Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Germinator blogja

A Fekete Hét - Az újmagyar sorozat-siralom

Germinator | 2010.05.19. 22:23 | kategória: film | 13 hozzászólás

Amerikai „időszámítás” szerint vasárnap és hétfőn, de a magyar sorozatnézők órája szerint jövő hét hétfőn és kedden, azaz 2010. május 24.-én és 2010. május 25.-én valódi gyásznapokat fog megélni a tévénéző közönség. Véget ér ugyanis korunk, a 21. század legfontosabb és legnépszerűbb sorozatai közül kettő: a Lost és a 24. Úgy gondolom, ezen két sorozat megszűnéséhez hasonló eset nemigen történt az elmúlt években sorozatfronton. Talán a Maffiózók vagy a Jóbarátok befejeztét tudnám még ehhez hasonlítani, de hogy két ennyire jelentős és régi sorozat érjen véget egymást követve… ez külön bejegyzést ér.

Szomorú vagyok, rettentő szomorú. Ez a két sorozat a legkedvencebb sorozataim közül való. Olyannyira, hogy pont ez a két sorozat az, ami anno sok évvel ezelőtt bevezetett engem a sorozatok, és a sorozatjunkie-lét világába. Hogy hogyan is ismerkedtem meg velük?

A 24 2001-ben indult Amerikában. Az alapkoncepciója hihetetlen jó volt: mivel alapvető sorozatformátum a 24 részes évad, pont kapóra jött egy olyan sorozatot alkotni, amelynek egy-egy epizódja pont 1 órát ölel fel, s így a teljes évad egyetlen napot. A 24-gyel pont ezt csinálták meg a készítők: a főszereplő karakter, Jack Bauer egy munkanapját követhetjük végig egy évadon keresztül. A sorozatot tehát real time követi a néző, és ez nagyon sok izgalomnak ad okot. A 24 valós időben történő cselekménye miatt a sorozat minden egyes epizódja hihetetlen izgalmakkal szolgált a nézőknek. A sorozat ezenkívül ismert az álleejtő csavarjairól is, amelyből nem egy, nem kettő jutott ki a nézőknek. De ami az idők során igazán klasszikussá tette a 24-et, az a világ legkőkeményebb karaktere: Jack Bauer.

Jack Bauer Kiefer Sutherland alakításában egy valódi legendává vált a sorozat 8 évada során. Jack Bauer az egyik, ha nem a legprofibb ügynök a terrorelhárításnál, szó szerint nem ismer lehetetlent, és bármit megtesz célja elérése érdekében. Ha a hazafinak van definíciója, az nem más, mint Jack Bauer. Hihetetlen odaadását Amerikáért azonban sohasem hálálták meg neki honfitársai, és emiatt is tragikus a karaktere. Az évadok előrehaladásával Jack a családját imádó, értük bármit megtevő istenből egy tragikus, szomorú sorsú, a munkáját a vállán egyfajta teherként hordó titánná vált.

Mi mind imádjuk Jack Bauert. Nincs nála tökösebb ember sem a való életben, sem pedig más filmben vagy sorozatban, és ez tény. Igen, még Chuck Norrisnál is keményebb, amit bizonyít a legtöbb Chuck Norrisos és Jack Baueres netes vicc is. Mindenki tudja a legfontosabb jelszót: „Don’t fuck around with Jack Bauer”. Jómagam a Magyar Televízió jóvoltából ismerkedhettem meg ezzel a kiváló, korszakalkotó sorozattal. Az 1. évadot kétszer is leadták, és amikor másodjára láttam, nem bírtam ki: teljesen vakon sorban megvettem az itthon megjelent évadokat, 2.-tól egészen az 5.-ig. Hihetetlen mennyiségben daráltam a 24-et apámmal együtt, akit szintén rajongónak mondhatok. Azóta pedig már itt vagyunk a 8. évadnál, a régóta sejthetően legutolsó évadnál. Sőt: jövő hét kedden a sorozat örökre véget ér. Nagyon nehéz arról írni, hogy mit érez ilyenkor a rajongó. Őszinte leszek: gyászt. Mintha egy valódi ember halálának érezném közeledtét, és ez igencsak nagy szomorúsággal tölt el. Egyetlen reményünk, hogy állítólag elkészül a 24 mozifilm. Ez persze csak apró vigasz: Jack Bauer eltűnik a képernyőkről. Hagyatékát azonban rendületlenül ápolják tovább a rajongói, így én is. Ahogy Bruce Wayne is megmondta, legendaként az emberek halhatatlanok. Kívánom, hogy Jack Bauerrel is ez történjen. Szerintem már meg is történt.

A másik tragédia a jövő héten nem más, mint a Lost című kalandsorozat vége. Hehe, milyen vicces ezt mondani: kalandsorozat. Szinte száz százalék, hogy ilyen műfaji meghatározással reklámozták anno az RTL-en (is) a sorozatot, de ha belegondolunk, hogy most hol tart a Lost… hűha, hát leginkább csak nevetünk ezen a megnevezésen:-)

A Lost 2004-ben indult Amerikában, itthon – ha jól sejtem -, 1 évvel később mutatták be. Én néztem az RTL Klubon a Pilotot („pilóta” – feledhetetlen klasszikus!!), és majd összepisiltem magam, annyira tetszett. Az 1. évadot végig is néztem a magyar adón, és emlékszem, mekkora szentségelés volt a lakásban, amikor véget ért az évadzáró. Belegondoltam, hogy „úristen, még ezer év, mire vége lesz ennek a sorozatnak… biztos, nem fogom kibírni odáig”. De kibírtam, és most itt állok: kevesebb mint 1 hét, és vége lesz a Lostnak. Annak a Lostnak, ami véleményem szerint hozzájárult ahhoz, hogy berobbanjon Magyarországra a sorozatnéző kultúra. Nekem legalábbis a 24 mellett ez volt az egyik első meghatározó élményem a tudatos sorozatnézéssel kapcsolatban.

A Lost akármennyire idegtépő, akármennyire rétest nyújtó, akármennyire sokak által utált sorozat, egy valamit el kell ismerni: korszakalkotó volt. A története szó szerint páratlan, és nem tudom, lesz-e olyan sorozat a jövőben, ami meg tudja közelíteni azt, ami a Lost hat évada alatt lefolyt.

Annyi biztos: amit régen még el sem tudtunk képzelni, 5 nap múlva megtörténik: véget ér a sorozat. És ezzel egy valódi legenda tűnik el a képernyőkről. Nekem azért is óriási szívfájdalom, mert nemcsak, hogy ez volt az egyik első sorozat, amit tudatosan, junkie-módra néztem, hanem ez lesz az első sorozat, amit elejétől a végéig „real time” követtem, tehát darálás nélkül, és ez óriási szó. Legalább olyan óriási, mint a már sokadjára említett szomorúságom.

Szóval íme, kevesebb mint 1 hét, és két igencsak jelentős sorozat tűnik el örökre. Emlékük azonban mindig velünk lesz nemcsak az interneten, nemcsak szájról szájra terjedő mondákban és emlék-felidézésekben, hanem a DVD-s polcunkon is.

Ég áldjon, 24! Ég áldjon, Lost! Ég áldjon Jack Bauer, Chloe O’Brian, Tony Almeida, John Locke, Jack Shephard, Sawyer, Kate és Hurley!

Ez volt az én gyászbeszédem. R.I.P.

Utolsó módosítás: 2010.05.20. 13:09

Hozzászólások

powerhouse
1 | powerhouse 2010.05.19. 22:30
ennél már csak az rosszabb, amikor félbeszakítanak egy sorozatot. Persze ez a legjobbakkal nem történik meg, de van egy-két olyan, ami bejön az embernek, csak a nagyközönségnek, és csak arra gondol, hogyan ment volna tovább a történet?
Gump
2 | Gump 2010.05.19. 22:40
Zsebkendő?
Germinator
3 | Germinator 2010.05.19. 22:44
Hát, ha van nálad:-D
Barthezz
4 | Barthezz 2010.05.20. 00:57
Hehe, van egy elírás, Jack Shephard, nem pedig Shepherd. :-P És látom a pilótás elszólásom legalább olyan all time klasszikus lett - legalábbis itt a Dome-on - mint maga sorozat. :-D

24-et nem néztem, LOST-ot meg ugyebár én is végig real-time követtem (leszámítva az első évad utolsó pár részét és a második évad első néhány részét, amikor az RTL-ről átváltottam az amerikai vetítésre és behoztam a lemaradást) és én is őrlődöm rajta, hogy egy engem 5 éve folyamatosan lázban tartó sorozat fog véget érni, amit szinte szertartásszerűen néztem évről évre, s hozzátartozott a mindennapjaimhoz.
Viszont azt, hogy az utolsó évad ekkora oltári nagy katyvasz lett és a zseniális, bár az 5. évadra kissé megkopó első 5 évad után egy ekkora hülyeséget hoztak ki az egészből, nem nagyon tudom megbocsájtani... A 24 esetén nem tudom, volt-e ilyen, de sajnos tendencia a sorozatoknál, hogy az utolsó évadokra széjjelcseszik az egészet, hirtelen leesik a színvonal és sajnos ez a LOST-ot is elérte... Így nézve anynira mégsem keserű a szám íze, hogy végetér, ezzel a koncepcióval legalábbis, ami felé a 6. évad elment, már nem tudott volna lekötni évadokon át.

Szóval sajnálom is, meg nem is, még ha ez így kissé ellentmondásosan is hangzik. :-)
Barthezz
5 | Barthezz 2010.05.20. 01:02
A lényeget kifelejtettem:

Számomra a LOST a nagybetűs SOROZAT. Az utolsó évadot leszámítva egyetlen sorozat sem közelítette meg eddig nálam ezta színvonalat, életemben nem döbbentem ekkorákat a fordulatokon és nem hidaltam le a rengeteg összefüggésen, felismerésen, mint a LOST esetén. Ehhez pedig remek színészi teljesítmény is társult (Emerson, O' Quinn a kiemelkedőbbek, de majdnem minden szereplő, még a legutolsó statiszta is elképesztőt alakított benne), s nem egyszer jöttek ki egyes jelenteken a könnyeim is. Tényleg kár az utolsó évadért, mert enélkül a legnagyobb klasszikus lehetett volna.
Germinator
6 | Germinator 2010.05.20. 02:58
Szerencsére én nem értek egyet veled:-D Szerintem tökéletes az az irány, amit a Lost felvett az utolsó évadban. De egyékbént sem hiszem, hogy ezt csak az utolsó évadban vette fel, ez a koncepció már nyilván a legelején is megvolt. Én imádom.
Dealer
7 | Dealer 2010.05.20. 12:02
Látod, Germi, pontosan ezért tartok rád igényt a házam táján nemsokára. ;)

Isteni írás, és osztozom a fájdalom, persze csak a 24-et illetően, a Lost majd nyáron zár a négy fal közé. :)
Germinator
8 | Germinator 2010.05.20. 13:09
#4: igaz, egyébként tényleg elírtam Jack nevét. Owned:-D (mármint én)

Dealer: ó, hát nagyon szépen köszönöm. De azért majd az ilyen Predator-típusú filmeket ne az én kezembe add, hogy írjak róluk:-( (:-D)
LordMatteo
9 | LordMatteo 2010.05.20. 17:47
Szóval házasság leszen?
Barthezz
10 | Barthezz 2010.05.20. 19:36
#6: Nyilván megvolt a fő koncepció, de tisztán látszik, hogy jópár dolgot utólag magyaráztak bele. A LOST topicban leírtam a 2-3. évaddal való főbb ellentmondásokat. Másrészt az első 5 évad alapján teljesen más irányba haladt a történet, mint amilyen irányba most a 6.-ban elment, s véleményem szerint ezen a vonalon kellett volna befejezni a sztorit.


SPOILER:

Szóval Widmore vs. Ben, illetve others vs. Dharma sokkal érdekesebb lett volna, mint végül ez a Jacob vs. MIB párharc. Ez ugyanis egyrészt baromi erőltetett már, másrészt értelmetlenné tette a korábbi évadok eseményeit, hiszen abszolút nem azon konfliktusok megoldása fogja most jelenteni a befejezést...
Barthezz
11 | Barthezz 2010.05.20. 19:40
Nah meg az első 5 évad legfőbb karakterei teljesen a háttérbe szorultak most, és minden csak a Füstről szól már csak. Hol a régi Ben, a régi Widmore, a régi Sayid? Hova tűnt Richard, hova tűnt Eloise? Ráadásul Locke karakterének átírása sem tetszett. Az 5. évad fináléjában kurva ütős csavar volt ez, de nem kellett volna ezt az egész 6. évadon át nyújtani, hogy végül negatív karakterként búcsúzzunk el tőle.

Egyszerűen nem jön már át a 6. évadból az a LOST feeling, ami egészen az 5. évad végéig folyamatosan megvolt. Ez már egy teljesen más történet.
Barthezz
12 | Barthezz 2010.05.25. 01:18
Ide is beírom, amit a LOST topicba: Visszaszívok mindent, amit a 6. évaddal kapcsolatban írtam. Ez a befejezés egyszerűen zseniális, tökéletes volt! :'-( Teljesen más megvilágításba helyezte nálam a 6. évad történéseit. :'-(
Germinator
13 | Germinator 2010.05.25. 15:22
Na, örülök, hogy ezt írod, én is így vagyok vele. Tudom, hogy nem volt tökéletes az utóbbi 1-2 évad, de ettől függetlenül a befejezés nagyon-nagyon sok mindent átértékelt. Nem a konkrét történéseket, hanem azok megítélését.

És elég szomorú, hogy már mindkettőn túl vagyunk, a Lost és a 24 befejezésén is:-(

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.