Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Germinator blogja

A hollók városa - 4.

Germinator | 2008.07.28. 22:27 | kategória: A hollók városa | 9 hozzászólás

Andrij kiszaladt a szobájából és odakiáltott apjának és testvérének:
- Gyertek gyorsan, menjünk ki az utcára! Mindenki kint van!
- Hé, azt mondták, jobb, ha benn maradunk, és én is azt mondom. - szigorodott meg Anatolij.
- Jaj már... nézz ki az ablakon, már vagy ezer ember kirohant az utcára. - próbálta meggyőzni apját a fiú.
- Hallom... hallom, ahogy ordibálnak, de szerintem maradj csak ittho...
- Apa: szerintem is nyugodtan kimehetünk. - vetette oda Samuil a kanapén ülve - Ha tényleg a földönkívüliek foglalták el az imént a bolygót, akkor olyan mindegy, hogy bent vagyunk, vagy kint vagyunk, nem? Ha jönnek, akkor itt is megtalálnak, bent, meg az utcán is.
Anatolijt ezzel két vállra fektették, és megvonva vállát ő is elindult cipője és kabátja felé. A fiúk ugyanígy tettek. Amikor leértek a lépcsőház bejáratához, látták, ahogy valóban többezer ember rohangál az utcákon, gyakorlatilag alig lehetett elférni.
- Hű... micsoda káosz... - mondta Andrij.
- Ja... srácok, lehet, hogy el kéne menni anyátokért? - tette fel a kérdést Anatolij, a válasz azonban a város több pontjára kihelyezett hangszórókból érkezett:
- Kedves városlakók! Itt a polgármester, Nestor Makhno beszél. Megkérném Önöket, hogy a helyzetre való tekintettel most jöjjön mindenki a Városháza elé! Ismétlem: megkérném a városlakókat, hogy most jöjjenek a Városháza elé!
Anatolij és két fia egymásra néztek. A tömeg vette az adást, és elindult a megnevezett hely felé; most már mindenki egy irányba ment.
- Apa, menjünk mi is! - javasolta Andrij.
- Hát... jó...
- Nyugi, anyáék is vagy ide jönnek, vagy ha ott is maradnak, mi bajuk lehet? - nyugtatta apját Samuil.
- Persze, igaz. Na, indulás. - mondta Anatolij, és csatlakoztak a tömeghez.
- Minden városlakó most jöjjön a Városháza elé! - ismételték meg az adást 5 percenként.
Ahogy mentek az utcán, Anatolij a helyzetet próbálta feldolgozni, de nehezen ment. "A földönkívüliek elfoglalták a bolygót" - mint egy rossz sci-fi. Azonban ahhoz képest, hogy tényleg ez volt a helyzet, egyáltalán nem pánikolt. Nem is értette, miért. Fia, Andrij nem viselte ilyen könnyen a helyzetet, de Anatolij nem érzett félelmet vagy szorongást. Talán tényleg ez az az esemény, ami megváltoztatja az életét. Csak erre tudott gondolni, és lényegében egyre biztosabb volt benne. De vajon milyen módon kell részt vennie a történésekben? Honnan fogja tudni, hogy mikor kell cselekednie? Ez majd jön magától - ezzel nyugtatgatta magát, és abba is hagyta a dilemmázást. Inkább az útra figyelt.
- Itt vagyunk. - jegyezte meg Andrij, ahogy elérkeztek a Városházához, és az előtte lévő többezres tömeghez.
- Uh... és ide még jönnek? - mondta viccesen Anatolij.
A Városháza lépcsőinek tetején egy hirtelen felállított pódium állt egy mikrofonnal. Mögötte állt a polgármester, mellette egy-egy segítője.
- Na, itt mi lesz... - mormogott tovább Anatolij.
- Khömm. Hallanak? Igen. - próbálgatta a mikrofont a polgármester.
A tömeg elcsöndesedett és a pódium felé fordult.
- Kedves városlakók, kedves barátaim. Nestor Makhno polgármester vagyok, és azért hívtam ide Krasnosilka lakosságát, hogy a rendkívüli helyzetről szóljak néhány szót. A város vezetőségével együtt úgy döntöttünk, hogy önhatalmúlag kiemeljük a várost az összes információs hálózatból. A hír után, mely szerint az idegenek elfoglalták a bolygót, lekapcsoltunk minden telefon- és internethálózatot, beszüntettük a televízió- és rádióadásokat.
A tömeg erre hangos fújolásba kezdett. A polgármesteren látszódott, hogy épp most akarta megmagyarázni a történteket.
- Ezzel azt szeretnénk elérni, - folytatta a tömeget túlkiabálva - hogy Krasnosilka egyszerűen eltűnjön a világtérképről, és hogy a földönkívüliek sose talájanak meg minket. Ha nem jut ki és be semmiféle információ, talán rejtve maradunk előlük. Ezért is lenne egy nagy kérése a vezetőségnek a...
A tömeg azonban egyre hangosabb és egyre elégedetlenebb lett. A pódium körül állók vállukat megvonva egymásra néztek, ők úgy gondolták, a lakosság megérti. Nestor Makhno megpróbálta folytatni beszédét:
- Kérem, kérem! Hallgasanak el! Kijevet már porig rombolták!
Erre a felbőszült emberek egy csapásra elhallgattak. Döbbenten álltak azelőtt, amit az imént hallottak.
- Igen. És nem csak azt a várost. Most nem blöffölök; konkrét információim vannak arról, melyek azok a városok, amelyeket a földig leromboltak az idegenek.
A tömeg máris elnézőbb volt a polgármester által felvetett ötletekkel kapcsolatban, de a legtöbben még most sem tudták feldolgozni, amit hallottak.
- Figyeljenek ide! Krasnosilka lakói! Lehet, hogy sokaknak rokonai is élnek Kijevben, vagy esetleg más városokban, így meg tudom érteni, ha nehezen viselik azt, amit most mondani fogok, de a tényekkel tisztában kell lennünk: már 45 város teljes lakossága halt meg az elmúlt 7 órában. És ez még csak az első csaták áldozatait jelenti. A jelentések szerint ugyanis a földönkívüliek tovább terjeszkednek, nemcsak Ukrajnában, hanem a világ összes pontján.
- Jézusom... - mondta tátott szájjal Anatolij.
- Ez elképesztő. - szólt Samuil is.
Közben valaki a tömegből, aki közel állt a pódiumhoz, felordított a polgármesterhez. Anatolijék, akik jóval hátrébb álltak, csak annyit láttak, hogy rövid oda-vissza kérdezésekbe kezdett a polgármester és a városlakó. Utána Makhno visszatért a mikrofonhoz:
- Igen, itt az úr egy jogos kérdést tett föl: mi is történt pontosan? Nos... a polgármesteri hivatal számítógépeire érkezett jelentés szerint az ENSZ megállapodásra jutott a támadó földönkívüliekkel, ez zárta le a hét órás háborút. Egy amerikai tudós, egy bizonyos Wallace Breen volt az, aki az ENSZ nevében adta meg magát, és... az emberiséget. Úgy fogalmazott, hogy a szabadságunkért cserébe megmenekülünk. Ez történt durván 10 perccel ezelőtt, és ez volt az, ami arra késztetett minket, hogy kikapcsoljuk Krasnosilka városát a világ működéséből. A földönkívüliek ugyanis semmi másért nincsenek itt, minthogy uralkodjanak rajtunk, embereken. Állítólag az eddig elpusztított városokban a túlélőket elfogták, egy részüket kísérleti célokra a bázisaikra vitték, egy részüket pedig rabszolgaként fogták be. Az ég tudja, mi történt velük, és hogy mi fog még történni velünk. Mi, a munkatársaimmal úgy döntöttünk, hogy megtesszük az első lépést afelé, hogy túléljünk. Ennek a lépésnek gyorsnak és biztosnak kellett lennie. Mától kezdve a városban nem működnek a telefonok, az internet, a televízió és a rádió. Értsék meg, kedves barátaim: szükség van erre, ha át akarjuk vészelni az elkövetkező... időt. Ki tudja, meddig marad így ez az állapot.
A tömeg némán hallgatta a polgármester bíztató szavait.
- Éppen ezek miatt is lenne egy nagy kérése a városvezetésnek a lakóktól: éjjel ne használják a lámpákat, hogy fizikailag se legyünk láthatóak. Illetve a saját érdekükben: ne hagyják el a várost. Ne hagyják el, mert ki tudja, odakint milyen szörnyűségek várnak ránk. Itt még egy darabig biztonságban lehetünk, ha betartjuk a most elhangzottakat. Köszönöm. Az ég áldja Önöket!
A polgármester ezzel visszament a Városházába, a tömeg pedig ismét felhangosodott, ám most nem dühből, egyszerűen csak mindenki beszélni kezdett.
- Jó. Menjünk haza. - javasolta Anatolij, és az emberek között elindult hazafelé. Fiai követték.
- Apa... szerinted ezzel tényleg megmenekülünk? - kérdezte Andrij.
- Hát... nem tudom. Én bízom Makhnoban, szóval... ha szerintük ez jó megoldás...
- Ez nagyon ijesztő, mármint... inkább izgalmas. - szólt közbe Samuil.
- Izgalmas?! - értetlenkedett Andrij.
- Nem, nem az, hogy... elfoglaltak minket. - válaszolt az idősebb fiú - Hanem, hogy most mi leszünk az "elveszett város". Ha tényleg sikerül, akkor... tényleg eltűnünk a Föld színéről. Lehet, hogy soha többé nem találnak meg minket.
- Na, azért az túlzás. - mondta Anatolij - Nyílván a hadsereg is csinál valamit, mármint nem az ukrán, hanem az amerikai, az orosz, az angol... nyílván nem hagyják, hogy az egész így maradjon. Nem fog ez sokáig így maradni, higgyétek el.
- Ja, gondolom ezért győztek le minden földi hadsereget 7 óra alatt. - vetette föl gúnyosan Samuil.
- Azért az milyen durva, hogy eladtuk magunkat. - mondta Andrij.
- Hogy értve?
- Hát... ez az amerikai nemt'om ki, aki... "megadatta" az emberiséget, vagy mi.
- Miért, mit kellett volna tenni? - kérdezte Samuil - Harcolni? Gondolom azzal semmire sem mentek, sőt, egyenesen vesztésre álltak. Nyílván ez volt a lehető legjobb megoldás.
- Jó, jó, de... így meg aztán pláne gyávának tartanak minket.
- Srácok, - szólt közbe Anatolij, miközben még mindig hazafelé tartottak - engem ez olyannyira váratlanul ért, hogy még mindig nem tudom feldolgozni ezt a dolgot. Egyszerűen nem tudok róla úgy beszélni, mint tény. Mármint, hogy elfoglaltak a földönkívüliek; ez... még túl irreálisan hangzik. Mint valami science-fiction.
- Jah... eddig folyton erről csináltak filmeket meg könyveket, és végül megtörtént. - magyarázott Samuil - Ijesztő egy kicsit. Hogy így... megvalósult.
- Jah... - mondta Anatolij is.
Közben a három férfi megérkezett a házukhoz. Beléptek a lépcsőházba és felsétáltak a lakásukhoz. Anatolij bezárta maga mögött az ajtót, ám gyorsan a fejéhez kapott.
- Basszus, anyáért nem kéne elmenni?
A fiúk is megálltak a cipőlevétel közben.
- Hát... nézd, vagy már ő is eljött a munkahelyéről, vagy ki tudja. Ha elindulnánk érte, még a végén elkerülnénk egymást. - mondta Andrij.
- Hm... igaz, igaz. Jó... de bassza meg, még felhívni sem tudom. - aggódott az apa - Na mindegy, ha holnapig nem jön, akkor... elmegyek érte, megkeresem, nem tudom. Azért jó lenne, ha még ma hazaérne.
Anatolijt aggasztotta, hogy már lassan este fél kilenc lett, mindjárt itt volt az éjszaka, és felesége még nem ért haza.
- Hű... akkor le kéne kapcsolnunk a villanyt? - mondta Andrij az esti órákra való tekintettel kivilágított nappaliban.
- Lehet... - gondolkodott Anatolij, majd kinézett az utcára. A szemben lévő lakóházak ablakainak jelentős részében a megszokottal ellentétben nem égett a villany. - Aham. Kapcsoljuk le.
Samuil odalépett a nappali villanykapcsolójához, és lenyomta. A szobában már-már vaksötét lett.
- Hú... ez így ijesztő lesz. - mondta Samuil.
- Nem baj, gyerekek, majd mind kint alszunk a nappaliban.
- Az jó ötlet! - mondta Andrij.
Anatolij elmosolyodott, majd amíg előszedett két matracot, illetve megágyazott a kanapéra, felkapcsolta a villanyt. Utána - tévé és rádió hiányában - mindhárman lefeküdtek a sötétben. Nem csak a lakásban volt sötét, hanem az utcán is. Az összes utcán. Az egész városban. Krasnosilka ma éjszaka mindennél komorabb volt, ám talán ebbe a sötétségbe burkolózva még inkább nyugodtabb. E pillanatban ez volt a világ legnyugodtabb városa.

- - - - - -

Anatolij a kanapén feküdt, s épp egy nagy horkantás közepén riadt föl. Átfordult másik oldalára, ám ekkor észrevette, hogy az utcáról nagy világosság szűrődik be. Anatolij erre felült a kanapén, sőt, inkább fel is kelt teljesen, és odasétált az ablakhoz. Fiai tovább aludtak. Ahogy a férfi kinézett az ablakon, látta, hogy nem pontosan az utcáról szűrődik be a fény, hanem az égről: az éjszakai felhőkről nagy fény verődött vissza.
- Ez meg mi? - kérdezte magában, de sajnos a fényforrás a ház mögül jött. Így hát Anatolij úgy döntött, kimegy a lépcsőház tetőjére.
A férfi halkan kilépett a lakás ajtaján, majd elindult a lépcsőkön a legfelső emelethez, onnan pedig a tetőajtóhoz. Ahogy kilépett a ház tetejére, meglepődve tapasztalta, hogy mások is vannak ott, konkrétan kilencen.
- Öö... helló. - intett nekik vigyorogva, mire ők is visszaköszöntek.
Anatolij körbenézett, majd a látóhatáron meglátta a fény forrását.
- Te jó... ég... - mondta hangosan.
Egy hatalmas, gyakorlatilag égig érő tornyot látott, amin jól láthatóan épp most dolgoztak. A torony nagyon messze volt, mégis elképesztően hatalmasnak tűnt. Az ezen folyó munkálatokból származott a nagy fény.
- Maguk tudják, mi ez? - kérdezte Anatolij, melyre válaszul csak fejrázást kapott.
- Már itt vagyunk egy ideje, de csak azt láttuk, ahogy ezt építik. - szólalt meg az egyik ott lévő férfi - Mi itt a családdal arra gondolunk, hogy az ott Odessa lehet.
- Odessa... - gondolkodott el Anatolij - Aha, az arrafelé van, és kábé a táv is stimmel.
Vajon mit építenek a földönkívüliek Odessában? - elmélkedett Anatolij. Ez lenne a fő bázisuk? Itt, Ukrajnában? Nagyon úgy tűnt, ugyanis a horizonton körbenézve sehol máshol nem láttak ilyet. A látvány nagyon ijesztő volt, egyben mégis csodálatos. Ezek a földönkívüliek egy nap alatt felépítettek egy ilyen orbitálisan nagy tornyot egy ukrán városba... a férfi ezt egyben csodálatra méltónak is tartotta. Viszont megrémítette a gondolat: ha ezt így össze tudták hozni az idegenek, akkor vajon még mire lehetnek képesek?
- Szép kis citadella, nem? - mondta az egyik tetőn tartózkodó férfi.
- Az. - mondta Anatolij, majd visszaindult a lakásába.

Utolsó módosítás: 2008.07.28. 22:30

Hozzászólások

1 | Szekuj 2008.07.29. 00:19
Fúú, ez is nagyon atom.
2 | kopé 2008.07.29. 00:54
Elgondolkodtató. Talán több nyitott szálat kellett volna hagyni a végére, egy kisebb bekezdést a feleség főszereplésével, vagy hasonlót, de jó lett. :)
Germinator
3 | Germinator 2008.07.29. 01:10
Remélem nem hiszed azt, hogy vége:-D Ez úgy hangzott tőled.

Még csak most jön a lényeg;-)
4 | kopé 2008.07.29. 01:40
Természetesen nem, s mivel időközben a kommentekből kiderült, hogy alapvetően milyen játék vonalát/történetét fogja követni a sorozat, mégnagyobb érdeklődéssel várom a folytatást, hiszen nincsenek ismereteim különösebben az adott témával kapcsolatban.

Ez csak szimplán egy észrevétel volt ezzel a résszel kapcsolatban. :)
Germinator
5 | Germinator 2008.07.29. 01:47
Ja értem:-)

Nem ismered a játékot? Akkor nem is tudod, mi fog jönni...:-D
6 | padavan 2008.07.29. 07:12
Nagy ötlet ez a játékból novella/regény dolog, megfelelő szinvonalon állítom, hogy akár piacképes is lehetne egy ilyen elgondolás. Régebben én is töprengtem ilysmin, de aztán hozva a formámat nem lett belőle semmi.

Germi, elég jól és hatásosan írsz. Annyit megpróbálhatnál, hogy kissé több "prózai" részt viszel bele, leírásokat, gondolatokat, érzéseket. Így sem rossz, ne értsd félre, de úgy érzem, túl sok a dialógus. Vagy nem is, ez hülyeség. A párbeszédek között és alatt hiányoznak ezek a bizonyos dolgok.

De ezt leszámítva teljesen korret, amit csinálsz.
LordMatteo
7 | LordMatteo 2008.07.29. 09:43
Éccaka fél kettőkor olvastam el, és ami durva, hogy amikor olvastam, tényleg féltettem a családot! Mi van ha az izébigyók támadnak, és azért menekül mindenki? Akkor ha kimennek, végük van...Jó lett, grt ;-)
Germinator
8 | Germinator 2008.07.29. 11:52
Padavan: tudom, hogy kevés a leírás, ez viszont egyetlen dolog miatt van így. A fejemben abszolút filmként látom a dolgot, és tulajdonképpen ezt a filmet, amit látok, írom le ide. Filmmel több dolgot ki tudnék fejezni - érzéseket, gondolatokat, ezeket azonban a különböző fényekkel és kamerabeállításokkal lehet megoldani:-D Ez ugye írott alakban nem nagyon megy. De igyekszem mindenképpen, és köszi;-)
davkar9
9 | davkar9 2008.08.08. 18:46
A fenébe, én is rákaptam. Viszont hol a következő? :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.