Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Juraviel.Ihuan.Bedvin blogja

"Recsegőbb robajjal dőlnek le a nagy tornyok"

Juraviel.Ihuan.Bedvin | 2010.10.31. 14:38 | kategória: elmerombítás | 16 hozzászólás

Celsae graviore casu decidunt turres. - Horatius

A tábornok sok hosszú esztendőt megélt már, végig hűséggel adózott a Birodalomnak, tiszta szívvel szolgálta az eszmét, melyre felesküdött. Azt vallotta, hogy ne a vezér határozza meg az irányadó elvet, hanem a Törvények és Viták Csarnokában a kőtáblákra róttak szellemében kell, hogy kormányozzon. Az uralkodónak önmagában kell hordoznia azt a minőséget, melyet képvisel a hagyományok értelmében.

Most azonban ott állt a forradalom hevében égő városban, a Csarnok oszlopai között és nézte a fosztogatókat, amint éhes kutyák módjára rombolták le mindazt, ami hosszú évszázadok óta alapját képezte mindannak, ami viszonylagos egyensúlyt tartott fenn. Öreg és avítt vagyok. - gondolta. - Ez az üzenete az ifjaknak.

Egy suhanc állt meg előtte, nem lehetett több tizenhatnál.

- Uram, arra kell kérnem, hogy jöjjön velem. Már várják. - szólította meg. Zavart volt a tekintete, az egyik lábáról a másikra állt.

Nem meri kimondani a nevét, aki ideküldte. Az Építő, így hívják. Intett kezével, hogy előre mehet. Az ifjú megkönnyebbült, boldogan fordult el a tábornok fenyegető tekintette elől. Puhányok. - ezzel a gondolattal a nyomába eredt.

A város lángokban állt, mindenütt holttestek feküdtek - nemesek, kereskedők, árusok, polgárok, szegények, nem kíméltek senkit sem. A vad szenvedélyek korbácsolta erők művei hevertek vérbe fagyva a földön, a forradalom lenyomataiként. Vajon hány város esett áldozatul? - tűnődött. Napok óta nem kapott híreket.

Az utcákon senki sem merte megállítani őket. Az ember azt gondolná elsőre, hogy a küldönce miatt, ám a tábornok még legyőzötten is félelmet keltő volt. A legtöbb ember nyomban eliszkolt az útjából, amint a távolban feltűnt. Az ifjú végül a hatalmas főtérre vezette. Az Építő ott állt közepén a fanatikus testőreivel egyetemben.

- Üdvözlöm, tábornok - köszöntötte.

Kurta biccentés. Az Építő elmosolyodott.

- Nem hazudtolja meg magát, meg kell hagyni. Elmehettek. - mondta az embereinek, akik haboztak, és kérdőn néztek egymásra.
- Nem hallottátok az uratokat? - förmedt rájuk a tábornok. - Nem esik bántódása, erre a szavamat adom.
- Látom továbbra is kitart az engedelmességről és a fegyelemről vallott nézetei mellett. - az emberei után nézett. - El kell ismernem, olykor szükségesek. No, de a szenvedély...
- Ez több mint nézet, Építő. Ez olyan élő, mint bármelyik testrészem, e nélkül nem alkot egészet az ember. Ezek valóban szükséges korlátok. Miért hívatott ide?

Az Építő elnevette magát.

- Semmiképp sem azért, hogy világnézeti vitát folytassunk. Meg akarom nyerni az ügyemnek.
- Ezek után? - mutatott körbe a tábornok.
- Mindig vannak áldozatai a változásnak, ám az újak feltöltik a régiek helyét. Mégis úgy hiszem, hogy maga érdemes mementóként válhat részévé a jövő szeleinek, ha meg tudom győzni.
- Nem lesz könnyű, nagyúr. A távolság közöttünk... Nem hiszem, hogy tud olyat mondani, amiért ezt érdemes lenne feladni, illetve nem számolni tettei következményével.
- Ó, tábornok, a következmények! Mit gondol, a mostani helyzetnek milyen messzire nyúlnak vissza az időben az eredői?

Eredők? - kérdezte magától a tábornok. Volt valami furcsa az előtte álló emberben, mint aki valami fontos dolog közlésére készül. Össze akar zavarni. Nincs mentség, nem lehet mentsége erre a mészárlásra. Óvatosnak kell lennem.

- A halál olykor frissítőleg hat, tábornok, főleg, ha tömeges. - reagált a kimondatlan gondolatokra. - Felébreszt, felráz az apátiából. Szembesít az elkerülhetetlennel, ezért arra sarkallja az embert, hogy éljen, mert a kard bármikor lesújthat.
- Maga az emberi nem vad természetéről beszél.
- Arról is. Ha meg nem haragszik, inkább a halál természetének egyik oldalára próbálok rávilágítani. Maga is számtalanszor találkozott a halállal, de nem hinném, hogy ismeri ezt az arcát. A halálról alkotott felfogása megmutatja a viszonyát is hozzá, azt, hogyan szemléli mind önmagát, mind pedig másokat. Azt, hogyan képes ezt megosztani, illetve ebben osztozni.
- Viszony? Én még a legádázabb ellenfelem sem gyűlöltem, pusztán elfogadtam, hogy ezt kell tennem. A hideg fej a katona fő erénye - mondta a mesterem. Nem ártana, ha ezt mások is megtanulták volna már.

Az Építő hosszan vizsgálta a tábornokot, mielőtt újra megszólalt.

- Tehát Ön azt gondolja, hogy felszítottam az emberekben a gyűlöletet és ezt használtam fel céljaim érdekében. Azt, hogy ez az én halálfelfogásom.

Nem kérdések, állítások. – gondolta a tábornok.

- Igen, ezt állítom. Szerintem pont ezt tette, és ezt az arcát akarja nekem megmutatni. Túl jól ismerem, túl sokszor láttam. Csatatéren, fogadókban, az utcán, a hétköznapokban, még a palota falai között is.
- Részben igaza van tábornok, mégis azt mondom, hogy van egy arca a halálnak, amit tudatosan sosem ismert.
- Eddig nem győzött meg.
- Ne legyen olyan merev, jöjjön, sétáljunk egyet.

Az Építő anélkül, hogy megvárta volna az igenlő választ, elindult, így a tábornok kénytelen volt követni - közben a szemét a testőrökön tartotta, akik hallótávolságon kívül követték őket.

- Kíváncsi arra, hogy mi a halál másik arca, amelytől félnek?
- A legtöbben félnek a haláltól, Építő. Mi ebben az újdonság?
- Amikor a halál frissítő szemléletéről beszéltem, tábornok, arra gondoltam, hogy halál egyben teremtés is lehet. Ön csak azt az arcát ismeri, amely megállít valamit, egy külső vagy belső veszélyt, vagyis pusztán a véget látja benne.
- Hogy lehetne a halál egyben teremtés is? Ez a legnagyobb képtelenség, amit hallottam.
- Nézzen körbe, tábornok. Mit hiányol szeretett városából?
- A túlélőket. Csak az embereit látni mindenütt.
- Így van, tábornok. Biztos lehet benne, hogy magán kívül itt senki nem élte túl.

A tábornok ettől tartott. Ezért nem kaptam hát híreket. Tudhattam volna, mert az embereim biztos eljutottak volna hozzám. Szorítást érzett a mellkasában az elveszett bajtársakért, és azokért, akiket meg kellett volna védenie.

- A Birodalom többi részén is ez a helyzet. – mondta az Építő. – A Birodalma már régen lehanyatlott, tábornok, a haláltusáját járta. Mindössze annyit tettem, hogy kegyelmet adtam neki. A halála vezet el majd az új időkhöz, így maga a halál teremti meg az új lehetőségeket. Ha megvárom, hogy összeomoljon, a romok nem adtak volna teret az új életnek.
- Ezzel igazolja a tetteit? Ilyen büszkén vágja ezt a szemembe?
- Semmi ilyen érzelem vagy érzet nem környékezett meg soha. – a szavai őszintének hangoztak, a tábornok sem ravaszságot, sem gonoszságot nem érzett bennük. Be kellett, hogy vallja magának, egy belülről fakadó igazságérzet hatotta át a szavakat. – Nincs szükségem arra sem, hogy igazoljam. Láthatja mindenki a saját szemével.
- Engem miért hagyott életben?
- Nem ez az elsődleges kérdés, tábornok.

Akkor mi az, Építő? Mi az a kérdés? Közben azon vette észre magát, hogy nem tudja, hogyan kerültek vissza a Törvények és Viták Csarnokába. Elkalandozott a figyelmem, célja van azzal, hogy idehozott – gondolta. Végigpörgette a beszélgetést magában, hogy mi felett siklott el. Az eredők!

- Hol kezdődött el az egész, ami idáig és ide vissza vezetett?

Az Építő elégedetten elmosolyodott.

- Ez már jobb, tábornok. Meg is próbálok felelni rá. – hátat fordított neki, és a csarnok boltíves mennyezetére vetette a tekintetét. – Az őseim építették ezt a Csarnokot, őszinte meggyőződésből, a hűségük jeleként, mert tisztelték és méltatták azt, amit az Első Uralkodó kinyilatkoztatott. A Csarnok azért jött létre, hogy meghallgattassanak, akik belépnek ide, ám akkor vállalniuk kell azt is, hogy a kőbe rótt törvény szellemében beszélnek és cselekszenek. Ez volt a trónterem.

A tábornok meglepődött. Az uralkodói palota a város másik részén volt.

- Az uralkodók számára már régóta csak üres szavak ezek, tábornok, de az embereknek is. Nem ennek a szellemében élnek. Sőt, az egymást váltó és egymással hadakozó dinasztiák, családok saját törvényeik szerint uralkodtak mások felett. Azt hitték önkényesen átírhatják ezt, annyiszor, ahányszor akarják. Az emberek számára már nem volt támpont, nem volt meg a biztos centrum, melyet vezérelvként használtak volna. Így maguk is meghozták a saját vélelmeiket.
- Azt akarja mondani, hogy a Csarnok pusztán csak egy régi dísz volt csupán? Halott ceremóniák kelléke?
- Igen, tábornok. A hanyatlást ettől a Csarnoktól való elfordulás okozta, aminek számosak a következményei, kevés olyan része van a Birodalomnak, amit a dekadencia nem hatott át. Ön az utóbbiak sorát gyarapítja.
- Ezért hagyott életben?
- Szükségünk van Önre, tábornok. Meg kell tisztítanunk a világot.
- Szép kis tisztogatást végeztek a pribékjei, Építő. Csak gyarapítja a vérrel írott történelem sorait.
- Ez csak az eszköz volt.
- Nekem ez mentegetőzésnek tűnik.
- Amikor gyűlöletről beszélt, részben igazat adtam, és adós vagyok a válasszal. Az emberek valahol, érezték, hogy hová tart az az út, amelyen lépdelnek. Titkon gyűlölték azt. Annyit tettem csupán, hogy megkerestem azokat, akikben volt még valami ellenállás ez ellen, és felszítottam a tüzet. A szenvedély valóban tombolt, tábornok, de szépen lassan csihadni fog, mihelyt elfogy az éghető anyag.
- Mire kellek én Önnek?
- Maga lehetne a habarcs, tábornok, hogy megújítsa a törvény szellemét. Ön azt hiszi, félnek magától. Ez a félelem nagyon sokszor inkább tisztelet, abba az irányba, amit képvisel. Sok mindenre megtaníthatja őket.

A tábornok elnevette magát, ismerős volt ez a nevetés.

- Nekem szánja a maga útját? – még mindig nevetett. – Én legyek az Építő?
- Végre! Ez az elsődleges kérdés. A válasza már rég megvan. Én már csak annyit mondanék, hogy hagyja meg nekik a szenvedélyt, akkor nem fognak félni a halál ama arcától, hogy nem hagynak hátra semmit és érdektelen életet élve hullnak a feledésbe, viszont őrizze is a Törvény szellemét. Vigyázzon, nehogy túl magas tornyokat építsen! Látja hová vezetett.

A suhanc a tábornok elé lépett. Mit keres itt?

- Uram... – kezdte.
- Mit akarsz, fiam? Nem megmondtam, hogy hagyjanak minket magunkra?
- Igen…tudom…uram, de azt mondta, beszédet tart a főtéren. – a suhanc oldalra pillantott. A Csarnok kapujában a testőrök álltak. – Az Építőt várja mindenki.
- Jól van, fiam, megyek.
- Van még egyéb utasítása is, uram?
- Igen. Keress kőfejtőket és kőfaragó mestereket. Másolják le a Törvényt, és vigyék el az összes városba, helyezzék el főterükön, ahol mindenki láthatja.

Az Építő csatlakozott a testőrségéhez.

- Uram, jól van? – kérdezte egyikük. – Furcsán viselkedett. Otthagyta a főteret.
- Igen, fiam, jól vagyok. Köszönöm a kérdését. A régi idők szellemét temettem el, volt egy pár dolog, amit meg kellett vitatnunk.
- Vitatni? Nem láttunk senkit Önnel, uram.
- Emlékeztetnem kellett magamat, hogy mi felett kell, hogy majd őrködjünk.
- Nem igazán értem, uram.
- Nem is kell, fiam. Elég, ha én értem.
____________________________

A jelennel való bármilyen egyezés után érzete pusztán a véletlen műve.

Utolsó módosítás: 2010.10.31. 22:47

Hozzászólások

gothmog
1 | gothmog 2010.10.31. 19:43
Nagyon komoly lett! (Pozitív értelemben.)
De pontosan ebből fakadóan túl sok hozzászólást sem fogsz begyűjteni vele. Nehéz bármit is hozzáfűzni, ami nem közhelynek érződik.
Úgyhogy Aryx babérjaira törni... esélyed sincs :)

Igazából, hogy én mit gondolok? Azt nagyjából, ha csak fátyolosan fogalmazva és többfelé szétszórva is, de megtalálod majd abban a bizonyos múltkori dokumentumban. (Az "alapelvet", a gondolati mintát biztosan ki fogod tudni szűrni belőle.)

De azért, hogy latin bölcseletre hasonlóképpen reagáljak, az írásban szereplő Elmélkedőről ez jutott az eszembe - még ha kissé el is vonatkozik a témától: Conscientia mille testes.
És egy másik is, bár ez még inkább csak úgy általánosságban: Falsa tempore ac spatio vanescunt.


Érezni ám rajta (a stíluson, a fogalmazásmódon, a "logikai íven") Herbertet!:)


Ui.: És ha nem haragszol, íme néhány apróbb elütés, amin megakadt a szemem:

Ezzel igazolj a tetteit?

Az őseim építették ezt a Csarnokot, őszinte meggyőződésből, a hűségük jelenként

Amikor a halál frissítő szemléletről beszéltem

Mire kellene én Önnek?
2 | ShuleyvA 2010.10.31. 19:51
Gondolom ezt nem novellának vagy hasonlónak szántad, így nem is térnék ki a fogalmazásmódra - nincs nagy baj vele, meg szépen elő van adva (és szívesen olvasnék tőled más irományokat is). Bár, ismerve szófosási képességed, a voltokat meg a volnákat igazán megkerülhetted volna. :P

Nekem a leírtakból az jött le, hogy itt bizony valaki nagy skizofréniában szenved. De tényleg érdekelne, hogy ez mihez kapcsolódik. Meg úgy egyáltalán. :-)
Juraviel.Ihuan.Bedvin
3 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.10.31. 20:28
gothomog

Köszönöm a hibákat, javítottam.

Valóban hatott Herbert a stílusomra, mivel a legkedvesebb íróm, számos gondolata, látásmódja egyezik az enyémmel. Akárcsak Hamvas Béláé

[Kedvenc "írók" közül ide sorolnám újabban Martint -ha irodalomról van szó- jellemábrázolása, a témák kifejtéséhez való igényes hozzáállása miatt.]

Igazából szívesen venném, ha ide is kifejtenéd a gondolataid, egyrészt akkor ehhez passzolva "tárolódik", másrészt -és ez szintén közhely- manapság már szinte mindent közhelyesnek lehet ítélni.

Kíváncsi lennék, mi az a nézőpont, amivel valaki nem ért egyet, mert pl. az öcsém az Építő halál-megközelítését nem tudta elfogadni. Vagy ennek ellenkezője.

ShuleyvA

Novellának szántam. Ezért szívesen venném kritikát tőled, ha bármit fogalmazásmódbeli hiányosságot, "hibát" láttál. Ha leírod, esetleg tudok belőle tanulni, finomítani. Ezt előre is köszönöm.

A megértéshez, értelmezéshez a vonal alatti rész nem szó szerint értendő, hanem "ironikusan", így megértheted, mi volt a mögöttes "élmény", amiért ez megszületett. Igen, van a közelmúlthoz kapcsolódóan kötődése.

Másik vetületként meg halálértelmezést is pont ezen a napon közzé, aminek szimbolikus okai vannak.

Az "elmehasadtság" -szép szó, ugye?- is egy eszköz.
4 | ShuleyvA 2010.10.31. 21:44
„Azt vallotta, hogy nem a vezérnek kell meghatároznia az irányadó elvet, hanem a Törvények és Viták Csarnokában a kőtáblákra róttak szellemében kell, hogy kormányozzon.” - 2x „kell”. Átfogalmaznám.

„Az utcákon senki sem merte megállítani őket, az ember azt gondolná elsőre, hogy a küldönce miatt, ám (a!) tábornok még legyőzötten is félelmet keltő volt.” - Két mondatban jobban nézne ki. Amikor elkezdtem írni, én is szerettem a hosszú, lényegre törő mondatokat, de szeressél komótosan rizsálni is. :-)

„A legtöbb ember nyomban eliszkolt az útjából, amint (a!) távolban feltűnt.”

„Az ifjú végül a hatalmas főtérre vezette, az Építő közepén állt fanatikus testőreivel.” - Nézzük csak így: „Az ifjú végül a hatalmas főtérre vezette. Az Építő ott állt a közepén, fanatikus testőrei gyűrűjében.” De csak egy példa, hogy lehetne ezt szebben is (na erre sem kell mérget venni).

„Kurta biccentés. Az Építő elmosolyodott.” - A kurta biccentést így önmagában kevésnek érzem. Pl.: Kurtán biccentett, melyen az Építő elmosolyodott. Vagy valami ilyesmi.

„- Nem hazudtolja meg magát, meg kell hagyni. Elmehettek. - mondta az embereinek, akik haboztak, (s!) kérdőn néztek egymásra.”

„Az Építő anélkül, hogy megvárta volna az igenlő választ, elindult, így a tábornok kénytelen volt követni, közben a szemét a testőrökön tartotta, akik hallótávolságon kívül követték őket.” - ízlések és pofonok, de a negyedik vessző helyett egy gondolatjellel elegánsan el lehetne választani ezt az ismételten szép, hosszú mondatot.

„A tábornok elé a suhanc lépett.” - Na. Lehet ezt szebben is. :P

„... a suhanc oldalra pillantott, a Csarnok kapujában a testőrök álltak.” - A vessző helyett simán jó lenne egy pont (csak akkor a testőrök elől ne felejtsd kivenni az „a” betűt).

Számos helyzet akadt, amikor a főhőssel gondoltunk valamire, aztán csak a levegőben maradt a dolog. Pl.: „Öreg és avítt vagyok. - gondolta. - Ez az üzenete az ifjaknak.” - Az utolsó gondolat hova tartozik? Tedd mögé a „- gondolta”-t. Az ehhez hasonló momentumok sokszor előfordulnak. Sokkal szebb, ha a dőlt betűs rész után mindig hozzáteszel valami olyat, ami arra utal, hogy biza a leírtak fejben játszódtak le (persze vannak kettőspont utáni kivételek stb.). Na és igen, ennek hatásaként máris megdőlhet az egész mondat.

VOLT, VOLNA – Alig akadt benne néhány, tehát nem ezekre építkeztél. Ezért aztán uzsgyi, üsd ki mindet.


Akkor megkérdezném, mi volt a mögöttes tartalom, mert nem igazán jöttem rá. :$ :-)
LordMatteo
5 | LordMatteo 2010.10.31. 21:59
Az Építő ott állt a közepén, fanatikus testőrei gyűrűjében.”

Én meg Shuleybe kötök bele. :D

Az építő ott állt középen, fanatikus testőrei védelmező gyűrűjében.
6 | ShuleyvA 2010.10.31. 22:05
No, így meg már válogatni is lehet. :D
Juraviel.Ihuan.Bedvin
7 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.10.31. 22:12
Köszönöm, néhány módosítást el is fogadtam. :)

A dőlt betűs rész végig a tábornok gondolatai. Más regényekben is láttam, hogy pl. a gondolta után folytatódik az adott szereplő gondolata, vagy párbeszédekben pl. mondta XY után dőlt betűvel ott vannak a belső kommentárok.

A volt és volnát itt meghagyom, viszont kíváncsi vagyok, miét kell ezeket kerülni?

A Csarnok kapujában a testőrök álltak. - Itt meghagytam az "a" betűt, utalván, hogy nem a Csarnok védelmére rendelt őrökről van szó, hanem azokról, akik követték.

A tartalmat meg PM-ben elküldöm.
Juraviel.Ihuan.Bedvin
8 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.10.31. 22:15
Jaj, elfelejtettem, hogy a biccentős részt direkt írtam úgy. Különválasztva a kettő rész szembeállása. Kimért, rideg. :)
9 | ShuleyvA 2010.10.31. 22:19
Mondtam is, hogy nem kell mérget venni a javaslataimra. :-) A voltok/volnák elkerülésével pedig szebbek lesznek a mondataid.
gothmog
10 | gothmog 2010.11.01. 13:05
Amikor először végigolvastam az írásodat - bár szinte bizonyosra veszem, hogy hazai aktuálpolitikai történés (nagyon aktuális, mondhatni a legaktuálisabb a nagyobb volumenű lépéstervek közül) nyomán pattant ki az alapötlet; de csakis az alapötlet! -, akkor felötlött bennem, illetve azt éreztem, hogy valahol ott van benne elrejtve (az "Eredők" példájánál) azon gondolkodásmódbeli ellentétek egyike is, amely az Általad linkelt esszé két főbb társadalomfelépítési/rendszeri/működési sémáját megkülönbözteti. (Azt hiszem, most sikerült úgy fogalmaznom, hogy ezt rajtunk kívül a kutya nem értette meg :) ). Ezzel kapcsolatosan jegyeztem meg, hogy az ide vonatkozó gondolataim néhány vetületét "összegereblyézheted" az esszére válaszul küldött észrevételeimből. Ezeket itt most nem írnám le még egyszer, mert nekem is túl fáradtságos lenne tömören és érthetően összefoglalni azt, ami jobbra-balra, szétszórtan heverészik itt-ott a fejemben (nekem nincs sem Mentát, sem Bene Gesserit képesítésem:) ). Ráadásul magához az írásodhoz csak marginálisan kapcsolódnának. Meg aki ide tévedne, az még jobban összezavarodna.


Úgyhogy inkább maradnék csak "pőrén" a novellánál.

Illetve, még előtte – a novellától elvonatkoztatva – csak annyit, hogy még egyszer leírnám – az aktuálpolitikia komponensre gondolván –, hogy: "Falsa tempore ac spatio vanescunt." (Vagyis: A hamisságok idővel semmivé foszlanak.) Majd meglátjuk, majd meglátjuk...

A novella... azóta még elolvastam kétszer-háromszor, és megvallom, egyre nehezebb az értelmezése egy bizonyos vetületének. Illetve, inkább úgy fogalmaznék, hogy – számomra –többféle úton értelmezhető, és a különbségek talán csak nüansznyiak, de nem feltétlenül vezet el mindegyik azokhoz az eredendő gondolatokhoz, amelyekkel papírra vetetted.
Hogy Dűne hasonlattal éljek: mint amikor Paul Atreides, bensőjében az időn kívül kerülve látni kezdi az idő folyását, benne a lehetséges jövőkkel, ám pontosan azért, mert több út is van, és ezek is olykor "hullámzanak", homályba vesznek a célok, amelyekhez elérhet. Így látja a kiinduló utakat, de nem tudja pontosan, hová juthat el, ha valamelyikre rálép. Hát, most azért fellépek egyre...
Tehát – úgy általánosságban – csak azzal a bizonyos vetülettel szeretnék most foglalkozni, az írás többi részétől/mondandójától talán némileg elvonatkoztatva. De ezután egy-két konkrét dolgot is kiemelnék majd a novellából, amihez úgy gondoltam, hogy fűzök egy-két gondolatocskát.


No, legyen az a kiindulás, hogy nem véletlenül választottad azt, hogy a két beszélgető valójában egyetlen személy, és az ő gondolatai – két különböző énje – viaskodnak egymással. (Itt már lehet, hogy nem a "megfelelő útra" léptem, de most ezen megyünk végig:) )
Itt elgondolkodtam, hogy ebben az esetben (és tényleg elvonatkoztatva minden mástól, csak "a vitázó feleket" és a történet "pőre gerincét", a konkrét történéseket névze, melyek utalásképpen megjelennek a párbeszédben) a kétféle gondolat közül vajon melyik a lelkiismeret, mely emlékezésre és jövőbeni bölcseletre egyaránt figyelmez? (Conscientia mille testes. A lelkiismeret egymaga ezer tanú. - Ezért írtam tegnap, ezt a mondást)
Első olvasatra azt gondoltam, hogy a Tábornok, de most már nem tudom. És kíváncsi vagyok, hogy eredetileg minek szántad őket, illetve szántál-e egyáltalán valamelyiküknek ilyesféle lelkiismeret-jelleget?
Én tegnap azt gondoltam élből, hogy a Tábornok az Építő lelkiismerete. Az Építő rombolt, de úgy akar a pusztításból újat teremteni, hogy a Tábornok mentalitása, a Tábornok Törvények iránti, belülről fakadó tisztelete és engedelmessége, váljon alapelvé. Ezért a Tábornok gondolatisága kell, hogy kísérje ezen az "építő" úton, hogy ne feledkezzen meg arról, hogy miért rombolt, miért pusztított. Hogy ne váljon céltalanná az egész.
Ma már azt is gondolom, hogy lehetett ez esetleg pont fordítva is. (Bár az, hogy legvégül az Építő én az, amely eltemeti magában a "régi idők szellemét" ellentmond elvileg ennek a verziónak.) Az Építő is lehet a Tábornok lelkiismerete. Csak ebben az esetben az Építő én gondolatai annak a mementójaképpen kell, hogy megőrződjenek a Tábornokban, hogy mi az, amit nem szabad még egyszer engedni. Mert most szükséges volt, ki kellett irtani az üszkös részeket, hogy az ép ne romoljon tovább, de nem jó belebújni ebbe a bőrbe. El kell kerülni.
De persze az is lehet, hogy a hagyományőrzés és a mindent megújítás egyidejűségének skizofréniája testesült meg a két alakban :)
Kíváncsi lennék, hogy mi volt az eredeti szándék!

És néhány konkrét gondolat. (Főleg az Építő halál-elgondolására vonatkozóan. Ha ez volt a kívánság:) )

- A halál olykor frissítőleg hat, tábornok, főleg, ha tömeges. - reagált a kimondatlan gondolatokra. - Felébreszt, felráz az apátiából. Szembesít az elkerülhetetlennel, ezért arra sarkallja az embert, hogy éljen, mert a kard bármikor lesújthat.

Ez igaz lehet, mert ráébreszthet az élet értékére. A halál - az egyén számára - befejezés. Aki ezzel szembenéz, ezt közvetlenül is megtapasztalja másokon keresztül (mások halálán keresztül), az ráébredhet, hogy mennyi minden van, amit még nem szeretne befejezni, amit folytatni szeretne, s ehhez még élnie kell. De ebből a szempontból - az egyén számára - lényegtelen, hogy a halál, amivel szembesült, tömeges-e vagy sem. Társadalmi méreteket tekintve persze már más a helyzet. Ott tömeges halál szükségeltetik a tömeg "felrázásához".


- Amikor a halál frissítő szemléletéről beszéltem, tábornok, arra gondoltam, hogy halál egyben teremtés is lehet. Ön csak azt az arcát ismeri, amely megállít valamit, egy külső vagy belső veszélyt, vagyis pusztán a véget látja benne.
- Hogy lehetne a halál egyben teremtés is? Ez a legnagyobb képtelenség, amit hallottam.
- Nézzen körbe, tábornok. Mit hiányol szeretett városából?
- A túlélőket. Csak az embereit látni mindenütt.
- Így van, tábornok. Biztos lehet benne, hogy magán kívül itt senki nem élte túl.
.
.
.
- A Birodalom többi részén is ez a helyzet. – mondta az Építő. – A Birodalma már régen lehanyatlott, tábornok, a haláltusáját járta. Mindössze annyit tettem, hogy kegyelmet adtam neki. A halála vezet el majd az új időkhöz, így maga a halál teremti meg az új lehetőségeket. Ha megvárom, hogy összeomoljon, a romok nem adtak volna teret az új életnek.



Egyrészt: "a halál egyben teremtés is lehet." Nem csupán lehet, hanem az is mindig, ha elvonatkoztatok a kijelentés filozofikus oldalától. Biológiai értelemben, gyakorlatilag (a természetben megfigyelhető ciklusok, melyek során minden visszaforgatódik, körfogásszerűen) mindenképpen és minden esetben az.
Másrészt: az üszkös seb példája jutott az eszembe (amit fentebb már említettem is a lelkiismeret kapcsán). Az Építő még azelőtt kivágta/kiirtotta az általa üszkösnek vélt részeket, mielőtt az egész szervezet (Birodalom) – az ő felfogása szerint – elüszkösödött volna. Így a kivágott részeket az egészséges maradék újra benőheti, de ha nem marad ép rész és minden elüszkösödik, akkor nem sarjadhat már új élet azon a szervezeten. Pusztulásra ítéltetik.


Én már csak annyit mondanék, hogy hagyja meg nekik a szenvedélyt, akkor nem fognak félni a halál ama arcától, hogy nem hagynak hátra semmit és érdektelen életet élve hullnak a feledésbe, viszont őrizze is a Törvény szellemét.

Nekem ezen a részen már a tegnapi első olvasáskor is megakadt a szemem. Ez az Építő által elmondott halál-megközelítés azon eleme, amit nem tudok igazán értelmezni. Kissé ellentmondásosnak érzem, de talán csak a megfogalmazás miatt. Mert ha szenvedély van, akkor nem hogy nem félnek attól az arctól, de meg sem jelenik a gondolataikban.
(Annak a gondolatát pedig, hogy nem hiába éltek, az attól való félelem megszüntetését, hogy nem hagynak hátra semmi, hogy érdektelen életet élnek, nem csupán a "szabad önmegvalósítás" útján lehet elérni, hanem úgy is, ha az egyén érzi, hogy hasznosat cselekszik, akkor is, ha Törvény által korlátozva teszi is ezt. És ha érzi, hogy hasznosat cselekszik, pozitív visszajelzést kap, és ez önmagának is jót hoz, az magával hozza a szenvedély megjelenését is az iránt.)

És ez már nem a halál-megközelítés, de erről beugrott három Dűne idézet (ha már azt olvasom éppen)

- Az uralkodók számára már régóta csak üres szavak ezek, tábornok, de az embereknek is. Nem ennek a szellemében élnek. Sőt, az egymást váltó és egymással hadakozó dinasztiák, családok saját törvényeik szerint uralkodtak mások felett. Azt hitték önkényesen átírhatják ezt, annyiszor, ahányszor akarják. Az emberek számára már nem volt támpont, nem volt meg a biztos centrum, melyet vezérelvként használtak volna. Így maguk is meghozták a saját vélelmeiket.

Különösebb kommentár nélkül (és legyenek ezek a záró gondolatok is egyúttal)

1. "Valaminek a hiánya - mondta a báró - ugyanolyan halálos veszély lehet, mint valaminek a jelenléte." (Vladimir Harkonnen megjegyzése Iakin Nefud-nak)

2. "A vezérnek az a fontos..., ami vezérré teszi: a népe szükségletei." (Stilgar megjegyzése Lady Jessica felé)

3. "Tudod, hogy a népet a csürhétől a vezér is megkülönbözteti. Ő tartja fenn az egyéniségek színvonalát. Ha túl kevés az egyéniség, a nép visszavedlik csürhévé." (Stilgar megjegyzése Lady Jessica felé; az előző gondolat folytatása)

Juraviel.Ihuan.Bedvin
11 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.11.01. 14:01
gothmog

Először is köszönöm ezt a remek és hosszú hozzászólást, öröm volt olvasni. Rengeteg "hasznos" és fontos gondolat van benne - és immáron nem először esik meg az, hogy egyezik a véleményünk, látásmódunk.

Nagyon jól érzeted, hogy az írás aktuálpolitikai ihletettségű, ezt volt egyik motiváló erő, mely a novella megírásra késztetett. A másik, hogy Mindenszentek és Halottak napja kapcsán, a társadalmi folyamtokra vonatkozóan lehetett ábrázolni egy halálfelfogást, amivel vagy nem találkoztak, vagy tudják, de nem veszik figyelembe.

[Bár azon említett esszék, tanulmányok is tartalmazzák azt az ellentétet a két társadalomfelfogás között, ami részben megjelenik az írásban is, viszont itt a fórumon már több helyütt kifejtettem, hogy mi a felfogásom erről, meg ez egyének szerepéről, korlátairól (lásd Lord Matteo önmegvalósítással kapcsolatos cikkéhez fűzött hozzászólásom.]

Anélkül, hogy most konkrétan a politikai területére lépnék, a hamisságokra vonatkozóan tennék egy megjegyzést. A "Falsa tempore ac spatio vanescunt." (részben) egy olyan korban született, amikor a társadalomban voltak magasabb szempontok, egy idő felett álló igazság, és itt nemcsak az istenek phanteonjára, vallásosságra kell gondolni, hanem az ezen keresztül megélt és megtapasztalt, vallott és hitt világnézetre, felfogásmódra. Az az részben van egy minden viszonylagosság és polémia felett álló "erő", amely legvégül a "fény" győzelmét hozza el.

Ez megfelelésben állt az ember belső rendjével, illetve az erre való törekvéssel. Természetesen ezzel nem idealizálom a római köztársasági és birodalmi időket, viszont a társadalom éves rendjében illetve a politikában ez jelen volt, mégpedig aktívan. Ez még akkor is igaz, ha valakit méltatlannak találtak e szempontból.

Ezzel szemben mára ennek a felfogásnak passzív felhangjai vannak, nem mindenkinél, de itt, főleg a modern, ún. "haladó" felfogásban ez a hamisság leküzdése a jövőbe vetül, azaz valamikorra. Ez horizontális felfogás, szemben az ezt megelőző vertikális felfogással.

Az egyik Rubicon magazinban, mely az ókorral foglalkozott, a szerző feltette a kérdést, hogyan tudta Egyiptom sok ezer éven át megőrizni a viszonylagos egységét, a különböző korszakok, átmeneti korok, dinasztikus társadalmi-kulturális és a vallási motívumok átrendeződése ellenére. Annak ellenére, hogy igen jelentős és átformáló jelenségek vonultak végig a történelmükön, mégis volt egy határozott jelleg, egy minőség mely megmaradt.

Azt kell mondjam, nagyon jól megértetted az Építő és Tábornok mit képviselhet. Mindkét, eltérő értelmez tökéletes helyes. Mindkettő egyszerre van és lehet jelen, mert a kettő nem zárja ki egymást. Annyit hozzáfűznék, hogy emocionális értelemben semmiképp nem állt szándékom lelkiismeret-bűntudat jelleget adni, inkább, szokásomhoz híven ez szimbolikus jellegű.

Mindkettőnek fajsúlyosan jelen kell lennie.

A szenvedély alatt az aktívan tenni akarást értem, pontosan abban az értelemben, ahogy a második bekezdésben írod. Ezért mondta az Éíptő, hogy őrizze meg a szenvedélyt -azaz a társadalom részeként az egyén ne hulljon apátiába, fogas-kerékfelfogásba-, de a Törvény szellemében, ami keretet és korlátot ad.

[Ha már a Dűne első kötete, ezen a részen már túljutottál, Jessica mondta Hawatnak, amikor tisztázzák a kettejük közötti feszültséget:

- Most beszéljünk rólad, Thufir – mondta Jessica. – Az emberi lények akkor érzik a legjobban magukat, amikor mindenkinek megvan a maga helye, amikor mindenki tudja, hová tartozik a dolgok rendjében. Ha elpusztítod a helyet, vele pusztul a személy is.

Ez egy nagyon fontos gondolat. A szavaid ezt tükrözik. Részben meritokrata felfogás.]

A halál felfogása meg jelen kell, hogy legyen, s ha már felhoztad az év körforgását, pont ezáltal is megteremtődik ennek élménye. Azonban, mivel ez nem volt jelent, így kellett egy drasztikus cselekedet.

Tulajdonképpen két nézőpont ütközött (nem feltétlen a küldött tanulmánybeli), és ez részben annak volt a kísérlete, hogy tud e kettő pozitívan hatni egymásra, amellett, hogy van aktuálpolitikai értelmezése és üzenete is.

Szó sincs itt skizofréniáról a szó bolond, őrült értelmében, a megközelítésem úgy is lehet értelmezni, hogy a tábornok eszmeisége, becsülete kell ahhoz, hogy elfogadhatóvá váljon a forradalom - ezért mondja az Építő, hogy tisztelik és nem félik, viszont a megújító jellege miatt az Építőnek kell megmaradnia aktív és élő személyiségként.
gothmog
12 | gothmog 2010.11.01. 18:43
J.I.B.

Én is köszönöm a kimerítő választ.

A skizofrénes megjegyzésem bepötyögését (De persze az is lehet, hogy a hagyományőrzés és a mindent megújítás egyidejűségének skizofréniája testesült meg a két alakban :) ) konkrétan az aktuálpolitika (illetve úgy általában a mai politika) ihlette. Legalábbis a kommunikációs oldala. Azt tényleg jellemzi egy ilyesfajta skizofrén állapot. Az villant be, és félig-meddig vicces lehetőségként (ezért volt a smiley a végén), azt is felvetettem.
A Tábornokodnál és Építődnél fel sem merült bennem a skizofrénia, mint "őrültség" oldal.


A Dűne idézeted bennem is nagyon erősen megragadt, amikor találkoztam vele a könyvben. Ugyanis pontosan ahhoz hasonló gondolat járt az én fejemben is amikor az egyik PM üzenetváltásunkban szóba kerültek a társadalmi rendszerek (Aranyos völgy tárgyú második PM-em).

A felfogásom azt hiszem, hogy részben valóban meritokrata, de csak kis részben. Tiszta "meritokrácia" különben soha nem is jöhet létre szerintem, mert eredendően nem egyenlő feltételekkel indulnak az emberek, és így ugyanazzal a teljesítménnyel nem is juthatnak el ugyanoda.
Ráadásul valahol nagyon könnyen embertelen formát ölthetne egy olyan világ, ahol tisztán csak a teljesítménykényszer, a teljesítmény orientáltság határoz meg mindent. Ha csak ez űzi-hajtja az embereket.

Számomra a "mindenkinek megvan a maga helye, amikor mindenki tudja, hová tartozik a dolgok rendjében" állapot az elsődleges (nem az, hogy pontosan miként jut el oda.) És hozzátenném Herbert gondolatához azt, amit a halál-felfogás kapcsán írtam, hogy: azon a bizonyos maga helyén érzi, hogy hasznosat cselekszik, pozitív visszajelzést kap, és ez önmagának is jót hoz
Erre szüksége van mindenkinek. Az emberi lények akkor érzik a legjobban magukat

Juraviel.Ihuan.Bedvin
13 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.11.01. 19:20
gothmog

Valóban jellemzi a mai politikai kommunikációt egy "jó" nagy adag zavarodottság - ez részben eredhet a személy mivoltából, de szerintem sokkal inkább arra utal, hogy sem egyenességet, sem "őszinteséget" nem találunk. Az elvek hiányát, gyomorpolitikát, ami egy meglehetősen régi "gyakorlat", "felvetés" torz értelemben vett kiforrottsága: Panem et circenses - ha már latin idézetek.

Egyetértek, teljes meritokrácia nem is szabad, hogy létrejöjjön abban az értelemben, hogy az ember haszonelvűvé alakítja magát. Többségében ez látható és tapasztalható manapság - pont azon dolgok, amiket leírsz, hajsza és teljesítményorientáltság.

Persze, ez most leírva sallang, hisz maga sem mutatok fel ellenpéldát, kiutat. Egy jó barátom mesélte egyszer egy kanadai politikus kapcsán -a nevére már nem emlékszem-, aki tíz-tizenöt éves pályafutása után azt nyilatkozta, hogy hozhat akármilyen reformokat, az emberek gondolkodásmódját nem fogja tudni átalakítani és akkor nem lesz változás. Jóbarátom megjegyezte, hogy szerinte ha valaki talál is megoldást, az a nagy többség számára nem lesz érhető, résiben annak okán "érdeklődés hiányában elmarad". Itt nem anyagi értelemben, hanem belső "világra" -tehát a jellemre- vonatkozóan kell érteni.

A kanadai politikus kapcsán, hogy visszakanyarodjunk egy pillanatra egy fentebbi idézethez: Tudod, hogy a népet a csürhétől a vezér is megkülönbözteti. Ő tartja fenn az egyéniségek színvonalát. Ha túl kevés az egyéniség, a nép visszavedlik csürhévé. Meglehet, hogy benne sem volt meg ama inspiráló erő, amit tételezni kellene egy ilyen "pozíciójú" egyén/alak/személy esetében, viszont a fentebb tett kritikája is jogos: amennyiben nem befogadóak, "haszon"-orientáltak, nos, akkor vajmi keveset lehet tenni. Tudod fecskék és nyarak...

És az állapot elsődlegességével is egyetértek. Evola írta egyik könyvében, hogy egy egyszeri kézművesmester, amennyiben elköteleződés szinten, azt megélve -"érzi, hogy hasznosat cselekszik, pozitív visszajelzést kap, és ez önmagának is jót hoz "- cselekszik, "van a helyén", erre meg van a lehetősége, nos a sokkal magasabb minőséget képvisel, mint pl. egy vezető, aki rendre elmulasztja "teendőit", és csorbát szenved az, ami képvisel.

Hmmm.... Ezt mondhatnánk az a társadalmi igazságosságnak egy másfajta megközelítése.

Még egy gondolatodhoz fűznék egy megjegyzést: nemcsak nem egyenlő feltételekkel indulnak az emberek, hanem nem azonos képességekkel, készségekkel, tulajdonsággal, "temperamentummal". Ezek szintén egyenlőtlenséget képeznek - pontosabban az egyének önmagukban hordozzák a többiekhez képest önön egyenlőtlenségüket. Ezek nem csupán felszínes és külsőleges különbségek.

Ez megint hosszú lett kend! ;)
gothmog
14 | gothmog 2010.11.01. 19:48
J.I.B.

Ezúttal nem leszek hosszú: újfent köszönöm a tartalmas választ!

A Herbert idézethez (Tudod, hogy a népet a csürhétől a vezér is megkülönbözteti. kezdetű) visszatérve, és kapcsolva hozzá a kanadai politikus példáját, azért annyit még hozzátennék: nem ugyanaz a feladat nagysága (a súlya talán igen, de a nagysága mégsem), ha egy sokmilliós közösség vezérének kell lenni, mintha egy maroknyi közösséget vezet az ember. Utóbbi esetben elő lehet állni személyes példával (értve úgy, hogy személyes kapcsolatban áll a közösség a vezérrel), és így egy megfelelő vezér megváltoztathatja a közösség belső gondolkodását, ha ez szükséges. Míg egy Kanada méretű (és népességszámú) ország esetében... Nem tudom, elképzelésem sincs igazából, hogy miként lehetne ugyanezt elérni.
Aryx
15 | Aryx 2010.11.01. 22:24
Shu már végigfutott rajta, így csak pár észrevétel:

“Öreg és avítt vagyok” --> emberre még nem hallottam az “avítt” kifejezést alkalmazni, “kezdek berozsdásodni” szófordulatok ide vagy oda.
“vágja ezt a szemembe?” --> szintén újdonság, ami nem a legjobb asszociációval társul. Szoktak dolgokat emberek fejéhez vágni, avagy a szemükbe mondani, ez így viszont picit érdekesen hat.
+ a vesszők sincsenek mindig a megfelelő helyen. Emellett novellában nem szokás nagybetűvel kezdeni az “Ön”-féle megszólításokat, ez inkább levelekre jellemző.

Amúgy kicsit meglepődtem, ezúttal mennyire visszafogtad magad terjedelem terén :), de nem igazán tudok sok okosat írni. Herbert lenyomata valóban érződik az írásodon, mondom ezt úgy, hogy a Dűne-mítoszt nagyjából annyira ismerem, eszik-e vagy isszák (csak a létező összes filmváltozathoz volt szerencsém, plusz egy rahedli Herbert-idézethez, aztán bumm). Kicsit jobban add bele önmagad, és a végeredmény jó lesz! :) Mert bevallom, kicsit vázlatosnak éreztem a gondolatiságot; valahogy talán emiatt nem tudtam igazán beleélni magam. Annyira már ismerlek, hogy tudjam, benned ennél több potenciál rejlik. Több JIB-et az írásaidba, na!
Ellenben annak csak örülni tudok, amikor egy ilyen bejegyzéshez érkezik 10+ hozzászólás, mert az én szememben az ilyeneknek van itt leginkább létjogosultsága. A negatív hangvétel ellenére nem kell itt hát semmiféle dislike-ra gondolni.
Juraviel.Ihuan.Bedvin
16 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.11.01. 22:53
Köszönöm az észrevételeket Aryx. A vesszőkről PM-ben küldhetnél egy kisebb összegzést, mit láttál hibásnak.

Ó, ide abszolút nem illene a berozsdásodás kifejezés, amit inkább Murtaugh felügyelő szájába adnék. ;)

Valóban a fejéhez szokták vágni, de amint -ha jól emlékszem Neked is elküldött- keresztény misztikus írásban is megjelenik a szem a látás és megértés "szerve". Ha valakinek a fejéhez vágnak valamit, az általában negatív előjelű, érzelmektől fűtött, itt azonban az Építő a tábornok megértésre akar hatni.

Hmmm...

Amikor kifejtem a véleményem, ott általában hosszabban teszem. A filmek amúgy alig tükrözik a regényciklust, a 1984 szinte egyáltalán nem.

A novellát nem akartam túlságosan szájbarágósra írni, inkább szimbolikusnak szántam, egyrészt egy múlt heti közéleti esemény ihlette, másrészt Mindenszentek előtt írtam meg. Persze, ez csak a váz volt.

Köszönöm a burkolt lájkot. ;)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.