25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Alkonyattól pirkadatig (From Dusk Till Dawn)

Barthezz | 2008.07.03. 14:42 | kategória: filmek

Egy újabb remek klasszikussá vált filmet (1997) szeretnék ajánlani Olvasóimnak, melyet én is csak nemrég pótoltam be. Idő hiányában nem mélyednék bele olyan mélyen az elemzésbe, mint tettem azt korábbi, a Négy szoba kritikám esetén, de igyekszem ezúttal is minden lényeges momentumot kiemelni a filmből!

Kezdjük hát először is a rendező-forgatókönyvíró párossal, akik itt sem mások, mint Robert Rodrigez és Quentin Tarantino (ezúttal Tarantino-é a forgatókönyv, Rodrigez pedig a rendező szerepében leledzik). A hollywoodi rendezőpáros már számtalanszor bizonyította, hogy tökéletesen tudnak együttműködni, s ha egy film címe mellett felmerül a nevük, szinte egyértelmű tény, hogy abból rossz nem sülhet ki, mi több, szinte kötelező beülni rá a moziba! Kettejük abszurd, morbid humora tökéletesen kiegészíti egymást: míg Tarantino főként a teljesen természetesnek és hétköznapinak ható, mégis zseniális párbeszédek írásában jeleskedik, addig Rodrigez a brutális képi világért, a nagyobb vérfürdőkért felelős (természetesen ez utóbbi is lételeme Tarantino filmjeinek, azonban Rodrigezhez képest kevésbé elnagyoltak, s nem ilyen grandiózus mértékűek a véres jelenetek). Teszik azonban mindezt úgy, hogy a néző egyszerre szörnyülködjön a kegyetlen képsorokon, de egyúttal a sajátos morbid humornak köszönhetően nevessen, mosolyogjon is rajtuk, s ez bizony nem kis feladat, melyet a 2 rendező bármikor probléma nélkül képes megoldani.

A film főbb szerepeiben ismét sztárparádét fedezhetünk fel: George Clooney és Quentin Tarantino (aki igencsak testhez álló szerepet kapott!) alakítják a szökésben lévő bűnöző testvérpárost, míg a Ponyvaregény és Kutyaszorítóban filmekből jól ismert Harvey Keitel egy volt lelkészt alakít, aki lakókocsis kirándulásra viszi gyerekeit, ám útjuk egy véletlen folytán összefonódik a menekülő testvérpároséval. Nem hagyható ki a stábból Salma Hayek neve sem, aki ugyan csak mellékszerepet kapott a filmben, ám ebben a rövidke jelentben minden idők egyik leghangulatosabb táncjelenetét alakítja a kamerák előtt! (A 2 évvel korábbi szintén Tarantino-Rodrigez nevéhez fűződő Négy szobában szintén hasonló mellékszerepben láthattuk a színésznőt, itt azonban a táncjelenet sokkal dominánsabb szerepet, s egyben fordulópontot is tölt be a filmben.)

A rendezés és a főbb színészek ismertetése után következzen a film történetéről is néhány szó, ugyanis ez sem hétköznapi! A film ugyanis 2 teljesen más - műfajilag is tökéletesen elkülönülő - történeti részre tagolódik!

--- A most következő sorok SPOILER-t tartalmazhatnak a filmet még nem ismerők számára, így akik még csak most tervezik megtekintését és nem szeretnének semmit sem előre megtudni a történetből, azok ugorják át a következő két bekezdést! ---

A film első felében megismerjük a Gecko testvérpár, Seth (George Clooney) és Richard (Quentin Tarantino) történetét, s hajmeresztő rendőrök előli menekülésüknek csöppenünk egyenesen a középpontjába, melynek során túszul ejtik a volt lelkész Jacobot (Harvey Keitel) és családját, hogy segítségükkel Mexikóba szökjenek át. Tömény feszültségekkel teli akció-krimi tehát a történet első része, melynek a menekülők határon való átszökésük, s társaikkal való találkozási pontként a Titty Twister fogadóba való betérésük vet véget, ahol aztán rövid idő múlva elszabadul a pokol…
Mint Salma Hayek tánca után kiderül, a fogadó ugyanis egy vámpírcsapat gyűjtőhelye, akik kegyetlenül végeznek minden hozzájuk betérő éjszakai motoros és kamionos vendéggel! Azonban a ma este vendégei nem egyszerű halandók, hanem profi harcosok, akik csatlakozva eddigi hőseinkhez felveszik a harcot a vámpírcsordával! Innentől kezdve a film tehát homlokegyenest műfajt vált, s izgalmas akció-krimiből átmegy trash-horrorba, azaz inkább horror-paródiába. Eleve a történet miatt sem vehető ugyanis teljesen komolyan ez a hirtelen fordulat, s mindezt az ábrázolásmód is megerősíti: a vámpírok és emberek egymást trancsírozó jelenetinél nem csak szörnyülködünk, hanem néha el-elmosolyodunk, nevetünk, s igen jól szórakozik így végig a néző! (Példának okáért az egyik jelenetben vízipisztollyal és vízi bombákkal megy Jacob fia a vámpírok ellen, melyet a volt lelkész előtte megáldott, a vámpíroknak ugyanis köztudottan halálát okozza a szentelt víz.) Aki látta Rodrigeztől a Terrorbolygó című tavalyi - szintén trash-horror-paródia - filmet, az tudja, miről beszélek.
A film végi csattanóból pedig nem szeretnék lelőni semmit sem, de az utolsó pár képkocka tökéletes morbid hangulatú zárása a filmnek!

Ilyen film közben történő hirtelen és éles műfajváltásra nem nagyon lehet példát mondani a filmtörténelemből, így az Alkonyattól pirkadatig mindenképp egyedülálló alkotásnak mondható! Bevallom, ez az ominózus műfajváltás annyira jól sikerült, hogy fél-háromnegyed óra eltelte után teljességgel meg voltam győződve arról, hogy rosszul informálódtam korábban a filmről, vagy pedig csak kevertem valami mással, ez ugyanis abszolút de nem vámpírfilm! A fogadóba való betéréskor már azért kezdett újra gyanús lenni számomra a dolog, de Rodrigez még akkor is olyan jól altatta a nézőt, s húzta az időt Salma Hayek táncjelenetéig, hogy megintcsak elhitette: ebben a filmben semmi természetfeletti nincs, s nemsokára folytatódik az addig bemutatott akció-krimi jelentek sora. Aztán a zseniálisra sikeredett táncjelenet után hirtelen megjelennek a vámpírok, s teljességgel új irányt vesz a film addig megszokott vonala, ami azonban semmit nem von le a film élvezeti értékéből, sőt, hozzáad még! Zseniális rendezői megoldás ez, mely szintén Rodrigez és Tarantino profizmusáról árulkodik!

Aki tehát szereti Rodrigez és Tarantino filmjeit (van olyan ember, aki nem?), annak az Alkonyattól pirkadatig is kötelező darab! A filmnek készült egyébként 2 folytatása is, ám ezekhez már nincs köze a Rodrigez-Tarantino párosnak, s állítólag csak nagyon gyenge árnyékai az eredeti filmnek.

10/10

Utolsó módosítás: 2008.07.03. 15:30

Hozzászólások

cygary
1 | cygary 2008.07.03. 15:21
Apám kedvenc filmje, a végébe néztem bele nemrég hát igen :D Így legalább megtudtam az előzményeket de lassan meg kéne nézni egészbe is.
Barthezz
2 | Barthezz 2008.07.03. 15:32
Nah hát akkor mielőbb pótold ;-) Mindenesetre ez, hogy a végét már láttad, vmelyest lerontja a filmélményt, hiszen óriási fordulat a film közepén lévő hirtelen műfajváltás, s ha erre nem számít a néző, úgy eszméletlen a hatása! De azért így is remélem tetszeni fog ;-)
cygary
3 | cygary 2008.07.03. 15:36
Biztos. Egyébként a vége meg tényleg üt :D Egyszerre döbbentem le de azért röhögtem is hogy ennyi és kész :P
Barthezz
4 | Barthezz 2008.07.03. 15:38
Mondjuk én még szívesen elnéztem volna egy darabig a filmet, a 2. fele kicsit rövidnek tűnt, de ez legyen a legnagyobb hibája ;-) A vége is mondjuk a teljes film ismeretének tükrében üt igazán, mikor egyszercsak ugyebár megmutatják hátulról is a fogadót :-)
cygary
5 | cygary 2008.07.03. 15:40
Nyehehe. Igen. Amúgy a folytatásokat nem érdemes megnézni ugye? :D
Barthezz
6 | Barthezz 2008.07.03. 15:44
Én azt halottam róluk, hogy nagyon gyengék lettek, mint általában az olyan folytatások, ahol az eredeti rendező és forgatókönyvíró nem vállalja el, s a helyükre ültetnek vki mást...

De amúgy erre én is kíváncsi lennék, szal aki látta a 2-3. részt, az legyen szíves ossza meg velünk a véleményét, hogy érdemes-e azért egyszer megnézni azokat is, vagy valóban nagyon feledhető alkotások?
LordMatteo
7 | LordMatteo 2008.07.03. 19:51
2. rész eccernézhető volt számomra.

Amúgy én ezt a filmet 2000-ben látam asszem, 8 évesen azt hiszem érthető, hogy nem értékeltem Tarantinoék humorát, csak egy fosn filmnek tünt akkor. Azonban egyre több helyről kapom meg a magamét, hogy ezt pedig látni kell, mert ez jó film, csak érteni kell.

Szóval kedvet kaptam az újboli megnézéshez 8 év után (Jézusom, 8+8, 16 év...öregszik a világ :-( ), és azt hiszem, meg is fog változni a nézőpontom erről a filmről^^ Köszönjük az ismét igényes kritikát, profi ;-)
Barthezz
8 | Barthezz 2008.07.04. 11:12
Hát mindenképp nézd meg akkor újra, 8 éves fejjel evidens, hogy nem lehet értékelni egy ilyen filmet. Ezt amúgy egy ennyi idős gyerkőcnek nem is engedném megnézni: egyrészt a képi világa egy kisgyerek számára eléggé sokkoló és egy 8 éves gyerek ne vérfürdőt nézzen még, másrészt a mondanivalót sem fogja megérteni egy ekkora gyerek, s semmi nem jön át neki a filmből a vámpírtrancsírozáson kívül.
Barthezz
9 | Barthezz 2008.07.04. 11:14
A 2. részről amúgy tudnál bővebben is írni?
Barthezz
10 | Barthezz 2008.07.04. 14:19
Nah utánanéztem neten. A 2. rész állítólag bűnrossz, így nem érdemes egyszer sem megnézni. A 3. rész rendezését azonban visszavette Rodrigez, pontosabban a testvérére bízta, s bár az első résznek nem ér a nyomába, de a félresikerült 2. résznél nagyságrendekkel jobb, így ez a rész még a nézhető kategória. Legalábbis 1-2 neten talált vélemény szerint.
LordMatteo
11 | LordMatteo 2008.07.04. 16:01
Hát őőő a 2. része egy egyszer is alig nézhető, nem túl emlékezetes alkotás :D

Ennyit tudok róla bővebben, ennyi maradt meg kb belőle.
Barthezz
12 | Barthezz 2008.07.04. 16:15
Előbb még egyszernézhetőt írtál, de végülis mindegy ;-) Ha lesz időm, azért pótolom ezeket is, a 3. részt legalábbis mindenképp.
LordMatteo
13 | LordMatteo 2008.07.05. 10:39
Megnéztem a Zakonyattól Pirkadatig-ot, hát vazz, mintha nem is láttam volna kisebb koromban :-O

Így, kétszer olyan idősen (OMG tényleg öreg vagyok :D) egy kib*sszott jó film! Főleg hogy Tarantinoék sajátos humorát is kedvelem, így nagyon tetszett, a műfajában 10/10

Barthezz, a lényeg hogy a második részt kb egy éve láttam, és szinte semmire sem emlékszem belőle, bár az első rész fényében lehet ismét megtekintem, legalább tudom hogy miért lesz sz*r :-D

Mindenesetre a filmről alkotott képem a bejegyzésed miatt változott^^
Barthezz
14 | Barthezz 2008.07.05. 16:21
Nos ha tényleg így van, akkor most nagyon örülök, ugyanis igazából ez a blogolásom lényege, s ezért van értelme időt szánnom egy-egy filmről való részletesebb értekezésre! Máris nem fáradtam hiába ;-)
Én is köszönöm ugyanakkor a blogom iránti érdeklődést, illetve hogy az írásom hatására néztél meg egy filmet és értékelted át magadban az addig róla alkotott negatív képet!
Most kb. hasonlót érzek mint McCl@ne anno a This Is England kritikájának idején és tényleg igen jó érzés! ^^
15 | Csut 2008.08.29. 14:00
Jó volt végigolvasni a kritikát! Végre nem csak arról volt szó, hogy mennyi vér volt, meg milyen menő Clooney tetoválása. Mert sajnos eddig akár kivel beszéltem erről a filmről, szinte csak ez a két téma merült fel.
Tarantino egy félisten. :)) Amit alakít a filmben is...elmebeteg. :D
A többi részt nem láttam éppen azért mert én is azt hallottam, hogy borzalmas.
Barthezz
16 | Barthezz 2008.08.31. 20:45
Köszi az észrevételedet! ^^ Sztem abszolút nem a vérfürdő, vagy Clooney tetoválása a film lényege, így aki csak ennyit képes látni belőle, annak egy ilyen kaliberű film nem való, s maradhat a ZS-kategóriás akció és horrorfilmeknél.

A 2-3. részt már beszereztem, s tervezem a megnézésüket. Mégiscsak úgy döntöttem, hogy pótolom őket, legfeljebb majd jól megbánom ;-)

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.