Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Gerry blogja

Tippek Tunéziához

Gerry | 2008.02.15. 19:32 | kategória: Utazás | 6 hozzászólás

Mivel a Dome-ról a fórumon már többen jelezték, hogy Tunéziába kívánnak menni télen/nyáron, s a témának már Pyro is szentelt két hozzászólást, úgy gondoltam, hogy pár hasznos tippet magam is lefirkantok ide, hátha valakinek jól jönnek még. Mindezidáig soha semmiféle nyaralásról/telelésről/tavaszolásről/öszödölésről nem írtam sehova semmit, és ezen a továbbiakban sem kívánok változtatni, mintsem inkább egy kétségkívül népszerű célállomásról írni pár szót, mondhatnók tippeket és trükköket mint Tunézia, mind pedig az általam meglátogatot egyéb arab országok fényében. Avagy éppen az utazási irodák finoman szólva is ingerszegény tájékoztatójának tükrében. Kinek mit.

- A prospektusokban szereplő “nem fogod magad itt összefosni” kitételt fenntartások nélkül lehet kezelni-a helyi baktériumflóra nem oly erős, hogy wc-szaggató eseményeket produkáljon. Sőt, voltaképpen semmilyeneket sem produkál. Olyannyira, hogy még a túristák által finoman szólva sem látogatott helyekről származó sütik sem okoztak(nak) semmit.
- A helyi vizet nem ajánlják, s bár gyakorlatilag nem okoz semmit, jobb nem kockáztatni. Ásványvíz és társai.
- Helyi (és általánosságban cakkumpakk egész arab) viszonylatban is kétféle bolt létezik: fix áras és kötetlen, azaz ahol lehet alkudozni. Minderre az idegenvezetők is felhívják a figyelmet, az esetek többségében égre s persze földre esködözve, hogy akár egy 300 ezres városban is összesen egyetlen fix áras bolt található-melyet saját jól felfogott anyagi érdekük szerint ajállanak, a később kapott némi részesedésért cserébe. Ez természetesen nem igaz, minden városban tonnányi fix áras bolt található.
- A jellemzően túristáknak fenntartott, hotel környéki boltokat is az európai árakra, a kedves nyugati túristák zsebére kalibrálják. Így itt maximum üdítőket, ásványvizeket érdemes venni, mást nemigen. Azonban a helyieknek fenntarott boltokban -ahol ugyan azt az árút kapjuk meg- nagyságrendekkel olcsóbban kapunk meg mindent. Még az olyan helyeken, mintpölö a helyi átlagnál nyalvánvalóan drágább vasútállomások is rendkívül kedvező árakon vásárolhatunk (tudom ajállani a tuniszi nagy vasútállomáson a beszállási kapu mellett lévő áruházat, és árait). Érdemes szétnézni.
- Az alkudozás mint olyan része fehér ember általában általánosságban áldásosan barbárnak tekintett népek üzletrendszerének. A helyiek is tudják ezt, s be is tartják a játékszabályokat. Ezt a több ezer éves kulturális mozzanatot törte meg Hans Jürgen, és felebarátja Béla, amikor is a turisták elárasztották az egyes helyszíneket. Túristát fejni pediglen jó, így történik, hogy a normális alkudozási árnál jóval magasabbat mond mindenki arab fia és persze borja, amint fehér embert lát. Ezt külön tessék belekalkulálni, és akár mindennemű nyelvtudást imitálva gesztikulálni, mutogatni, és akár otthagyni az árust. Meg szidni az anyagot. Minden árus kifejti, hogy csak azért, mert mi vagyunk a szemefénye, és csak mert a mi barátnénk/férjünk és feleségünk a legszebb, ezt ennyiért odaadják a helyes pofinknak, ennek nem szabad bedőlni. Mindenkinek helyes a pofija, ha vásárolni akar.
- Mivel az európai arab számok, és az arab-arab számok rendkívüli módon eltérnek, így néha megeshet, hogy az árat arab számokkal írják ki, amely a helyieknek édesmindegy, a turista viszont nem tudja elolvasni, így annak megintcsak azt mondanak, amit akarnak. Mindezen jó arab szokás az erőteljes francia hatás miatt Tunéziában nem jellemző, lévén a számokat szinte mindig európai számokban adják meg mindenhol. Kivételek persze lehetnek.
- Fontos tudni, hogy az arab, és az európai ember abszolúte másként értelmezi a személyes aura fogalmát. Nálunk ez mintegy méteres kört jelent, nálluk viszont azt, hogy nyugodtan belemásznak az arcodba-nem tiszteletlenségből, hanem mert ezt szokták meg. Ezen ne akadjunk ki.
- Mivel valamelyik főmufti összekeverte a „fejőstehén” és a „turista” kifejezések jelentését, ennek köszönhetően minden egyes fehér egyedre éppen olyan pénzsóvár tekintetek szegeződnek, legyen német, magyar, francia, avagy éppen angol. Rendkívül fontos, hogy invitációt ismeretlen fazonoktól SOHA nem fogadunk el, nem megyünk vele, nem hagyjuk, hogy elbeszélgessen velünk, és egyátalán, bárki aki érdeklődik, azonnal elküldjük a ’csába. Természetesen nem mindenki akar megkopasztani minket, van aki tényleg pusztán érdeklődik-sajnos azonban háborús áldozatok mindig vannak, így ők is mehetnek a ’csába, lévén beazonosítani őket igen nehéz. GYORSAN, és ERÉLYESEN kell mindenkit elküldeni, aki megszólít minket, ez a legfontosabb.
- A veszedelem nem mindig árus képében érkezik. Az utcákon sokszor akarnak majd leszólítani, avagy éppen csak egy kedves emberke jön oda hozzánk, s természetesen abszolúte önzelten segítségét ajálja fel. Mosolyog, kezet fog, azonban még a félmosoly kezdetekor, az opcionális kézfogás előtt elküljük a 'csába, ahogy tettük azt az árusokkal is. Nincs semmiféle bratyizás, lévén a későbbiekben módfelett nehezen, és kellemetlenül vakarhatók le.
- Nem árt, sőt, kifejezetten hasznos lehet, ha van nálunk egy kis túristakönyv pár arab szóval, ami csodát tud tenni. Nem kell folyékonyan beszélni arabul, azonban, mivel a túristák 99%-a egyetlen szót sem tanul meg, a helyieket sokkként érheti egy ember, aki arabul szólal meg-mégoly rosszul és pontatlanul is, de mégiscsak. Afene. Ilyenkor némi szerencsével annyira meglepődnek, hogy a második roham előtt le is lehet lépni.
- Az idegenforgalmi dolgozók nem szeretik hangoztatni, azonban a tunéziai tömegközlekedéssel semmi probléma nincs. Az egyes kedvelt központok (Sousse, Monastír) között is remek HÉV jár, amely pldául oda vissza usque 500 forintból megjárható. Nem kell félni, egy fokkal se rosszabb mint a pesti hévek. Ugyan így a vonatok is teljesen konszolidáltak (mind az első, mind a másod osztály-azonban az első fényévekkel kényelmesebb), viszonylag pontosak, nem kell félni tőlük. A Tuniszi tömegközlekedés szintén príma, logikus, és követhető. Így az egyes kiruccanások a fakultatív utazási irodás árak töredékéből megúszhatóak.
- Aki diák (meg aki nem…), előtte lelkesen váltson ki nemzetközi diákigazolványt, mert a műemlékeknél, múzeumoknál szinte kivétel nélkül elfogadják-a kiváltás árát rendkívül gyorsan behozza. Egy hetes út alatt is ezreket lehet vele spórolni-a hangulat, miszerint "már megint ingyenesen mentem be, hö" pedig egyenesen megfizethetetlen.
- Nem árt, ha nagyon nem nézünk ki túristának. Csak egy picit. Legyünk akár bronzbarnábbak, mint a helyiek, ha 1-2 öltözködési szabályra nem figyelünk, máris lőttek az inkognitónknak, és megintcsak mindenki a nyakunkba borul. Az egyik legfontosabb, hogy arab férfi soha nem mászkál rövidgatyában. Hogy ennek az éghajlat, avagy a Próféta homályosan ide vágó tézise az okai, azt nem lehet tudni, mindenesetre bizonyos, hogy aki rövidgatyában rohangál, az hótziher, hogy turista. S sokszor fogjuk érezni, hogy bárcsak ne néznének minket annak.
- Bár valamiféle homályos gazdaságpolitikai megfontolásból tunéziai dínárt nem lehet kivinni az országból, az utazási irodák hajlamosak azt vallani, hogy a reptéren (ahol az utolsó alkalmunk lesz a pénzt visszaváltani) csupán a ropogós papírpénzt szeretik, ez nem igaz. A szuvenírnak szánt pár pénzérmén kívül mindennemű papír és fémpénz visszaváltható euróra avagy dollárra.
- Ha pénz akarunk váltani, csakis a helyi bankokba menjük, avagy a szálloda recepciójához. Itt normális árfolyamon lehet euróról/dollárról dínárra váltani. Mindezt szinte az összes üzletben megtehetjük, azonban biztosak lehetünk benne, hogy ez esetben számunkra rosszabb árfolyamot fognak nézni, mint a hivatalos.


Köbö ennyi-mivel egy rendkívül népszerű turisztikai célpontról van szó, holmi egzotikus problémák, gyilkos ragályok és dzsinnek aligha támadnak meg minket. Az utcai árusokon kívül a legfenyegetőbb veszélyt az idegenvezetők jelentik-velük meg bánjon ki-ki vérmérséklete szerint. A sörétes pölö ideális választás.

(A képen a civilizációk némiképpen túlzásba vitt összemelegedése látható.)

Utolsó módosítás: 2008.02.16. 11:40

Hozzászólások

1 | Tamás82Bp 2008.02.16. 03:15
Jó bejegyzés,nagy érdeklődéssel olvastam végig,amit lehet,hogy ismételten megteszek még az utam előtt egy-két nappal.
Mint az aláírásomból is könnyen kideríthető:Én március 7.-én indulok.

Első utazásom,ami kontinensen kívülre történik.Voltam már Olaszország,és Horvátország több városában,éveken keresztül,nyaranta.
De ez mégiscsak egy Európai ember számára sokkal különlegesebb út.
Na és repülőn sem volt még módom utazni,mindig is érdekelt milyen.


2 | Gerry 2008.02.16. 13:42
A repülés felszállás részét tizenévek után, x. tucatszorra sem tudom megunni-a legjobb az egész repülésben. Bár általában mindenki ettől van rosszul, nincs is jobb, mikor a gép felpörget, nekilódul, és felszáll…egy-két pici kis széllökés csak hab a tortán:O)))
Különösebben nincs mitől tartanod-a műemlékek egész hada több mint impozáns, az árak pediglen igen jók. Az éghajlat pediglen egyenesen tündéri:D

Sousse esetében a vasútállomás az óvárostól nem messze található-kérdezz meg valakit, majd eligazít, nyílegyenes út megy oda. Onnan érdemes elmenni Tuniszba, El-Jem-be (Ez utóbbinál az állomásról már lehet látni az amfiteátrumot, nehéz eltéveszteni:D A HÉV pedig a parti sétányokon sétálva az ipari kikötő felé szintén megtalálható.
(A vonathoz menetrend a neten is letölthető) Kérdezd meg "metro" névre hallgat. Innen pofonegyszerű, és olcsó eljutni Monastírba avagy Mahdiába (ide át kel szállni, olyan 1.5 óra az út, de a török erőd lábainál a zöld fűben a töb ezer sír, a parton a romok, a tengerpart minden pénzt megér. Mintha nem is Észak-Afrikába, hanem mondjuk Írországban lenne.) Aztért is hangsúlyozom a helyi tömegközlekedést, mert egyrészt sokkal hangulatosabb és életszerűbb, mint a légkondis busszal menni célállomástól célállomásig..pfff..másrészt nekem személy szerint akkudt idegenvezető-allergiám is van, harmadrészt meg az irodai ár töredékéből megúszhatók az utazások. Nemcsak itt, persze, hanem voltaképpen a világ minden táján:)
Busz is megy Khairouanba, erre viszont sajnos nem volt időnk már. De valamiféle utikönyvet mindenképpen vigyél -a Rostoványi Zsolt féle nagyobb, de sok hasznos infó és leírás van benne.

Pár dologgal még kiegészítettem a listát, hátha;)

3 | Tamás82Bp 2008.02.16. 16:18
Karthagóba nem ruccantatok át?Ha jól tudom,az a fővárostól,Tunistól mér eléggé közel van.Arra is állati kíváncsi vagyok.
Tevegelésről úgy emlékszem nem nagyon írtál semmit,ezek szerint az kimaradt?Én úgy hallottam,hogy nem csak fakultatív program keretében lehetséges,az erőszakos arabok járják a szállodákat és megpróbálják az embert privátban beszervezni egy ilyen sivatagi kirándulásra,ahol természetesen lehetőség nyílik a tevegelésre is.Annyira azért engem sem izgat,de mégiscsak teveháton a sivatagban.....:-X,nem mindennapi élmény lehet.

Ui.:Mahdiát azért jó,hogy írtad,utána is nézek neten,nem is hallottam még a városoról:-(
4 | Gerry 2008.02.16. 16:45
Jah, kérlek, ez nem élménybeszámoló akart lenni, a világért sem, csupán tippek és trükkök;)
Karthagó sajnos kimaradt, tény és való. Valóban igen egyszerűen és gyorsan megközelíthető, de az aznapi program úgy alakult, hogy nem fért bele -ill. beleférni nekünk még belefért volna, csakhogy telente igen hamar zárják a bótot'- az utolsó napon pedig már nem volt kedvünk visszamenni Tuniszba.
Bár már három arab országban jártam, a tevegelés mindig kimaradt (bár ezn három közül az egyik nem átlag túristacélpont volt, tény) Némiképpen hányingerem van attól, hogy a túrista lelkesen felül a tevére, az arab meg vezeti, s így gyalogolnak egy tíz percet...évekig lovagoltam, az efféle vezetgetéshez nincs sok kedvem. Bohóckodás, nem több. Ettől még persze élvezhetik a dolgot, nem vitás, nem is erről van szó, csak nekem speciel nem jön be.
A sivatagba való kicsámborgás kimaradt-van ilyen két napos szaharai túra, amelyért valami 30-40 k-t elkérnek úgy, hogy összeszámolván ez valahogy nagyon nem jött ki. Benne van el-Jem is, azt meg eleve megjártuk egy nap, szvsz 2 k ha volt a vonat, oszt jóvan’-a pénz meg még hagyján, de az efféle idegenvezetősdi, végigrohanunk dolgokat nem csípem. Se a végigrohanást, se pedig az idegenvezetőket és a csoportos túristáskodást.

Mahdia egy halász..város,mondom, kölcsönözz ki egy könyvet, megvenni felesleges, de valami mindenképpen legyen nálad, lévén azt se tudod majd merre menj. A óvárosa felejtős, a régi mecset elmegy, a török erőd jópofa-de a több kilométer hosszú kiépített út a sziklás tengerparton, fölötte a zöld fűben a fehér sírokkal, s a parton a néhol fellelhető romokkal…számunkra fantasztikusan hangulatos volt, de persze ez egyéne válogatja.
A városok között is mindig ajállgatják a taxikat-mi szvsz egyszer taxiztunk, reggel Tuniszba menet, hogy nyugisan kajáljunk (az állomás, az óváros is olyan két km volt a szállodától, mindig gyalog jártunk) ott mondotta a taxis, hogy 10 dínárért átvisz Monastírba-namost amúgy vagy 3, vagy 5 volt a retúr a HÉV-el. (Ahol amúgy külön kell szólni, hogy első osztályra adják, amúgy automatice másodikra állítják ki.) Ez meg csak oda ennyi, meg a fenének van kedve alkudozni még ezzel is. Vannak távolsági taxik is, s nem egy esetben azon városokba is, ahová nyilvánvalóan megy vonat, simán rávágják, hogy csak taxi megy oda. Evidens:D

5 | Tamás82Bp 2008.02.16. 17:16
Úgy látom a megszokottnál is fokozottabban észnél kell lenni:-d.

OFF:

Én is rengeteget lovagoltam régen,még gimnazista koromban.Rendszeresen jártam az ügetőre(ami helyén most egy újabb,"csodás"pláza tündököl)Itt(ügi) nyilván nem hátas lovak vannak,de egyik istállófőnök számos lovára lehetett nyerget szerelni és kivinni "háton".Természetesen volt egy olyan kitétel,hogy nem szabadott beugratni galoppba,mert ugye ezek versenylovak,és futamon kizárják őket ha nem végig ügetnek,én azonban soxor vágtattam velük.(versenyen soha nem indultam,nem is indulhattam volna,nem volt engedélyem,de ez a része nem is nagyon érdekelt,csak hobbíból kivittem őket edzés-és szívesség gyanánt).Aztán ugye bezárt a kerepesi úti ügető,és átköltöztek cakkumpakk a galoppra.Még ide is egy fél évig jártam kb,de ott már nagyrészt csak fogatban vittem ki a jószágokat.Nyilván először meg kellett tanulnom,mert addig csak és kizárólag lóháton ültem,de az egyik lovász ebben segített 2 személyes kocsiban.
Nah hát "röviden" ennyit a lovas témára....
6 | Gerry 2008.02.16. 17:23
No, ez szép:) Akkor gondolom megérted, hogy miért kapok heveny gyomorgörcsöket annak a gondolatára, hogy mint hülyegyereket vezessenek szép lépésben a tevével..marha nagy élmény lehet:o)))

Észnéllenni pedig valóban nem árt, de azért gerilla harcmodorra sem kell felkészülnöd:D A legfőbb, hogy a mindenhonnan záporozó ajállatokat visszautasítsd, ez a legfőbb bosszúság, a többi már szinte mellékes:)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.