Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Beny12 blogja

Az ördög nem alszik - Második fejezet

Beny12 | 2010.10.06. 20:28 | kategória: Az ördög nem alszik | 5 hozzászólás

Egyre szélesedett az alagút, viszont a végét még mindig nem lehetett látni. Már attól tartottak, hogy örökre a szikla fogságában fognak sínylődni. Gabriel maga előtt tartva kardját, a Fény erejének segítségével világította meg az útjukat. Valami azt súgta neki, hogy már nem lehetnek messze. De mitől?

- Észrevetted, hogy itt egyáltalán nincs hideg? – kérdezte Urieltől, miközben a falakat fürkészte, hátha talál valamilyen kijáratot ebből a végtelennek tűnő barlangrendszerből.
- Talán ezt nevezik meleg fogadtatásnak! - szellemeskedett Uriel

Társát már nem tudta az őrületbe kergetni, mert a távolban felfedeztek egy másik fényforrást. Gabriel azon nyomban megszüntette a kard táplálását, viszont a pengét még keze ügyében tartotta, bármikor szükség lehet rá.

Hamarosan kiértek az útvesztőnek is méltán nevezhető barlangrendszerből. Angyalok lévén nem lepődtek meg a kissé bizarr látványtól: egy hatalmas kupolacsarnokba érkeztek, pusztán annyi különbséggel, hogy ez kevésbé nyújtott dekoratív látványt. A fejük fölött hegyes sziklák csüngtek, a falakat a hömpölygő lávafolyam festette vörösre. A földi életnek itt már nincs nyoma. Előttük házak magasodtak, köztük embernek tetsző lények bolyongtak fáradhatatlanul.

- Kerüljük a feltűnést. – szólt Gabriel – Vegyük fel a leplet, rejtsük el a szárnyainkat… És Uriel… Csak semmi meggondolatlan lépés!
- Ugyan már, mit árthat nekünk ez a pár millió pogány lélek! – szellemeskedett Uriel – Mellesleg hamarabb is elterjedhetett volna a kereszténység…
- Ezen már aligha tudunk változtatni. Ha tudnánk, se tehetnénk meg. Nem bonthatjuk meg az egyensúlyt. És most menjünk!
- Valóban? Lucifer a purgatóriumból szerzett lelket! Ez mi, ha nem az egyensúly megbontása?! – értetlenkedett Uriel, miközben társa mellett haladt lehajtott fejjel.

Gabriel nem szólt. Tudta, hogy valahol igaza van társának.

A kies, fekete föld minden egyes lépésüknél kiadta dühét. Port dobott a talpak után, amiért őt tapossák. A két angyal elérte az első pár házat. Néhány üres tekintetű szempár végignézett rajtuk, majd gazdáikkal együtt folytatták céltalan útjukat.

Egyre beljebb és beljebb haladtak a házak között. Sűrűsödtek a lelkek. Gyermek, agg, és erkölcsösen élő pogány. Mind ide szorultak, a Pokol tornácára. Nem nyerhettek bebocsátást a Mennyek országába, hiszen nem ismerték a keresztet, a megváltást nem tapasztalhatták. Mindannyian szomjúhoztak a keresztségre, békét és nyugalmat akartak. Pletykák, üres szavak terjengtek, miszerint eljöhet egyszer a megváltás. Persze ezt is Lucifer táplálta beléjük, hamisan. Innen nem lehet elmenekülni. Haláluk után ezt a béklyót kellett felvenniük, és az idők végezetéig viselni.

A hőség ellenére fagyos légkör vette őket körül. Dermesztő látványt nyújtott számukra az a sok bolyongó lélek. "Elkerülhetetlen a feltűnés.", gondolta Gabriel.

Abban a pillanatban egy csontos kéz ragadta meg a karját. Uriel megállt társa mellett, arcukat még mindig csuklya takarta. Gabriel sem mozdult, csak várta a következményeket.

- Ismerlek téged! – hörögte a végtag gazdája. Ugyan olyan volt, mint a többi itteni kárhozott: testét rongyok fedték, lábai elüszkösödtek. Bőrét megfakította a több száz éves céltalan bolyongás, arca beesett, szemei hófehérek.
- Téged… Ismerlek! – nyögte újra. Gabriel lassan felemelte a fejét, és kéken izzó szemeivel a sorstalanra nézett.
- Angyal vagy! Hallottam már rólatok. – súgta amaz – Képesek vagytok a megváltásra…

Gabriel nem szólt, csak a megállítóját fürkészte, és közben azon gondolkozott mikor szabadul el a Pokol.

- Szabadíts ki innen bennünket… - kérlelte, majd fekete színű váladék buggyant ki a szája szélén.
- Nem tehetem. – hangzott a száraz válasz.
- Szabadíts fel bennünket, angyal! – ordított Gabriel arcába a félig élőhalottá változott lélek, miközben leszaggatta róla a köpenyt, ami eltakarta az angyal testét.
- Nincs mód arra, hogy a Mennybe kerüljetek, az arkangyalok nem válthatnak meg senkit az Úr akarata nélkül. – felelte Gabriel, miközben szárnyait kibontotta.

Uriel mindeddig szótlanul hallgatta a feszült társalgást. A környező lelkek is felfigyeltek rájuk, egyre közelebb és közelebb jöttek. Több ezer félig holt lény tartott feléjük.

- Milyen kár, hogy számodra nem lesz többé világosság. - vigyorodott el Uriel. Keze már a kardja markolatát szorította, várva a megfelelő pillanatot, mikor lesújthat vele.

A lény szeme elfeketült. Homlokán kidagadt az ér, szája rángatózni kezdett. Torkából ezer éves fájdalom tört ki, mely a többi, immár fenevadat is harcba szólította. Uriel egy pillanat alatt lecsapta a fejét, majd köpenyét eldobva újra célra tartott. Gabriel is hasonlóan cselekedett.

A szürkés föld lassan fekete iszapban tocsogott. Fehér szemű lelkek megcsonkított testei feküdtek mindenhol. A két angyal körül így is hatalmasodott a tömeg.

Uriel homlokán verejtékcsepp csorgott. Nincs megállás, küzdeni kell, vagy örökre fogságba esnek.
- Nem tudom, meddig bírjuk még, de jó lenne, ha használnád azt a mérhetetlen nagy tudásod! – kiáltotta oda Gabrielnek.
- Nem lehet csak úgy használni! Ahhoz súlyosabb helyzetben kell lennünk! – ordította vissza társának, miközben kardját egy újabb mellkasba döfte.

"Egyre nehezebb a küzdelem, és csak többen lesznek. Ennek sosem lesz vége!", zúgolódott Uriel. Hirtelen morajlás támadt, a hangzavar egy csorda vonulására emlékeztette az arkangyalt. Míg Gabriel kérdően pillantott társára, addig a holtak újult erőre kapva, ismét rohamra készültek.

A zaj egyre erősödött, majd félhomály lepte el a csatateret. Hörgő lények hatalmas áradata zúdult a házakra, csontok és deszkák törtek, vér folyt mindenütt. A hullám elpusztított mindent, ami elé került, a fehér szemek baljósan villogva közeledtek.

Uriel gyorsan reagált: szárnyaival szélvihart kavart, a vérszomjas élőhalottak könnyű tárgyként csapódtak a szikláknak, majd erőtlen hörgést hallatva végleg a kárhozottak útjára tértek. Lendületet vett, majd az ég felé szárnyalt. Látta, hogy Gabriel mellől elpártolt a szerencse. A harc hevében lábait lefogták, szárnyain egy-egy lélek csüngött, nem eresztve azt. A holtak áradata senkit sem kímélve temetett be mindent, köztük az arkangyalt is.

- Na… Ez már elég súlyos, nem?! – kiáltott le Uriel a hömpölygő tömegbe, meglepettségét nem színlelve.

Elült az áradat, azonban a küzdelem még tartott. Gabriel a tömeg alatt van, Uriel csak reménykedni tudott, hogy nem esett különösebb baja. Arcára a megkönnyebbülés ült ki, mikor látta, hogy a hullahegyek között sárgás fény szűrődött ki. Leszállt egy sziklacsúcsra, majd szárnyait maga elé húzta.

Abban a pillanatban hatalmas robajjal repültek szét a testek. Égő fáklyákként csapódtak a földbe. Gabriel körül tűzvihar tombolt, felégetve mindent, ami a közelében tartózkodott. Ő csak térdelt és kezeit összekulcsolva imádkozott. A tűzgyűrű kiszélesedett, újabb átkozott lelkeket emésztve fel. Minden lángokban állt. Még a sziklák is tüzet fogtak, olvadt magma csöpögött a mennyezetről, a hő lassan elviselhetetlenné vált. Gabriel felemelte a fejét, Uriel még látta mozgó ajkait, kinyíló szemeiben az izzó kékséget, majd mindent elöntött a vakító fehérség…

***
- Porból lettél, s porrá leszel. – vigyorodott el Uriel, miután az utolsó szenesedő hullát is maguk mögött hagyták. Az ismét beálló nyugalmat csak a Pokol morajlása törte meg néha. A két arkangyal egymás mellett haladt. Hófehér szárnyuk most szürkén díszelgett, arcukra vérfolt száradt.
- Már azt hittem, ott hagyod a fogad! – fakadt ki Gabrielre.
- Ugyan már… Ne légy komolytalan. – és megveregette barátja vállát.

Utolsó módosítás: 2011.08.02. 23:11

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2010.10.06. 22:00
Like
Aryx
2 | Aryx 2010.10.09. 11:45
Nagyon tetszett, az első felére azt mondtam, ez valami kib_szottul jó. Oké, nem hibátlan alkotás ez sem. Ami engem zavart, az az, hogy szerintem gyúrhatnál még az atmoszférára; nem ismerjük a Poklot, nem voltunk még ott (vagy igen, csak nem emlékszünk rá), szóval az írásodat bátran megtölthetted volna még képekkel – fantasy-ben ez különösen fontos. A főszereplőkről sem kapunk sok leírást, és amit külön sajnáltam, a kardjuk is az olvasó fantáziájára van bízva; ha mondjuk animét kéne ebből rendeznem, a két hős kezébe nyugodt lélekkel adnék zanbato-szerű, méretes hosszúságú/vastagságú pengéket. És ahogy utaltam rá, az írás második felében egy kicsit úgy éreztem, mintha fogyott volna belőled a lendület, + egy fejezetvégi cliffhanger-t is erősen hiányoltam.
Egy képzett irodalmár lazán belekötne abba is, hogy sablonos (arkangyalok, élőhalottak, kardok és a Dante-féle túlvilág-ábrázolás...), és csak a képregény/játékirodalomban állná meg a helyét... én azt mondom, kit érdekel, ha egyszer jól és szórakoztatóan van megírva? Vannak amatőr írók, akiknek a műveit sajnos szinte muszájnak érzem többoldalas esszékben lehordani a sárga földig – a Te esetedben erre baromira nincs szükség. Stílusod van, vagyis nem ma kezdted a szakmát, és ebben a pörgős, hentelős sztoriba kőkemény középkori valláskritika van becsomagolva. Jó lett ez, remélem fogod folytatni, de ha lehet, ne hagyd abba a hangulat-novelláidat sem. :) Uriel meg nagy arc volt. :)
Beny12
3 | Beny12 2010.10.09. 12:44
LM (L) :D

Aryx: köszi, igyekszem kielégíteni az olvasói igényeket. Úgy látszik ez eddig kevésnek bizonyult, így ezt egy viszonylag hosszabb időre "pihentetem". Na most ez nem azt jelenti, hogy nem írom tovább, hanem jobban át kell gondolni az egészet. Befejezem az utolsó részt is, aztán folyamatosan adagolom majd :) Ahogy időm engedi foglalkozok majd vele, csak ez az egyetem nem fenékig tejfel...

Hogy őszinte legyek részben örülök, hogy végre nem "kell" hangulat-novellát írnom. Kezd bennem lecsengni a régi idők zűrzavara, így nincs mit kiírnom magamból. Viszont mostanában történtek/történnek bizonyos dolgok, amik lehet egy-egy ilyen novella megírására fognak sarkallni :)
LordMatteo
4 | LordMatteo 2010.10.09. 14:49
Annyiban igazat adok Aryxnak, hogy több képet, nem kell féloldalas leírás mindenről, de 1-2 sort szánj rá azon dolgok leírására, amiket Te elképzelsz valahogyan.

Ritkán olvasok fantasyt, most épp Vavyan Fable: Tündértánc van, és amitől iszonyatosan jó, az az, hogy Fabyen lefesti azt, amit a képzelete megszült, és leírt utána. Lehet hogy így tovább tart olvasni magát a könyvet (hisz az elképzeléshez idő is kell ;D), de annyira bele lehet merülni, hogy hihetetlen. Szóval, a fantasy egyik legfontosabb része tényleg a leírás.

Az meg, hogy "sablonos" a téma, kit érdekel, nekem az ez egyik kedvencem, és a Dealer által írt Cain-t, ami szintén hasonló témában evezett, máig a legjobb novella-sorozatnak tartom itt a Domeon (bár Shuley nagyon szorongat, ő más szempontból No. [nyalinyali tudom hogy olvassa]).

Szóval hajrá!
5 | ShuleyvA 2010.10.10. 19:21
Ne itt turbékoljunk, LM. :$ :D

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.