Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Beny12 blogja

A legkedvesebb játék

Beny12 | 2010.08.10. 22:12 | kategória: Szösszenet | 2 hozzászólás

Meredten bámult a messzeségbe. Megszűnt létezni körülötte a külvilág. Gondolataiba merülve nem érezte az idő múlását. Szemei lassan megszokták a beálló sötétséget. A hűvös szellő átjárta a kertet, minden fűszálat megmozgatva. Nem hagyott ki egyetlen részt sem az udvaron. A fiú arcát cirógatta, akinek mintha mosolyra görbült volna a szája. De ismét komorrá változott…

Mint minden napon, ezen a délutánon is kiment az udvarra játszani. Kisgyermek volt ő a maga módján. Szeretett játszani. Órák hosszat képes volt a legkedvesebb játékával foglalkozni. Csak ült a csillogó homokban, semmivel sem törődve, és a kedvencével foglalatoskodott. Mindig odafigyelt rá, ha koszos lett, megtisztította. A napok, hetek, hónapok elteltével ugyan megkopott, de most is olyan szeretettel játszott vele, mint újkorában. Nem elégedetlenkedett. Édesanyjának nem szólt, hogy vegyen egy újat. Ő ezt szerette, nagyon a szívéhez nőtt.

Langyos nyári nap volt. A napsugarak aranyló fénye mosolyt csalt a fiú arcára. Boldog volt, hogy újra eljött egy újabb nap, egy újabb délután, és ismét játszhat. Minden a szokásos rituálé szerint zajlott. Azonban a homok most másként gondolta a mulatságot. Játék közben egyre inkább azzal volt elfoglalva, hogy bejusson a kis kedvencbe, megtapadjon egy-egy homokszem ott, ahonnan már nem lehet kiszedni.

Eltelt a fél délután. A fiú észrevette, hogy valami megváltozott. Mintha nehezebb lenne a játék, nem úgy mozog már, ahogyan régen. Egyes funkciói megtagadták az elme parancsát, mások még működtek, de oda is bekerültek a homokszemek. A fiú kétségbe esett, elromlott a kedvence és most nem tud többé játszani vele.

Elhalkult a természet is. Döbbenten figyelte a kisfiú küzdelmét. Hiába rázta a játékot, a makacs homokszemek bent ragadtak - onnan soha nem fognak kijönni. Végső elkeseredésében apró darabjaira szedte, hogy azokat egyenként megtisztítva visszarakja eredeti helyükre. Fiatal volt még, nem tudta mire vállalkozik.

Ugyan szétszedte, és meg is tisztította, de az összerakással már nehezebben boldogult. Beletelt néhány óra, mire az utolsó darab is a helyére került. Szemében boldogság csillant, visszakapta a régi játékát, újra játszhat vele, majd holnap is.

Nem volt már holnap… Amint játszani kezdett, darabjaira hullt, mély nyomot hagyva a homokban. Az apró darabokat a szellő betakarta, a nagyobbak segítségért kiáltoztak. Nincs már egész, a kedves játék megszűnt létezni. Hiába kereste elő a darabjait, hiába próbálta újra és újra összerakni. Meddő próbálkozások voltak.

A Nap lassan nyugovóra tért. Az árnyékok megnyúltak, még itt-ott átszűrődött egy-egy napsugár. A fiú keservesen próbálkozott ismét. Szemében könny csillant. Lehanyatlott a szempillájáról, majd az arcán folytatta útját. Lomhán gördült végig a bőrén, aztán hangtalan puffanással a földre hullt.

Egy halk, szívbemarkoló hang arra biztatta, hogy hagyja ott. Úgy is régi volt már. Ütött-kopott, itt volt már az ideje lecserélni. Édesanyja többször is mondta már neki, hogy kaphat újat. De most… Most is csak keservesen sírt. Neki ez kell, hiszen annyira a szívéhez nőtt. Oly sok napot játszottak együtt. De már nincs. Mintha a szívéből szakítottak volna ki egy darabot. Tönkrement az egyetlen játéka, amivel képes volt annyira szeretetteljesen bánni.

Kisírt szemeit megtörölte, és az égre bámult. Lágy szellő futott végig a kertben. Nem változott semmi. A tücskök, ugyanúgy ciripelnek, mint tegnap. Ma is csillagos az ég. Csak egy gyermek lelke tört össze, de azt nem látja senki. Még érzi az ujjai közt darabjait, de idővel teljesen elnyeli majd a homok. Még nem tudja mi vár rá holnap, de a játék már nem lesz mellette… A hely, melyet az a jelentéktelen kacat töltött ki lelkében most üres. Szívét szorítja a hiány, pedig még kezeiben tartja a megmaradt alkatrészeket. Holnap már nem lesz vele az sem… Nem tudja mi vár rá…

Utolsó módosítás: 2010.08.12. 10:51

Hozzászólások

1 | ShuleyvA 2010.08.12. 10:31
Szia! Mi volt az a játék egyébként? Mert erről nem kaptunk képet. A tálalás érdekes, akárcsak az előző írás. Talán ez is valami életérzés iromány? :-) Pár dolog:

„A fiú arcát cirógatta, mintha mosolyra görbült volna a szája.” Ugye itt a szélről van szó, így pedig nekem az jön le, hogy a szélnek görbült mosolyra a szája. Egy „akinek” szócska sokat segítene.

Hiába rázta a játékot, a makacs homokszemek bent ragadtak, onnan soha nem fognak kijönni. - a második vessző helyett egy kötőjel? :-)

Lomhán gördült végig a bőrén, aztán hangtalan puffanással a földre hullt. - Hangtalan puffanás? Ez olyan mint a néma dörrenés. Bár nem ugyanaz, mint mikor egy ágyút nézünk a lenémított tévén ami elsül. Hm.

Mikor majd kiütöd azt a néhány „volt”-ot is, az elkövetkező írásaidnak szép összképe lesz (már most is van, mert szépen tagolod a mondatokat). Csak az a volna ott ne volna. ;-)
Beny12
2 | Beny12 2010.08.12. 11:02
A játékon gondolkodtam, hogy meg kellene konkrétan nevezni. De végül arra jutottam, hogy mivel ezt is jelképesen kell értelmezni, akárcsak az előzőben a "magot", nem kötöm valós tárgyhoz.

Köszi az észrevételeket, javítottam is. :-)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.