Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fernando Alonso blogja

Spa - 2. nap

Fernando Alonso | 2007.09.14. 21:43 | kategória: Én | 2 hozzászólás

Nagy köcsögök ezek ott a FIA-nál. Azt hittem, megállapodtunk valamiben, erre pont olyan unfair módon viselkednek velem, mint én a saját csapatommal, pedig csak nekem áll jogomban szemétládának lenni.

Persze büntit nem kaptam, és ez nagyon helyes, azt hiszem, az összes versenypályát ledózerolnám, ha hozzá mernének nyúlni a pontjaimhoz. Mondjuk, én javasoltam nekik, hogy De la Rosa-t meg Hamikát zúzzák meg rendesen, hiszen az a köcsög Rosa húzott be az egész balhéba, de olyan furán néztek rám vissza, mintha egy szavamat sem értették volna. Na mindegy.

Azért vagyok kiakadva, mert nyilvánosságra hozták, hogy „a szóban forgó titkos információ Fernando Alonsóval is megosztásra került”, és még azt is volt merszük hozzátenni, hogy „néhány McLaren alkalmazottnak egyértelmű szándéka volt az, hogy tesztelés céljából felhasználja a Ferraritól származó bizalmas információkat. Ha ez valójában még sem történt meg, annak kizárólag technikai oka volt.”

Hát a kurva anyádat FIA! Megmondtam, hogy engem meg se említsetek, hát ezért árultam be a saját csapatomat? Ezért fordítottam hátat Ronnak? Ezért? Mondjuk mindez azért nagy élvezet volt, imádtam bemártani a köcsög angolokat, nehogy már azt higgyék, hogy velem szórakozhatnak.

Bosszúból futottam ma egy legjobb kört, bár azt senki nem tudja, hogy ezúttal Sumi agyát tapogattam le álmában, és a tapasztalatait betápláltam az elmémbe, hihi. Csak az a baj, hogy ez nekem túl sok információ, és zsibbad az egész koponyám. Pedig csak a tudása felét loptam el, de már ennyit sem birok. Hülye náci.

Nahh, azért nem haragszom annyira a FIA-ra. Így megmaradt a jó kis imidzsem, és még pofátlanabbul mosolyoghatok, ha kiesik előlem valaki, vagy a boxutcában a szerelőcsapat veri meg a riválisaimat.

A legjobb, amikor Kimi zúdul ki előlem. Akkor kész vagyok, fetrengek a röhögéstől, hogy úgy nyerhetek VB-címet, hogy kábé 10 km/órával lassabb tempóval is lehet nyerni.

Ma még odajött hozzám Ron, és megkérdezte, hogy gyakoroltam e már az előzéseket koccanók nélkül. Na, menj a picsába, te vén fasz! –de csak mosolyogtam neki, és mondtam, hogy „te Ron, bazz, hát kellett nekem bármikor is tisztán előznöm az első helyért?” Flavió ekkor szakadt volna a röhögéstől, ez a köcsög meg fogta magát és lelépett Hamilton csizmáját suvickolni. Kintekunta a rabszolgatartó, lol.

Még hogy tisztán előzni – hol él ez. Ahhoz Sumi teljes tudását le kéne szívnom, de akkor meg koponyatérfogatot is kéne lopnom valakitől. Elvagyok én így.

Ma találtam egy tök kellemes kis képet magamról – ja meg Flavioról.

Holnap mindenkit alázni fogok, én leszek az Alánzó.

Utolsó módosítás: 2007.09.14. 21:54

Hozzászólások

Star Wars
1 | Star Wars 2007.09.14. 22:19
:DDDDDD
2 | F1lady 2007.09.29. 12:13
Hát ez totl kész, azthittem meghalok a röhögéstől!!! Azért remélem Alo összekapja magát, bár én Kimire szavazok! Jó akép!!!

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.