Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Beny12 blogja

Remény a reménytelenségben - egy mag története

Beny12 | 2010.08.08. 22:03 | kategória: Szösszenet | 4 hozzászólás

Csend van. Fagyos fényben úszik a táj. A tél látszólag megdermeszti a természetet, nem mozdul semmi és senki. Az állatok téli álmukat alusszák, aki mégis éber, az most melegebb odút keres, hogy átvészelje ezt az időszakot. Nem mozdul semmi… Ágak reccsennek a súlyos hó alatt, mégis kitartóan tárják szét karjukat a fák, nem engednek a nyomásnak. A gyenge elhull, míg az erős megmarad…

Többségében nem mernek ellenkezni a fagyos téllel. Félnek, hogy elbuknak az ellenállásban. Azonban mégis van, aki kitartó. Egy apró mag didereg a hóban. Szembe száll a hideggel. Vékony héján, mint millió tűszúrás jár át a dermesztő fagy, mégse adja fel. A föld kegyes hozzá, és meleget adó kérgébe fogadja, hogy átvészelje ezt a kétségekkel és bizonytalansággal teli időszakot. A jégcsapok baljósan villannak meg a vakító napsugárban, de már nem számít, enyhül az idő.

A Nap melegebb hullámokkal bombázza a tájat, a fagy engedni kényszerül, majd tovaáll. A jégcsapok egyre haragosabban csillannak, félnek, hogy oda a jég uralma. Idővel ők is megadják magukat, hiába sírnak, nem menekülhetnek. Az utolsó könnycseppjük is a Nap áldozata lesz.

Életre kelt a természet, mintha szerelem lobbant volna, úgy lángol fel a táj. A csend tovaillant, helyébe zsibongás, életkedv került. Eljött hát a tavasz. A fákon, mint egy-egy mosoly, pattan ki a rügy, a madarak melódiákat játszanak, a mélabús fehér zölddé lett.

Eközben a kicsiny mag is felébredt. Észre sem vette, de ő is megváltozott. Hamarosan gyökeret eresztett az életet adó talajba, és erősödni kezdett. Az évek múltak, a kis magból már csemete lett. Társai nem nézték jó szemmel, mindig haraggal tekintettek rá, és különcnek vélték… Mert őt befogadta a Föld még gyermek korában. Ezentúl amikor és ahogy csak tudták, bántották. A fényt eltakarták előle a nyári melegben, a zivatarok vízáradatát felszívták gyenge gyökerei elől.

Idővel megtanulta, hogyan erősödhet meg. Addig nyújtózkodott, míg a társai fölé ért, így már neki is jutott a Nap melegéből. Gyökerei szerteágaztak a földben, vizet is kapott most már. Ha vihar közelgett mások mögé bújt, hogy vastag törzsük védje őt. A legpompásabb fa vált belőle a környéken. Senki sem hitte volna, hogy a Föld így megszereti azt a piciny magot. Társai kezdtek megbékélni vele, látták, hogy fölébük kerekedett, és ők nem tudnak ártani neki, bármit is tesznek.

Újból télre fordult az idő, könyörtelenebb, mint valaha. A fa, mely az apró magból lett, már megerősödött, ereje teljében volt. A hideg nem ártott neki, vastag törzsén a fagy szilánkjai sem juthattak át. Ágait büszkén és erősen tárta szét, a havat könnyedén fogta fel. Mégis, mintha valami történt volna…

A délceg fa már nem olyan volt, mint régen. Hiába az erős küllem, az áthatolhatatlan törzs, valami megbontotta az egészségét. Belülről élősködők emésztették. A hideget mégsem vészelte át sértetlenül. Mikor a tél a végét járta már, néhány favágó érkezett a környékre. Korhadt társait kivágták, nekik nem kegyelmezett a Föld. Viszont a magabiztosan álló fát, mely belülről emésztette önmagát meghagyták. Ők csak azt látták, hogy egészségnek örvend. Micsoda fa, és még milyen sokáig állni fog…

A táj megritkult, már nem kellett küzdeni a társakkal az életben maradásért. Nem voltak ellenségek, csak önmaga. Ahogy telt az idő a fa állapota romlott. Hiába voltak időszakai, mikor képes volt gyógyítani magát. Újra és újra többet szeretett volna. Terjeszkedni, megnőni, ahogy még soha, egyik fa se. Viszont új talajba fúrta gyökereit. A környezete is megváltozott. Újabb kártevőket szedett össze, és csak rontott a helyzetén.

Ismét eltelt néhány év. A fa tetemes kort megélt, de még koránt sem az egész életet. A telet is átvészelte. Mintha a jégcsapok mosolyogtak volna rá. A fagy is inkább melengette törzsét, nem vájta belé körmeit. A napsugarak megolvasztották a havat gyökerei számára.

Ezen a tavaszon bontotta ki legszebb rügyeit, zöldben pompázott egész lénye. A madarak vidáman fészkeltek kitárt karjai közt. Pillangók cikáztak körülötte, a környék a csodájára járt. Milyen szép ez a fa, és még milyen sok ideje van hátra. Erős kérge azonban már alig takart valamit. Az évek során felélte tartalékait, már nem tudta önmagát gyógyítani. Törzsét férgek rágták, melyeket meggondolatlanságában szedett össze.

Vidámnak mutatta magát, hiszen kedves volt számára ez a táj. Oly sok tennivalója van még. Jövőre visszavárja a madarakat, szebbnél szebb koronát akar növeszteni. De tudta, hogy ez már nem lehetséges. Kérge ugyan erős még, de belül, az éltető törzs már haldoklik. Mégis hasztalan reménykedett. Az utolsó pillanatig.

A tavaszt felváltotta az izzó nyár. A talaj kiszáradt és a fa meggyengült. Nincs már táplálék, nincs mivel felvenni, nincs már mivel szállítani azt a lombkorona felé. Csak a háncs van már meg. Mintha az is repedezne. Zöldes koronája még pompázott, mikor a Nap egy utolsó, lágy csókot lehelt a fára. Aztán elsötétült az ég. Viharos szél csapkodta a leveleket, törte az ágakat. A Menny zokogott, siratta a fát. Egyre nagyobb és nagyobb lendületet vett az orkán, végül a törzse is megadta magát. Ott hevert a földön megtörve, már senki sem foglalkozott vele. Az idő lecsendesült, a Nap újra kisütött, immár másra mosolygott. A Föld már mást táplált. Nemrég még ez a kicsiny mag élvezhette szeretetét…

(A szél viszont tovább fújta bánatát. Magvait elhintette más tájakon, a föld befogadta és gondozta. A vihar cseppjei számukra éltető vizet jelentettek. A pusztulás már messze volt… A Nap óvatosan simogatta a magvakat, vörös mosolya reménykeltően csillant a horizonton. Holnap új nap lesz, a magvak idővel gyökeret eresztenek).

Utolsó módosítás: 2010.08.08. 22:06

Hozzászólások

Aryx
1 | Aryx 2010.08.09. 17:25
Érdekes írás, jobban tetszett, mint az előző. Stilisztikailag is korrekt, talán ha max. 1-2 helyen lehetne belekötni. Igazából - jól sejtem? - ez amolyan hangulat-novella, annak viszont nagyon jó. Csak a címválasztást nem értem, de ez legyen a legnagyobb baj. :)
Beny12
2 | Beny12 2010.08.09. 17:54
Örülök, ha tetszett :) Igen, valami hangulat-novella féle lehet, magam sem tudom pontosan. Kezdem megérteni a szépirodalmat, hogy sokszor vannak dolgok, amiket így szebben lehet kifejezni.

Az utolsó "bizonytalan" zárójeles részt a reménynek tartom. A mag pedig jelen esetben egy elvont fogalom. Hm... összehoztam egy allegóriát? :D
3 | ShuleyvA 2010.08.10. 00:29
„Hamarosan gyökeret eresztett az életet adó talajba, és erősödni kezdett.” - Nekem furcsa. Hamarosan gyökeret eresztett? Vagy mondjuk: Nem sokkal később gyökeret eresztett. Hm.

„Nemrég még ez a kicsiny mag élvezhette szeretetét…” Mármint ez a nagy fa élvezhette stb. Vagy akkor ez a néhai kicsiny mag élvezhette...

Valamint kissé logikátlan kijelentés van itt: „Ismét eltelt néhány év. A fa tetemes kort megélt...” Mennyi év is telt el összesen a mag kicsírázása óta? Én maximum ötöt számoltam. Ez nem tetemes kor egy fa életében de javíts ki, ha valamit elnéztem.

Amúgy nagyon tetszett. Szépen ábrázoltad a folyamatokat és a hasonlatok is nagyon tetszettek. Csak az a volna ott ne volna... pontosabban a volnák ott ne volnának. :-)
Beny12
4 | Beny12 2010.08.10. 09:05
1) Lehet furcsa, sőt, talán stilisztikailag hibás is, de úgy látszik itt Szatmárban mi így is tudjuk használni azt, hogy "hamarosan" :D

2) Írhattam volna azt is, tudom. De a magnak itt emlékidéző szerepe van. Legalábbis én, mikor elolvasom azt a mondatot, újra eszembe jut, hogy mik történtek ezzel a maggal, később fával. A néhai pedig azért nem szerepel, mert, ugyan lehet nem érződik, de magnak itt az "elesett, gyámoltalan, segítség nélkül élni képtelen" tulajdonságaira gondoltam.

3) Az idő. Úgy látszik még bajban vagyok vele, jobb lett volna "sok év múlva", vagy valami hasonlót írni. Igazából nem tudom, hogy a "néhány év" az mennyire kötött, mármint mennyi évet ölelhet föl. Ha kötetlen, akkor az lehet sokkal több év is, ami már egy fánál szép kort jelent.

Bár most, hogy újra átfutottam van kb 3 időre utaló szó. "idővel" - ez szerintem bármennyi év lehet, igaz még a fa csak 5-6 éves lehet, mert még gyenge a törzse. Aztán az "újból" - éppen lehet egy kis időtörés, de maradjunk csak a következő évnél. És ott van a "néhány év", amivel nekem is meggyűlt a bajom :P

Úgy gondolom, hogy itt az idő valamennyire mellékes tényező. A hangsúly a történésen van, hogy miből mi lett és hogyan.

Köszönöm a kritikát, legközelebb próbálok jobban odafigyelni. :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.