Uszoda-blog #1: Nyéki Imre Uszoda
Barthezz | 2011.04.03. 11:14 | kategória: uszoda-blog
Pár hete úgy döntöttem, ideje áttérnem egy némileg egészségesebb életmódra, aminek része, hogy elkezdek rendszeresen úszni. Mivel eddig még csak vidéki uszodákban voltam, a budapestieket nem nagyon ismertem, így feltérképeztem a net segítségével a lehetőségeket és megpróbáltam a számomra legideálisabb uszodát (színvonal, ár, távolság, stb.) kiválasztani. Végül úgy döntöttem, kipróbálok többet is és majd ez alapján döntöm el, hova is lesz érdemes eljárnom.
Induló uszoda-blog sorozatomban ezen tapasztalataimat tervezem megosztani az olvasóval, így aki hasonló cipőben jár, s szeretné kiválasztani a számára leginkább megfelelő budapesti uszodát, annak remélhetőleg sikerül megkönnyítenem a döntését. Nagy budapesti uszoda-teszt következik tehát most! ^^
A 11. kerületben található Nyéki Imre (korábban Kondorosi) Uszodát (1116 Kondorosi út 14.) Pyro ajánlotta első ízben a Dome fórumán, s mivel árban kedvezőbbnek tűnt az ismertebb belvárosi uszodáknál (amelyekben 1700 Ft körül van egy felnőtt belépőjegy) és annyira nem is esik ki helyileg, mint az első látásra tűnik (fél óra kb.a belvárosból), így legelsőként ezt próbáltam ki egyik hétköznap este. Én a 47-es villamossal mentem (Albertfalva kitérő megállóig), de az arra járó többi villamos (18-as, 41-es) is tökéletes a célra, vagy akár a 7-es busszal is könnyen megközelíthető (Nyírbátor utcai megálló). Vigyázat, a 173-as, a 173E és a piros 7-es nem arra jár, hanem még előtte elkanyarodnak. :-) Mindkét megállótól egy 2-3 perc séta az uszoda, elvéteni sem lehet.
Nos, a pénztárnál egy Rögtön jövök tábla fogadott, így volt időm körülnézni az előtérben. Egy nagy üvegablakból rálátni a medencére, van büfé is, meg sportbolt/kölcsönző. Hát a pénztáros csak nem akart jönni, miközben a ruhatárban ketten is tétlenül ácsorogtak ilyenkor egyikük igazán beállhatna a pénztárba arra az 5-10 percre, nah de mindegy, végül csak megjött a pénztáros. A 3 órás felnőttjegy 1450 Ft, de mivel az uszoda 8-kor zár, én meg fél 6-ra értem oda, így 2 és fél órás jegyet kaptam, ami csak 1300 Ft volt, s gondolom, így akkor fél óránként csökken 150-el az ára, 6-ra tehát még inkább megéri odamenni. Egészségkártyát viszont nem fogadnak el és bankkártyával sem lehet sajnos fizetni.
Nos, az uszoda régebbi építésű, de elég jó állapotban van és tiszta minden. Az öltözőszekrényekhez hagyományos kulcs van, ami kényelmetlenebb a chipkártyás megoldásnál. Bár én ilyenkor mindig a fürdőgatyám zsinórjára kötöm, nőknek kicsit bonyolultabb a helyzet. ;-) Ami meglepett, hogy az öltöző teljesen nyitott, nincsenek külön öltözőkabinok, még felárral sem. Aki tehát szégyenlősebb típus, annak nem ez lesz a megfelelő uszoda. :-) Szerencsére az öltőző és a zuhanyzó részleg is elég nagy, így kényelmesen elfér mindenki, nem kell egymás hegyén-hátán öltözni.
Bent egy 33 méteres medence van, ami 8 sávra oszlik. Ebből amikor voltam, 4 sáv bérelt sávként le volt foglalva, így a maradék 4-ben lehetett úszni. Mivel hétköznap este csúcsidőnek számít, így meglehetősen sokan voltak az uszodában. Sávonként 6-7 ember úszott kb., de szerencsére olyan szélesre vannak kialakítva, hogy ha kell, középen is elfér egy ember, így lehet akkor is előzni, ha úsznak szembe. Nah meg a 33 méteres hosszúság miatt sem tűnik annyira zsúfoltnak. Van egy kinti 25 méteres medence is, azt majd nyilván nyáron lehet birtokba venni, így akkor még kényelmesebben lehet majd úszni. A medencetér mellett amúgy lelátó is van, ahova bármikor le lehet ülni pihenni.
A szaunát nem próbáltam, ellenben benne van a belépő árában, így akinek kedve támad hozzá, felár nélkül megteheti.
Hajszárítási lehetőség terén falra szerelt hajszárítók vannak, melyek egy 20-as bedobásával bírhatók kb. 3 perc működésre (ha nincs apród, akkor a pénztárban, vagy az öltözőkulcs kiadásnál váltanak fel pénzt), konnektor sajnos nincs, így saját hajszárítót nem érdemes hozni. Ezek az automata hajszárítók mondanom sem kell, nem túl jó hatásfokkal bírnak, de kénytelenek vagyunk beérni ezekkel, a konnektorok állítólag a balesetveszély elkerülése végett nem kerültek felszerelésre.
Nos, hát ezek az első tapasztalataim a Nyékiről. Leszámítva az apróbb hiányosságokat, egy teljesen korrekt, budapesti viszonylatban jó áron elérhető uszodáról van szó, így akinek helyileg nem esik ki nagyon, vagy a közelben lakik, nyugodt szívvel tudom ajánlani.
Összegzés
cím: 1116 Kondorosi út 14.
legkedvezőbb ár: 3 órás jegy 1450 ft, fél 6-tól fél óránként 150 ft lejön belőle
egészségkártya: nem
bankkártya: nem
szekrénykulcs: hagyományos kulcs
öltöző: nyitott, kabinok nincsenek
hajszárító: csak ottani használható, 20 ft
medence: 33 méteres, nyáron 25 méteres kinti
szauna: belépőben benne van
emberek (fél 6 - 7 között): sokan
személyzet: udvarias, segítőkész
állapot: régi építésű, félig felújított
>>> az uszoda honlapja <<<
(pontos jegyárak és nyitva tartás elolvashatók itt)
Utolsó módosítás: 2011.04.19. 22:01
Hozzászólások
én szeretem ezt az uszodát, igaz a kötelező úszás az nem volt kellemes élmény, de azóta párszor jártam arra és az kellemes volt:)
Az öltözés igen...a pöcslengető idősebbekkel nem a legideálisabb:)
Mondjuk én a tömegről nem tudok nyilatkozni, vagy a lezárt részen voltam ugye vagy a kinti medencében, ahol szintén sokan vannak viszont normális emberek (értsd: bármelyik pesti strandhoz képest ezerszer kulturáltabb és khm kevesebb a cigány is).
Mondjuk ott úszkálni nem annyira lehet:)
ja és a szaunát próbáltam, bár konkrétan sehol máshol nem voltam még szaunában szóval nem tudom mihez hasonlítani:)
Jaja, a közönség elég kultúrált volt a tömeg ellenére is, de még uszodában nem is tapasztaltam negatív példát e tekintetben. Szerencsére az általad is említett exhibicionista idősek nem nagyon voltak :-D, inkább fiatalokkal volt tele.
A szaunát pedig legközelebb ki fogom próbálni, remélhetőleg nem lesz túl zsúfolt. :-)
Köszönöm, hogy megosztottad ezt a történeted. Ebből is jól látszik, hogy a személyzet megítélése elég szubjektív tényezőkön alapul, pláne hogy a teszteket az adott uszoda első meglátogatása után elkészítettem, így nyilván a személyzet összes tagjával, illetve a lehetségesen előforduló szituációkkal sem találkoztam mind.
A teszt megírása óta voltam még párszor a Nyékiben és azóta is előfordult velem, hogy senki nem volt a pénztárban érkezésemkor, a ruhatárnál lévő alkalmazottak meg szartak bele, hogy megkeressék ilyenkor a kollégájukat vagy türelmet kérjenek tőlem, így várhattam 2-3 percet feleslegesen, holott látták, hogy belépőt szeretnék venni... Így valamelyest romlana az értékelés, ha most kellene végeznem. :)
Egyébként a személyzet értékelését úgy végzem, hogy eljátszom a tökéletesen új, semmihez sem értő laikus vendég szerepét, vagyis megkérdezem, merre van az uszoda-rész, hol található a férfi öltöző, hol kapok szekrénykulcsot, ha az karóra jellegú, akkor hogyan tudom használni, stb. :D Kicsit idegesítő lehet, de ebből elég jól lejön az ottani alkalmazottak hozzáállása, segítőkészsége. Ami persze nyilván nem feltétlen a személyzet egészére jellemző, így eltérőek is lehetnek a vendégek tapasztalatai.
Az esetedhez konkrétan hozzászólva, sztem az zavarhatta a nőt, hogy egy fiatal, szép hölgy vagy, miközben felette már elmúlt az idő. Így könnyen lehet, hogy belülről az irigység fakadt belőle, kombinálva a lenézéssel, illetve saját felsőbbrendűségi érzetével, miszerint ő már mennyire élettapasztaltabb ember. Én jelenleg 26 vagyok, de 20-nál többnek senki sem néz, így számtalanszor találkozom én is hasonló helyzettel, hogy gyerekként kezelnek. Bár szerencsére ez engem nem zavar, inkább örülök neki, ha fiatalabbnak látszódom, pláne ha diák-jegyet akarnak adni nekem. :D Pár év múlva persze már lehet zavaróbb lesz számomra is. :)
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
