Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Beny12 blogja

Az ördög nem alszik - Harmadik fejezet

Beny12 | 2011.08.07. 18:42 | kategória: Az ördög nem alszik | 4 hozzászólás

Uriel gondolataiba merülve azon töprengett, miközben egymást támogatva tartottak egy magányosan álló szikla felé, hogyan élhetnek még az előző csata után. Az a hatalmas élőhalott tábor kis híján megfosztotta őket a hallhatatlanságtól. Az érkezésük utáni összetűzést is felülmúlta. „Ez egyre nehezebb lesz.”

- Kemény menet volt, nem számítottam ilyen mértékű sötét erőre. – fordult Gabrielhez, aki válasz helyett csak biccentett a fejével. Gyógyító igéket mormolt; testükből narancssárga pára gőzölgött. A megviselt angyalok minden szóval erősebbek lettek, de a gyógyulás hosszú folyamat, ezt Gabriel is tudta. Ha most kerülnek fizikai konfliktusba egy pokolfajzattal, biztos, hogy ők húzzák a rövidebbet. Mert arra mérget lehet venni, hogy nem holmi bájcsevejre érkezik.

- Pihenjünk meg a sziklánál, be kell fejeznem a gyógyítást, így nem indulhatunk tovább!- szakította meg a monoton dörmögést. Uriel kicsit akadékoskodott, hogy kifutnak az időből, de végül belátta, hogy nincs értelme homlokegyenest a biztos halálba futni, ráadásul az egyik szárnya el is tört.

Letelepedtek a szikla mellé, Uriel pedig elővette kardját és nézegetni kezdte: Hatalmas penge, tele ősi írásjelekkel, amiket még az Ősi nemzet használt. Uriel sokszor nézte, újra és újra eszébe juttatta a kalandokat, amiket társával együtt éltek át. „Lehet ez lesz az utolsó?”. Az aranyozott gyilok megcsillant, majd Gabriel suttogása hallatszott:
- Tartsd nyitva a szemed, ezek bármikor… Te is hallottad? – egymás szemébe néztek, mintha egyikük sem értené, hogy mi történik. Való igaz, Urielnek fogalma sem volt arról, hogy a mellette ülő, félholtra vert angyal mit hallhatott. Síri csend és hullaszag, ami történetesen belőlük áradt.
- Biztos csak képzelődsz. Kimerültél a harcban, és most még gyógyítasz is.
- Nem, nem, én tényleg… - bizonygatását egy éles visítás törte meg, mintha egy acélkarmokkal teli kéz szántaná végig a márványfalat. Uriel mindebből nem tapasztalt semmit, csak társa bizarr viselkedése tűnt fel neki: szeme forogni kezdett, majd kifehéredett.

„Menjetek el, menjetek innen!”, visította a hang Gabriel fejében. Az angyal önkívületi állapotában még látta az elsuhanó árnyakat, a mindent beborító ködöt, majd zuhanni kezdett. Zuhant, egy olyan világba, amely sok-sok éve még az életet jelentette számára. Azt az életet, amikor még ember volt.

Gabriel jómódú családból származott. Apja a középkori Angliában tekintélyes kereskedőnek számított. A fiút a kor szelleme szerint kitanították, mindenféle tudományokkal ismerkedett meg, és ami a legfontosabb, hithű keresztény neveltetésben részesült. Apja ugyan nem vette fel a kereszténységet, de hitt egy emberfeletti erőben, ami teremtette a világot, fenntartja annak körforgását, és pusztít, ha kell.
Az öreg halála után a még fiatal Gabriel átvette a stafétabotot és apja nyomdokaiba lépett. Nem sok idő kellett hozzá, hogy akkora tekintély legyen, mint a felmenője. Szerénységét mégis megtartotta. Úgy élt, ahogy az a Szentírásban meg van írva. Istennek tetsző, tiszta emberként élte mindennapjait. Adakozott a szegényeknek, taníttatta gyermekeiket, ha hozzá fordultak. Eljárt a szentmisékre, sőt, még egy templomot is építtetett abba a faluba, ahol a családjával lakott.
Szerető felesége méhe három gyümölcsöt termett. Két fiút, és egy leányt. A falu népe szerette őket, alkalomadtán ajándékokkal lepték meg az aprókat és a szülőket is. Senki nem gondolt arra, hogy a sátán még ebben a szent környezetben is javában munkálkodik.
Egy átlagosnak tetsző napon éppen a királyi udvarból érkezett haza. Már messziről ki lehetett szúrni a gomolygó füstöt; a falu odaveszett. Nem tudta miféle ármánynak eshetett áldozatul szeretett falucskája, hiszen arrafelé még a fosztogatások sem jellemzőek. Sejtette, hogy ha megérkezik, semmi jóra nem számíthat. Mégis elindult, lovával sebesen vágtatott, pedig tudta, hogy azok a halottak már nem mennek sehova, megvárják, érjen oda bármikor. Háza sértetlenül állt, kivéve a félig leszakadt ajtót. Berohanva egyből a földön fekvő, vérbe fagyott feleségét pillantotta meg: „Sára!”. Leroskadt mellé, és körülnézett a szobában, de gyermekeit nem találta sehol. Ahogy a földön ült kinézett az ablakon, onnan pont rálátott a közelben lévő pajtára. A nyitott csűr szájában nem látott semmit, csak három lassan himbálózó foltot, amelyek ide-oda dőltek, mint a gyászharang nyelve.
Az elviselhetetlen kín, amit érzett, semmihez nem volt fogható. Könnyei elfelejtettek előbújni, őket is sokként érte a látvány. Az élet, amely oly tökéletesnek látszott, most pillanatok alatt romba dőlt, mint egy kártyavár, amit egy lágy szellő fújt meg. Meggyötörve letérdelt felesége mellé, majd összekulcsolta kezét, imádkozott és várt. Várt valamire, ami tudta, hogy hamarosan bekövetkezik. Jól hallotta maga mögött a padló deszkájának recsegését, a kemény talpak koppanását, a szaggatott levegővételt, a fém csikorgását. Nem nézet fel, csak imádkozott, imádkozott az ellenségeiért, akik ezt tették vele. Várta a megváltást, a hívó szót. Majd a bárd is lesújtott…

Gabriel szeme előtt narancssárga gőzfelhő terjengett. Megdörzsölte szemét, majd Urielre nézett.
- Gondoltam folytatom a gyógyítást, míg pihengetsz. Nem tudom mi ütött ki, de hatalmasat koppant a fejed a sziklán. Ahhoz képest egész jó bőrben vagy! – mosolyodott el Uriel.
- Álmodtam… Valamit álmodtam, és az a hang... Valami, vagy valaki azt akarja, hogy menjünk el innen… - értetlenkedett Gabriel.
- És milyen igaza van, de sajnos nem turisták vagyunk, hogy csak úgy elhúzzunk innen! Higgye el kedves Hang, hogy én is inkább a felhők között üldögélnék, és két pofára tömném magamba a mennyei mannát! Pihenj még egy kicsit, én pedig befejezem a gyógyítást. A szárnyam egészen rendbe jött már.

Gabriel lehunyta a szemét, és zavart elméjében próbált rendet tenni. Nem sok sikerrel. A hang ismeretlen, és durva volt, nem találkozott még vele… Érzékei tisztultak, de úgy döntött, hogy most pihen. A pokolban egyszer ezt is ki kell próbálni.

Utolsó módosítás: 2011.08.09. 15:20

Hozzászólások

Aryx
1 | Aryx 2011.08.08. 23:51
Ezúttal egyben letudtam a 3 fejezetet; nem tudom, miért, de valamiért nagyon tetszik, eddig ez a rész a kedvenc. :) A kép ugyan még mindig kevés, amúgy minden más stimm; metaforákban is fejlődtél, a flashback meg jókor volt jó helyen. Szórakoztató kis pop-corn novella, bejön. Kíváncsi vagyok, hány részig fogod majd fokozni. Szóval a 4. is várós, do it. :)
Beny12
2 | Beny12 2011.08.09. 07:38
Úgy látszik nem nőttem még fel teljesen, hogy részletes képeket terítsek ki elétek. A következő kicsit hosszabb lesz, kicsit másabb, kicsit talán jobb. :P Szerda este fog érkezni.
3 | ShuleyvA 2011.08.09. 14:44
„Ahogy a földön ült kinézett az ablakon, onnan pont rálátni a közelben lévő pajtára.”
Egy mondaton belül múlt és jelenidő! Így még akkor sem szép, ha a vessző helyére gondolatjelet raksz. Aztán beleköthetnék még elütésekbe vagy pontosításokba, de ami nagyon szúrja a szemem, az a sok „volt”/létige – a tartalomhoz képest durván sok van benne.

Magáról a történetről meg mit lehetne mondani? Hát. Az majd kiderül, ha lecseng az utolsó fejezet is. Úgyhogy hajrá, én már kíváncsian várom, hogyan oldod meg azt a bizonyos csavart. :P
Beny12
4 | Beny12 2011.08.09. 15:21
javítva. Mire mennék én nélkületek? :D Valahogy fel sem tűnt a sok "volt"... De ez már így maradt, a következőkben ezt is kiküszöbölöm.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.