Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Kanduhrka blogja

Call of Duty mini Guide

Kanduhrka | 2010.05.27. 03:35 | kategória: PC | 4 hozzászólás

Az alábbi cikk a saját blogomon is elérhető, képekkel illusztrálva.

www.nyolcadikutas.freeblog.hu

Több mint 4 órán át csináltam, szóval ha lehet finoman közöljétek ha valami gond van vele:)

***

Most, 2010-ben egyre több embernek van internet hozzáférése, egyre több fiatal próbál ki valamilyen játékot interneten is, s látva, hogy egyelőre (még mindig) igen nagy káosz uralkodik ebben a szegmensben, bátorkodtam nekifeküdni egy afféle kézikönyvnek, amely a friss játékosoknak és remélem a haladóknak is tud nyújtani némi segítséget, hogy könnyebben vegyék az akadályokat, illetve nagyobb rálátást nyújtsak, miképpen is működik ez a „világ”.

Lassan 6 éve űzöm ezt az egészet kisebb-nagyobb megszakításokkal, és rengeteg gyakorlás árán eljutottam egy profinak nevezhető szintre, és úgy gondoltam megosztom a tapasztalataimat másokkal is.

Mint, említettem, körülbelül 6 éve kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel, de természetesen ennek is volt némi előszele, ami meghozta a kedvet ehhez a „sporthoz”.

Most jön az általában unalmas előtörténet, akit nem érdekel, az ugorjon tovább.

23 éves vagyok, első számítógépem egy Commore 64-es volt kb 1994-95 tájékán, amit hamarosan sikerült lecserélnek először egy 286-os, majd egy 486-os computerre. Akkoriban volt sláger itt Magyarországon a Duke Nukem 3D, a Quake első és második része, Shadow Warrior, Command & Conquer, WarCraft 2 és más hasonló tényleg jó játékok. Mivel akkortájt még nem lehetett egérrel irányítani az FPS-eseket, a kissé ügyetlen irányításuk miatt inkább stratégiákkal, kalandjátékokkal szórakoztam a suli mellett. A technika eszméletlen gyors fejlődése miatt igen gyorsan elavult a gépem, ezért nem tudtam tartani a lépést a többiekkel, főképp hogy zsebpénzen élő kisdiák voltam, így még a forradalmi Quake 3 megjelenése idején (1999 végén) is az imádott 486-os gépemet nyúztam. Miután tönkrement, jött az első szakítás az informatikával, egészen 2004-ig, amit nem is bánok, mert kamaszkorom legszebb élményei ekkor voltak. (első szerelem – ami még mindig tart..., első csók stb)

2002 tájékán ismerkedtem meg a játékszoftverek multiplayer részével, a zseniális Medal of Honor Allied Assault segítségével, amit egyik jóbarátom gépén nyomtam, és még fogalmam se volt mi az a ping, a lagg, a láma és ilyesmik. 2004-ben megvettem (persze szülői segítséggel) az első komolyabb számítógépet(P4, 2.4 GHz, Gforce5200 stb), és éjjel-nappal ment a „moha”, a Quake 3 és más játékok, köztük a Call of Duty legelső része, amelynek későbbi részei mára a legtöbb példányban eladott szórakoztatóipari termékeivé váltak.

És ekkortájt habarodtam bele a multiplayerbe, abba, amit ez terület adhat, és kb innentől lett jellemző rám, hogy egyetlen egy vágányt kövessek, ez pedig a Call of Duty.

Az utóbbi 5-6 év szinte csak CoD-ból állt nálam (United Offensive, CoD2, CoD4 és CoD5, majd egy kevés CoD6), és évről évre egyre eredményesebb tudtam lenni ezen a területen.

Egyre többen dicsérték a pontjaimat, a megmozdulásaimat, az ötleteimet, s többek közt emiatt is döntöttem úgy, hogy megírjam ezt a cikket, az előtörténet pedig pusztán arra szolgál, hogy lássátok, nem csak a levegőbe beszélek.

II.

Ha eljutottunk oda, hogy beléptünk egy szerverre, legyünk türelmesek és viselkedjünk. Türelmesek azért, mert még semmit se ismerünk és fölöslegesen idegesítenénk magunkat apróságokon, a normális viselkedéssel pedig kivívhatunk némi tisztelet, és nem is fognak egyből kidobni a szerverről. A haladó játékosoknak is szól, hogy türelem az újoncokkal, segítsétek, informáljátok őket. Nem érdemes senkinek se anyázni, mert csak balhé lesz belőle, ami senkinek sem jó és még a kedvünket is elvesztjük.

Szabályok. A legtöbb szervernek egyéni szabályai vannak, amit az erre kijelölt adminok igyekeznek betartatni, így ti is próbáljatok igazodni ezekhez, még ha nem is értetek egyet valamelyik megkötéssel. Leállhattok velük vitázni, de csak kreatívan, normális hangnemben, mert különben egy laza mozdulattal eltávolítanak, és mehettek másikra. Sajnos nem minden admin ért a feladatához, én is találkoztam már tényleg bunkókkal. Velük nem lehet mit kezdeni, ha nagyon ott szeretnétek játszani, akkor vagy húzzátok meg magatok, vagy beszéljetek a főadminnal (legtöbb szervert klánok működtetik, akik között mindig van egy góré), és ha ez se segít, menjetek máshova. Nem éri meg idegesíteni magatokat. Én például a valóságban is igen nehezen illeszkedek be egy közösségbe, és ez sajnos a játékban is így van, ráadásul régebben irányíthatatlan és hirtelen haragú voltam, ami leginkább akkor mutatkozott meg, ha csalónak hívtak. Áttérve erre a fontos témára, nos, ne csaljatok… Mint az élet minden területén, így a multiplayer játékokban is ezerszámra előfordulnak olyan emberek, akik valamilyen módon előnyre akarnak szert tenni másokkal szemben, ami felettébb dühítő tud lenni. Más emberek szórakozását ilyen módon elrontani gerinctelenség, s ne higgyétek azt, hogy annyira kurva vicces dolog használni ilyen segédprogramokat. Saját magát csapja be, aki ilyet használ, és ha csak poénból is, abba kellene belegondolni, hogy ez másokkal szemben szemét egy dolog. Nőjünk már fel könyörgöm. Egyébként ha csalót gyanítotok, szólni kell valamelyik adminnak, aki majd tesz az ügy érdekében. Ehhez még hozzáfűzném, nem minden jó játékos csal. Vannak tényleg profik, létezik szerencse is, születnek érdekes szituációk – szóval csak módjával a kijelentgetésekkel. Engem is cseszettül zavar, hogy sokan lecsítereznek (szleng: csaló), miközben fingjuk sincs arról, mennyi gyakorlás, játékidő és munka fekszik abban a technikában, amit kifejlesztettem magamnak, de megpróbálom túltenni magam rajta. (jelzem, nem mindig sikerül...)

Hogy mire ügyeljünk? Többféle csalás létezik, így most csak a legfontosabbakat említeném.

WH (wallhack) : az ellenfeleket piros kockával körbe rajzolva mutatja a falon keresztül

AIM : gyakorlatilag rárántja a célkeresztet a fejre, és neki már csak a tűzgombot kell

lenyomnia

Ez a kettő a leggyakoribb, vannak akik vegyítve használják, de 98%-uk úgyis le fog bukni.

III.

Szerverek, egyéb programok.

Szervert bárki bérelhet, mindössze pénz és kitartás kérdése. A legegyszerűbb módja, hogy google-in rákeresel a „szerverbérlés” szóra és kiad jó pár lehetőséget. Érdemes bekapcsolni a játékhoz kiadott csalás elleni védelmet (pl Punkbuster), amely kb 50-70%-os hatékonysággal végzi a dolgát, a többi az adminok dolga. Szerverbérlésnél rengeteg lehetőség van: hány ember férhet fel, milyen pályákon lehessen játszani, esetleg valami kiegészítéssel (moddal) megváltoztatni valamit stb.

Ha klánhoz szeretnétek csatlakozni, érdemes venni mikrofont, fejhallgatót, mert ezek majd megkönnyítik a kommunikációt a tagok közt egy komolyabb meccsen.

Ne laggolj! Ez annyit tesz, kapcsold le a torrentet, ha játszol, mert úgy fogsz kinézni mások számára, mint egy diavetítés és nem fognak tudni eltalálni. Nem túl korrekt ezt kihasználni.

IV.

Középpontban a Call of Duty: Modern Warfare

Térjünk át a gyakorlatra. Mivel én a legtöbbet a Call of Duty negyedik részével játszom, ezen keresztül is próbálnék meg segíteni, de a végén persze kitérek más online FPS-esekre.

Az alábbiakban lesz szó kisebb trükkökről, amikkel könnyebbé tehetitek magatok számára a játékot, de még nem számít csalásnak. A CoD reflex játék. Tehát ha jók vagytok mondjuk a játékteremben egy pisztolyos játékkal, akkor itt sem lesz gondotok.

Én azt mondom, mielőtt bármiféle szerverre felmennétek, és legyen bármilyen erős gépetek, a grafikát csont minimumra tessék levenni, mert nemcsak gyorsabb lesz a játék, hanem nem lesznek zavaró effektek, fények. Viszont mondjuk eltüntetni a füvet, már csalás. Szóval csak óvatosan. (nyílt titok, hogy az adminok le tudják fényképezni az általatok látott képet)

A CoD-ban létezik egyfajta konzol kismenü, ahova különböző parancsokat lehet bepötyögni, melyekkel még jobban testre szabhatjátok a játékot. A konzolt a „0” gombbal lehet lehívni.

Pl /com_maxFPS *** (* - bármilyen szám 20-1000-ig) – ezzel jelentősen megnövelhetitek a megjelenített képkockák számát, mely gyorsabb képmozgást így gyorsabb reagálást is eredményez.

/cg_fov * (max 80) – kb 1 cm-rel nagyobb látószöget jelenít meg a monitor

Ezeken kívül még rengeteg ehhez hasonló apróság van, érdemes utána nézni.

Minden be lett állítva, mégis lelőnek állandóan? Nos, ez ellen csak egyetlen szót tudok mondani: GYAKORLÁS. Rengeteg gyakorlást igényel, hogy pontosan odalőjetek, ahova akartok, és minél kevesebb lőszert használjatok egy-egy ellenfélre, hisz ki tudja hányan lehetnek még, akiket nem láttok a képernyőn. Próbáljatok kis sorozatokkal lőni, és higgyétek el, egy idő után már elég lesz egy golyó is, főleg ha Hardcore szerveren vagytok. Erről jut eszembe, nem érdemes sokáig sima szerveren maradni, max amíg kiismeritek a pályákat, mert az igazi móká a már előbb említett HC mód adja. Nincs radar, csak ha valaki nem kéri le, és csak pár golyó kell az ellenfelekbe. (ahogy belétek is)

A negyedik Call of Duty egyik legérdekesebb újdonsága a falon-átlövés volt. Gyakorlatilag bármelyik fegyverrel át lehet lőni a vékonyabb falakat, valamelyikkel többet is, illetve különböző perkekkel még durvábban ki lehet használni. (A perkekről mindjárt)

Szóval, ha látsz egy kilógó fegyvert, érdemes odalőni és ha serceg a hangfal, akkor tuti van ott valaki. Ha lelőtted, úgyis kiírja a képernyőre.

Egyébként érdemes mindig valami új ötletet, technikát kipróbálni, kitalálni, mert így tudja magát fejleszteni az ember. Erre nem írnék példát, hiszen mindenkinek más a stílusa, és nem biztos, hogy nektek is menne a „taktikus Rambozás”, amit én használok, mert ahhoz embertelen reflexek kellenek és nagyon jó pályaismeret.

Fáradtan nem érdemes játszani.

Az újaknak jöjjön egy kis gyorstalpaló a testre szabhatóságról.

Vannak úgynevezett perkek, amikkel fegyver tulajdonságokat, extra gránátokat és különböző kiegészítőket tudunk felhasználni. 3 perk van, amire külön felhívnám a figyelmet:

Martyrdome, Last Stand és Grenade Launcher. Ezek a perkek ugyanis szinte minden szerveren tiltottak (legtöbbször MD, LS, GL rövidítéssel írják ki). Mielőtt felmennétek játszani, olvassátok el a szerver nevét, mert le szokták írni, hogy mik azok amik tilosak.

Jelentős újítás volt annak idején a különböző fegyver kiegészítők bevezetése is, pl Red Dot. Ezeket szintlépéssel, és XP szerzéssel lehet elérni, és megkönnyíthetik az adott fegyver használatát. Ha például hangtompítót rakunk a csövére, akkor nem látszik a lövés a radaron (viszont pontatlanabb lesz a fegyver távolra…)

Killstreakek: annyit jelent, hogy minél több ellenfelet öltök meg egyhuzamban, annál erősebb extra segítséget hívhattok. 3-nál radar (amely felhozza a kis radart és megmutatja, hol vannak az ellenfelek), 5-nél bombázás, 7-nél egy harci helikopter jön.

Pár fegyver-összeállítás: (max 5 lehet egyébként)

*

AK-47: perk: uav jammer, bandoliner, deep impact – fegyver kiegészítő nem kell
*

M4: perk: uav jammer, steady aim, bandoliner – Red Dot, vagy hangtompító
*

AK74: perk: uav jammer, bandoliner, steady aim – hangtompító
*

RPD: perk: uav jammer, bandoliner, steady aim – grip
*

G36C: perk: uav jammer, bandoliner, steady aim – Red Dot

A bandoliner nem fontos, lehet helyette RPG is, vagy az általam igencsak rühellt 3frag.

Ja, igen. Ne kempeljetek. Ez annyit tesz, hogy ne cövekeljetek le egyhelyen percekre, mert senki nem nézi jó szemmel.

V.

Más játékoknál is vannak alapvető dolgok, amiket be kell tartani, de oda is vonatkoznak az itt elhangzott tippek és trükkök a játéktechnikáról. Ismerd a pályát, gyakorolj sokat, és ne félj kreatív lenni minden téren.

Kérjetek segítséget más játékosoktól, forduljatok bizalommal az adminokhoz (ők pedig normálisan szóljanak vissza), és ha jó játékosok lesztek, akár pénzdíjas versenyeken is részt vehettek.

- - - - - – - - - – - - - - -

Mit hoz a jövő az online FPS-ek világában? Az új, 2009-es Modern Warfare 2 egy újfajta szerver kezelést hozott, ami egy P2P rendszerhez hasonlít. Ergo nincs központi szerver, hanem a játék dönti el ki legyen a host és ahhoz csatlakoznak a többiek. Egyelőre nagyon béta az egész, szerintem nem érdemes még ilyen játékokra befizetni, és a játékgyártók is visszatértek a régi rendszerhez. Lásd Bad Company 2, vagy az ősszel megjelenő Call of Duty Black Ops és az új Medal of Honor. Sokat csiripelnek mostanában a valódi pénzen megvehető extra fegyverekről, kiegészítőkről egy adott játékoz, sőt van is már pár ilyen cucc, de hadd ne mondjam el mennyire inkorrekt és lehúzó dolog.

Remélem hasznát veszi mindenki a cikknek. Ha bármi segítségre szükség van, az alant található címeken lehet érdeklődni.



By Shotgun Blues

www.aseteam.hu

tommivercetti@citromail.hu

Utolsó módosítás: 2010.05.27. 13:23

Hozzászólások

1 | Playbahnosh 2010.05.27. 08:30
Hát, most ne sértődj meg, de akárhonnan nézem, ez egy CoD multi guide, nem sok köze van a többi FPS-hez (max az, hogy azokban is van fegyvered meg lőni kell). Így azért egy kicsit megtévesztő a poszt címe. ;)

Főleg onnan vettem észre, hogy nem vagyok egy nagy CoD-os, de sok más multis FPS-el viszont elég sokat toltam (CS, Quake, UT, TF2, stb). Igen nagy különbségek vannak FPS-ek közt is ;) Mindegyik többé-kevésbé mást játékstílust és felfogást igényel, nem lehet ráhúzni az összesre egyféle módszert. Kézikönyvnek pedig túl rövid, inkább hívnám egy kisebb guide-nak vagy FAQ-nak.

Másrészt viszont látszik, hogy értesz a CoD-hoz, és dícséretes, hogy ezt másokkal is meg akarod osztani, köszönjük szépen :) 4 óra alatt nem is rossz termés. Elég kevés ember veszi a fáradságot, hogy írásba szedje a tapasztalatait és közzétegye mások számára csak úgy ingyen és bérmentve. Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor írhatnál egy hosszabb, részletesebb guide-ot a CoD játékokhoz, úgy látom azokban otthon vagy. Nem kell rögtön a csúcsra törni hogy "mindegyik multis FPS kézikönyve" ;)

A neten keringő guide-jaim napokon, sőt, heteken át készültek, az ilyen nem igazán lehet letudni pár óra alatt. De ha nekiugrik az ember és igazán jót akar alkotni, akkor meghálálja magát. Jó érzés segíteni másoknak, ha csak egy-egy gamában is :)
Kanduhrka
2 | Kanduhrka 2010.05.27. 12:30
Jogos, így visszaolvasva szinte tényleg csak azzal foglalkoztam. Át is írom a címet:)
Úgy gondoltam, ha még később eszembe jut valami, azt egy update-tel hozzátoldom, és majd valamikor a közeljövőben átírom az egészet, hogy egységes legyen. Rengeteg minden van a fejemben, amiket egyszerre képtelen vagyok mind leírni.
powerhouse
3 | powerhouse 2010.05.27. 12:31
guidE
Kanduhrka
4 | Kanduhrka 2010.05.27. 13:23
Sry, siettem:)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.