Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Beny12 blogja

Mikor a lángok újra feltámadnak

Beny12 | 2010.10.20. 22:38 | kategória: Szösszenet | 6 hozzászólás

Hajdanán itt csak kopár vidéket lehetett látni. Amerre nézett az ember, mindenhol a sivár tájba ütközött a tekintete. A tűző Nap perzselte a talajt, szűnni nem akaró délibábokkal hintve tele a látóhatárt. A szikkadt földben csak néhol, a tüskékkel teli cserjék árnyékában nőtt pár maroknyi, sárguló fűszál. A Hold soha nem mutatta meg magát, az égi tengeren a Nap fregattja uralkodott, rettegésben tartva a természetet.

Egy napon aztán változás következett be. Mindeddig csak gyűlt és gyűlt a harag, a bánat és a sajnálat az égben. Most azonban eltört a mécses, a felhők nem bírták tovább, és halk, monoton zokogásba kezdtek, könnycseppjeikkel elárasztották a szikkadt, megviselt talajt. Sírtak napokon, heteken, hónapokon keresztül, az ég mégsem haragudott rájuk, nem morgott, nem villogtatta szúrós tekintetét, csak hagyta őket bánatukat csillapítani.

Miután elállt az eső, és a könnytenger is apadni kezdett megjelent az első lankás domb csúcsa is. A zöldellő rét lassan kibontakozott a kéklő áradatból, a szellő finoman cirógatta a fűszálakat, a Nap lágyan mosolygott a természetre. Ahol egykor sivatag és üresség honolt, az most termékeny talaj és életvidámság otthona. Az ellenséges, fájdalommal teli cserjék helyébe magasra nyúló, zöldellő fák nőttek. Megtelt a természet élettel, a nehéz csendet felváltotta a vidám zsibongás.

Már nem csak perzselő nappal létezett. Az égi tengerre felúszott a Hold is, gyémántokkal szórva tele a vizeit. Ezüstös fénye megcsillant egy tó pajkosan fodrozódó hullámain. Egy fa árnyéka tükröződött benne. Terebélyes lombkoronája kitűnt a többi közül. A nap és a hold is büszkén tekintett le rá.

Egyik este felhők hada rabolta ki az égi kincstárat, elkobozva minden csillogó gyémántot. Elfogták a holdat és egy sötét tömlöcbe vetették. Zúgolódás tört ki ég és föld között. Elszabadultak az indulatok. A szél megrohamozta a fákat, megtépázva lombjukat; az ég villámokat szórt, kísérteties fényben világítva meg a tájat. Nem számít hova csap le, haragjában mindegy mit talál el.

Így esett áldozatul a terebélyes fa is a viharnak. Megtörve feküdt a tó mellett, lombkoronája és törzse lángba borulva. Az égi sereg elvonult, magukkal vitték a csillagokat. Az éjfekete égen egyedül a hold maradt árván, - szomorúan tekintett le az égő fára.

Teltek a napok, a lángok csak nem akartak csillapodni. Kitartóan és büszkén lobogott a tűz, narancssárgára festve a környezetét. Idővel az emberek a csodájára jártak, soha nem láttak ehhez foghatót. A tűz, melynek örök élete van. Az arra járók hitetlenkedve nézték, mégis megmelengette a szívüket. Gallyakkal táplálták, köré gyűltek melegedni hűvös időben. A tiszta vörösessárga lángok minduntalan lobogtak, melegséget, jókedvet árasztva magukból.

Egyik este az ég örömkönnyeket hullajtott magából. Látta a tűz boldogságát, örült, hogy az a megtermett fa nem pusztult el hiába, a lángokban tovább él.

Pirkadatkor aztán egy idegen járt arrafelé. Alattomos léptei előre sejtették szándékát. A nedves talajról összegyűjtött faágakkal a kezében a tűzhöz sétált, majd rárakta azokat. Miután elvégezte dolgát tovább állt, vissza se nézett, hagyta az égő életet fuldokolni, szenvedni a nedves fadarabok alatt. A lángok erőtlenül nyaldosták az éghetetlen gallyakat, szürke füstöt köhögött fel magából. Ez lesz hát a végzete?

Egész nap küzdött a lehetetlennel. Nem tudta lángra lobbantani a vizes faágakat. Fekete füstöt ontott magából, az emberek inkább elkerülték, nem mentek már közel hozzá. Látták, hogy már nem melegít, inkább csak kárt okozna.

Puha léptek hallatszottak a közelben. Egy fiatal lány közeledett, egyenesen a tűz felé. Bibliát tartott a kezében, mosolya megmelengette a tűz szívét. Ő nem félt tőle, nem félt a füsttől sem. Lassan levette a nedves fát a haldokló nyalábokról,- a lángok nem égették meg kezét, inkább gyengéden simogatták, amiért jót tett velük. A tűz ismét életre kelt, hálásan lobogott a lány felé, aki még egy utolsó mosolyt küldött neki, majd folytatta útját az ismeretlenbe.

Utolsó módosítás: 2010.10.21. 19:38

Hozzászólások

1 | ShuleyvA 2010.10.21. 18:01
Nagyon szép írás. Csak sajnos megint nem tudom hova tenni. Nem ismerem a háttérben zajló érzéseket, de igazából soha sem azért szerettem olvasni hangulatnovellákat, mert mindent elárultak a háttérről.

A második bekezdésben találtam egy számomra furcsa hasonlatot, de úgyis megmondod mit gondolsz róla. Íme: „Sírtak napokon, heteken, hónapokon keresztül, az ég mégsem haragudott rájuk, nem morgott, nem villogtatta szúrós tekintetét, csak hagyta őket bánatukat csillapítani.” - a szúrós tekintetet nem tudom elképzelni. Érdekes metafora lehetne amúgy, ha egy kis kiegészítést kaphatna. De például itt egy másik furcsaság: „Elfogták a holdat és egy sötét tömlöcbe vetették.”

Aztán a negyedik bekezdésben: „Az égi tengerre felúszott a Hold is, gyémántokkal szórva tele a vizeit.” - vizeit. Kinek, minek a vizeit? :-)

„A szél megrohamozta a fákat, megtépázva lombjukat, az ég villámokat szórt, kísérteties fényben világítva meg a tájat.” - a lombjukat után pontosvessző javasolt. :P

„Az éj fekete égen egyedül a hold maradt árván, (s vagy egy gondolatjel) szomorúan tekintett le az égő fára.”

„Lassan levette a nedves fát a haldokló nyalábokról, (ide is kellene egy gondolatjel, vagy fejezd be a mondatot) a lángok nem égették meg kezét...”

Ugyanakkor megjegyezném, ha ilyen szép stílusban tudnád megírni a kisregényed, akkor nagyot üthetnél, Mármint, ha belekevernéd ezt a stílust is. Mert ugye ez nem más, mint mesélés. Szó se róla, nagyon is szép fogalmazással. Csak gondolj bele a kombinációba!
LordMatteo
2 | LordMatteo 2010.10.21. 18:19
Shuley: szúrós tekintetként én a villámokat értelmeztem.

Amúgy tényleg szép, metaforikus, hangulatos írás!
Star Wars
3 | Star Wars 2010.10.21. 18:33
Gyönyörű!
Beny12
4 | Beny12 2010.10.21. 19:47
Köszönöm :)

Hibák javítva.

Shuley:
1, a "villogtatta" kifejezésből reméltem, hogy többen is a villámlásra asszociáltok, de úgy látszik nem volt elég érzékletes a kifejezésmód :) Nem baj, kivétel erősíti a szabályt ;)

2, Abban a képben tulajdonképpen azt akartam érzékeltetni, hogy a felhők eltakarják a Holdat. Kicsit tényleg furcsa, de így jött ki a lépés :D

Én is örülnék neki, ha vegyíteni tudnám ezt a stílust a kisregénnyel, de még nem találtam meg a közös nevezőt. Lehet újbóli átolvasások után már automatikusan kijavítom az addig használatos képeket még érzékletesebbekké, csak odáig még nem jutottam. Így is örülök neki, ha egyáltalán tudok írni 1-2 mondatot. Olvasnom kell sokat, főleg fantasyt, mert az elvont képek nem az erősségem, bár ez az írás meg pont ellene szól... :)

Csak ezt egyfajta könnyed "játékossággal" írtam, minimális gondolkozással, elképzeltem az adott "lelkiállapotot", majd köré építettem a körülményeket. A regény viszont ennél jóval összetettebb kell hogy legyen, nagyobb koncentrálást igényel.

Magyarázkodás OFF, egyszer kész lesz, és remélem nagyon fog ütni, addig is türelem, lehet elszórakoztatlak titeket még néhány ilyesmi novellával :D
Beny12
5 | Beny12 2010.10.21. 19:52
Hopsz, lemaradt egy gondolat.

A hold az ég vizét szórta tele gyémántokkal. Amúgy ja, tényleg nem egyértelmű, gondolkodom még rajta.
Kanduhrka
6 | Kanduhrka 2010.10.22. 12:11
Szerintem a legnagyobb baj, hogy rengeteg a tőmondat és emiatt egy kicsit száraznak, akadozósnak érzem.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.