Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

csuvi blogja

Újat, régivel

csuvi | 2008.02.05. 23:30 | kategória: elmebaj | 4 hozzászólás

Késő van már ahhoz hogy újraélesszem a tüzet, inkább csak lekotrom a hamut a régi maradványairól egy öreg írással.
Nem is tudom, miért szeretem annyira, hisz van nem egy, ami jobban sikerült nála, mégsem mutatnám meg soha. Talán pont azért, mert hiába próbálom időnként csiszolni, befejezni, elkezdeni, nem jutok se előre se hátra. Önmagam, vagyis ha szabadna ebből vezetve általánosságban beszélni, egy szerző egyik legingerkeltőbb problémáját vetíti maga elé: ha más tollából származna, azonnal tudná javítani a tizenöt hibás pontot, de a saját berögzült mondatai kuszaságában képtelen megoldást találni rá.

Az interjú egy részlete:

((Mit gondol a feltűnő külsejű luficicákról?))

Volt szerencsém egy ilyen barátnőhöz. Kapcsolatunkat jól jellemezte a megkezdettség hiánya, az egyszerű, oktalan lét, ami egy bekezdés elhagyásával keletkezett.
El tudod képzelni, mikor az előző esti menetrendszerinti alkoholizálás után kellemes zsibbadással az izmaidban – és kellemetlen snookercsatával a gyomrodban – magadhoz térsz egy megnyugtatóan ismerős környezetben. Saját lakás, szoba, ágy, sokhetes izzadtságtól illatos párna – titkaid őrzői. Ami viszont megzavarja az idillt, egy elégedett mosollyal békésen szendergő Istennő a jobbodon. Akkoriban egyetlen vonzerőm a szüleimtől örökölt lakásom volt egy kellemesebb környéken álldogáló társasházban, így érthető módon ösztönösen balra tekintettem egy görög szobormodellt keresve azzal a kínos érzéssel fejemben, hogy érzékelőim téves információk küldésével mégis csak egy idegen hálószobába csaltak be. A bizonyosságot és megnyugvást adható férfitest azonban sem az ágyon, sem az alatt nem került látómezőmbe, sőt sehol másutt a lakásban.
Cseppet sem nyugtatott meg, mikor ébredése után sem változtatott számomra roppant kellemetlen, és vele együtt új szokáson, az újdonság, megszokatlanság érzetének átlépésén. Egy instant barátnőt kaptam, akire ránézni is csak a szemem sarkából mertem. Nem zavarta, hogy kimondhatatlan gyönyörűsége okán merevedési problémáim voltak az első néhány józanul tett közösülési kísérletünk során, engem az viszont annál inkább, hogy bár bármikor megérinthettem, magam mellett érezhettem teljes testi valójában, de az őt körülvevő émelyítő illatpáncél szellemileg megközelíthetetlenné tette számomra.
Alkoholmentes whisky. Szemem, orrom, ízlelőbimbóim becsaphatóak a tökéletesség látszatával, de ennyi nem elég ahhoz, hogy minden szempontból kielégítve érezzem magam.
Szépsége magányossá tett, mi miatt éjszakánként rémálmok kergettek nedves, őrjítő ébrenlétbe követelve csendes száműzetésüket. De ő maradt. Az aranyló mázburok mögötti üresség oly mértékű ragaszkodással párosult, melyek ötvözéséből előállított gyilkos pengéi egy pillanat alatt harcképtelenné tehettek, és tettek is. Ha harcolni akartam ellene, először önmagammal kellett megvívnom, de miután már ezen a rutinszerű előcsatán is rendre alul maradtam, döbbentem csak rá a menekvés egyetlen biztos formájára: meg kell ölnöm magam...vagy őt.

(hosszú csend)

És mi történt végül?

Heh, kapaszkodj bele a ténybe, hogy velem beszélgetsz, és a kérdésed szakadékká omlik alattad. Lezuhantál?

Nem is tudom, talán lebegek? De mégis…miért?

Mi az, hogy miért?! Nem tartozom azok közé, kik játszi könnyedséggel - mint ahogy én kibontom ezt a narancsleves palackot - elrugaszkodnak egy számukra tetszetős híd, viadukt pereméről, láttamozva életük novelláját. Ennek semmi értelme.
A sorsdöntő, nehéz pillanatokban sokat számít a kreativitás – pláne, ha egy világ omlik össze bennünk. Ha nem a pusztulást látjuk, hanem a romokban rejlő alapanyagot, melyből újat építhetünk, már jó úton járunk. Ehhez tartottam magam is, talán pont ez lehet az oka, hogy most velem beszélgetsz holmi kétes értékekről, s nem pedig körömápolási technikákról értekezel két hatalmas mell tulajdonosával.

Utolsó módosítás: 2008.02.05. 23:49

Hozzászólások

1 | Madrac 2008.02.06. 02:04
Nagyon tetszik. :) Ha van meg hasonlo johet. ;)
2 | padavan 2008.02.06. 10:39
Félelmetes, mennyire rátalálok bizonyos saját problémáimra ebben az írásban.

„…ha más tollából származna, azonnal tudná javítani a tizenöt hibás pontot, de a saját berögzült mondatai kuszaságában képtelen megoldást találni rá.”

Ez nálam például tipikus, szinte fóbiásan rettegek attól, hogy írásaim egyetlen kusza, értelmetlen mondatalomnak tűnnek mások számára.

„Talán pont azért, mert hiába próbálom időnként csiszolni, befejezni, elkezdeni, nem jutok se előre se hátra.”

Ez pedig amióta írni tudok, az átkom. Túl hamar elveszítem a fókuszt az írásaimmal kapcsolatban. Érted, képtelen vagyok befejezni egy hosszabbnak szánt novellát, vagy akármit. Elkezdem, hatalmas lendülettel, ömlenek a szavak, csattog az agyam, érzem, hogy ez most a lehető legdurvább drog, átjárja a testemet, élvezem, imádom az egészet. És rettegek felállni, abbahagyni azzal, hogy majd holnap folytatom. Mert nem fogom. Ha leülök a tegnap otthagyott mondat elé – mintha valaki más írta volna. Nem jut eszembe semmi, úgy eltűnt az akkori hangulat, mint a részegség. Próbálkozok, levések öt-hat mondatot, aztán egész kijelölése és törlés. Néha nagyon ideges tudok lenni ez miatt. Ott van például az a zagyvaság, a szombat esti téma, az, amelyikben nincsenek mondatok, és nagybetűk. Na, azt is egy ültő helyemben nyomtam ki, aztán az óta sem folytattam… A novellák is ilyenek, amiket ide kiraktam. Csak úgy születhettek meg, hogy leültem, és addig nem álltam fel, amíg nem tudtam leütni a legutolsó karaktert is…
3 | csuvi 2008.02.07. 11:18
csak ismételni tudlak: "Félelmetes, mennyire rátalálok bizonyos saját problémáimra ebben az írásban." szó szerint ugyanez kerget az őrületbe.

nekem még az a kedvencem, mikor megakadok valahol, de a következő bekezdésekhez már száguldoznak az ötletek. mikor viszont végre elszenvedem magam odáig, csak foszlányok maradnak meg, amiből képtelem vagyok olyan szintű mondatokat faragni, amelyek korábban cikáztak a felyemben. ha meg elkezdek ugrálni ide-oda, akkor meg értelmesen összefűzni nem sikerül őket :D
4 | Pyrogate 2008.02.08. 00:14
az irodalomtanárnőm mondta anno: 2 fajta író létezik: az egyik, aki megtervezi írását körülményesen, minden részletre kiterjedően, és a másik, akinek leül úgy írni, hogy van egy gondolatmaszlag a fejében, és aztán hatalmas agymenéssel egyszer csak kihoz belőle egy remekművet.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.