Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Juraviel.Ihuan.Bedvin blogja

Ithaka emlékezete

Juraviel.Ihuan.Bedvin | 2011.01.20. 21:50 | kategória: egygondolatféleség | 1 hozzászólás

Az öregember nyugodtan battyogott le a tengerpartra, közben pipával pöfékelve. Az öböl gyönyörű volt, ragyogott a délutáni napfényben, s a szél szinte a füves terek hullámainak mintáiként ringatta a vitorlásokat.

Ősi föld volt ez, emlékek töltötték meg és vegyültek az újdonság erejével, az öreg számára azonban mégis minden időtlen fényben tündökölt, mely túlmutatott a táj és az emberek változásain. Meg-meg állt időnként, szemét a messzi horizontra vetve, magában mosolyogva. Emberek haladtak el mellette, még sem lepődtek meg furcsa viselkedésén. Bár nem tudták kicsoda, mégis úgy érezték, ide tartozik.

A vén barátja már várta, a megszokott nyugágyában ült a fák lobjai alatt.

- Rég volt már, nem igaz? - szólította meg.
- Kirké, Kalüpszó - mind a múlté. Csókjuk már nem éget. Aki megmaradt, az Pénelopé.

A pipás öregember jóízűen nevetve elhelyezkedett a saját helyén.

- Még mindig azt hiszed, hogy igazából csak a szerelmekről és a hazatérésről szólt, nem igaz? - mondta tűnődő hangon, hatalmas füstkarikák eregetése közepette.
- Miért ne? - tette a fel a kérdést a barát. - Végül csak hazatértem az én Pénelopémhez.
- Különös küzdelem volt a miénk.
- A "különös" merő eufemizmus. Inkább szenvedélyesnek mondanám.
- A haragomra akarsz fókuszálni, feledve a sértést, melyet elkövettél.
- Mindig ide lyukadunk ki.

Sértettség felhangjai szűrődtek át a szavakon. A pipás öregember újra elnevette magát. A barát csatlakozott hozzá.

- Nem gondolod megtévesztőnek, hogy öregember alakját öltöd magadra? - vágta a fejéhez.
- Így nyugodtan járhatok, kelhetek - felelte. - A harmadik évezred embere fejében meg sem fordul, hogy Poszeidón néhanapján visszatér járni egyet, megnézni, mivé lettek.

Most a baráton volt sor, hogy előbb nevessen.

- A tenger nagy és hatalmas istene tán bánkódik afelett, hogy elfeledték?
- Évezredek sem vertek beléd jó modort, Odüsszeusz? - dörögte a tengeristen, és olybá tűnt, hogy az ég is beborul, szél kerekedik és a hullámok dübörögni kezdenek.
- Ó, ez nem jó modor és faragatlanság kérdése. Lám, mily könnyedén csaltam ki belőled a választ!
- Áh, a leleményes Odüsszeusz! - morogta a tengerek istene. - Még mindig azt hiszi tán, hogy az egeket ostromolja, annak erejével bír?
- Szó sincs róla, megtanultam a leckét, bármily édes vagy keserű is volt.
- Tetszetős nekem a hasonlat, Odüsszeusz - ezzel visszadőlt a nyugágyba, és nyugodtan pöfékelt tovább. - A végén még elismerem , hogy részben az ellentétek alkotta szenvedély volt a mozgatóereje a küzdelmünknek.
- Nem így volt, vizek vénsége? - kérdezte a legöregebb ithakai. - Furfang, tántoríthatatlanság szemben a mélység hatalmas istenével. A szilárd szerelem és szeretet szemben az érzelmek és személyek változékonyságával. Az előbbi oly édes, az utóbbi savanyú, akár a nem megfelelően érlelt szőlő. Keserű lecke volt!

Egy ideig csendben ültek, közben a külső világ is megnyugodott. Vitorlások, csónakok suhantak a hullámokon. Az emberek fel-alá sétáltak a homokos parton. Nevettek. Csókokban forrtak össze, tán még csattantak is. A sirályok rikoltása a mélyükre hatolt, elevenebben, mint a hullámok moraja.

- Akarsz egy másik hasonlatot? - vetette fel füstkarikákba burkolózva a mélység istene. - Egy az előbbiekhez hasonlóan jelen lévőt?
- Rajta hát, ne kímélj!
- Tiszteletlenség az elmúltakkal, gőg az eljövendővel szemben, így gyalogolás a múltból a jövőbe.
- Mire utalsz ezzel? - vonta fel szemöldökét Odüsszeusz? - Megint a régi ellentéthez lyukadunk ki?
- Nem, hisz megtanultad a leckét. Semmire nem utalok, mert a sérelem feloldódott, ám az okai attól függetlenül még fennálltak, s másoknál még fenn is állhatnak. - az öreg isten teátrális mozdulattal előre mutatott. - Nézd egy kicsit őket, s mondd meg nekem: mit látsz?!

Odüsszeusz nézte a parton elvonulókat, néhányan leültek figyelni a hullámok habját és taraját, élvezni az alkonyba tartó Napot. A nyugati égbolt egyre inkább narancsszínt, vöröset öltött magára. A sirályok egyre csak rikoltoztak, vijjogtak és lecsaptak a halakért vagy élelmet követeltek a nyaralóktól. Az öröm majdnem sugárzott.

- A legtöbbjük nem tartozik ide - felelte. - Csak feledni jönnek.
- Méltó vagy a nevedre - mondta Poszeidón. - Nem találod különösnek, hogy pont oda jönnek feledni, mely lényegét tekintve a küzdelem tere?
- Mire gondolsz, vénség? - somolygott Odüsszeusz. - Tán most te akarsz furmányos lenni?
- Miért ne? - vágott vissza a tengeristen az ithakai korábbi mondatával. A füstkarikák csak emelkedtek az ég felé. - Kérdem én, mi a tenger lényege?
- A szenvedély?

Az öreg szinte már kacagott, sós volt, akár a tenger lélegzete.

- Remek riposzt azért, - hajbókolt az öreg isten - mert merészelni mertem a nagy cselszövő babérjai törni. Lám, visszavág!
- Régi játék, el kell ismerned. Bevallom, élvezem a beszélgetéseinket. Éjjel aztán úgyis hazatérek az én Pénelopémhez.
- Rendben, tehát a szenvedély. Miért? - kérdezte majdnem felhördülve Poszeidón, a szemei villámokat szórtak, bogarai mintha háromágú szigonyt formáztak volna. - Erre felelj!
- A szenvedély a mélységből jön, elementáris, ismeretlen, vad, mindent megtöltő, váratlan - meg kell vele küzdeni. Ahogy a lovas megküzd paripával, úgy küzd meg a tengerész a hullámokkal - mint az ember a szenvedélyeivel. Kiszámíthatatlan. Ahogy én küzdöttem veled. Az öröm...

Itt elhallgatott. Mélyen az istene szemébe nézett.

- Igen? - sürgette az öreg. - Nem ülhetek itt napestig! Még van pár sziget, amit meg szeretnék látogatni. Ithaka csupán egy hely az emlékeim közül!
- Tudod, hogy erre nem felelhetek! - vágott vissza Odüsszeusz. - Nem kérkedhetek azzal, amit elnyertem.
- Az öröm árad és ragyog, akár Nap. A valódi öröm. Ám ezt ki kell érdemelni, s akkor a tenger is megszelídül.

Az öreg felkelt és útnak indult. Léptei erőteljesek voltak, erőt sugároztak. Az ithakai visszafeküdt még egy kicsit a nyugágyba. Poszeidón nem messze attól, hol a hullámok kifutnak, még visszafordult.

- Remek küzdelem volt miénk. Különös!
- Tanítani kéne, azt akarod sugallni? - gúnyolódott a leleményes.
- Távolról sem. Különössége a ritkaságában állt, abban, hogy nem elég vágyódni valami iránt.
- Most már pihenj meg, vénség! - ásította Odüsszeusz. - Mára már a fabulák is megkoptak.
- Ezzel a tanulságot hiányolod vagy káromolod? - nevetett a hullámok ura.
- Egyiket sem! Mindkettő feleslegessé vált, nemde? Hisz feledni jöttek...

Az ithakai ezzel álomba is szenderült, majd eltűnt. A mélység istene még álldogált egy darabig, hallgatta a tengert és a sirályokat.

Utolsó módosítás: 2011.01.20. 22:00

Hozzászólások

powerhouse
1 | powerhouse 2011.01.22. 00:52
Bár valszeg nem fogtam fel teljesen, mit akartál közölni velünk, de azért csak így tovább! Nekem bejött.

lájk

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.