Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Barthezz blogja

A nagy energiaital teszt #4: G - N

Barthezz | 2009.01.03. 11:06 | kategória: energiaital teszt 1. tesztkör | 16 hozzászólás


Először is megragadnám az alkalmat és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánnék minden kedves olvasómnak! Másodszor pedig folytatnám a gyűjteményemben található energiaitalok bemutatását, ezúttal a G-től N betűig terjedőek kerülnek sorra!


Get Up

A fővárosban még nem találkoztam ezzel az energiaitallal, s egy zalaegerszegi Coopban fedeztem fel dobozát. Elképzelhető persze, hogy a Coopokat bejárva Budapesten ott is sikeresen ráakadhatnánk. Ára mindössze 120 Ft körül volt, tehát az alsókategóriás energiaitalok sorát gazdagítja. A doboz első ránézésre elég gagyinak tűnhet, hiszen még a címoldalát is telenyomtatták mindenféle szöveggel, ami véleményem szerint nyugodtan elférhetett volna hátul is, ráadásul még csak egy logót sem láthatunk sehol. Íze a jól megszokott átlagos tutti-frutti, vagyis nem Bomba-szintűen kiemelkedő, de nem is szörnyű, mint mondjuk a Tesco Energiaital vagy a Buldoser. A taurin- és koffeinmennyiség is a szokásos, szóval egy újabb egyen-energiaitallal van dolgunk. Ha látunk vhol ilyen áron, vásárolhatunk belőle, de akkor inkább ennyi pénzért az Adrenalint vagy a Wattot jobban megéri.

kép: a Get Up energiaital


Go

Egy ár/érték arányban nagyon jó energiaitalt ismertetnék most, ez pedig nem más, mint a 2 betűs Go. Ez az energiaital főként a Nyugati-pályaudvaron és környékén levő kisboltokban fordul elő, de HÉV-megállókban is találkoztam már vele, valamint a Lehel téri Luxban és a Retro-24-ben is kapható. Ára 150 Ft körül mozog, az utcai trafikokban viszont nyilván kicsit drágább. Doboza rendkívül elegáns, semmi felesleges felirat nincs rajta, csupán a Forma-1-es rajt feelingjére hajazó "Go - energy drink" olvasható két rajtzászló között. Íze kimondottan kellemes, afféle ízletes tutti-frutti változat, összetevők terén pedig a szokásos 32 mg koffeint és 400 mg taurint tartalmazza. Ha tehát vhol Go-t látunk, érdemes venni belőle, hiszen viszonylag kedvező áron egy finom energiaitalt kapunk a pénzünkért.
(Az U betűhöz érkezve bemutatásra fog kerülni a Go "ikertestvére", az Up energiaital is, addig pedig feltennék elöljáróban egy közös képet. :-) )

kép: a Go energiaital
kép: a Go és az Up


Go Fast

Egy olyan energiaital következik most, mely esetén szintén megpróbáltak vmi újszerűt alkotni, s kitörni a tonnaszámra megjelenő egyen-energiaitalok sorából. Ez pedig a Go Fast.
Ha ránézünk a rendkívül elegáns, piros-fekete dobozra, láthatjuk, hogy nem csupán egy energiaitallal, hanem egyben egy vitaminbombával is van dolgunk. A "Go Fast" logó alatt található "Sports" felirat is egy egészségesebb energiaital mivoltára utal. Ha csupán a hatóanyagokat vizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a szokásos taurin- és koffeinmennyiségen kívül guarana és ginzeng is megtalálható benne, előbbiből 30 mg, utóbbiból 100 mg minden 100 ml-ben, ami már egy elég tekintélyes mennyiség. (Ennek ellenére mondjuk nem éreztem, hogy jobban felpörgetett volna, mint bármely más energiaital.)
A Go Fast íz terén is megpróbált újat hozni, az unalomig űzött tutti-fruttit ugyanis eltompították benne és egy erőteljesebb, mézes mellékízt kapott (az összetevők között is megtalálható a méz). Első alkalommal nem ízlett, de amikor másodszorra próbálkoztam vele, már egész jónak találtam. Persze az ízletesebb tutti-frutti és a gyümölcsízű energiaitalok nekem jobban bejönnek így is, de egy gyengébb tutti-frutti utánzatnál mindenképpen lényegesen finomabb ez az íz.
A Go Fasttal eddig a CBA-ban és az Auchan-ban találkoztam, s különleges összetevőinek köszönhetően egyik helyen sem volt olcsó: 330-350 Ft körül mozog az ára, ami ugyebár a Red Bull és a Burn ára fölött található.
Kipróbálás szintjén sztem egyszer érdemes megvenni, hiszen egy újfajta ízt és speciális összetevőket kapunk, így az újdonság varázsa megvan, ugyanakkor sztem akkora extra élvezetet nem tud nyújtani, hogy a rendkívül magas ára ellenére is megérje rendszeresen fogyasztani.

kép: a Go Fast energiaital


Hell és Hell Sugarfree

Nagyjából 2 - 2 és fél éve jelent meg először a Hell, amikor még nem volt ekkora energiaital-dömping mindenhol. Akkoriban még csak kevesebb helyen lehetett hozzáférni, mára azonban nincs sztem ember, aki ne ismerné ezt az energiaitalt, hiszen az elmúlt 1 év során lezajlott igen erőteljes marketingkampánya révén a forgalmazó elérte, hogy majdnem minden boltban ott sorakozzon a szokásos Red Bull - Bomba! - Burn hármas mellett a Hell is. A Hell azonban 200 Ft alatt kapható, s ebben igyekszik a másik 3 említett energiaital "fölé nőni".
A Hell doboza, megjelenése és frappáns szlogenje („gives you power like hell”) első találkozásra rendkívül szimpatikussá teszi, az ízével azonban már nem vagyok ennyire kibékülve. Egy átlagos tutti-frutti lenne, azonban van számomra egy kissé kellemetlenebb mellékíze, melynek a Bomba! és a Red Bull esetén nyoma sincs. Így tehát csak nagyritkán fogyasztok Hellt, hiszen vagy kiadok egy 100-assal többet akkor már az előbb említett prémium energiaitalokért, vagy hasonló, ill. még akár olcsóbb áron beszerzek a középkategóriából vmi jobbfélét, mint pl. a nemrég taglalt Go.
Egy ideje a Hellből is megjelent a cukormentes változat (ez még csak kevesebb helyen kapható, pl. 1-2 kisboltban, vagy az Auchan-ban), aminél érdekességként a doboz színe teljesen megmaradt, s mindössze a Hell feliratot fehérítették ki. Íze a többi cukormentes energiaitaléhoz hasonlóan szintén elég szar, így tehát ha már egyszer Hellt veszünk, a cukrozottat válasszuk.

kép: Hell és cukormentes Hell energiaitalok


Kerozin

Alsó-árkategóriás kedvencem következik a Kerozin révén. Mint azt az Aro Fuel bemutatásánál már leírtam, a Kerozin nem a tutti-frutti, hanem a vegyesgyümölcsös ízű energiaitalok egyik képviselője. Ezt az ízt pedig ez esetben olyannyira eltalálták, hogy véleményem szerint szinte teljesen megegyezik a Burnével, csak ugyebár a Burn doboza 300 Ft körül szerezhető be, míg a Kerozinhoz az Auchanban már 90 Ft / doboz áron hozzájuthatunk!
A folyadék élénkpiros színe is megegyezik a Burnével,s a taurin és koffein mennyiség is a szokásos. Mivel a doboz külső design-ja is rendkívül elegáns, így véleményem szerint tökéletes helyettesítője a Burnnek. Olcsóbb pénztárcájúaknak pedig kimondottan ajánlott, ha harmad annyiért szeretnék élvezni a Burn ízvilágát. Persze csak ha van a közelükben egy Auchan, ugyanis sajnos ezen kívül a Kerozin csak elvétve szerezhető be 1-2 kisboltból, kioszkból, ezeken a helyeken pedig már 200 Ft-ot is elkérnek dobozáért (a Burnnél még így is azért olcsóbb). Én az Astorián, illetve a Délinél láttam egy-egy ilyen kisboltban.
(Létezik a Kerozinból is cukormentes változat, ezzel azonban még sehol nem találkoztam, így egyelőre bemutatni sem tudom. A későbbiekben remélhetőleg sikerül ezt még pótolnom.)

kép: a Kerozin energiaital


Kick és Kick Light

Mivel a Tesco Gazdaságos Energiaital szinte a teljes közvélekedés szerint nevetségesen kritikán alulira sikeredett, s a megújított Tesco Value változatával sem igazán tudott jó pontokat szerezni magának a szóban forgó áruházlánc, így hát ideje volt egy új saját márkás energiaital bevezetésének, ami versenytársa lehetne a Tesco Energiaitalnál sokkal népszerűbb Sparos Blue Bearnek. Így született meg a Kick.
A Kickkel tehát a Tescon belül találkozhatunk, ára pedig teljesen megegyezik a Sparos Blue Bear 150 Ft-jával. Azonban a versenyt nálam nem nyerte meg. Nézzünk rá először is a dobozára, melyen igazából máig nem sikerült kitalálnom, hogy egy patkó, egy bumeráng, vagy netán egy WC-ülőke (:-o) látható? Bármelyik is legyen a 3 eshetőség közül, mi köze van a Kick, vagyis magyarul rúgást, löketet jelentő névhez? Nah de ez igazából mindegy is lenne, az íz ugyanis sokkal fontosabb tényező.
Nos, íz terén a Kick is a hivatalosan vegyesgyülmölcsösnek elnevezett energiaitalok sorába állt be, ezt azonban a valóságban nem igazán sikerült eltalálniuk. :-) Első pár kortyra nekem sima hagyományos mezei tutti-fruttinak tűnt, s meglepődve olvastam a dobozon a vegyesgyümölcsös elnevezést. Nah most vagy csupán az agyam hitette el velem ennek hatására vagy valóban ez történt, de ezután az EVO-hoz hasonlóan mellék-utóízként egyre jobban kezdtem érezni a gyümölcsös beütést is, az utolsó kortyoknak pedig tényleg már inkább gyümölcs íze volt, mint tutti-frutti. Érdekes egyveleg tehát ez az energiaital.
Van cukormentes Kick is, nos ennél viszont már egyáltalán semmiféle gyümölcsös ízt nem tudtam kiérezni, s a szokásos kellemetlen cukormentes egyen-tutti-frutti ízt hozta.
Véleményem szerint tehát érdemesebb ezen az áron a jól bevált Blue Bear-nél maradni, vagy ha málnás-vegyesgyümölcsös ízre vágyunk, akkor pedig az előbb ismertetett Kerozint vegyük.

kép: a Kick és a Kick Light energiaitalok


Kobra

Hmm, a Kobráról én legelőször úgy hallottam, hogy egy másfél literes kiszerelésű műanyag palackokban potom pénzért kapható ótvar szar energiaital. Mivel pedig az ilyen nagy üveges kiszerelésűeket nem gyűjtöm, nem is foglalkoztam eddig vele. 1 hónapja azonban a Retro-24-ben megpillantottam a 250 ml-es dobozos változatú Kobrát! „Aztakurva!” – mondtam magamban, s rögtön a kosaramba is tettem egyet. :-)
A doboza egyébként bár kissé gagyi, de véleményem szerint aranyos rajta a kobrafej :-) A ’C’ helyett lévő ’K’ kezdőbetű pedig utal arra, hogy ízig-vérig magyar termékről van szó.
Nos, íz alapján nekem kellemes csalódás volt, hiszen bár nem nyújt semmi extrát, a hagyományos tutti-frutti ízt simán hozza. Az üveges Kobráról hallott beszámolók alapján ugyebár vmi Tesco-szerű élményre készültem fel, és emiatt így pozitívan csalódhattam.
Az árát csak tippelni tudom, hogy mennyi, ugyanis a pénztárgép vonalkódleolvasója tévesen a másfél literes üveges Kobrát hozta be helyette, ami így is mindössze 130 Ft-ot kóstált... :-) Pár 10 Ft-ért meg ugyebár felesleges lett volna reklamálnom, de véleményem szerint olyan 90 és 100 Ft között lett volna a 250 ml-es doboz ára.

kép: a Kobra energiaital


Maxx

Egy kivételes energiaital következik most gyűjteményemből, ugyanis a Maxxnak nincs dobozos változata, hanem csupán egy olyasmi 250 ml-es műanyag palackban kapható, amiben régebben a Bombát is árulták.
A narancssárgán rikító Maxxra az Örs vezér terén lettem figyelmes egy kisbolt előtt elhaladva, s az Örsön kívül máshol még nem találkoztam vele. Ára 150 Ft volt, tehát a kisker felárral sem volt drága. Ebből pedig már lehetett következtetni a minőségre is, ami valóban nem volt túl kiemelkedő. Az átlagosnál kicsit gyengébb tutti-frutti íz mellett ugyanis van ennek is egy egyfajta kellemetlenebb, szárazabb mellékíze. De őszintén szólva, nem is vártam tőle többet. Ennyi pénzért tehát nem éri meg, s ott van helyette hasonló áron a lényegesen finomabb Go, Blue Bear, Adrenalin ésatöbbi, ésatöbbi...

kép: a Maxx energiaital


Mixxed Up, Mixxed Up Classic és Mixxed Up Light

A Mixxed Up a Lidl saját energiaitala, s meglehetősen olcsón, 80-100 Ft közötti áron kapható, értelemszerűen a Lidl áruházakban. Íze viszont kb. ehhez is mérhető, így az átlagosnál gyengébb, savanykásabb tutti-frutti köszön vissza ránk. Korábban egy tigrises dobozban volt kapható, ami bár aranyosan mutatott, túlságosan is a gyerekesség látszatát keltette (persze általános iskola 5-6.-ban ezzel legalább menőnek lehetett látszani ;-), más kérdés, hogy egy annyi idős gyereknek még nem javallott az energiaital). Így hát most megújult dobozban és némileg megújult ízzel is köszönt vissza ránk Mixxed Up Classic néven, de mit mondjak, az íz sem lett túl finomabb, s az új fekete alapon sárga festékes maszlag érzetét keltő doboz sem túl nagy esélyekkel indulhatna el egy design szépségversenyen. :-) Újdonság, hogy az új doboz megjelenése óta van már kék színű cukormentes Light változat is belőle (a szokásos fos ízzel), illetve van egy gyümölcsös ízű lila dobozú változat is, ami valószínűleg Magyarországon nem került bevezetésre, ahogy a korábbi tigrises Mixxed Up-nak is volt egy nálunk soha nem kapható lila színű párja.
Summa summarum, ha energiaitalt akarunk inni, azt inkább ne a Lidlben vegyük meg. ;-)

kép: a régi Mixxed Up és az új Mixxed Up-ok


NRG

A Matchban és a Corában kapható 100 Ft körüli áron az NRG, vagy eNeRyG névre keresztelt energiaital. Sem a doboza, sem az ára nem túl csalogató (mármint olyan értelemben nem csalogató az ára, hogy túl olcsó, szal értitek, nah... :-) ), s a dobozba belekortyolva sem fog minket különösebb meglepetés érni. Ki nem találnátok, de itt is a tutti-frutti íz köszön ránk, viszont ehhez képest egész iható, s nincs kellemetlen utóíze. Ha viszont Matchban járunk és nem akarunk sok pénzt áldozni energiaitalra, vegyünk inkább 130 Ft-ért Watt-ot.

kép: az NRG energiaital


--- folyt. köv. ---

Utolsó módosítás: 2010.04.17. 16:14

Hozzászólások

1 | ShuleyvA 2009.01.03. 11:29
A Kerozik 90forintos? :D Az milyen lehet már... azért is, mert én mindig amondó voltam, hogy a jót (néha) igenis meg kell fizetni. Ellenben poton 90forintért kapunk egy olyan terméket, ami majdhogynem megfelel a Burn-nek? Hát mit is mondjak, érdekes.
Martin 19
2 | Martin 19 2009.01.03. 11:38
Ja ez engem is meglepett, akkor minek a Burn? :O:D kár hogy itt nem kapható ez sem =( jó bejegyzés amúgy, várom a következőt ^^
Barthezz
3 | Barthezz 2009.01.03. 11:53
Az első részben ismertetett Aro Fuel is megközelíti a Burn ízét, bár az cukrosabb, s az is 100 Ft körül van a Metróban. A Burn, Red Bull, Bomba!, Tantra stb. esetén valójában a márkanevet fizetjük meg, ettől is lesznek prémium energiaitalok, különben nem lenne presztízs-értékük az őket fogyasztóknak. Egy doboz energiaital előállításának önköltsége pedig messze alatta van a 2-300 Ft-os egységáraknak, de még egy 100 Ft-os energiaital esetén is nagy rajta a haszon (Burnnél mondjuk rengeteg a marketingköltség, ott azért ez is megdobja az árat). A Kerozin úgy próbál meg kitörni, hogy a fogyasztók egy másik csoportját szólítja meg, s veszik is, mint a cukrot: amikor először voltam Auchanban, a Kerozinos polc tök üres volt, míg a többi energiaital majdnem teljes készleten volt.
Illetve mondom, azt hozzá kell még tenni, hogy a Kerozin egyedül az Auchanban 90 Ft, ezenkívül csak elvétve 1-2 kisboltban kapható, ahol már 200 Ft-ot is elkérnek érte.
Sturmgewehr
4 | Sturmgewehr 2009.01.03. 13:05
Kobrából van 250-es? :-O Amúgy ez a Retro24 nem rossz hely, volt szerencsém párszor bent lenni és találni termékeket amiket máshol nem lehet kapni.
Barthezz
5 | Barthezz 2009.01.03. 14:54
Én Pyro révén ismerem ezt a Retro-24-et, ő ajánlotta még az energiaital topicban :-) Mondom, én is meglepődtem a 250-es Kobrán, ráadásul nem volt kipakolva az energiaitalos részlegre, hanem egy hatalmas még bontatlan raklapon fedeztem fel, amit gondolom épp akartak feltenni vmelyik emelvényre. Nah én előtte gyorsan megbontottam és kihalásztam egy Kobrát :-D Gondolom ezért is tévedett a vonalkódleolvasó, mert még ez a szállítmány nem volt beolvastatva :-)
6 | Pyrogate 2009.01.03. 22:14
egyébként a Retroban ez még normálisnak is számít, hiszen a Red Bull 220 Ft volt múltkor. Bár a Retro egy Cash&Carry (mint a MEtro), tehát mind nagyker mind kisker egyben.
Bár lassan tönkremegy a bolt, hiszen már most is csak 6-22ig van nyitva, holott retro24 a neve:/
Barthezz
7 | Barthezz 2009.01.04. 00:25
Amúgy nem csodálom a szűkített nyitvatartást és a csődközeli helyzetet. Én 3 héttel karácsony előtt, délután 2-3 környékén voltam ott és az egész raktáráruházban ha lézengett összesen 20 vevő... Ekkora pangást még ilyen helyen nem láttam.
8 | Pyrogate 2009.01.04. 01:05
itt még soha nem láttam 10nél több embert
Barthezz
9 | Barthezz 2009.01.04. 01:30
Huhh, ez így elég gáz akkor, a sarki közértben többen vannak, ez meg egy több száz négyzetméteres áruház... Hát nem csoda, ha ezek után a bezárást tervezgetik.
10 | Pyrogate 2009.01.04. 02:12
amúgy elvileg reggelente több kiskereskedő is betér, illetve a nagyobbak küldik a járművet. Szóval van forgalma, de felesleges ezért egy ekkora helyiséget fenntartania. Az előtte lévő áruház is így szünt meg
Barthezz
11 | Barthezz 2009.01.04. 02:32
Véleményem szerint a sima egyéni fogyasztók előtt simán lehúzhatnák a rolót, hiszen alig térnek be vásárolni, ráadásul amúgy sem jelentős tétel ez a kiskereknek történő értékesítések mellett. Ezzel valóban egy csomó fizikai hely felszabadulna, hiszen az eddigi raktáráuház jelleg helyett elég lenne onnantól kezdve sima raktárként üzemelniük.
12 | Dexter911 2009.01.06. 13:57
Üdv! A Get-Up a Coop sajátmárkás energiaitala, ahogy a Tiger is. Mint általában a sajátmárkás italoktól nem várható el nagy ízhatás, ne is várjuk 100-130 Ft-ér.(Fitt, Blue Bear-Spar csoport, Spirit-CBA, Get-Up, Tiger-Coop, Buldózer-Reál stb.). Egyébként a sajátmárkás energiaitalok kb 80 %át a Buszesz zrt. gyártja az áruházláncoknak, ahogy a Watt energiaital családot is.
13 | Dexter911 2009.01.06. 14:04
A dízájnra szintén nem sokat költenek, gondoljatok bele egy 130 Ft-os energiaital nagyker ára, amennyiért a láncok veszik kb. 60-70 Ft(lánconként változó). Ennyi pénzért milyen dízájnt vártok el? (költői kérdés:D) 0 marketing költség, gyakorlatilag 0 tervezési ktg., plussz ehhez még hozzá jön a logisztika és a gyártó cég épp, hogy csak nyer rajta. Egyedül a nagy legyártott és eladott mennyiség kompenzál.
Barthezz
14 | Barthezz 2009.01.06. 17:23
Thx a kiegészítést, azt nem tudtam ugyanis, hogy a Get Up a Coop saját márkás energiaitala, csak azt, hogy ott kapható. Viszont abban nincs igazad, hogy pl. a Blue Beart egy kalap alá vetted a többi sajátmárkás itallal, ugyanis ez ízre eléggé kiemelkedik a többi közül, s 150 Ft-ért igencsak megéri az árát.

Design-ra pedig akkor sem kéne sokat költeni, ha vmi normálsiabb dobozt összehoznának 1-2 energiaital esetén (annyira nem nagy tervezési ktg. az), hiszen utána már csak sokszorosítani kell, ami semmivel nem kerül többe, mint egy ótvarabb kinézetű doboz sokszorosítása. Szóval pusztán annyiról van szó, hogy 1-2 olcsóbb energiaital esetén beleszarnak egy nagyot a design-ba, s gondolják, az alacsony ár miatt úgyis fogyni fog, ami az alacsonyabb jövedelmű csoportok körében tökéletesen igaz is. A magasabb jövedelműek meg szebb doboz esetén sem vennének ízre ratyit :-)
15 | Dexter911 2009.01.06. 23:55
A Blue Bear-t a sajátmárkás termékek közé vettem, nem ízük szerint csoportosítottam őket.
Igen, a szar design a megbízó ill., megrendelő (lánc) "hibája". Hisz érhető, hogy a gyártó a lehető legolcsóbban szeretné legyártani a cuccot. Ezt ők elfogadták, oszt szarnak bele, ahogy mondtad 100 Ft-ért ugyis veszik.
Barthezz
16 | Barthezz 2009.01.07. 01:25
"a sajátmárkás italoktól nem várható el nagy ízhatás, ne is várjuk 100-130 Ft-ér.(Fitt, Blue Bear-Spar csoport, Spirit-CBA, Get-Up, Tiger-Coop, Buldózer-Reál stb.)"

Ebből a mondatodból úgy jött le, hogy a saját márkások íze mind szar, így a Blue Bear-é is, de oké, ezt most már tisztáztuk :-)


Holnap talán jön a következő bejegyzésem is, de sajnos így, hogy vége lett a másfél hét szabimnak, munka és egyéb elfoglaltságaim mellett alig jut időm írni és csak baromi lassan haladok vele :-|

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.