Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Gobiakos blogja

A „Puha Süti” története - I. rész

Gobiakos | 2009.01.29. 19:38 | kategória: Zene - bona | 4 hozzászólás

Újabb sorozatot szeretnék az útjára bocsájtani, mégpedig a Limp Bizkit zenekarral kapcsolatban. Sokakban felmerülhet a kérdés: „De miért épp most, mikor semmi hír róluk/feloszlottak?”
Nos, először is, mert mind a mai napig nagyon szeretem ezt a csapatot, másrészt pedig a feltételezés, miszerint feloszlottak, nem igaz, illetve én mindig úgy fogalmazok/tam, hogy csak szünetelnek. De erről majd kicsit később.

A nu-metálról pár mondatban

A ’80-as évek elején még javában dúlt a „háború” a rapperek és a rockerek között. A két gárda folyton marta egymást, pocskondiázták a másik stílusát és a „ki, ha én nem” felfogás erősen dolgozott mindkét oldalon. Úgy tűnt, ez nem is nagyon fog változni. Így is volt egészen 1986-ig, mikor is a Run DMC feldolgozta az Aerosmith Walk this way című nagysikerű nótáját és meginvitálta Steven Tyler-t és Joe Perry-t egy közös koncertre. A szóbeszéd szerint az Aerosmith akkoriban akár az ördöggel is lepaktált volna, csakhogy megfakult fényüket újra felvillantsák. Ezen nótának a klipje is emlékezetes darab: Tyler ebben szakítja be a falat a két csapat szobája között és átnéz a DMC-s srácokhoz, ezzel jelképezvén a ledöntött falakat a két stílus között.
Ezután hatványozódva nőtt a rap-rock koprodukciós vállalkozások száma, és ebbe a sorba állt be 1994-ben a Limp Bizkit is (csak épp ők már egy bandaként zúzták a crossover-t).

A kezdetek

A fiatal Fred Durst (született William Frederick, 1971. augusztus 20.) felismervén a zene csodálatos világát, mindjárt hatalmas dilemmába keveredett, sokáig vergődött két különböző stílust között. Szerette a break táncot és a mások által csak egyszerűen „fekete” zenének titulált stílust. Viszont a gördeszkás/rappelős muzsika mellett a metal zenét is nagyon kedvelte. A tanulás sosem volt az erőssége, de elmondása szerint „a tanárok kedvenc diákjának számítottam, mert akár a seggüket is kinyaltam, így sosem csináltam meg a házi feladatot, s még ha akartam volna, sem lettem volna rá képes…”. „Az egész iskolát egy olyan helynek tekintettem, ahol lehetett gördeszkázni, rappelni, break táncolni.” Igen, ő egy ilyen link figura volt, de mégis felvitte az Isten a dolgát. Ehhez persze sok tényezőnek kellett összepasszolnia. Sok meggondolatlan cselekedet után (tengerészgyalogsághoz való belépés, boltok kifosztása, stb.) Fred a szülővárosából, Gastoniából először San Franciscóba, majd Jacksonville-be költözött. Örök gyerek lévén, mindig is a könnyebbik végét szerette megfogni a dolgoknak, így az sem volt fura tőle mikor kitalálta, hogy márpedig ő rock sztár lesz! Jacksonville-ben találkozott Sam Rivers-szel, aki akkor még csak egy gyorséttermi alkalmazott volt. Sam basszusgitárosként is igen tehetséges volt fiatal kora ellenére. Miután Fred felhozta neki a bandaalapítás gondolatát, Sam azt ajánlotta Frednek, hogy vegyék be unokatestvérét, John Ottot is. John jazzdobos volt, és a felkérést rövid gondolkodás után el is fogadta. Hárman alkották az akkor még név nélküli csapat alapfelállását: Fred volt az énekes és a gitáros egy személyben, Sam a basszusgitáros és John a dobos. Frednek botrányosan ment a gitározás, így hamar világossá vált, hogy kell még egy ember, így meggyőzték Rob Waterst, hogy álljon be gitárosnak. Lényegében ezzel született meg 1994-ben a csapat magja.
A banda nevét egy igen vicces szituáció keretén belül találták ki. Fred egyik jó cimborája egy átmulatott éjszaka után, másnap a következőt mondta: „Haver, olyan az agyam, mint egy puha süti.” Fred egyből felismerte a dolog pikantériáját, és így fel is vette a csapat a Limp Biscuit nevet, amit csak később változtattak meg Limp Bizkit-re.
Rob Waters nem volt sokáig a zenekarral. Bár a legelső demójukat (Mental Aquaducts) még vele vették fel, de utána Waters otthagyta a csapatot. John javasolta a többieknek, hogy vegyék be Wes Borlandot, akit még a középiskolából ismert. Azt állította róla, hogy kiváló képzőművész, de a gitártudása sem mindennapi. Ez utóbbiról Fred is meggyőződött, mikor látta őt egy klubban fellépni, így nem volt kifogása az ötlet ellen.
Legelső fellépésük egy Jacksonville-i Milk Bar nevű klubban volt, ahol Wes öccse, Scott Borland is vendégszerepelt billentyűs hangszereken. Fred a következőképpen emlékszik vissza a legelső bulijukra: „Csak elkezdtünk improvizálni, és úgy gondoltuk, hogy ’Hú, végre megmozdult valami’.”
Eleinte helyi klubokban koncertezett a fiatal Bizkit, és emellett Fred tetováló művészként is dolgozott. Ez hozta meg számukra a nagy lehetőséget, mivel mikor a Korn Jacksonville-ben koncertezett, Fred adott nekik egy demó kazettát, ami rövid időn belül Ross Robinson kezében landolt. Ezután már nem kellett sok és neki is veselkedtek az Amerika-szerte való turnézásnak. Így kerültek be olyan csapatok mellé, mint a Deftones vagy a House of Pain. Egy ilyen közös turné során ismerték meg DJ Lethal-t (ex House of Pain tag), aki úgy döntött, hogy csatlakozik a rap-metált játszó Bizkithez.

Folytatás következik…

Hozzászólások

neumark
1 | neumark 2009.01.29. 19:52
Nagyszerű írás Gobi gratulálok! Én a Limp Bizkit zenéjét mindig is bírtam. Nekem abszolút bejövős ez a rock-rap sztíló. Mondjuk így konkrétan követni soha nem követtem őket, ha hallottam valami zenét tőlük akkor az általában mindig másokon keresztül jutott el hozzám. Viszont jó volt olvasni ezt az írást, mert így legalább egy csomó érdekes dolgot megtudtam róluk... Limp Biscuit :)
Várom a következő szösszenetet róluk. :-)
2 | sHarris 2009.01.29. 19:55
Jó írás, mégha a nu metalt egyáltalán nem is bírom. :-)
Amúgy, ha már rap metal, nálam Rage Against The Machine a nyerő. :-)
Gobiakos
3 | Gobiakos 2009.01.29. 19:58
RATM-al annyira nem vagyok képben, de egy-két nótájuk igen tetszetős. ;-)
4 | Nicolas19 2009.01.30. 01:34
Én jobban szeretem a RATM-et a Limp Bizkitnél, valahogy tartalmasabb a zenéjük, de nagyon érdekes az írás!

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.