Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Gerry blogja

Sziget 5. nap

Gerry | 2007.08.13. 16:13 | kategória: fesztivál | 0 hozzászólás

Úgy tűnik, hogy a borral együtt a Sziget is az idővel nemesedik-legalábbis számos elem a napok múlásával vált egyre jobbá és jobbá. Pontosabban egy katasztrófa sújtotta területből relatíve elviselhetővé. Az eső, az oly sokszor emlegetett mennyei manna ugyan próbálkozott némi, a hangulatot az elmúlt napokból okulva garantáltan nem fokozó szemerkéléssel, s mintegy tíz perce még valami esőnek nevezhető intenzitással is, azonban végül ennyiben maradt, és nem ment tovább. Sőt, igen gyorsan ki is múlt, ámbár a felhők azért itten nyüzsögnek a fejünk felett, mintegy emlékeztetvén minket arra: lehet itt még péntek este 2.0 is. Amit meg táncsak nem kéne.
Részünkről a vasárnap mint olyan egészen nagy mennyiségű koncertet hozott, amelyeket valamilyen fölöttébb rejtélyes oknál fogva kivételesen nem sikerült rendre lekésni. De rendben is van ez, hiszen a nap már eleve olyan egónövelő momentumokkal indult, mint az, hogy az egyik nagyon régi jó ismerős, nagyon kedves, és nagyon régen látott tv-s leányzó kora délután olyanokat mondott, miszerint „Biztos csak egy napra jöttetek. Túl tiszta vagy”. Ezzel végre mintegy elismerték balerina tudásomat, amellyel a komplett Diótörőt előadván szálldos az ember a sármocsarak között, pörög, forog, és jobb esetben nem esik pofára, mint oly sokan.
Koncertek terén először is volt Razorlight, ami szép volt, relatíve jól szólt, és bár különösebben kiemelkedőnek nem, de korrektnek már lehet nevezni a koncertet. Legalábbis lehetett, egészen addig a pontig, amíg két szám között az énekes be nem nyögte, hogy a következő opuszt annak örömére írták, hogy mennyire utálják is George W. Busht és Donald Rumsfeldet. Ezt meg nem kellett volna. Megértem én, hogy immáron minden, jobbal előrukkolni nem tudó énekes heves Amerika anyázásba kezd, mert nekünk az jó, de hogy egy koncerten ezt be is jelentik, az már nem jó. Nem azért csípi mindez a szememet, mert netán holmi redneck republikánus lennék: egy frászt. Azonban nemesebbik szervem már csordultig tele van azzal, hogy bolgos-boldogtalan ezt szajkózza: egy koncertre nem azért megyek mert érdekel a „Fuck u Mr. Bush” örökzöldre költött ötvenezredik szám, hanem mert érdekel a zenekar, a „Fuck u Mr. Bush” nélkül. Punktum.
A Razorlightból imigyen kiábrándulva át is rándultunk a Hócipő Kabaréba, ahol Kőhalmi Zoltán és Szabó Kristóf lépett fel. Reményteli álldogálás kezdődött, hiszen Kőhami az egyik legtehetségesebb fiatal humorista, aki lassanként kezd kilépni a Fábry-show árnyékából, Szabó pedig méltán nyerte meg az amúgy néhol fájdalmasan gyatra ATV-s humorbajokságot. Legalábbis a tv-ből ez jött le, hogy aztán élőben némiképpen átértelmezzem a dolgok állását. A koncepció szerint Kőhalmi vezette be a műsort magát, ami után Szabó következett, majd újra kőhalmi. Az ölet jó, azonban Szabó Kristóf izzadságszagú, önismétlő és láthatóan tökéletesen felkészületlen előadását akár ki is lehetett volna húznia programból-alighanem mindenki jobban járt volna. Az első alapvető hiba az volt, miszerint Szabó Kristóf nagymértékben épít az arcjátékra, ami esetében jobbára a lehetőséghez mérten egy alteros gyerkőc arcszerkezetét idézi fel. Ezzel önmagában is nem is lenne probléma, azonban ez baromira nem jön át egy kivetítőn, illetve a távolabb álló közönség sem lát semmit. A tv-n, szép nagy plazmatévén persze hogy átjön, zoomol a kamera, klassz és látható. De elő előadásra alkalmatlan, lévén az első két sor lát valamit, a többi meg nem. Ami persze még mindig nem lenne probléma, ha a poénok ütnének, lévén ez esetben csupán egy elemmel lenne szegényebb a hátsó fertály, nem a struktúra alapkövével. De ugyan min röhögjön a közönség akkor, amikor a már említett bajnokságon is elhangzott, augusztusban rendkívül aktuális március 15.-i poénokat hallhatunk? Az effajta izzadságszag még az Old Spice-on is átüt, nemhogy Kőhalmi után ezen még nevetni is lehessen. Hát nem is lehetett. A Szabó után az űrt kitöltő, jediként visszatérő Kőhalmi persze annak rendje és módja szerint megmentette a műsort, s ez a lényeg. Azt a közbülső negyed órát meg felejtsük is el.
A Nagyszínpadon ezt követően Sinéad O’Connor lépett fel mérsékelten aktívan. A problémát nem az jelentette, hogy O’Connor mint egy belőtt tengerimalac támolygott a színpadon, hanem az egyes számok hihetetlenül unalmas mivolta. Azonban erre is van ellenszer: tessék barátnével menni. Az mindent megold, ti. a számok mintegy varázsütésre átválanak unalmasból andalgós-odabújósba. Az meg mindig jó, így összességében a koncert is mint pozitív dolog maradt meg az emlékezetemben. Főleg ha utána még Guiness-rekord csókversen is van:élvezetek a köbön. S a koncert végére még maga az énekesnő és kísérőzenekara is feléledt némiképpen, így az utolsó negyed óra már valóban jó koncertélményt takart, ami akár barátnő nélkül is abszolúte élvezhető volt.
A Faithless, amely lassan többször tart koncertet a Szigeten, mint ahány Szigetet rendeznek egyátalán, remek koncertet tartott a Nagyszínpad előtti teret csordultig megtöltő közönségnek. Aki legalábbis először látta őket a Szigeten, annak mindenképpen nagy bulis élmény volt, aki, mint jómagam is, harmadjára, annak kevésbé. A gond nem a zenekarral, mintsem inkább a negyedik fellépéssel van, ti. kicsit sok kezd ez már lenni. Éppen ezért át is baktattunk Eddie Palmieri remek koncertéje a Világzenei Nagyszínpadra, amelyben nem is kellett csalódni:a halványan szemerkélő esőben salsázni kifulladásig mindig örömmel tölti el az embert, igaz, haloványan ott dereng agya egy rejtett zugában az, hogy sanszosan szarrá fog ázni. De csak nem ázott szarrá, és ez jó. Ahogy a Blues Színpadon fellépett B.B&The Bluesshacks koncert vége is jó volt, remek rákendroll és klasszikus déli blues arra a negyed órára, emennyit láttunk belőle. Későn érkeztünk, nincs mit tenni. Bezzeg a kihagyhatatlan Cinire nem érkeztünk későn-ezt látni kell! S látni is kellett. Nem azért, mert audiovizuálisan felemelő élmény lenne, hanem azért, mert csak, és ritka alkalom-kétszer ugyan már megfeküdné az ember gyomrát, de egyszer kihagyhatatlan. Így nem okoz gyomorrontást, s a látvány, amelynél mindenki Cinije tűsarkúban szelte át a felázott földet az öltözőig mindennel felért. Az utána fellépő Hip Hop Boyz Kőhalmi után ismételten csak csúcsra járatta az ember rekeszizmait. A barátném és jómagam kedélyes, valahavolt tinikorát tökéletesen felidéző számok akaratlanul is felrémlenek az emberben, hajj, azok az általános iskolás osztálykirándulások! A saját helyiértékén kezelve jó, amúgy persze poén az egész. Az egyik tag még a fellépőcuccba való átvedlése előtt viselt ruházata tökéletesen hozta a divatot. A tíz évvel ezelőttit. Amikor valamiféle rock’n’roll számot adtak elő, az az egyik legszürreálisabb élménynek bizonyult az egész Szigeten. A már említett, némi retro beütéssel bíró tag felhívása a közönséghez, miszerint ne dohányozzanak, és a visszaváltható palackokkal védjék a környezetet már harsány röhögésre sarkallt. Most sem tudom eldönteni, hogy az önkritika teljes hiánya miatt gondolták ezt komolyan-ez esetben félelmetes végeredmény jön ki. Amennyiben viszont a komolynak tűnő előadás szándéka csak álca, úgy az egyik legzseniálisabb paródiát láthattuk az utóbbi években. Ki-ki döntse el melyik az igaz.
Zárásként jött a Back II Black, amelynek szellős félsátras, amúgy nem rosz koncertje után heves csípőmozgásokkal tért tusolni, majd alukálni az ember.
S most meg megy reggelizni.

Utolsó módosítás: 2007.08.16. 23:06

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.