Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Beny12 blogja

Az ördög nem alszik - Negyedik fejezet

Beny12 | 2011.08.10. 18:25 | kategória: Az ördög nem alszik | 2 hozzászólás

Pár óra múlva ismét teljes erővel koncentrálhattak az előttük álló feladatra. A gyógyító igék megtették a hatásukat; begyógyultak a sebeik, szárnyaik ismét hófehérben pompáztak. A hátuk mögött hagyott kegyetlen harcokra csak a megtépázott ruháik emlékeztettek.

Gabriel gondolataiba merülve próbálta megfejteni látomását, mely az álmok folyójába veszett. Zavart elméjében hatalmas káosz uralkodott, melyen sehogy sem tudott úrrá lenni.

Uriel csendesen ballagott barátja mellett. Tudta, hogy most csendben kell maradnia, itt nincs helye a komolytalan viselkedésnek; jobbnak látta aranyköpéseit az akció végére tartogatni. Sokszor bosszantotta fel Gabrielt, játszi könnyedséggel az idegeire tudott menni.

Izzó, kék szemeivel most a kies poklot figyelte. Ez a lehangoló táj olyan nyomasztó hangulatot áraszott magából, hogy az újonc arkangyalok pár órán belül hitüket vesztve járulnának a forró katlan ura elé, hogy megtörve könyörögjenek a halálért. Ezért vannak ők itt; a két leghatalmasabb arkangyal.

- Érezted? – torpant meg Uriel
- Mi… ? Mit? – józanodott ki mámoros merengéséből Gabriel.
Alighogy ezt kimondta, forró szél süvített végig a vörös homokkal beborított talaj felett, felborzolva az ezer éve nem érintett homokszemcséket. A hatalmas üres tér megtelt démoni erővel; a szél hatalmas, égő tölcsért formált a homoktengerből. Lassan, kimérten közeledett a két angyal felé, akik semmi jelét nem mutatták, hogy menekülni akarnának. Párszáz lépéssel az arkangyalok előtt megtorpant majd semmivé foszlott. A lángcsóvákat elnyelte a félhomály, a szél sem akart már játszani; visszakotródott rejtett zugába.

A föld remegni kezdett, ember méretű sziklák potyogtak az mennyezetről. Gabriel talpa alatt megmozdult a homok és az egyébként gyors reakciója előtt már tucatnyi karom mélyedt bele a húsába. Fájdalmában felordított, a vér patakokban ömlött a testéből. Uriel földbe gyökerezett lábbal, mozdulatlanul nézte barátja szenvedését. A karmok gazdái kiemelkedtek a mélységből és Gabriel köré fonódtak, mintegy tömlöcöt képezve körülötte. Az angyal elalélt, majd térdére rogyva kérdőn nézett társára. Uriel mit sem értett az egészből, olyan hirtelen történt a rajtaütés.
- Hogyan járhattak túl az eszünkön?! – ordított torkaszakadtából.
Nem sok ideje maradt dühöngeni; pár lépéssel odébb szintén megmozdult a homok. Felkavarodott a por, majd egy sötét árny jelent meg a semmiből. A forgószél keltette félhomályban Uriel szárnyakat vélt felfedezni, és egy hatalmas pengét, amely sötét aurával taszította magától a megmaradt fényt.
- Mély tisztelet az uraknak, minek köszönhetjük ezt a baráti látogatást? – élcelődött az árny.
Uriel vaktában csapott le a kardjával; nagyot csattant a lidércen. Nem vett rá mérget, hogy sebesülést is okozott vele. A por leszállt, Uriel pedig azzal szembesült, hogy a fegyvere egy tenyéren állt meg; a fekete kéz sértetlenül markolta a szent pengét.
- Ejnye Uriel, hát már meg sem ismersz? – vigyorodott el az árny. Elengedte a kardot, Uriel pedig meglepetten hátrahőkölt, most már szemügyre tudta venni a támadóját: talpig feketébe öltözött, körülbelül velük azonos magasságú alak. Félig hosszú őszes haja eltakarta a fél arcát, melyet sebhelyek torzítottak el. De a legfurcsább a két szárnya volt, feketében pompáztak a lény hátán. „Egy arkangyal? Nem, az nem lehet…”

- Ramiel, te mocskos áruló!- tajtékzott Uriel. – Szóval te tehetsz róla!
- Ugyan már, ne kapd fel a vizet, drága barátom! –tárta szét a karjait. - Egyszerűen csak unalmas volt mindig a jó oldalon harcolni. – mosolyodott el a pokolfajzat.
- Elárultál minket, a barátaidat, a Teremtőt, és az embereket!
- Az egyensúly mégis helyreállt!
- Igen, de milyen áron?! – ordított Uriel. – Több ezer emberéletet és megannyi arkangyal hallhatatlanságát követelte meg az ütközet! Tudod te mibe került ez a Világoknak? Ha te nem árulsz el minket, akkor most nem kellene az embereknek a gazdádtól félniük, hanem mindenki elnyerte volna az üdvösséget! Akkor nem lenne Pokol sem!
- Nem vagyok senkinek a kutyája! Samaelnek már leszolgáltam akkor egyszer s mindenkorra! – üvöltött vissza Ramiel.
A két égő szempár farkasszemet nézett egymással. A gyűlölet, amelyet egymás iránt tápláltak, felforrósította a levegőt. A fülsüketítő csendet csak Gabriel nyöszörgése törte meg.
- Mit csináltál vele? – kérdezte most már higgadtan az arkangyal. Tekintetével Gabriel összegörnyedt testét és a rajta függő élőhalottakat vizslatta. Látszólag jobb állapotnak örvendett a barátja, mint a rajtaütés pillanatában.
- Megmérgeztem, nehogy igazságtalan legyen a harc. Egy kis esélykiegyenlítés. Tudod, hogy a fene nagy igazságosságotok bele ne szóljon. Ez az egyik nagy hibátok. Hirdetitek a megváltást, de akit nem találtok arra méltónak, azzal elég keményen leszámoltok. Hát hol itt az igazság, drága öcsém?!
Uriel tekintete komorrá változott:
- Már nem vagy a testvérem. Amióta elhagytál minket, megszűntél létezni számomra. – behunyta a szemeit, és vett egy mély lélegzetet. Hallotta a szárnysuhogásokat, a fém csikorgását a homokon, majd az utolsó pillanatban félrehúzódott az ütés elől. Ramiel arcán egy mosoly futott át, aztán újra lesújtott. Uriel a kezével hárított, ugyan úgy, ahogy néhány perccel ezelőtt a bátyja is tette.
- Mindig is irigyeltelek a tehetségedért, öcsém! Nem hiába, neked adatott meg az a kegyelem, hogy Ősangyalnak szüless…

Uriel elmosolyodott. Tudta, hogy ez mit jelent: erősebb a bátyjánál, de vajon képes lesz megölni őt, ha kell? Tudta, hogy hatalmasabb számtalan angyalnál, hiszen minden ezer évben csak egy arkangyal születik az Ősangyalok nemzetségében. Véletlenszerűen választ a Szentlélek, mindegy milyen státuszban vannak az angyalok. Páratlan erővel bírnak ezek a lények, végtelen kitartásuk pedig nem egyszer győzelemre vezette az amúgy vesztesnek ígérkező csatákat. Uriel is ilyennek született; tiszta angyalvér, a legnemesebbikből. Ramiel soha nem mutatta ki irigységét, együtt jártak mindenütt, mint két elválaszthatatlan tojás. A két gyermek szinte vonzotta a bajt; nem egyszer kényszermunkára ítélték őket az emberek közé, hol egy templomba papnak; komoly csínytevések következtében azonban általában egy-egy halálraítélt emberbe költözhettek bele, hogy megtapasztalják a földi szenvedést.
A későbbi Pokol ellen indított hadjáratokban is együtt vettek részt. Hátukat egymásnak vetve küzdöttek a sötét ármány ellen, míg egy döntő ütközet során Ramiel eltűnt. Odaveszett a hömpölygő élőhalott-tömegben. Úgy hitték meghalt, de a holttestét soha nem találták meg. Azóta feledésbe merült kiléte, ahogy a csatát sem emlegetik már. Azóta béke honol Mennyben és Pokolban egyaránt. Egészen mostanáig.

Ramiel támadott. Emberi szem képtelen látni azt a sebességet, amivel a kard lesújtott, de Uriel könnyedén kitért előle. Csak nézte bátyja csapásait, védekezett, de nem ütött.
- Ugyan már, ne légy ennyi kíméletes. Ne hidd, hogy nem foglak megölni!
„Uriel, siess, már nem bírom sokáig” – hangzott az arkangyal fejében Gabriel szavai. Uriel végre észhez tért a kábulatából, azonban ez a pillanatnyi ébredés elégnek bizonyult ahhoz, hogy kizökkentse a ritmusból, és Ramiel kardja megsebesítse. A karjából ömlött a vér, a penge izmot talált; kardja hangos csattanással ért talajt, felkavarva maga körül a vérvörös homokot. Összeszedte minden erejét és próbált kitérni minden ütés elől, melyek egyre közelebb csapódtak a földbe. Ramiel sötét és velős kacajt hallatott, majd újra és újra lesújtott.
- Olyan jó látni, hogy félsz, öcsém! Mindig is jobb voltál nálam, de most véget vetek a dicsőségednek!

„Uram, hát elhagysz? Ennyi volt? Nem kellünk már?” – visszhangoztak szavai a fejében. Szíve egyre gyorsabban vert, elviselhetetlen magasságig emelkedett a pulzusa. Uriel felemelkedett a földről, és mielőtt bátyja kardja kettészelte volna, az idő rohamosan lelassult, majd megállt. Minden mozdulatlanná dermedt, a penge éppen az orra előtt állt meg. Ramiel arcán kaján vigyor ült, Gabriel és az élőhalottak sem moccantak. Urielbe kezdett visszatérni az erő. A kezdeti helyzetelőny visszatérni látszott. Mihelyst az idő homokszemcséi újra peregni kezdtek, Uriel egy kisebb robbanással eltaszította magától a sötét angyalt. Ramiel szárnyaszegetten, kábultan térdelt fel a vörös porból, tekintetével testvérét fürkészte. Uriel vérző karját fogva lebegett fölötte, de valami megváltozott. Ez nem azaz Uriel, akit néhány perccel ezelőtt megsebesített; az aurája erősebb lett, pulzáló kékség vette körül megvilágítva a környezetét. Szemei olyan kéken izzottak, mint még soha. Hangja pedig eltorzult, mikor megszólalt:
- Úgy tűnik most is én leszek a jobb, sátán szolgája!

Ramiel először csak egy villanást látott, majd ugyanazt a kék szempárt, ami pillanatokkal ezelőtt még méterekre lebegett tőle. Erőtlen nyögést hallatott, majd érezte, hogy elönti a testét a forróság. Uriel ép karjáról vér csöpögött, annak az angyalnak a vére, akit egykor a testvérének mondhatott. Éles karmaival átszakította Ramiel testét, aki immár élettelenül csüngött Uriel karján. Az angyal ledobta a földre, majd elindult Gabriel felé. Az élőhalottak csapdája szertefoszlott, az arkangyal összegörnyedve feküdt a vérrel átitatott, vörös homokban. Testéből már csak szivárgott a vér. Uriel leroskadt mellé, összekulcsolta kezeit és imádkozott. Ráncai elmélyültek megviselt arcán, a szeméből már kihunyt a szikrázó láng.
Ismét narancssárga köd lepte el őket…

Utolsó módosítás: 2011.08.12. 12:51

Hozzászólások

1 | ShuleyvA 2011.08.12. 12:12
"Gabriel gondolataiba merülve próbálta megfejteni látomását, mely az álmok folyójába veszett. Zavart elméjében hatalmas káosz uralkodott, melyen sehogy sem tudott úrrá lenni. Uriel csendesen ballagott barátja mellett. Tudta, hogy most csendben kell maradnia, itt nincs helye a komolytalan viselkedésnek; jobbnak látta aranyköpéseit az akció végére tartogatni. Sokszor bosszantotta fel Gabrielt, játszi könnyedséggel az idegeire tudott menni."

Egy bekezdésben, három csillagos részben nem szokás nézőpontot váltani!

Hajrá! :-)
Beny12
2 | Beny12 2011.08.12. 12:51
Javítva! :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.