Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Gerry blogja

Utazás a (fél) Föld körül

Gerry | 2007.11.12. 16:38 | kategória: blog | 3 hozzászólás

Nem szokásom különösebb reklámtevékenységet kifejteni xy és persze z jellegű ismerősök, avagy rokonok irányába, továbbá nem spamelem tele a wiw üzenőfalát sem azzal, hogy már megint eltűnt egy 12 éves lány, aki amúgy két hete megtaláltak, de mégis. Azonban egyik rokonom pár éve fogta magát, és jól megőrült. Megesik az ilyesmi, felettébb sajnálatos, de mit tehetünk. Azonban míg a magyar átlag olyan konszolidált őrültségeket csinál, minthogy megkéseli a szomszédot, megfogadja az örökbecsű "a metilalkohol is hangulatba hoz" tételt, ezen, némiképpen távoli rokonom olyan kényszerképzeteket vett a fejébe, miszerint jól beutazza Belső-Ázsiát, és a Távol-Keletet. Az efféle, disztingváltan szuicid jellegű akciók mindennaposnak aligha nevezhetők, mégha egyes, felettébb burzsoá helyeken hébehóba dívik is az efféle világutazgatás. Amiért ezen bejegyzést megírtam az pediglen a hülye rokonság ténykérdésén kívül az, miszerint erről a régen elhatározott, s idén augusztustól megvalósítás alatt lévő akcióról nem átallnak blogot is vezetni. Kicsiknek ugyan a néhol elhangzó rusztikus szóhasználat miatt nem, ámde nagyoknak feltétel nélkül ajánlható, soksok órás olvasmány már is, holott még hol van a vége, avagy a rokony lábának feldobásával jelzett szörnyű halál. Kép, videó, miezmás.



Khívától keletre

Utolsó módosítás: 2008.06.30. 01:06

Hozzászólások

TcG|Rommel|Hun
1 | TcG|Rommel|Hun 2007.11.12. 19:45
Néha-napján olvasgatom, nekem apám ajánlotta, ugyanis kollégájának a fia a srác.:)
2 | Gerry 2007.11.13. 16:21
Kicsi a világ;)
LordMatteo
3 | LordMatteo 2007.11.13. 20:12
Hoppá figyeld a...mik ki nem derülnek...:D

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.