25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Hol bulizzunk idén nyáron? Fesztiválok 2009-ben

Barthezz | 2009.07.06. 19:51 | kategória: programajánló / partybeszámoló

Ha nyár, akkor ez egyet jelent azzal, hogy elkezdődött az év legnagyobb szabású, leghíresebb külföldi és hazai sztárokat felsorakoztató és egyben a legtöbb látogatót magához csalogató partyjainak és fesztiváljainak időszaka! Nem kivétel ez alól az idei legforróbb évszak sem, hiszen gyakorlatilag hétről hétre követik egymást hazánkban is az év legnagyobb felhajtással övezett zenei rendezvényei! Az elmúlt évek során annyi kisebb-nagyobb zenei fesztivál nőtte ki magát, hogy szinte már választani is alig tudunk a számtalan program közül, s könnyen elveszhetünk a line-upok böngészése közben a részletekben. Nos, ehhez kívánnék most egy kis segítséget nyújtani (elsősorban az elektronikus zenét kedvelő olvasók számára), méghozzá kissé rendhagyó módon, Sterbinszky nyári programjának végigkövetése révén, a neves magyar DJ ugyanis szinte minden nagyobb nyári rendezvényen fellép!

Idén egyébként tényleg el vagyunk kényeztetve, hiszen már a május - júniusi időszak sem volt unalmasnak mondható! Május végén két világhírű DJ is ellátogatott hazánkba, Mauro Picotto a budapesti Citadellában, míg Eric Prydz a siófoki Flörtben lépett fel, s előbbi esetén a warm-up, míg Pryda fellépése után a levezetés megtisztelő szerepe Sterbinszkyre jutott. Június elején pedig megnyitotta ugyebár kapuit a Citadella Garden, ahol Sterbinszky az egyik helyi rezidens szerepét tölti be az egész nyár folyamán. Azonban a java még hátravan, hiszen a bevezetőben említett fesztiválok ideje az elkövetkezendő 2 hónap lesz!

Haladjunk hát időrendi sorrendben, s első állomásunk mindjárt a nyár egyik legnagyobb elektronikus zenei durranása, a július 9. és 12. között Zamárdiban megrendezésre kerülő Balaton Sound, mely egyben a legfiatalabb résztvevő is a többnapos nyári fesztiváljaink közül. A Balaton parti rendezvény a soproni VOLT Fesztivállal együtt a Sziget Fesztiválból nőtte ki magát az elmúlt évek folyamán, s váltak önálló fesztiválokká. Míg azonban Sopronban főként a rock zene kedvelői vannak elkényeztetve (idén július 1-4. között került megrendezésre), addig a Balaton Sound inkább az elektronikus zene legnevesebb előadóit igyekszik felvonultatni. Idén is számos világsztárral, valamint világhírű együttessel találkozhatunk a fesztiválon, mint pl. Carl Cox, David Guetta, Richard Grey, Erick Morillo, a Kraftwerk, a Moby, az Underworld, vagy éppen a Röyksopp (a sokak által várt Groove Armada sajnos visszamondta a fellépést). Sterbinszkyt az 5 színpad közül a Samsung Mobil Arénában hallhatjuk játszani, méghozzá a fesztivál 2. napján (július 10. péntek) hajnali 4 órától pörgeti a lemezeket, közvetlenül David Guetta után! A bérletek ugyan már mind elkeltek, de korlátozott számban még napijegyek kaphatók, így ha ott szeretnél lenni a fesztiválon, s találkozni Sterbinszkyvel, valamint a többi világsztárral, akkor most még utolsó pillanatban megrendelheted a belépődet a Balaton Sound hivatalos weboldalán, vagy megvásárolhatod valamelyik jegyterjesztő helyen (ezek listája szintén a honlapon található meg)!

A következő nagyszabású fesztivál, ahol Sterbinszky is fellép, a több mint 20 éves múltra visszatekintő EFOTT, vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, aminek idén Baja ad otthont július 14-19. között. Itt a rockzenétől kezdve az elektronikus zenéig szinte minden stílusjegy képviselteti magát, elsősorban hazai előadókat felvonultatva, de ezen kívül is számos program áll még a fiatal látogatók rendelkezésére: sport, turisztikai és gasztro programok, melyek közül a legnagyobb szabású talán a Halfőző Fesztivál lesz! De mikor is és hol találkozhatunk Sterbinszkyvel a fesztivál keretén belül? A Roxy DJ-k a Red Bull Zenehangárban kaptak helyet, Sterby pedig a fesztivál 2. napján (július 16. csütörtök) éjféltől fogja képviselni a rádiócsatornát! Heti- és napijegyek is kaphatóak még (meglehetősen kedvező áron a többi fesztiválhoz képest), így tehát ha kedvet kaptál hozzá, látogass el az EFOTT hivatalos weboldalára további információk végett!

Július 10-19-ig kerül megrendezésre a kevésbé ismert Tőserdő Szépe Fesztivál, melynek a Bács-Kiskun megyei Tisza-parti, festői környezetben fekvő Lakitelek-Tőserdő ad otthont. A 10 napos rendezvény alatt számos közösségi program kerül megrendezésre, s a strandolók sem fognak unatkozni a helyi termálfürdőnek, no meg a közeli Tiszának köszönhetően. A fesztivált évről évre egyre nagyobb érdeklődés kíséri, így hát érdemes a közelebb lakóknak ellátogatni rá! A zenés programok esténként kerülnek megrendezésre, ahol felváltva követik egymást magyar könnyűzenei koncertek, illetve az ismertebb hazai DJ-k szettjei. Sterbinszky július 17-én, pénteken lesz hallható 23:30-tól. Amennyiben kedvet kaptál, hogy ellátogass, a a Tőserdő Fesztivál hivatalos honlapján további részleteket olvashatsz az eseményről.

Tekintsünk egy kicsit ki a határainkon túl élő honfitársaink nyári szórakozási lehetőségeire is, ugyanis nem maradhat ki ezen programajánlóból a Vajdaság legnagyobb nyári fesztiválja, az idén immáron 10. alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Ifjúsági Játékok sem! A rendezvénynek Zenta ad otthont július 21-25-e között. Az 5 nap folyamán rengeteg sportrendezvényen és játékos vetélkedőn mérhetik össze képességeiket a térség fiataljai, míg esténként nagyszabású koncerteken, illetve elektronikus zenei partykon vezethetik le a nap fáradalmait. Számos magyarországi előadó meghívást kapott az eseményre, s ennek köszönhetően Sterbinszky is hallható lesz, méghozzá a fesztivál 2. estéjén, július 22-én szerdán, amikor is DJ Wallas-szal lép fel! A nagyszabású délvidéki rendezvényre a jegyek nemcsak Szerbiában, de Magyarországon is előre megválthatók. Ennek mikéntjéről, illetve magáról a heti programról a zentai Nyári Ifjúsági Napok hivatalos oldalán olvashatsz részletes információt!

Az EFOTT-on kívül még egy nagyobb egyetemi fesztivál kerül megrendezésre júliusban, ez pedig a július 22. és 26. között tartandó debreceni-nagyerdei Campus Fesztivál. A helyszín korábban is otthont adott egyetemi fesztiváloknak (2007-ben pl. itt került megrendezésre a már említett EFOTT), majd 2008-tól vette fel a Campus elnevezést. Itt is rengeteg program (sport, zene, mozi, humor, művészetek) közül válogathatnak a fiatal látogatók, zenei téren pedig ugyan elsősorban a rock stílusa dominál, de a rap-en és a pop-on keresztül az elektronikus stílusokig minden műfaj kedvelője megtalálhatja a számára leginkább tetsző irányzatot, elsősorban hazai előadók tolmácsolásából (a nagyobb külföldi előadók híján viszont meglehetősen olcsó a heti- és a napijegy is). Sterbinszky a fesztivál utolsó előtti napján, július 25-én vendégeskedik a Campuson, méghozzá hajnali 2 órától fogja pörgetni a legfrissebb house és minimal lemezeket! További információ a rendezvényről és a programokról a Campus hivatalos weboldalán!

A Körös-Tisza torkolata sem marad ki a nyári fesztiválok köréből, július 30. és augusztus 2. között ugyanis Csongrád városa ad helyet a Körös-Toroki Napoknak, mely immáron 19. éve kerül megrendezésre! Napközben elsősorban a gyerekeket és a családokat várják különféle családi- és sportprogramok révén, ám az esték már inkább a tizenéves és a felnőtt korosztályé lesznek! A Nagyszínpadon elsősorban a magyar alternatív rockot és a popzenét kedvelők örvendhetnek kedvenceiknek, míg az elektronikus zenére szórakozni vágyók számára a fesztivál keretén belül megrendezésre kerül az Elektro-Torok, ahol a legismertebb magyar progresszív és techno DJ-k szolgáltatják a talpalávalót! Sterbinszky a fesztivál Grand Opening partyján, július 30-án lesz hallható. A Körös-Toroki Napok nagy előnyének számít, hogy a belépés minden nap teljesen ingyenes! (Az Elektro-Torokra azonban kell jegyet váltani.) Bővebb info a 4 napos programról a Körös-Toroki Napok hivatalos honlapján!

Ha együtt elhangzik a nyár és a fesztivál szó, azt hiszem nincs olyan ember, akinek ne a Sziget Fesztivál jutna eszébe először! Természetesen ezen programajánlóból sem maradhat ki Magyarország, s egyben Közép-Európa legnagyobb zenei fesztiválja, mely minden évben hagyományosan augusztus első felében kerül megrendezésre az Óbudai-szigeten. Idén augusztus 12. és 17. között (szerda-hétfő) látogathatunk el a fesztiválra, azaz a nulladik és a mínusz egyedik nap révén már akár hétfőtől a Szigeten lehetünk! Az elmúlt 10-12 esztendő során az esemény grandiózus méretűvé nőtte ki magát, s immáron közel 200 külföldi és hazai előadó lép fel a fesztiválon, számos hírességet felvonultatva, emellett pedig jópár egyéb, nem zenei program közül is válogathatnak a látogatók. A Sziget korábban főként a rockzene szerelmeseit csábította magához, majd fokozatosan megjelent az elektronikus zene is a palettán, ami időközben olyannyira teret hódított magának az eseményen, hogy mára már külön színpadok és sátrak (Burn Party Aréna, AXE Fever) állnak rendelkezésre a hazai és külföldi DJ-k számára, s olyan nevekkel találkozhatunk a fellépők sorában, mint Eric Prydz, Armin van Buuren, Paul Oakenfold, vagy éppen Pete Tong! A népszerű külföldi DJ-k mellett természetesen a hazai house, techno és trance éra krémje is jelen lesz! Nem maradhatott ki a line-upból tehát Sterbinszky sem, aki augusztus 13-án, a Sziget 2., csütörtöki napján éjjel 11-től negyed 3-ig az AXE Fever színpadon (Hacienda) fogja szolgáltatni a talpalávalót a house és minimal zenét szerető közönség számára! Emellett pedig az alternatív elektronikus zene kedvelőinek érdemes a Nagyszínpadra is pillantást vetniük, hiszen a műfaj legismertebb előadói, a Szigeten már szinte hazajáró vendégnek számító The Prodigy, a Pendulum és Fatboy Slim is fellépnek (vagyis a Pendulum most pótolja a tavaly elmaradt koncertjét)! A fesztiválig még bő 1 hónap van hátra, addig is érdemes folyamatosan csekkolni a Sziget honlapját, hiszen napról napra bővül az elérhető program, s nemsokára a Sziget térképe is felkerül, amit mindenképp érdemes lesz néhányszor átböngésznünk az esemény kezdetéig. :-) Továbbá itt tájékozódhatunk a különféle heti- és napijegyek változatokról is, s érdemes már minél előbb megvásárolni a nekünk megfelelőt, hiszen idén is óriási az érdeklődés a Sziget Fesztivál iránt!

Bizonyára mindenki emlékszik még a hajdani Coca Cola Beach House-ra, mely a siófoki fövenyen került minden évben rendszeresen megrendezésre, s gyakorlatilag a teljes nyarat átölelő rendezvényről volt, rengeteg koncerttel, elektronikus zenei partyval és egyéb nyári, egész napos programokkal. Bár 2 éve a Beach House ezen elnevezéssel befejeződött, Coke Club néven gyakorlatilag a jól megszokott egész nyaras vízparti rendezvény folytatódott tovább az eredeti helyszínen, s így immáron az új nevén már harmadszorra kerül megrendezésre. Idén június 27-én nyitotta meg a Coke Club kapuit, s egészen a nyár utolsó előtti vasárnapjáig, augusztus 23-ig várja a látogatókat sokszínű vízparti programjaival, kertmozival, illetve az elmaradhatatlan koncertekkel és DJ-szettekkel! A rendezvény során pedig Sterbinszky is fellép, méghozzá nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án rophatják zenéjére a táncot a Coke Club vendégei az úgynevezett Sleepless 72h rendezvény keretében, mely pontosan azt takarja, amit a neve is sugall: egy 3 napos megállás nélküli non-stop partyt! A belépés egyébként egész nyáron, bármely nap teljesen ingyenes! A rendezvény teljes nyári programja a Coke Club hivatalos weblapján olvasható.

A Szegedi Ifjúsági Napok - közismertebb nevén a SZIN -, Magyarország talán legnagyobb múltra visszatekintő nyári zenei fesztiválja, mely tavaly ünnepelte 40. évfordulóját. Az igen nagy érdeklődéssel övezett délkelet-magyarországi rendezvény természetesen idén sem marad el, ráadásul az augusztus 26. és 30. között, az Újszegedi Partfürdőn megrendezésre kerülő fesztivál az egyik utolsó lehetőség lesz arra, hogy az ősz beállta előtt még egyszer utoljára kitombolhassák magukat a fiatalok! A SZIN főként a magyar rock és alternatív rock élet előadóit vonultatja fel, s az elektronikus zene némileg háttérbe kerül. Ezen stílus kedvelőinek sem kell azonban csüggedniük, hiszen egy-két DJ-set is természetesen helyet kapott a zenei kavalkádban. Így augusztus 27-én, csütörtökön (a fesztivál 2. napján) a SZOTE Klub Sátor & Médiakocsmában Sterbinszkyvel találkozhatunk, aki egy régi nagyon jó cimborájával, DJ Lennarddal fog együtt zenélni! További tudnivalókat, illetve jegyinformációt a fesztiválról a SZIN hivatalos honlapján találsz! Itt jegyezném meg, hogy közvetlen a SZIN előtt kerül megrendezésre július 15-19. között Tokaj-Rakamazon a szintén nagy figyelemmel kitüntetett Hegyalja Fesztivál, melyen Faithless és Basement Jaxx is fellép az elektronikus zenét kedvelők elkényeztetésére! A két fesztiválra pedig lehetőség van kombinált hetijegy megvásárlására is, mellyel mindkét rendezvény területére kedvezőbb áron lehet belépni! A Hegyalja Fesztivál részleteiről pedig a rendezvény weblapján tájékozódhatsz!

Bár a rendkívül népszerűnek számító, 7 éven át folyamatosan megrendezett Budapest Parádé sajnos 2007-től határozatlan ideig szünetel, a Parádé hivatalos afterparty-jának számító Bónusz Fesztivál önálló életre kelt, s töretlen népszerűséggel azóta is megrendezésre kerül minden év augusztusának utolsó szombatján a Syma Arénában! Idén ez a nap augusztus 29-ére esik, s a line-upra most sem lehet semmi panaszuk az igényes progresszive house, trance és techno zenét kedvelő közönségnek! A nagyszabású egész éjszakás party belépőjegyével két helyszín közül lehet tetszés szerint válogatni: A Syma ”A” Csarnokban kapott helyet a house és a trance stílusa, így itt lép fel a már jól ismert, többször is már tiszteletét tett Booka Shade, a deep house egyik legismertebb előadója, a Silicone Soul, a cseh nemzetiségű Lucca, illetve a trance-esebb hangzás jegyében Ferry Corsten, valamint a Blank & Jones fogja a lemezeket pörgetni! (A magyar előadók közül ebben az Arénában találkozhatunk Sterbinszkyvel!) A Syma ”B” Csarnok ezzel szemben a Bónuszon elmaradhatatlannak számító techno zene legnagyobb európai előadóit vonultatja fel, így a Deadcode bulik színvonalának tökéletesen megfelelő line-uppal találkozhatunk ezúttal is! Dave Clark, Adam Beyer, DJ Rush, Joey Beltram és Gregor Tresher gondoskodnak a legkeményebb ütemekről, míg mellettük a magyar techno-éra legnagyobbjai is természetesen jelen lesznek! Ezt a bulit sem érdemes tehát kihagyni, s egyben tökéletes zárása is a meglehetősen mozgalmasnak ígérkező nyárnak! (További információ, illetve a belépőjegyek ára és beszerzési lehetősége a Bónusz Fesztivál hivatalos weboldalán olvasható!)

Nos, ezzel a végére érkeztünk Sterbinszky nyári túrájának, érintve szinte az összes nagyobb hazai (és egy ízben határon túli) zenei fesztivált, azonban két nagyobb elektronikus zenei rendezvényt még szeretnék a figyelmetekbe ajánlani!

Július 27. és 31-e között kerül megrendezésre a RIO Summer Festival! A Petőfi híd budai lábánál található népszerű nyári szórakozóhely sem kíván tehát kimaradni a kavalkádból, s bizony meglehetősen ütős line-up-ot sikerült felsorakozatnia a fesztiválra: A márc 13-ai fergetegesre sikeredett Sensation Club-beli fellépése után újra itt lesz Magyarországon Chris Lake, aztán soraikban köszöntik a house berkekben meglehetősen népszerűnek számító Laidback Luke-ot, Roger Sanchez-t és Funkerman-t is. A trancesebb hangulatról pedig a szintén világsztárnak számító Sander van Doorn, Markus Schulz és ATB gondoskodnak. A nagy nevek ellenére meglehetősen olcsón vásárolhatóak meg a napi-, ill. hetijegyek, úgyhogy ezt a programot sem célszerű kihagyni. ^^ A pontos heti program a a fesztivál honlapján tekinthető meg, illetve itt lehet bonyolítani a jegyelővételt is!

Végezetül pedig egy igazán exkluzív partyról szeretnék szót ejteni a legigényesebb minimal és progressive house zene szerelmeseinek, augusztus 19-én ugyanis a Városligeti-tónál egymás után fog fellépni a műfaj három talán legtechnikásabb, világszinten legelismertebb DJ-je, Sasha, John Digweed és James Zabiela! Külön-külön is óriási szenzációnak számít egy-egy fellépésük, s ilyen alkalom, hogy mindhárman egyszerre játszanának, nem sűrűn adódik! (Tavaly ugyanitt Sasha egymaga is megtöltötte a teljes Műjeget, szóval képzelhetjük, mi lesz itt Zabielával és Digweeddel kiegészítve! ^^) A belépő ára pedig ehhez képest szinte nevetségesen alacsony, elővételben már 2500 és 3500 Ft-ért hozzájuthatunk, míg a helyszínen 4500-at kell perkálnunk érte - amennyiben nincs kint még a „megtelt” tábla. ;-) Az eseménynek nincs külön weblapja, így a flyer-t linkelném be!

Nos, remélem hasznosnak bizonyult ez a kis kedvcsináló, s mindenkinek sikerül így már lassan eldöntenie, mely rendezvényeket válassza ki magának, s látogasson el rájuk! Nincs más hátra tehát, minthogy további jó nyarat és fergeteges bulizást kívánjak mindenkinek! ^^

Utolsó módosítás: 2009.07.28. 11:26

Hozzászólások

Aryx
1 | Aryx 2009.07.06. 21:18
A kecském nem akar bulizni. :(
Barthezz
2 | Barthezz 2009.07.06. 21:20
lol (?)
LiT
3 | LiT 2009.07.06. 23:05
Az olyan együtteseket, akik hangszereken játszanak, azokat nem is hallgatsz? Csak disco meg elekronikus zenét?

Mert azokon kívül is lesznek még jó koncertek.:)
Barthezz
4 | Barthezz 2009.07.06. 23:29
Tudom-tudom, ezért is írtam a bevezetőben, hogy az elektronikus zenét kedvelők számára írom inkább ezt a bejegyzést (illetve a cikket eleve 1-2 elektronikus zenékkel foglalkozó oldalra készítettem, csak kitettem ide is, átalakítva egy kissé a Dome közönsége számára).

Bejön 1-2 akusztikus zene is természetesen, pl. Placebo, RHCP, de zömében house-t és minimal-t hallgatok (amit kikérek magamnak, nem disco-zene, mint ahogy írtad :-P ).

Egyébként ha van kedved (vagy bárki más indíttatást érez magában), elvállalhatnád ugyanezen fesztiválok rockzenei oldalról történő bemutatását, s így egy egymást tök jól kiegészítő párost alkotna a 2 bejegyzés!
LordMatteo
5 | LordMatteo 2009.07.06. 23:53
LiT inkább ilyen punkféleséget hallgat :D

Amúgy szép és jó összefoglaló, kérdeznék: ezek közül melyik bulin leszel ott, mint "tudósító"? Sziget? ;-) :-P
LiT
6 | LiT 2009.07.07. 00:25
Hát nem annyira punk féleséget.
Inkább Indie Rock/Post-Punk-Revival/Minimalist Rock/Dance-Punk/Experimental/Synth-pop/New Wave/Alternative.

Punkból keveset, csak Billy Talent-et.:D
LordMatteo
7 | LordMatteo 2009.07.07. 00:52
Billy Talent miatt írtam, hogy punkot hallgatsz :-)
8 | [törölt felhasználó] 2009.07.07. 09:46
sztem a billy talent nem punk
Barthezz
9 | Barthezz 2009.07.07. 10:24
LM: Köszi. :-) Sziget és Balaton Sound napijegye elég brutális áron mozog, illetve a nem bp-i fesztiválok nekem helyileg kiesnek, szal a RIO csütörtöki napja (Chris lake, ATB) és a városligeti Zabiela-Digweed-Sasha buli, amire tuti megyek, illetve ha tudok szerezni ingyen belépőt a Bónuszra, akkor oda is mindenképp, ha nem, akkor meg még meglátom.


Amúgy vállalkozna vki a nyári fesztiválok rock oldalának bemutatására? Komolyan kérdeztem pár hsz-szel ezelőtt. Nem kis munka, ez tény, de hát nyári szünetben csak van rá idő megírni, nekem munka mellett is sikerült sort kerítenem rá.
Dino
10 | Dino 2009.07.07. 12:25
Barthezz:

SZIN
http://pcdome.hu/cikk/2481/szin_2009_programajanlo

Sziget
http://pcdome.hu/cikk/2471/sziget_fesztival_2009_programajanlo

Hegyalja
http://pcdome.hu/cikk/2469/hegyalja_fesztival_2009_programajanlo
Barthezz
11 | Barthezz 2009.07.07. 12:58
Köszi, a SZIN kivételével a másik 2 összefoglalót olvastam már, tényleg jók lettek. ^^ Nem is ezek hiányára gondoltam, hanem egy ehhez hasonló, minden fesztivált röviden magában foglaló shortcut-ra.
12 | sipec 2009.07.07. 15:14
a sziget felhozatala evrol evre rosszabb, vagy csak en vagyok tul 'watskeburt-os'?
Barthezz
13 | Barthezz 2009.07.07. 15:35
Rock zenei téren annyira nem vagyok tájékozott, így csak azt tudom mondani, hogy elektronikus zenében évről évre növekedés tapasztalható a Szigeten. Rock téren viszont már könnyen meglehet, hogy 1-2 évvel ezelőtt elérte a Sziget a tetőpontját.
Gump
14 | Gump 2009.07.07. 17:31
Egyetértek, a sziget tényleg egyre gyengébbnek tűnik. Kicsit mintha a Volt lenne az egyik oldal, a Balaton Sound a másik, a Sziget valahogy beáll középre, aminek őszintén szólva túlzottan nem örülök. Nyilván pénzből élnek és ha azzal tudnak több embert hozni, ha nyitnak ebbe az irányba, akkor ezt fogják tenni. Viszont az én szemszögemből lassan a Volt húzó nevei erősebbek, mint a Szigeté. Azért volt tavaly is pár olyan név, akinek örültem, de idén kb. 3 olyan produkció van a nagyszínpadon pl. ami érdekel.
LordMatteo
15 | LordMatteo 2009.07.07. 18:03
Eccsaj: Nem szoktam hallgatni, de nekem valahogy a Billy Talent punk marad :D

Barthezz: Ja, aztat hittem én'e, hogy mint félig-meddig "hivatalos" party-beszámoló emberke, kapsz tiszteletjegyet :-)
LiT
16 | LiT 2009.07.07. 20:09
sipec: nekem most tetszik legjobban a felhozatal rock terén Szigeten. Meg is vettem napijegyemet Klaxons/Edtors/The Subways napra aug. 15-re:)
Már Klaxons miatt megéri.

Billy Talent Alternative rock/Punk rock.
Barthezz
17 | Barthezz 2009.07.07. 21:35
LM: A Bónusz Fesztiválra lehetséges, illetve Sterbinszky további fellépéseire tudok belépőt kérni, a Sziget és a Balaton Sound viszont túl nagy rendezvények ahhoz, hogy a fellépő DJ-k és együttesek révén ingyen jöhessenek be az emberek (hiszen többszáz ingyen jegyről lenne ez esetben szó, ami már komoly veszteség a rendezvény költségvetésében), így ezekre nem tudok belépőt szerezni.

Gump: Elektronikus zenei oldalon viszont egyelőre a Sziget most erősebbnek tűnik, persze a Balaton Sound sem piskóta. :-)
Barthezz
18 | Barthezz 2009.07.07. 22:49
***

Update-eltem a bejegyzést Sterbinszky leendő fellépései kapcsán a Zentai Ifjúsági Játékok és a siófoki Coke Club rövid ismertetőjével!

***
19 | Gerry 2009.07.08. 02:49
"A Sziget korábban főként a rockzene szerelmeseit csábította magához, majd fokozatosan megjelent az elektronikus zene is a palettán, ami időközben olyannyira teret hódított magának az eseményen, hogy mára már külön színpadok és sátrak állnak rendelkezésre a hazai és külföldi DJ-k számára" - ennek a "aSzigetennemcsakrokkvan"-nak tényleg volt újdonságtartalma úgy 14 éve. S annak, hogy hangsúlyosan megjelent az elektronikus zene szintén volt..úgy tíz éve :D

Mindenesetre, bár bizonyára igen nagy a késztetés, ne nyiss Sterbinszky Fan Club topicot, ha lehet :D

A témához picit kapsolódva: Szigeten a Party Aréna vonatkozásában a Crystal Method-ot várom (bár az új albumok picit szokatlan), illetve Oakenfold-ot; igaz ez utóbbi esetében, és a helyszínt ismerve félek nagyon el fog tüctücösödni a dolog. Igaz majd lesz Fatboy Slim is a nagyszínpadon, ő remélhetőleg nem fogja átlépni az általam már hallgathatatlan tücögés szintjét..
LordMatteo
20 | LordMatteo 2009.07.08. 02:55
"ne nyiss Sterbinszky Fan Club topicot, ha lehet :D"

Mivel 1713 amolyan beharangozó "embere" lett Sterbynek, így evidens, hogy a hozzá kapcsolható bulikat fogja bejelenteni a blogjában is :-)
Barthezz
21 | Barthezz 2009.07.08. 09:00
Gerry: Az általad "tücögés"-nek nevezett zenékre gondoltam, mint egyre nagyobb térhódítóknak a Szigeten. :-) Azért 10 éve még nem játszott egy-egy Eric Prydz szintű DJ a fesztiválon - bár akkoriban még ezt nem követtem annyira nyomon, ez is tény.

Másik felvetésedre pedig LM válaszolt, de megy PM is ezzel kapcsolatban.
22 | sipec 2009.07.08. 14:59
lit: en talan 1 koncertre mennek el, ha lenne ra penzem. nekem inkabb valami alternativ sziget kellene jozin z bazinnal meg gumimacik törökül meg hasonlo zenekkel:D
Barthezz
23 | Barthezz 2009.07.11. 14:43
A Körös-Toroki Napok hivatalos programját módosítottam, ugyanis egy félrevezető honlap miatt tévesen a tavalyi infok kerültek ki. Ennek megfelelően változott a hivatalos honlapra mutató link is, amely most már a megfelelő weblapra vezet.
Nayrobi
24 | Nayrobi 2009.07.14. 03:31
A Körös-Toroki Napokon mi is játszunk, szal gyertek csak, hehe. Kár, hogy a SZIN-t kihagytad, ja és lesz még FEZEN is szept elején...
Barthezz
25 | Barthezz 2009.07.14. 09:46
Nah, sok sikert akkor a fellépéshez! ^^

Igen, jópár fesztivál kimaradt így is. Mivel eredetileg Sterbinszky hírlevelébe írtam ezt a cikket, így azoknak a fesztiváloknak néztem utána, amiken ő is játszik, illetve a végére bevettem még 2 eseményt, amire én is megyek.
Nayrobi
26 | Nayrobi 2009.07.14. 16:28
Értem, akkor nem szóltam semmit! :)

Kössz szépen, idén elég sok fesztiválon megfordultunk és nagyon sok igényes feszt van az országban, kár, hogy ezekről nem ír senki.
Barthezz
27 | Barthezz 2009.07.14. 19:07
Korábban is írtam már, hogy az innen kimaradt eseményekről, vagy az itt felsorakoztatott fesztiválok rock-zenei vonatkozásáról tök jó lenne, ha írna vki egy hasonló bejegyzést, szal ha kedved és időd engedi, akár elkészíthetnél egy ilyesmi beharangozót te is. (Vagy bárki más, de hát nem volt még rá jelentkező.)
28 | lordelrond 2009.07.15. 13:03
A Sziget felhozatal idén jobb mint valaha: Placebo,Prodigy,Offspring,Ska-P,Faith No More,Pendulum stb.
Barthezz
29 | Barthezz 2009.07.15. 22:06
Ott leszel Szigeten? Illetve említetted a fórumon, hogy voltál Balaton Soundon. Ha gondolod, egy kisebb beszámolót írhatnál róla vhova, én is is és gondolom mások is szívesen olvasnák.
Barthezz
30 | Barthezz 2009.07.21. 10:19
Update-eltem a bejegyzést a SZIN és a Hegyalja Fesztivál rövid bemutatójával!
31 | lordelrond 2009.07.21. 16:37
Ami azt illeti, még tudom biztosra, és ha megyek is , csak egy napra szerintem. Gondoltam rá ,hogy össze kéne rittyenteni valamit soundról , bár nem nagyon szeretek írkálni, majd meglátjuk.

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.