Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Beny12 blogja

Az ördög nem alszik - Ötödik fejezet

Beny12 | 2011.08.15. 19:48 | kategória: Az ördög nem alszik | 0 hozzászólás

Gabriel lassan ébredezni kezdett félholt állapotából. Testét meggyötörték a mérgek; Uriel imája gyengének bizonyult az átokkal szemben, nem tudta maradéktalanul eltávolítani a halálos váladékokat. Testébe örökre belevésődtek az éles karmok szakításai, hegeket képezve mintegy emlékül, hogy járt a halál árnyékában, immár másodszor.

Uriel meghökkenve nézett végig bajtársán. Nem akart ráismerni Gabrielre, aki szinte teljesen kifordult magából. A hegek mellett az arca is beesett, szeméből valahogy már nem az a fény sugárzott, ami eddig mindig megnyugtatta Urielt szorult helyzetükben; szeme kékje lassan, alig láthatóan kezdett kifakulni. Nem, Gabriel már nem az a Gabriel, aki pár órája küzdött az oldalán. Megváltozott, és Uriel tudta is, hogy miért.

- Uriel, sajnálom a történteket! – nyögte Gabriel.
- Szóval a kínszenvedés ellenére mindent hallottál – válaszolt komoran Uriel – Felesleges sajnálkoznod, már vége.
- De a bátyád volt! Testvérek… - az erős fájdalom, amit a halántékában érzett, elnyomta gondolatait. A szánalmas próbálkozása a felülésre is kudarcot vallott. – Uriel, vedd el ezt a könyvet és olvass fel belőle. Olyan regeneráló imákat tartalmaz, ami az angyalokon csak egyszer segít. Eljött az ideje, érzem, hogy közeledünk végső célunk felé.
Miközben ezt mondta, tenyerére egy apró könyvet idézett meg. Sárga lánggal égve hullott a bőrére. Mikor az utolsó lángnyelv is visszahúzódott, Uriel érte nyúlt, fellapozta, majd olvasni kezdte az első sorokat.

Gabriel szemeit az ég felé emelte, de itt csak a végtelen sötétséggel találta szemben magát. A nyomasztó hely hangulata mindinkább rátelepedett az angyalra; béklyójába zárva a lelkét. Érezte a testébe áramló új erőt, de azt is tudta, hogy ez csak egy ideiglenes állapot. Nem szólt erről Urielnek, nem akarta letörni a tettvágyát és a harci kedvét. Tudta, ha eljön az a pillanat, amikor elhagyja az ereje, barátja tudni fogja mit kell tenni. Most csak feküdt a hátán, hallgatta a monoton dörmögést, és belemerült gondolataiba.

Gabriel tudta, hogy ő más, mint Uriel. Társa az Ősangyalok nemzetségéből való, tiszta, nemes vérből. Ő pedig csak félvér. A lelke mélyén mindig is ott lesz az emberi része, amit az évszázadok sem tudtak megfakítani. Nála mindig is sokat jelentett az érzelmi kötődés a másikhoz, amit Ott fent, nem néztek jó szemmel. Gabrielnek viszont valamilyen oknál fogva különleges szerepet osztott ki a Teremtő, amikor magához vette. Soha nem beszéltek erről, egyszerűen ő is és a többi angyal is elfogadta a helyzetét. Örült, hogy a legjobbak oldalán harcolhat. Urielre nézett, aki szemmel láthatóan teljes erejével koncentrált a gyógyításra. „Neki nincsenek érzelmi kötődései. A bátyját is képes volt megölni, még ha az szólt mellette, hogy leszerződött a sátánnal. „. Persze tudta, hogy ennek így kell lennie. Az árulóknak nincs kegyelem, legyen az vérszerinti rokon, vagy éppen a legjobb barát.

A mormogást felváltotta a pokol véget nem érő morajlása. Úgy szorította össze az ember lelkét, mintha csak sziklák lapítanának össze egy tollpárnát. Uriel felsegítette az újult erővel felruházott társát, de szemében látta a kavargó szürkeséget, amely nem sok jóval kecsegtetett.

- Ideje elindulni, lehet már el is késtünk! – szólította meg Gabrielt. Habár tudta jól, hogy nem érdemes sietni. Ahova mennek, az ott lesz még sokáig. A tulajdonos pedig elmenekülni aligha fog.

Szótlanul ballagtak egymás mellett. Mindkettejüket nyomasztotta a légkör. Hiányzott számukra a természetes fény, amely egész nap simogatta bőrüket, amiből mindig erőt meríthettek. Itt csak a félhomály és a sziklák uralkodtak. Néhol felbukkantak még élettelen, szürke és kopasz fák is, csak hogy színesebbé tegyék ezt a sivár tájat, de valahogy a két angyalnak nem dobta fel a kedvét a látvány.

Ahogy közeledtek céljuk felé, megszaporodtak az apró termetű pokolfajzatok is. Kíváncsian nézegették az idegeneket és fenyegető túlvilági hangokkal próbálták a tudtukra adni, hogy olyan területen járnak, ahová minden bizonnyal utoljára tették be a lábukat. A nyomatékosság kedvéért hegyes, villás farkukat is meglobogtatták és hatalmas fogaikkal is vicsorogtak egy ideig. Az angyalok persze figyelmen kívül hagyták a többségüket. Amelyik fenevad pedig túlságosan közel merészkedett, arra elég volt egy mogorva pillantást vetni, és máris elkotródott a legközelebbi szikla mögé, ahonnan csak a hosszú, hegyes füle tudatta az arra járókkal, hogy gyáva fenevadak közzé érkezett.

A távoli homályban egy sziklafal kezdett kibontakozni a vándorok előtt. „Közel vagyunk, nagyon közel”, visszhangoztak Gabriel fejében a gondolatai. Ahogy egyre közelebb értek a falhoz, úgy látszott, hogy nincs semmilyen járat, vagy alagút, amin tovább tudnak menni. Párszáz méterre lehettek csak, amikor észrevették a márványkaput, amiben egy kisebb méretű ajtó foglalt helyet. Gyanakodva közeledtek felé, szemükkel a környéket pásztázták. Egyszer már beleestek egy csapdába, egy újabb hiba végzetes lehet.

Most viszont nem akadt a közelükben sem futóhomok, se kénköves eső, még csak gyilkos karmok sem szaggatták testüket. Gond nélkül odaértek az egyszerű ajtóhoz, ami jól láthatóan nem rendelkezett kilinccsel.

- Na, ezt mégis hogy gondolták? – Uriel elképedt a meglepetéstől. Többszöri próbálkozás után sem tudta betörni az ajtót. Erre aztán tényleg nem számított.
- Csak türelem, biztos vagyok benne, hogy már várnak minket. – Nyugtatta társát Gabriel.
Ahogy befejezte mondatát, az ajtó megmozdult, majd lassan kitárult a két angyal előtt. A helyiségből kiáradó fény egy percig elvakította őket, de miután szemük hozzászokott a természetellenes világossághoz, egymásra néztek, majd Uriel noszogatására, Gabriel lépte át elsőként a küszöböt.

Ami ezután tárult eléjük, az még számukra is hihetetlen volt, pedig ők aztán tudták, hogy mi fán terem a furcsaság. A pokol megszűnt létezni, egy új világba léptek át, amely cseppet sem hasonlított az eddig látottakhoz. Uriel földbegyökerezett lábbal állt meg barátja mögött, akinek szintén torkán akadt a szó. A csendet végül Uriel törte meg.
- Azért elég lakájos, nemde?
- Gondolj csak bele. Ő is angyalként szolgált eleinte, neki is vannak igényei, még ha az örök száműzetés is lett a sorsa.
- Valld be, erre te sem számítottál! – mutatott körbe Uriel.

A hely ahová érkeztek ilyen formában méltatlanul viseli a Pokol legmélyebb bugyra nevet. A küszöböt átlépve a két angyal egy kastély eleganciájához hasonló szobában találta magát. A falak fehérek, tele képekkel, amelyek minden bizonnyal egytől egyig eredeti példányban díszelegtek jól megérdemelt helyükön. A padlót perzsaszőnyeg borította, a plafonról pedig hatalmas csillárok lógtak; fényükkel beborították az egész termet. A szemközti ajtóban egy alak állt az ajtófélfának támaszkodva, összekulcsolt karokkal.

- Üdvözöllek titeket szerény hajlékomban, Gabriel és Uriel! – hangzott a távolból mélyen búgó hangja. Mire az angyalok odafordultak, a megszólítójuk már csak pár méterre állt tőlük. Végighordozták tekintetüket az amúgy elegáns, fekete öltönyben tetszelgő férfin. Hátrafésült, jól ápolt haján megcsillantak a fénysugarak, fekete szeméből azonban olyan sötétség áradt, hogy kilétét azonnal felismerték. Mosolya viszont olyan hívogatóra sikerült, hogy a gyanútlan áldozatok egy pillanat alatt a csapdájába esnének.

- Samael, milyen jól megy a dolgod idelent! – vette át a szót Uriel. – Talán hiányzott a jólét, amit képes voltál a hatalomért eldobni?
- Az már rég volt, és hogy őszinte legyek hozzátok barátaim, megérte. Végre hatalmam van az emberek fölött, és nem szól bele senki a dolgaimba. – szája mosolyra görbült, miután elhallgatott
- Jó érzés emberek millióit a nyomorba taszítanod, és viszályt szítani a Mennyországgal? – kérdezte higgadtan Gabriel. Ámbár tudta, hogy ez egy felesleges kérdés, mégis kibukott belőle.
- Gabriel, az emberek nélkülem is kapzsik és halomra ölik egymást, én csak egy kis lökést adok nekik, hogy gyorsabban menjenek a dolgok. De miért is beszélünk mi ilyenekről? Gyertek, hadd vezesselek körbe titeket! – Samael megfordult és határozott, de lassú léptekkel elindult egy kétszárnyas ajtó felé.

A két angyal gyanakvóan nézett össze, de más választásuk nem lévén, és ötletek hiányában jobbnak látták követni a Pokol urát. Uriel szórakozottan nézegette a terem dekorációját. Szeme néha meg-megállt egy-egy különleges antik darabon. A középkori páncélok, teljes felszereltséggel inkább nyerték el a tetszését, mint a giccses és visszataszító freskók a falon. Miközben közeledtek az ajtók felé, Gabriel gondolatai mindinkább a közelgő veszélyek körül forgott. Ebben a nyugodt környezetben azonban érzékei eltompultak, félelmetes nyugalom szállt rá.

Samael megállt az egyik szárny előtt, lenyomta a kilincset, majd hirtelen köddé vált. A két angyal megtorpant a lassan kitáruló ajtószárny előtt. A szobában, amelybe éppen belépni készültek, félhomály uralkodott. Szokásához híven Uriel most is Gabrielt tuszkolta be előbb, majd csak utána lépte át a küszöböt. A helyiségben a fényviszonyok eltértek az előbbi vakító világosságtól. A félhomályt sok száz gyertya szolgáltatta a falak mellett lebegve, itt már az elegancia teljes hanyatlását tapasztalták. A szoba ódon falai omladoztak, furcsa kúszónövények nőtték be az antik oszlopokat, amelyek a tetőszerkezetet tartották a terem két szélén. Samael ekkor már középen ácsorgott, arcára a vidámság jelei ültek ki. Miután a két angyal közelebb ment, karját kinyújtotta és a szoba egyik sötét zugából egy élettelen test lebegett felé. Hosszú, szőke haja az arcába hullott; koszos, szürke köntöse nem érte a földet. Gabriel és Uriel a lelket meglátva hatalmas kardjukhoz nyúltak, de mielőtt elrugaszkodhattak volna a földtől Samael gyors mozdulattal magához húzta a tehetetlen testet, majd hosszú körmeivel elhúzta fakóarany haját az arca elől.

- Köszönj szépen a lányodnak, Gabriel!

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.