Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Barthezz blogja

Esküvő, Diák TV, Borsodi, avagy viszontagságaim az ország másik végében (1. rész)

Barthezz | 2008.08.20. 20:47 | kategória: nyaralás | 18 hozzászólás

5 napos nyaralásom friss élményeit szeretném röviden elmesélni, fókuszálva inkább az érdekesebb eseményekre. Közzéppontban tehát a tortúra, és nem a bortúra!

Történetünk ott kezdődik, hogy családunk meghívást kapott egy távolabbi rokonunk esküvőjére egy piciny Északi-középhegységbeli faluba, Dédestapolcsányba. S ha már egyszer arra járunk, gondoltuk, időzzünk el pár napot a térségben, s ismerjük meg az ország másik szegletét! Nem számoltunk azonban azzal, hogy bizony teljesen mások afelé a szokások, mint mifelénk Zalában, így hát nyaralásunk nem szűkölködött a kalandokban!


Utazás alatti extra nyelvgyötrő

Kezünkbe vettük hát az autós térképet, s 16-án reggel el is startoltunk Zalaegerszegről. Budapestig, illetve az M3-ason az egri leágazóig nem is volt különösebb problémánk, ellenben az ezután következő etapon vezetési és tájékozódási készségeink mellett nyelvtörő avagy nevetés-visszafojtó képességeinkre is szükség volt. Már amennyiben sikeresen el akartuk olvasni a térképet, s a helyes útirányt, valamint nyaralásunk leendő állomásait célba venni! Maga úticélunk, Dédestapolcsány neve sem egy egyszerű eset egyébként, de Zalához képest a térség ezenkívül is igencsak bővelkedik a fura településnevekben. Így hát össze is gyűjtöttem a kedvenceimet!

- Bélapátfalva - Nah erről azért már hallottam, mindenesetre most átutazóban én is járhattam végre eme településen, aminek továbbra sem tudom eldönteni, hogy nevének helyes tagolása Bél-apátfalva, Béla-pátfalva, vagy B-lapát-falva-e!
- Mályinka - Neve pontos j-vel és egy 2.0 utótaggal írva akár TamásBp következő nickneve is lehetne a fórumon ;-)
- Ragály - Hát itt tuti nem laknék, még jó hogy konkrétabb megnevezéseivel, Leprával, Ebolával vagy Maláriával nem találkoztunk!
- Kisbarca, Nagybarca - Barcelona rajongóknak kötelező zarándokhely mindkettő! Barcika pedig úgy tűnik, ezen települések becézése (?).
- Nekézseny - Próbálom megfejteni, vajon hogyan születhetett az elnevezés: "Ne késsen!" "Nekézzsen!" "Nekézseny!" ... Így talán? (Remélem nem tűnök nagyon pihentagyúnak :-D )
- Sáta - A viccet bizonyára ismeri mindenki, mikor is a szomszédos falu templomának ajtaján a pap a következő feliratot hagyja: "A mai mise elmarad, Sátán vagyok."
- Szentlélek - Ha már van egy Sáta, legyen egy ellenpárja ;-)
- Parasznya - Azt hiszem, ez no comment ;-)
- és végezetül: Büdöskútpuszta - Nah ezen első olvasásra hanyatt vágódtam! xD Elnézésem kérném tehát minden büdöskútpusztai olvasómtól! ;-)


Az esküvő krónikája

Nyaralásunk első estéje tehát a már említett esküvővel telt, s hamar szembesülnünk kellett vele, hogy itt bizony némiképp eltérő szokások honosak, mint nálunk, az ország másik végében.

Kezdődött a kalamajkák sora azzal, hogy délután 2 órára ki volt írva a vendégvárás, 3-ra pedig a polgári esküvő. Miután mi már dél körül megérkeztünk, s üdvözöltük távoli rokonainkat s a leendő házaspárt, jó zalaiak módjára gondoltuk, 3/4 3-ig kényelmesen elfekszünk majd szállásunkon, míg megérkezik az összes vendég, s pontban 3 órára szépen lebattyogunk a fogadó mögé az esküvőre. Hát, rosszul gondoltuk, fél 3-kor ugyanis szintén zalaegerszegi rokonaink felszóltak a szobába, hogy lassan lejöhetnénk már, mert rajtunk kívül mindenki nagyban falatozik már az asztaloknál! Álljunk csak meg egy szóra?! Falatozik? Asztaloknál? = Vendégvárás? Wáddöfákk? Hát, jó tudni ezt is :-D Gondoltuk, annyit tesz a kifejezés, hogy várják a vendégeket és kb. ennyi. Szal mint kiderült, tévedtünk, s a fogadásuk és az esküvő előtti megvendégeltetésük is benne foglaltaik a kifejezésben!

Így hát gyorsan kiöltöztünk, s már rohantunk is le az asztalokhoz. Itt szembesültem első meglepetésemmel: INGYEN VAN A SÖR! VÁÁÁ DE JÓ!!! Majd első gyors csalódásommal is: az ingyen sör a környéken honos, előszeretettel fogyasztott BORSODI! Áh mondom, nem gáz, ingyé' van, megiszom ezt is, sörnek sör. Hát mitagadás, ebben is tévednem kellett, a sörhöz ugyanis nem sok köze volt az ízének, ehelyett inkább a lóhugy és a szóda keverékéhez tudtam első kortyra hasonlítani ;-) Nah de az első üveg után ezt is meg lehetett szokni, igaz, továbbra sem egy Carlsberg, egy Edelweiss, vagy ha mindenáron ragaszkodunk a magyar sörökhöz, nem egy Soproni élményét nyújtotta. Nah de sebaj, a jelszó itt: Borsodi Borsodi Borsodiiii!!!!

Pikk-pakk vége is lett az úgynevezett vendégvárásnak, s következett az esküvő, majd pedig a templomi rész is. Nah most tudni kell, hogy a templom a falu másik végében, 3 km-re van, s mivel mindenki ivott már, egy külön busz szállította le a vendégeket. Nah de milyen busz volt ez! Döcögött, zörgött, maximum sebessége kb. a 30 volt, s hozzá képest a BKV oly előszeretettel szidott buszállománya bizony luxusjárműveknek számít! Nah de azért nem esett szét a járgány, s odaértünk a templom közelébe, ahonnan kezdetét is vette az esküvői menet.
Apropó. Esküvői menet. Hát ilyen sincs Zalában, szal ez is némileg újkeletű volt számunkra. Meglepetés itt is ért minket, mikor is 2 tetszetős lány megjelent a menet mellett egy kosár igencsak ínycsiklandozó kaláccsal, s én naívan éhes kisgyerek módjára venni akartam belőle, de mikor nyúltam felé, váratlanul betakarták előttem egy terítővel. Utána esett le persze a tantusz, hogy ez a kosár nem a násznép javára, hanem a faluban, a házak, kerítések mentén bámészkodó emberek részére van fenntartva, s őket illeti a finom eledel. Hát ezt is beszoptam... :-D De nem baj, gondoltam, majd a lakodalomban úgyis degeszre zabálom magam :-P

Amúgy maga a templomi esküvőben semmi extra nem lett volna, ha nem épp ekkor kap el legjobban parlagfű allergiám! Szemem ugyanis olyannyira bedagadt a templomba érve, hogy egyszerűen nem bírtam nyitva tartani, s mivel a szemcseppem a szálláson maradt, hunyorogva kellett végignéznem a szertatást. Meg se merem nézni az ott készült felvételeket, tisztára olyan fejem van sztem, mint aki az unalomtól bealudt, holott figyeltem én ám, csak kénytelen-kelletlen csukva kellett tartanom a szemem! Nah ezt magyarázzam meg a felvétel megtekintőinek...! :-D

A templomi esküvő után következett végül a várva várt lakodalom - természetesen újabb meglepetésekkel! A mennyasszonytánc és a vőlegény vicces próbatételei, pl. a menyasszony cipőjéből ivás után (itt úgy látszik nem éjfél körül, hanem még a lagzi elején szokás ezeket megrendezni) következett a vacsora, ahol az első fogás még nem újkeletű dologként a húsleves volt. Hozták ki sorra a gőzölgő, ínycsiklandozó tálakat az asztalokhoz, s 2 asztalnál is, ahova még nem jutott leves, egyszer csak bődületes erővel elkezdte a vendégsereg a kanalával a tányérat verni, s olyan csörömpölés támadt, mintha az általános iskola menzáján lettünk volna! Először nem tudtam a vendégek "magukból való kikelését" mire vélni, de aztán okosan konstatáltam szüleimnek, hogy bizonyára még nem kapták meg a levest, s így adják a felszolgálók tudtára, hogy az ő asztalukhoz hozzák a következő levest! Ennek biztos tudatában némileg meglepetésként ért, mikor az említett 2 asztal a leves megkapása után újra elkezdte a műsort, de megintcsak nagy bölcsen megállapítottam, hogy biztosan repetázni akarnak! Teóriám akkor borult, mikor a mi asztalunk is rázendített a kanál-műsorra, s egy hangosabb megjegyzést tettem a szüleim felé: "A mi asztalunknál miért verik a tányérat? Hiszen még nem fogyott el a leves!" S ebben a pillanatban meghűlt szemekkel néztek rám a környéken ülők. Hoppá. Ajjaj. Vmi rosszat szólhattam - ért a hirtelen felismerés. Majd egyik kedves vendégtársunk elmagyarázta, hogy azért verik kanállal a tányérat, hogy a menyasszony és a vőlegény megcsókolják egymást! O-o Vagy úgy! Valóban! Rögtön megvilágosodtunk, mikor odanéztünk a főasztalhoz, s amint az ifjú pár ajkai összeértek, abbamaradt a nagy zendülés. Hát, legalább újabb dologgal lettem okosabb ;-)

A "kálvária" aztán a 2. fogásnál folytatódott, mikor a levest befejezve kissé meglepett minket a 2. fogás: sárgarépa és főtt csirkemell! Nahbazmeg, hát ez a levesbe kellett volna!! - Zalában ugyanis így szokás ;-) Később egy másik dunántúli vendéggel beszélgetve megtudtuk, hogy ők már készültek erre, s direkt nem ették meg a levest a 2. fogásig. Nekünk viszont ez ígyjárós volt, s kénytelenek voltunk leves nélkül elfogyasztani a levesbevalót... ;-) Sebaj, ettől még finom volt, s ez legyen a legnagyobb gond!

Több tortúra hál' Istennek már nem ért minket az esküvőn, az est további része a már megszokott keretek között telt. Falusi lakodalomhoz képest egyébként egyáltalán nem volt falusias jellege a lagzinak, tökéletes, első osztályú felszolgálás és rendezés, 4 tagú élőzenekarral, akik abszolút nem falusi mulatóst játszottak, hanem igazodva a vendégek igényeihez mindenféle zenét. A Kaoma Lambadájára és a TNT Titkos üzenetére nosztalgia gyanánt még én is bementem a táncot ropni! De volt Omega - Petróleumlámpa, vagy Fenyő Miki - Limbó láz is például.

Mindent összevetve, jó kis esküvő volt, rég éreztem már magam iylen jól, s érdekes volt a zalai-dunántúli szokások után a Borsod megyében honos esküvői és lakodalmi szokásokkal is megismerkedni - még ha ehhez át is kellett esni néhány kissé cikisebb eseten ;-)


--- folyt. köv. ---


Utolsó módosítás: 2009.07.22. 21:50

Hozzászólások

powerhouse
1 | powerhouse 2008.08.20. 20:59
KIssé??? a Csókos azért már egy igazi, amolyan napalmos égés :D
2 | kopé 2008.08.20. 21:14
Hat lehet, hogy a borsodi vonatkozasaim miatt, de nekem ezen telepulesnevek ismeretesek voltak mindig is (mondjuk foleg a kisbarcai - egykori - gyermekotthon miatt), Barcika pedig Kazincbarcika akarna lenni. ;)

A tobbi resze pedig valoban a mindenhol eltero szokasoknak tudhato be, bar a huslevest meg mi is kulon esszuk a zoldsegektol, pedig Pest megye rullz :D

Kivancsi vagyok milyen erdekes tapasztalatokkal gazdagodtal meg, varom a 2. reszt. :)
3 | sipec 2008.08.20. 22:40
belapatfalva, pl a volt cementgyar;)
Martin 19
4 | Martin 19 2008.08.21. 01:03
Hát nekem mondjuk teljesen megszokott nevek ezek a falu/város nevek :-D Amúgy jó bejegyzés ^^
5 | kopé 2008.08.21. 01:52
Belapatfalva-ra van egy gondolatom.
Az "apat" regen egy tisztaseg volt, nem? Szoval Bela-apat-falva, csak az a-a egybeolvadt az ido folyaman, merthogy a kimondas konyebb, nezzetek hulyenek, de sztem igy lett Belapatfalva :D
Barthezz
6 | Barthezz 2008.08.21. 06:27
Köszönöm a kommenteket, meg az időközben befutott 1-2 PM-et is, örülök, hogy több embernek is elnyerte tetszését az élménybeszámolóm!

powerhouse: Igazán köszi :-D Tisztában vagyok vele amúgy én is :-D

Martin: Hát nyilván Te ott élsz születésed óta, így megszokottak ezek a településnevek már számodra. Nekem a zalai falvak elnevezése egyszerűbbnek, s kevésbé viccesebbnek tűnik, persze lehet, hogy Te pedig pont fordítva lennél, s az itteni elnevezésektől dobnál 1-2 hátast :-)

kopé: Igazából ez a része a bejegyzésemnek csak poén volt, nyilván Bél-apátfalva a helyes tagolás, csak jól esik eljátszani kicsit a Béla és lapát szavakkal ;-) Amúgy sztem az előtag nem Béla, hanem bél, több ottani településnévben is felfedeztem ugyanis ezt a szót. Hasonló, mint pl. nálunk Zalában a -szeg végű települések (Egerszeg, Milejszeg, Pálfiszeg).
Barthezz
7 | Barthezz 2008.08.21. 06:29
Kijavítottam gyorsan 1-2 gépelési hibát, vmint bővítettem a településnevek listáját Parasznyával. Ezt tegnap vhogy kifelejtettem ;-)
LordMatteo
8 | LordMatteo 2008.08.21. 06:36
Élvezet volt olvasni, grat :-)

Bár én kevesebb mindenen lepődtem meg, pl esküvői menet az itt is van, de a húsleveses dolog nálunk hétköznapi :-) Az esküvő előtt pedig hiba nem odamenni legalább 1 órával, olyankor sok a kaja :P
Barthezz
9 | Barthezz 2008.08.21. 06:43
Köszi itt is a kommentet, bár már PM-ben is megtetted észrevételeidet ;-)
Hát nálunk Zalában bizony egész máshogy vannak ezek szerint a szokások, s nekem eddig ez volt a természetes (bár itt is kb. 2 esküvőn ha voltam életemben ;-) ) Továbbra sem bírom amúgy felfogni, hogyan lehet a sárgarépát a levestől külön megenni, annak a levesben a helye és kész, pont :-D
LordMatteo
10 | LordMatteo 2008.08.21. 06:52
Én meg levesben sem eszem meg a répát, nem szeretem :P
Barthezz
11 | Barthezz 2008.08.21. 07:20
Pedig főve sztem finom, ráadásul tele van vitaminnal, béta-karotinnal, szal rendkívül egészséges is! (Igaz, a tápanyagok fele sajnos kifő belőle, így nyersen jobban ajánlott a fogyasztása :-) )

/életmódtanácsadó dr. Barthezz OFF :-D
powerhouse
12 | powerhouse 2008.08.21. 08:18
Ne sértődj meg, várom a következőt is ;)
13 | Szekuj 2008.08.21. 11:04
Szentlélek amúgy Erdélyben is van.
Azt a tányérverős szokást itt is gyakorolják egy-egy falusi lakodalomban, de rendkívül irritálónak és civilizálatlannak tartom.
A hús meg a répa valóban a levesbe való. =]
daemoonhunter
14 | daemoonhunter 2008.08.21. 12:09
Jó volt olvasni:)
Mint borsod megyei lakos sok újdonságot nem fedeztem fel a szövegben, a fent említett falvak közül 1 kivételében már voltam bicajjal, elég szép helyek, a nevükkel mindig viccelődünk haverok közt:D
A levestémához: nálunk külön van hús, főve, főtt zöldségekkel, ill burgonyával.

*Büdöskútpuszta: itt úgy tudom nemrég lett kiépítve az áramhálózat, szóval nem hinném, hogy bárki is megsértődhet:D A lakosok nagy része 60 feletti:D
Gump
15 | Gump 2008.08.21. 13:02
Ha már Bélapátfalva, Barthezz tippelt helyesen szerintem, ott van a falu mellett a Bélkő-hegy. Amúgy ja, én mint Heves megyéből származó egyén nem csodálkoztam a kaján, azon inkább, hogy az elején volt a menyasszonytánc. :o
Ha meg magyar sör, akkor csak a Borsodi!!!
Barthezz
16 | Barthezz 2008.08.21. 14:10
powerhouse: Ma este jön ;-) És természetesen nem sértődtem meg, vettem a poént, erre utalt a 2 smiley is a válaszomban ;-)

elaccy: Engem is baromira idegesített, mikor már vagy 10-edszerre zendítettek rá a kanállal, ráadásul néha úgy, hogy az ifjú pár éppen evett, s tele volt a szájuk a vacsorával... Szvsz elég óvódás egy szokás, de hát ezeken a helyeken úgy látszik ez a divat ;-)
Nálunk Zalában pl. kásapénz szokott lenni ehelyett, ezt el is felejtettem megemlíteni az irományomban.
Leveses témában meg végre vki egyetért velem :-D

daemoonhunter: Huhh, akkor megnyugodtam, nem leszek a büdöskútpusztaiak által meglincselve :-D Thx Neked is a kommentet, örülök, hogy tetszett az írás!

Gump: Igen, ez a korai menyasszonytánc elég fura volt, de ezek szerint ez nem borsodi szokás akkor, csupán a mostani lakodalomban dönthettek így.
Sör terén meg ízlések és pofonok, nekem is van 1-2 haverom, aki szereti a Borsodit, én viszont meg nem bírom inni ;-)
17 | kopé 2008.08.22. 13:26
hopsz. égés. :D
Barthezz
18 | Barthezz 2008.08.22. 13:28
Mármint melyikre gondolsz? :-D

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.