3:33
13 - Ida Corr vs. Fedde Le Grand - Let Me Think About It 2:41
14 - Gianluca Motta vs. Snap! & NG3 - Ooops Up (GLM Emotiva XTC Radio Edit)
15 - Dada feat. Sandy Rivera & Trix - Lollipop (The Drill Remix) 4:14
16 - Backside Artists vs. Geen Plank - Sonic Empire 2007 3:06
17 - Porno - Gonna Shake It 3:43
18 - Jellyfish and Masstaff - Undone 3:35
19 - Red Hot Chili Peppers - Snow (Hey Oh) (Hoxton Whores Remix) 4:04
20 - Evermore vs. Dirty South - It's Too Late 2:59
21 - Tiesto feat. Christian Burns - In The Dark (Dirty South Remix) 5:51
22 - ATB - Feel Alive (Sunloverz Club Edit) 3:51

Mindenkinek kellemes szórakozást hozzá!

Utolsó módosítás: 2008.06.19. 16:45

Hozzászólások

powerhouse
1 | powerhouse 2008.05.02. 11:52
Jó kis összeállításnak tűnik, amelyiket ismerem, az mind 5 csillagos :)
Barthezz
2 | Barthezz 2008.05.02. 12:10
Köszi ^^ Igyekeztem megint jól összeválogatni a zenéket ;-)
LordMatteo
3 | LordMatteo 2008.05.02. 16:51
Hm, egy zenét - bár nem teljesen idevágó, mint időrendileg, és a stílusa se egészen - azért hiányolok a listáról :-)

Viszont Hey Oh remixre kíváncsi fáncsi vagyok, nem hallottam még :-)

(Bazmeg, nem indul a letöltés....)

Akkor most a régebbi, trance és hasonló stílusok összefoglalói jönnek?;-)
Barthezz
4 | Barthezz 2008.05.02. 16:54
Nah, már vártam a megjelenésedet :-) Épp azt taglalgattuk Helyzetjelentés topicban, hogy hova tűntél :-)

Nálam működik a letöltés a linken, szal próbálgasd még, mennie kell!

Amúgy melyik zenére gondoltál? ;-)
LordMatteo
5 | LordMatteo 2008.05.02. 16:58
Way I Are.

A link müxik, de pofámba közli, hogy a szerver elérte a teljes kapacitását. Anyád, most frissítettem, elindult szóval már csak a nagyontotálmegabrutálállat 64kb/s sebességü netemtől függ, mikor hallgatom meg :-)

Hiányoztam? :love: xD
Barthezz
6 | Barthezz 2008.05.02. 17:03
Azért annyira nem :-D De most jó hogy jöttél, mivel - ahogy a Helyzetbe is írtam - kb. 3-an, ha megnézitek ezeket a válogatásokat, így hiányoltam volna az egyik törzsolvasómat ;-)

Way I Are kicsit újabb zene, a Give It To Me viszont majdnem rákerült (elektro mixben természetesen), de bele akartam férni a 80 percbe. Így is jónéhány zene hiányzik még, amit szívesen rátettem volna, pl. a Chemical Brothers - Do It Again, vagy a De Souza - Guilty (Eddie Thoneick Remix).

A következo válogatás pedig meglepetés lesz :-) Egyelore azonban még maradok az elektro és house-nál ;-)
LordMatteo
7 | LordMatteo 2008.05.02. 17:11
Nem? ***sír, emoskodik***

Szerintem többen is nézik, pl SW, csak sokan basznak ideírni. Ha csak páran néznénk, nem kellett volna azzal szembesülnöm, hogy a letöltési lista megtelt ;-)

Újabb, bár nekem spec az egész Present Shock Value album a második félév legjobb albuma^^ Nagyon jó zenék vannak ott, pl Time, Scream, Apologize, vagy épp a Way I Are.

Válogatás, electro-house, és meglepi? Mivel 2 évre visszamenőleg megvan a cucc, így kb tippem nincs hogy mi lesz, hacsak nagy sunyin nem dobtál össze megint egy saját mixet :-D
Barthezz
8 | Barthezz 2008.05.02. 18:44
Sajnos a blogom látogatottsága kb. 10-el nott meg a bejegyzés óta (ami új bejegyzés nélkül is minden nap magától megtörténik), szal nem hinném, hogy nagyon sokan letöltötték volna. Inkább csak a sendspace általános leterheltségére tippelek, vagy nem tudom, hogy van ott ez...

Új mixem sajna nem jön még mostanában, majd ha végeztem vizsgaidoszakkal és szakdolim elméleti részével (amit május végégig le kell adnom), utána állok neki a 2. mixem készítésének, szal még egy kis türelmet kérnék ezügyben ^^

Amúgy pedig már elmondtam egyszer a köv. zenei bejegyzésem témáját ;-)

LordMatteo
9 | LordMatteo 2008.05.02. 19:31
Igen? ***meglepett arc***

Őőőő hát persze őő izéé emlékeztem ám rá hihi őőő csak csináltam ahülyét :-DDD

Amúgy kellemes kis válogatás lett ez is, még mindig jó zene, bár egyre inkább érezhető a "mindenkinekmegyezazene" dolog. Amúgy meg ne búslakodj, én kitartok melletted :-D

Viszont hogy halad a teszt?
Barthezz
10 | Barthezz 2008.05.02. 21:15
Köszi ^^ Mint írtam, megpróbáltam ezt is igényesen kiválogatni, de a kommerszesedés így is érzodik persze. Ez általában mindig így van: megjelenik egy új zenei stílus eloszor underground körökben, majd berobban a klubokba, s az újszerűség varázsával tarol. Végül rájön mindneki, hogy ez jó, ezt kell csinálni, s 1-2 éven belül teljesen kommersszé válik a zene, hogy aztán már mindnekinek a könyökén jöjjön ki, s ez megalapozzon egy újabb zenei stílusváltást ;-)

Amúgy milyen tesztre gondoltál?
LordMatteo
11 | LordMatteo 2008.05.02. 21:19
Végülis a "semmi"-re, hogy a látogatottságod hogy növekedett vele. "Teszt" arról hogy mennyire igénytelen itt a Dome nagy része, ennél kevés dolog mutatja jobban.
Barthezz
12 | Barthezz 2008.05.02. 21:29
Jah okés. De akkor ezt már PM-ben, illetve az adott bejegyzésem kommentjeinél kifejtettem részletesen is.
13 | kopé 2008.05.03. 18:23
Nem ogndoltam, hogy a te - elvileg, amennyiben jól tudom - elektro közponú mixedben találkozhatunk majd olyan számokkal, amiket még ma is napi rendszerességgel lehet hallani a k.böző rádiókon. :)
Barthezz
14 | Barthezz 2008.05.03. 19:43
Attól még, hogy a rádió játssza, elektro ;-) Csak épp ez mutatja tökéletesen a műfaj teljesen kommersszé válását ;-)

Amúgy melyik zenékre godnoltál?


Jah és rajt az Axwell - I Found You, amit már 4-5 hónapja egyik Dome-tali óta ígérgetek neked, szal most itt az alkalom, hogy végre leszedhesd a zenét :-D
15 | kopé 2008.05.03. 19:55
kb az első két track miatt ugrott be ez a gondolat. :)

a számot, pedig jó, okés, mindjárt lekapom:D
Barthezz
16 | Barthezz 2008.05.03. 20:01
Kénytelen leszel csatolt áruként a többi 21-et is :-D

Az elso 2 track amúgy nem az eredeti R&B változat, de mint írtam a #2-es bejegyzés kommentjeinél, minden válogatás, mix, buli stb. egy picit lightosabban kell, hogy induljon ;-)
17 | kopé 2008.05.03. 20:12
nem igazodok már ki ebben a zenei világban, én ha egyk oncerten kint vagyok, már a legelejétől azt várom h a lehető legnagyobbat tombolhassam ^^

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.