Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Gerry blogja

Sziget 2008 4. nap

Gerry | 2008.08.17. 15:06 | kategória: fesztivál | 0 hozzászólás

Van abban valami szívmelengető, amikor az ember kimászik a megnyugtatóan poros sátrából, a minden mosás ellenére is kitartóan mocskos lábaira felcsatolja a meglepő módon egészen tisztának tűnő szandálját, és diadalmas hadvezérként néz végig a vihar ugyan nem, de por által nagyon is vert sátrakon, és azok törzsközönségén. Ez volt a dolog reklám része. A valós kimászás a jelen esetben kora délutáni órákon sokkal inkább volt álmos, mintsem dicső, s azonnali orientálódást eredményezett az újságos stand meg a „Szeparé” felé, reggeli dolgok, miegymás. A tegnapi nap egymás után három olyan fellépőt tartogatott a Nagyszínpdon, akik érdekeltek: a Moloko ex-üdvöskéje, Roisín Murphy, az őt követő SOAD frontember (már amennyiben még létezik a hibernált banda egyáltalán) Serj Tankian, és a legutóbbi albumával új erőre kapott R.E.M.. Ugyan át/le/fel és az amúgy mindenkinek melegen ajánlott, a Sziget kijáratától igen gyorsan elérhető hipermarmetlánc egyik tagjának meglátogatása közben a PASO-ba is belehallgattunk, s el kellett ismerni: Nagyszinpadeon is működik a dolog, csak így tovább gyerekek. Végre valami exportképes magyar zenebona, ami nem kis szó a kárpát-medencei zenei mocsárban. Sőt. Baromi nagy szó.

Roisín Murphy koncertjéből igen csekélyke részt volt szerencsénk látni, köszönhetően ilyenmegolyan teendőknek, és némileg késve bejelentett interjúknak. Az a mintegy húsz perc, amelyet volt szerencsénk megtekinteni, nem volt rossz, de sajnos túlzottan jó se. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy a tavalyi Pink koncert eszméletlen unalma köszön volna vissza, az tény, hogy Murphy láthatóan nem élvezte különösebben a koncertet: mint tisztes munkásnő lenyomta, amit le kellett nyomni, de egy kiemelkedően eleve nem nevezhető anyagból ilyen előadásmóddal aligha lehet csodát csinálni. S nem is lehetett, sőt, nem is akarták. Az élőben amúgy valóban szimpatikus ír énekesnőn a koncert után is látszott, hogy a bájvigyort sem erőlteti már, s unja az egészet, de jól nevelt kislányként mindehhez azért megpróbál jó pofát vágni. Serj Tankian előadása egy bíztatónak tűnő kezdet után erőteljesen leült, és bár innentől csak bele-bele néztem a koncertbe, nem is tért vissza soha az elvárható SOAD-os elementáris erő. Rossznak nem mondanám ezt se, de az a bizonyos plusz az bizony nagyon hiányzott az előadásból, s voltaképpen magukból a számokból is.

A pluszt azonban kétségkívül megkaptuk a R.E.M. koncertjén, hiszen a zenekar láthatóan elemében volt. Egy szinte folyamatosan mosolygó –néhol mit mosolygó, egyenesen vigyorgó- Michael Stipe-t kaptunk, aki rohangált, szintén egészen aktív zenésztársaival együtt belevitte azt a bizonyos pluszt a koncertbe. A közönséggel talán kommunikálhatott volna többet, de sem a stelistel, sem pedig az előadásmóddal nem volt különösebb probléma, sőt. A pár nappal ezelőtti Jamiroquai kivetítős borzalmai után felüdülés volt a R.E.M. profi vj-e, aki óriási mértékben tett hozzá a koncert hangulatához. Először ugyan nem voltam benne biztos, hogy a képi világába a R.E.M.-hez tökéletesen illeszkedő kivetítések (a szokásos színpad melletti, illetve immáron a keverőpult mögött is elhelyezetteken kívül a színpadon is volt kivetítés) mennyiben zúzzák porrá a hátrébb lévő közönség látási viszonyait (a megoldás: teljesen), de végső soron maga az összkép sokkal pozitívabbra fordult, mintha csupán szimpla kivetítés lett volna. S a koncert maga is jó volt, és ez a lényeg, a többi már csak ráadás és körítés. De az is nagyon jó volt.

Napi utolsónak szánt programunk a James Brown mellett több mint tíz évig segédkező, manapság Prince lemezein dolgozó Maceo Parker megtekintése volt az újonnan létesült Jazz Szinpadon. Ugyan fél órás késéssel érkeztünk, csalódnunk nem kellett: Parker és csapata remek koncertet nyomott le több mint két órás -!- terjedelemben. A Jazz sátor kisebb méreteiből adódóan csekélyebb mértékben, de az Apocalyptica koncertjén tapasztalható iszonyatos tömeg ismétlődött meg, mikor is még a sátor kijáratainál is kavargott a szardíniához módfelett hasonló embermassza. Volt itt funk minden mennyiségben, és bár mélyenszántó szövegekről aligha beszélhetünk, mintegy két órára mindenki úgy érezhette, hogy benne reinkarnálódott egy picit James Brown. S ez esetben nem csupán a közönség kapott sokat, hanem hasonlóképpen adott is: akkor tapsolt és csápolt amikor kellett, illedelmesen fütyült és dobolt a lábával szépen időzítve, így a koncert alighanem nem csupán a közönségek, hanem a zenekarnak és Parkernek is élmény volt, ami az előadásmódon meg is látszott. Soha rosszabb koncertet.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.