Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Gerry blogja

Sziget 2008 5. nap

Gerry | 2008.08.18. 23:57 | kategória: fesztivál | 2 hozzászólás

Az idei Sziget utolsó napjának furamód egyáltalán nem volt utolsó nap feelingje. A tudat, miszerint game over ugyan ott lappangott még az amúgy megnyugtatóan csekély számban fellelhető, totális részeg punkok feltételezett agyában is, de valahogy nem telepedett rá az emberre. Hiába, fura ez az öt nap, hamar véget ér, mégha volt előtte nulladik, meg nonplusszultraként mínuszegyedik is. Ami ellenben nem volt az az eső. Hasonlóan a 2006-os Szigethez, amelyre konszolidált lokális Özönvizet ígértek, de csak egészen minimális kis hajnali eső esett, idén is minimum Atlantisz elsüllyedését várta mindenki, s ahelyett az egész fesztivál során egy csepp eső sem esett. Ugyan a pénteki napon módfelett baljóslatú felhők és heves szél érkezett meg, szerencsére ez utóbbi megtette a magáét; szépen átfújta a Hajógyári-sziget fölött a vihart, amely ugyan másnap újfent támadásba lendült, de megintcsak elfújta a szél. Akárcsak a Pendulum Live koncertjét.

Volt ellenben nekünk Babyshambles-ünk és Pete Doherty, aki oly tiniszívmoncsorgatóan tud nézni, s látszik rajta, hogy legszívesebben helyben öngyilkos lenne, persze csak stílusosan. Kate Moss volt pasija és a valamikori The Liberties frontembere hozta azt a zsánert, amit elvárhattunk tőle: a megkínzott, méltóságteljes, manűrökkel teli ifjú zenészét. Mégha ez utóbbival csínján is kell bánni, hiszen ha nem nézünk oda, még képes betölteni a harmincadik születésnapját is, ami egy efféle hivatásos önpusztítónál nagyban ront a hitelességen. Live fast, die young. A koncertből amennyit láttam, az nem győzött meg arról, hogy esetleges kimúlása esetén majd évek múlva Doherty-t éltetnék úgy, mint korunk lánglelkű költőét, mintsem inkább úgy emlékezhetnek majd rá –már ha fognak – hogy az ember, aki koránt halt meg, de minek. Nagy probléma nincs a Babyshamblesesl, csakhogy arra sincs ok, hogy különösebben lelkesedjen érte az ember. Átlagos mint a szürkeszamár és a köd.

A köd pedig igen sűrűn jött elő a Tankcsapda színpadi gépezeteiből is, amelyek a korábbiaktól eltérően egészen pofás színpadképet varázsoltak a Nagyszinpadra: nem csupán szimplán kivetítő volt itt, hanem lángok és füst minden mennyiségben. Kivéve a nézőket, amelyek az egészen profi színpadkép ellenére sem akarództak tódulni és illedelmesen csápolni. Bár a Tankcsapda ebből a szempontból mint mindig (leszámítva a 2004-ben Lukács balesete miatt elmaradt koncertet) ismét elvégezte dolgát, valahogy az volt az érzésem, hogy idén némileg kevesebben üvöltötték a besztof magyar rockegyüttes dalait mint a korábbi években. Ami vagy optikai csalódás volt, vagy pedig tényleg szellősen állt a nép, amelyről azt sem tudtam meg, hogy a The Killers-re összesűrűsödött-e. Hasonlóan szigorú ítész rokonomhoz én is roppant mód vártam már a Killers-t: nem azért, amiért például a The Kooks-t, hanem azért, mrt a tavalyi borzalom után kíváncsi voltam, hogy lehet-e még ezt alulmúlni. A koncepciót magát abszolúte nem értettem: ha valami ilyen pocsék koncertet adott, akkor azt nem meghívni kell még egyszer, pláne zárásra, hanem a zenekar nevét leírni egy cetlire, berakni egy zacskóba egy féltégla mellé, és bevágni a Dunába jól. Ezzel szemben a The Killerst elővették mint az instant bablevest, mégha az igazi bizadalom mintha hiányzott volna: a „sajtóosztályon” mindenki testületileg elvonult Lee „Scratch” Perryre, lévén a The Killersnek adjon még egy esélyt az ex-Lipótmezei. Azonban a The Killers végül is csak képes volt épkézláb, mitöbb, élvezhető koncertet adni, amely ha nem is feledtette a tavalyi borzalmat, legalábbis behintette némi homokkal a helyét. Ezúttal a hangosítás is fényévekkel jobb volt, lehetett hallani olyan egészen furcsa dolgokat mint például basszusgitár és énekhang, s Brandon Flowers is sokkal többet hozott ki magából mint a tavalyi felturbózott zombis mutatványa. Azt ugyan továbbra sem állítanám, hogy ez volt a Sziget koncertje, de legalábbis elmondhatjuk, hogy nagyjából tisztes iparosmunkával volt dolgunk. Ez is valami. Ahogyan nagy valami volt a legendás, immáron 72 élves Lee „Scratch” Perry fellépése is a világzenei színpadon, hiszen az okos emberkék mind egyetértettek: ez bizony nagyon jó volt az első nézésre amúgy abszolúte nem beszámítható Perrytől. S bizonyára ezt mondanám én is, ha a némiképpen rövid koncertből többet látok, mint az utolsó, vélhetően ráadásszám legvége. Így azonban sok okosságot aligha oszthatok mega nagyérdeművel arról, hogy milyen is egy élő legenda: ha egy éven belül harmadszorra is eljön Magyarországra, akkor minden bizonnyal meg fogom tudni. Ha egy éven túl, akkor meg valószínűleg nem. Az élet kemény.

Akárcsak a Hip Hop Boyz, amelynek barátnő unszolására történő megtekintése ugyan aligha hagyott maga után extatikus nyomokat, mégsem volt rossz. Tavaly sem volt az, s bár kétszer egymás utáni évben aligha néztem volna meg a cd lejátszó Táncdalfesztiválos csillogását, alapvetően mint poén elment. Idén már teljes mértékben telt ház, pontosabban sátor fogadta a pontosan tíz évvel ezelőtt feloszlott, s 2005-ben újraalakult Hip Hop Boyz-t: huszon és harmincéves lányok lelkesen sikítoztak, s a férfinépség pedig mit tehetett egyebet, mint jobbára szintén lelkesen énekelték a valahavolt slágereket. Mindenki tudta, hogy ez poén, még azt is megkockáztatom, hogy az együttes is, s az első követ pedig az vesse, aki mondjuk a „Megbántottak” vagy a „Hegyekbe fönn”c. szám dallamát meghallva nem fújja kívülről a refrént.

S ezzel véget is ért a Sziget idénre: ásó, kapa, nagyharang, és persze BKV. Történt ugyanis, hogy miután mindet összerámolva, elpakolva, kidobva is megemésztve útra kelt az ember fia és lánya, a közvetlenül a HÉV-hez vezető úton irdatlan nagy tömeget talált. Az elsöprő többségében külföldiekből álló tumultus birkatürelemmel viselte, hogy az irtózatosan tűző napon lassacskán araszolva haladjon végcélja…a BKV jegyelárusító bódéi felé. Igen, a tavalyi évvel ellentétben idén a BKV juszt sem engedte fel az embereket jegyvásárlás nélkül a HÉV-re, netán még becsődölne a vállalat, hogyisne. Inkább főjenek a napon a kedves Sziget látogató németek, osztrákok, franciák, olasz, hollandok, írek és persze angolok, s tudják meg, milyen is a híres Ungarisch Gastfreundschaft. A dolognak külön szépsége volt az, hogy mivel egy szűk folyósón torlódtak össze az emberek, még az sem tudott haladni, akinek előre volt jegye (lásd én), hiszen mindennemű óriási hátizsákok nélkül is problémás lett volna a rögtönzött Blitzkrieg, hát még velük. Sebaj, cirka fél órás napon aszalódás után ki is jutottuk, s közben némiképpen értetlenkedve halhattuk az egyik BKV-s hölgyemény okfejtését arról, hogy ezek a kis butusok soha nem tanulnak, s nem veszik meg előre a jegyeiket. Való igaz, a Szigetet most először meglátogató külföldiek csúnya módon nem vettek jegyet előre, mi több, a BKV következetlensége folytán sanszosan azok sem, akik már jártak a Magyarországnak nevezett nyugat-balkáni államalakulatban. Mindenesetre a BKV biztonsági embereinek tetemes mértékű felhasználásával megmutatta, hogy Ő a király. Országimázs, vagy mifene.

Utolsó módosítás: 2008.08.19. 02:03

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2008.08.21. 16:14
Élvezetes volt olvasni a beszámolóid a Szigetről, bár még nem jutottam ki egyszer sem, bár a zenevilága sosem tetszett, még ha mindenféle is van, akkor sem. :-)
2 | Gerry 2008.08.21. 21:03
Mivel magad is beismerted, hogy a Szigeten alapvetően szinte mindenféle zenei irányzat megtalálható, a kérdés logikusan adódik: hallgatsz Te egyátalán zenét? :o)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.