Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Kemloth blogja

Az elhagyott csatamágus v2.0

Kemloth | 2010.08.21. 20:07 | kategória: Fantasy | 6 hozzászólás

Ismételten üdvözlök minden olvasót!

Elkészültem a májustól feltöltött sorozatocskám második részének javításával is. Megint csak azt tudom mondani, hogy jelenleg nagyjából ez a maximális teljesítményem egyes szám első személyben.

És ismét kérek mindenkit, hogy írja meg véleményét, kritizáljon!!!


Az elhagyott csatamágus

A ellenséges, enaqweti fősereg hátrálni látszik. Hozzávetőlegesen negyvenezren voltak a csata legelején. Az ország majdnem teljes hada. Most már legfeljebb harmad annyian vannak. Eddig valamelyest rendezett soraik megbomlottak, s a dicsőn lengedező kék-arany lobogóikat, hímzett xeratokkal - az idelent hátasként legelterjedtebb, két lábán futó lóméretű hüllővel - a közepükön jobbnak látták lehajtani. Egy menekülő hadhoz senki nem adja szívesen országa jelképét.

A menekülő ellenség a bizonyítéka, hogy újfent bevált a mostanság oly sikeres taktika. Hadat üzentünk Arafeth nevében, és rögtön ott termettünk a határon. Egy gyéren lakott területhez érkeztünk egy valamivel kisebb sereggel, mint az övék. Ilyenkor mindig nekünk rontanak. Sok más lehetőségük nincs is… esetleg várhatnának ránk valamiféle erődben, de sokkal többre nem mennének azzal sem.

Nagyon jól tudják ezek az országok, hogy semmi esélyük. Egyre hatalmasabb a birodalmunk. Egyre több országot foglal magába azok hadseregeivel együtt. Taktikázhatnak akárhogy, ha visszaverik az első támadást, megindul a teljes hadsereg. Akkora a létszámbeli fölényünk, hogy semmi esélyük, akármilyen taktikát is választanak.

És még bele sem számoltam apámat és magamat. Mágiánk hihetetlen dolgokra képes, kevesen vehetik fel velünk a versenyt a Szinten. Ha az Akadémia legjobbjai közül páran összefognának, meg tudnának fogni minket e téren. De csak akkor.

Szerencsére azonban eszük ágában sincs összefogni az Akadémia egy jeles tagja ellen. Ahogy a Második Szint keleti felének még független országai sem fognak össze ellenünk. Illetve mintha alakulna valamiféle koalíció a köreikben… de ezzel már igencsak elkéstek.

Szerencsére még terjeszkedésünk elején megkötöttünk pár örökbarátsági szerződést néhány országgal. Ők nem tudtak ellenünk szervezkedni, és el is választják egymástól a még független országokat. Hatékony szövetség így nem jöhet létre.

A legfőbb oka viszont a gyér ellenállásnak az, hogy későn kaptak észbe. Esetleg ha az elején tettek volna ellenünk valamit. Az első hódítások idején…

De akkor még nem tettek semmit. Sőt, Delachlon is csak figyelmeztetéseket küldözgetett rendszeresen, Kirrel munkálkodásai miatt. Úgyhogy most itt állhatok Enaqwet határvidékén, szemlélve, ahogy az országot védő sereg megfutamodik.

Mostanra a mi hadunk és az ellenség nagy nehezen elszakad egymástól. A mieink persze utánuk eredtek, de hamar visszahívták őket. Fölösleges áldozatok lennének, mondják mindig. Van is benne valami… ha minden jól megy, hamarosan a Délkeleti Konföderáció Egyesült Hadseregének egyik légiójává válnak. A mi katonáinkká. De azért túlzásba nem kéne vinni az óvatoskodást.

Most már megkérdőjelezhetetlen, hogy visszavonulásról van szó, nem holmi cseles haditerv újabb részéről. Az ellenség sorai egyre rendezetlenebbé válnak, egyre gyorsabban távolodnak. Közeledő szárnyhadaknak pedig semmi jele.

A biztonság kedvéért azért odapörkölök egyet ezeknek a szerencsétlen harcosoknak. Mondjuk egy tűzviharral. Egyszerű megidézni, az egyetlen gond vele, hogy sok erőt igényel… annyi baj legyen. A közeljövőben úgysem lesz rá különösebb szükségem.

A varázslást sosem szabad csak nagy vonalakban végiggondolni, ahogy mondani szokás. Rögtön bel ekell gondolni, hogy mi is a mágia. "A mágia a természetfeletti - titáni, isteni, veningiteri - erők használata." - visszhangzik tudatomban egykori oktatóim szava. Maga a varázslás folyamata pedig három fázisból áll.

Először fel kell idéznem magamban azt az érzetet, ami a tűzvihart képviseli. Ez alapvetően nem könnyű feladat, a varázslatokat képviselő érzetek közt a különbség oly apró, hogy semmiféle nyelven nincs rá megfelelő kifejezés. Könnyedén tévútra megy a mágiahasználó tudata, és más varázslatot talál, mint amit akart. Minden varázslat érzetének megidézése komoly feladat. Ehhez a fázishoz alakultak ki a varázsigék és a kézmozdulatok is. Megkönnyítik a feladatot.

A második fázis a tudat felkészítése a mágikus erő fogadására. Ez sem épp könnyű - az elme minden részét, alá kell vetni a mágikus erőt kezelni képes részének. Csupán két dolgot kell szabadon hagyni. A már felidézett varázslat-érzetet. És azt a valamit, amivel a varázshasználó képes felvenni a kapcsolatot az Isteni Síkkal. Ennél a fázisnál nem lehet megkerülni az erős koncentrációt varázsigékkel vagy kézmozdulatokkal.

A varázslás harmadik fázisa a kapcsolat felvétele az Isteni Síkkal. Ennek a fázisnak semmiféle tudományos magyarázata nincs. A mágiahasználó egyszercsak elkapja a fonalat, első sikeres varázslatakor. Onnantól kezdve nem tudatosan hajtja végre ezt a művelet. A tudat hatalma nem terjed el eddig. Azonban azt, hogy tudat alatt, ösztönösen, vagy a lélek munkálkodása következtében történik meg a kapcsolatfelvétel, senki sem tudja. És azt sem tudjuk, a tudatnak van-e bármilyen szerepe a varázslás harmadik fázisában. A fázis lényege a kapcsolatfelvétel az Isteni Síkkal, ami egy-egy, úgy nevezett fonálon keresztül törtéik. Minden mágus a saját kis fonalán keresztül érintkezik a természetfelettiekkel. Ezeket a fonalak nem láthatóak semmilyen módon. Csak érezhetőek.

Azonban minden fázis nehézsége csökken a mágiára valófogékonység és a gyakorlat miatt. Egy kezdő mágus még bőszen üvölti a varázsigéket és hadonászik mindkét karjával az első fázisnál, akár fél percig is összeszorított szemmel koncentrál a második fázisnál, és még hosszabb ideig próbálja megragadni a fonala a harmadik fázisnál. Azonban ahogy fejlődik a mágus, úgy halkul a varázsigéje, úgy finomodnak a kézmozdulatai, és úgy rövidül és enyhül meg a másik két fázis. Ez egászen addig fokozódhat, amíg minden varázsige és kézmozdulat nélkül végrehajthatóvá válik az első fázis, a második és harmadik fázis egy-egy, erős koncentrációt igénylő pillanatra rövidül. Persze a varázlsat ereje, a mágus lelki és szellemi állapota, és még rengeteg dolog befolyásolja a varázslás nehézségét.

Én pedig koránt sem vagyok kezdő. Egy pillanat erejéig kizárok tudatomból minden külső elemet és csupán a tűzviharra koncentrálok. ennek hatására, akár egy régi esemény hangulata, kirajzolódik lelki szemeim előtt a varázslat érzete. Megragadom ezt az érzetet, közel húzom magamhoz. Most elernyesztem tudatomat, átengedem a mágikus erőt fogadó és kezelő résznek - kivéve persze a még szükséges darabokat. És végül erősen koncentrálok az Isteni Síkra, és várok, amíg egy ismeretlen részem végrehajtja a kapcsolódást.

Mindez csupán pár szempillantás alatt történt. Most nár itt érzem magamban a varázslatot. A tűzvihar tudatom egy csücskében várja, hogy kezembe helyezzem át és az ellenségre hajítsam. Nem várakoztatom soká. A tűzvarázslatot egy pillantt töredéke alatt áthelyezem jobb kezembe. Kinyitom eddig csukva tartott szemem, és lendületesen az ellenség menekülő hada felé hajítom.

Ez a baj az anyagi testtel bíro varázslatokkal; úgy kell célozni velük, mint holmi íjjal. Könnyű célt téveszteni.

Varázslatom pár másodpercig vörös gömbként repült a puszta felett, míg is érkezett céljához. Nem sikerült teljesen középre hajítanom, de nem is számít sokat. Amint elérte tömeget, egy robbanással gomolygó vörös gömbből a sárga és a piros közti minden árnyalatban pompázó, körbe-körbe forgó lángviharrá vált varázslatom.

Mégsem érzem úgy, mintha minen rendben lenne. Mintha valami ellenlöket készülne a közelben. Ki lehet az? Lenne még egy használható mágusuk a védekezőknek? Ha az gyöngébb, mint az első, nem lesz vele gond…
De erős ez a löket! És úgy néz ki, engem vett célba. Védőburkot kell emelnem, igen gyorsan. valamivel nehezebb most kizárni a külvilágot, de egy szempillantásnál még mindig nem telik több időbe. A védőburok érzete rögtön megvan - alapvető varázslat. A másik két fázis ismét nem esik nehezemre - tudatom szinte automatikusan átadja a hatalmat ez erőt kezelő részemnek, a kapcsolódás az Isteni Síkhoz szintén reflexszerűen megy végbe. És rögtön látom és érzem magam körül a világoskék réteget.

Azonban úgy látszik, nincs benne elég mágikus erő a löket biztos kivédéséhez. Ez pedig nagyon nem jó. Olyan hatalmas ez a löket, hogy ennyi mágikus energiával gazdálkodva teljesen a kivédésére kell koncentrálnom.

Több erő kell tehát. Az első fázist kihagyva kérek még erőt a védekezéshez. És meg is kapom. Ismét érzem a vibráló energiát tudatom egy szegletében, amit rögtön átfolyatok a védőburokba. A védővarázslat kissé megremeg, majd láthatóan megerősödik. Nem kevés energiával erősítettem meg, érzem is, hogy sokkal több erőt már nem vagyok képes kezelni. Hiába, tudatom ezért felelős részéenek is vannak határai.

Így már egy fokkal jobb. A védelmem érezhetően erősebb, mint a támadó varázlsat. Ez arra mindenképpen elég, hogy amíg nem erősödik a támadás, felmérjem a helyzetet. És persze, hogy rájöjjek, ki idézte meg a löketet.

Az anyagi síkon semmi újdonság. Felvert por, vér- és izzadtságszag. Az ellenséges had narancsszín lángokkal tomboló tűzviharomtól kettészakadt. Most két kisebb csoportban rohannak a száraz pusztában. A mi hadunk áll egy helyben. Apám a sereg mögött állhat a csata eleje óta. Mást pedig nem igazán látok a látóhatáron belül. Csak ez a kikopott, megsárgult füvű rónaság, amíg a szem ellát, egy széles, kövezett úttal kettéválasztva. Északkelet felé, a messzeségben óriássziklák látszanak, ahogy a kristály kékes fényében úsznak. Nyugat felé pedig halovány zöldes foltot látok. Egy nagyobb fajta óriáspáfrány-erdőt.

De ez most mindegy; sokkal érdekesebb lehet, amit a Szellemrétegben láthatok - az összekötő világban az Anyagi és a Szellemi Sík közt.

A tűzvihar itt is megvan – olyan gomolygó vörös gömb képében, mint ami viharrá alakulása előtt volt. Látható még rengeteg kis pont mindkét seregben: talizmánok. Ezen kívül az egész pusztán semmi. Sőt, a távoli óriássziklák barlangjaiban vagy az erdőségben sem látszik mágia - habár ilyen messziről nem tudom, észrevenném-e, ha lenne. Apám pedig valóban a sereg mögött van. Irdatlanul rikító világoskék gomolyag jelzi a benne lakozó erőt.
A kérdésemre viszont nem találtam meg a választ. Ki idézheti meg ezt az irdatlan löketet? Egyébként egy ideje már nem erősödik a nyomás. Ha ez így marad, akármeddig ellehetek ebben a burokban.

- Apám! – mégiscsak a legjobb lesz megkérdezni közönséges telepatikus úton őt. – Nem tudod, ki idézte meg a löketet?
- Miféle löketet, Ezuad fiam? – sugallja. Megint a szokásos pontosítás kell neki… mintha nem láthatna bele a tudatomba, ahogy csak akar…
- Ami folyamatosan ostromolja a védőburkomat… - leheletnyi szünet az összességében is csupán egy pillanatig tartó párbeszédben.
- Hogyne tudnám. – vagy úgy. Elmondani persze nem lehet rögtön.
- És, ki? – óó, megvan! Most, hogy megkérdeztem, beugrott! Hogy nem jutott ez eddig az eszembe?! – Csak nem az Ismeretlen, Ia Ahsag?!
- Nem. Én. – hasít tudatomba.
- MICSODA?! – ezt meg hogy érti? Nem, semmi harag nincs benne, teljesen nyugodt… ezt tudom, hisz kapcsolatban vagyok a tudatával.

Akárhogy is, semmi esélyem ellene. Teljesen tehetetlen vagyok, ellenállnom fölösleges. Nagyságrendekkel erősebb nálam. Csak erőpazarlás volna. Valószínűleg nem öl meg. De akárhogy is, felülemelkedek a halálfélelmen.

Egy szóval feladom. Akár fel is oszlathatom a védőburkom már most… de ahogy érzem, erre semmi szükség: a nyomás fokozódik. A pajzs egy pillanat alatt össze fog omlani…

Így is van. Most jön valami irdatlan fényesség. Mégiscsak meghalok? Ez volna az átkerülés a Szellemi Síkra? Miből tudnám megállapítani, ott vagyok-e?

Meg kell nyugodnom! Sok a fölösleges kérdés.

Fogalmunk sincs a Szellemi Síkról, tehát semmiből nem tudom megállapítani. Valamit feltételeznem kell. Például azt, hogy nem ott vagyok.

Akkor viszont mi történt? Legjobb lesz, ha kinyitom a szemem… hát, így semmit sem látni. Heh, itt tényleg semmit nem lehet látni! Akkor valamiféle buroknak kell lennie… miféle varázslat volt ez, apám?
Hátha rájöhetek közönséges mágia felméréssel. Megvan az érzet, a tudatom is engedelmeskedik. Csak ne legyen gondd ebben a burokban az erő kérésével... de úgy érzem, nincs.

Nocsak… így, mágikusan nézve, gyönyörű ez a burok! Ilyen szépen kivitelezettet még nemigen láttam, ilyen hatékonyt meg még annyira sem. El van rejtve holmi közönséges mágusok elől. Remek munkát végzett… de miért? Miét zárta a fiát egy ilyen burokba, ki tudja, mennyi időre? Mert hát nekem pár pillanatnak tűnt, de a mágia az mégiscsak mágia – könnyen félrevezeti a gyyt.

Hogy ezekre a kérdésekre választ kapjak, ki kell innen törnöm valahogy. Nem tudom, mennyire van jól védve belülről… el tudom képzelni, hogy egy teljesen közönséges, formálatlan energialöket is elég lehet. Egy próbát legalábbis megér. Ennek a varázslatnak az érzete mindennél könnyebben megvan, s a másik két fázis sem megy nehezebben, mint az iménti felmérő varázslat esetében.

Azonban ez kevés az áttöréshez. A burok a varázlsat becsapódása körül körben megremegett, mint a víz, mikor követ hajítanak bele. Láttam én már ilyet máskor is mágikus burkoknál… akkor pedig ugyanazzal a módszerrel, több erőt mozgósítva sikerült áttörni a pajzsot. Több energiával tehát működhet a dolog. De akár kitörök, akár nem – fő a nyugalom!

Jöjjön egy erősebb löket… nocsak, elmúlt az az érzésem, hogy közel vagyok mágiakezelő képességem határához! Ezek szerint nem annyit voltma ebben a burokban, mint éreztem. hanem jóval többen.

De akármennyi időt töltöttem itt - ki kell jutnom az erősebb energialökettel. Megint könnyen megy a dolog, a nagyobb erő kezelése sem okoz gondot. A láthatatlan löketet szememmel a burokra irányítom, és elindítom. A burok megint hullámzik, mint az imént, de most sokkal nagyobb mértékben. Olyannyira, hogy egyszer csak több helyen elreped, akár egy üveglap, s egy kisebb villanással teljesen megszűnik létezni.

Fű. Itt közönséges, kissé nedves fű van. Ebből biztosra sokat nem tudok meg. A legjobb lesz, ha felülök.

A Felszín! Kissé hűvös van itt a felhős kék ég alatt, ezzel az igen alacsonyan lévő nappal. Hefrethben azt mondták, reggel és este van alacsonyan a nap és, hogy reggel minden nedves lesz. Tehát reggel van.

De szokatlan is ez, sokadik alkalommal is! A szint szürke teteje helyett végtelen, kék ég borul a fejem fölé. Ráadásul fehér, mozgó foltokkal, amik a sárgától a liláig különböző színekben pompáznak. Nem tagadom, nagyságrendekkel szebb, mint a mi kis Második Szintünk boltozata.

Az éghez visszatérek majd később, fontosabb, hogy egy füves tisztáson vagyok, a… a ládám mellett! Ehhez bizony semmi kétség nem fér, ez az én ládám. Ráadásul úgy látom, minden holmim benne van. Akkor nem lesz itt baj.

A ládával ráérek később foglalkozni. Azonban fontos, hogy a rétecskét erdő veszi körül.

Igen furcsa ennyi fát látni egy rakáson. Hát még ennyi nagy fát! A Második Szinten, ha meg is marad egy-két fa, nem nőnek ilyen nagyra. Erre itt rengeteg nagyra nőtt, kissé fakó, sárgába forduló zöld levelű fa alkot erdőt. Ágaik egymásba gabalyodnak, felfelé egyre vékonyodnak, a napfény átsüt a leveleken. Az erdő talaján heverő rengeteg hullámos szélű, barna és sárga levélre, és a közülük kinövő bokrokra, facsemetékre különböző árnyalatú fény vetül. Állatokat vagy emberformájúkat viszont nem látok sehol sem.

Tehát egyelőre elég alaposan felderítenem a tisztást. Ahogy látom, mindenhol ugyanolyan erősen zöld fű van, meg pár foltban sok apró fehér virág. Ezeken kívül semmiféle növény nincs itt. Illetve nem tudom, ezek az elszórt falevelek annak számítanak-e…

És két alak fekszik itt! Mindkettő tőlem a nap felé, az egyik kicsit balra, a másik jobbra. A bal oldalinak igen ismerős az öltözete… megnézem először azt közelebbről.

Egyszerű fekete vászonnadrág, itt-ott megfoltozva, az elülső combrészekre, a sípcsontokhoz meg a térdekhez egy-egy barna darabka illesztve. Meg valami sötét lábbeli is van rajta. Felül pedig valami sötét alsóingszerűség, bőrpáncéllal… pont olyan az egész, mintha Fesadnir volna! Nem mondom, jó lenne, ha ő volna az. Legalább jól ismerem. Még közelebb kell mennem, hogy megnézhessem az arcát…

- Fesadnir! – lilás bőr, vállig érő egyenes, sötétbarna haj, hosszúkás arc és az ahhoz képest aránytalanul széles áll. Egymáshoz egy cseppet közel lévő, koránt sem mélyen ülő szemek és a legátlagosabb orr, amit a Második Szinten látni lehet. Ez bizony Fesadnir!

Ennyi örömködés pedig bőven elég volt. Fel kéne már hagynom az efféle reflex-cselekedetekkel. Most is minek üvöltöttem itt neki? Fő a nyugalom!

Fel kell mérnem, mi a helyzet. Természetesen mágiával.

Ahogy gondoltam. Még a burokban van, nem csak alszik, és nem is halott. Ha ugyanakkor ébredtünk fel odabent – márpedig erre igen nagy esély van -, még van időm, amíg kijön. Gondolom a burokban jóval gyorsabban telik az idő, mint itt.

Úgyhogy emiatt nem kell aggódnom. Elmehetek nyugodtan, visszaérek, mire felébred.

Vagy megpróbáljam kihozni? Miért is ne lehetne kívülről is szétzúzni ezt a kis bűbájt? Megint energialöket… ez nem jó. Pedig az előző is ugyanekkora volt.

Hogy néz ki egyáltalán ez az egész kívülről a Szellemrétegben?
Vagy úgy! Pedig már azt hittem, legalább a teljes testet körülveszi. De nem, csak a tudatba olvadt bele. És mégis megoldotta apám, hogy kívülről elnyelje a mágiát, akár egy Ellenlöket, belülről viszont ne. Remekmű!

- Így viszont egyelőre itt kell, hogy hagyjalak, Fesadnir… nincs értelme olyan sok erőt beleölnöm a kihozásodba, mint amennyit megkívánna. Nemsokára magadtól is kikeveredsz.

És most megnézem a másikat.

Egy ember! Ilyen jellegzetes szalmahajjal, markáns arccsonttal meg vastag orral nem is lehet más. Ahogy a hullámos, váll alá érő hajából kilátszik, a füle is emberi.

Ráadásul minden bizonnyal közönséges harcos. Úgy szorongatja a kardját, mintha egy csata közepéről lenne kiragadva. Ami, alapul véve az én példámat, koránt sem kizárt…

Ehhez az… emberhez majd lesz pár kérdésem, ha felébred. Például mi ez a bőrkesztyű, csak az egyik kezén? Láttam már ilyet több fajtársán is, általában négyszög alakú díszekkel ellátva. Habár most, hogy jobban megnézem, a harcos minden holmija, vagy legalábbis a díszítése négyszög alakú. Emberek, emberek…

Ráadásul ez a szerencsétlen is ugyanolyan burokban van, mint amilyenben én is voltam… tehát ezt is megvárhatom. Félnivalóm nincs egy közönséges ember harcostól, Fesadnirnál sokkal hamarabb ő sem fog innen kijutni, úgyhogy időm, mint a Felszín…

Úgy látom, a tisztás már nem rejteget több újdonságot.
Ebben az esetben pedig első dolgom, hogy megkeresem apámat. Ahogy ismerem, nem lesz nehéz. Valami köze mindig van a mágiához, így pedig könnyen elérem telepátiával.

Nézzük… kicsit nehézkes felidéznem magamban apámat. Mármint azt a benyomást, ami őt jelképezi. Érdekes…

Még mindig nincs meg, mindenféle ismeretlen, közepesen gyenge mágusok bezzeg tobzódnak. Ahogy érzem, zömével emberek, meg pár tünde; tehát valószínűleg emberek által lakott területen vagyunk, nem messze tündéktől.

Áhh, eltereltem a saját figyelmem. Nehezebb, mint hittem… ki kell szorítanom minden gondolatot. Mindent…

- Fiam! – remélem ez a beszélgetés kellemesebben végződik, mint a legutóbbi. - Végre… - nem én találtam meg őt, hanem ő engem… de most ez lényegtelen. Bah… hiába próbálok elrejteni előle bármit is, megérzi, ugyanúgy, mintha neki szánnám. Ez pedig zavaró…
- Nagyon igaz! Várj csak… - ha jól érzem, akkor azt kell, hogy mondjam, teljes ostobaságra készül…
- Így már jobb. – jól éreztem. Itt áll előttem a kékes bőrével, hosszúkás arcával, keskeny szemével és… hosszú? Igen, hosszú fekete hajával, valamiféle sötétzöld köpenyben. - Ne félj, tudod, hogy nem olvasok a tudatodban. – érzem, hogy valóban nem teszi. Ráadásul hiszek is neki.
- Tudom. – tudom, hogy itt áll, de nem hiszem el! Pedig nem ez az első teleportálás, amit látok… korántsem.
- Látom a nyugalmad megmaradt. Gratulálok, ez aztán nem semmi!!
- Muszáj ironizálni?
- Teljesen komolyan mondtam.
- Persze, egyértelmű…
- És neked muszáj? Tényleg komolyan mondtam.
- Vagy úgy… akkor köszönöm! – mondjuk, a csata óta történteket tekintve tényleg dicsőség, hogy nyugodt tudta maradni. De most ideje a dolog végére járni! - Mi folyik itt?
- Micsoda hirtelen témaváltás! – még szép, hogy az. Nem cseverészni hívtam ide. – Egyébként ezt mire érted, fiam? – tényleg nem változott… közbekérdez, pontosítást sürget.
- Erre a burokra, a rétre, Fesadnirra, arra az ember harcosra ott… meg egyáltalán! Mennyi idő telt el az enaqweti csata óta? – kicsit azért már kezd elillanni a nyugalom. Nem csoda, mindig apám mellett oszlott el a legkönnyebben.
- Hmm… ezt nem lesz rövid elmagyarázni. Elébe megyek pár kérdésednek. – járkál, ahogy szokott. – Hogy miért zártalak be? Mert kellett egy végső mentsvár. Tudod, hogy álltunk akkor Ia Ahsaggal! Jól álltak a dolgok, a Konföderáció hatalmas volt, Enhar is gyorsan fejlődött, én is egész elkezdtem behozni a lemaradást. Úgy látszott, ketten is elegen lehetünk ellene. És hármunk közül, a kis hangulati ingadozásaid miatt… - persze, hogy voltak hangulati ingadozásaim… a két személy közelében, akik könnyen el tudták oszlatni a nyugalmamat… – te voltál a leggyengébb láncszem. Holott erődet tekintve jóval Enhar fölött álltál. Létrehoztam hát a burkot. – most látható a szokásos jelentőségteljes tekintet… – És később Fesadnirnak meg ennek az embernek is, hogy akkor hívjalak elő benneteket, ha kell egy háromfős elitalakulat, ha úgy tetszik. Egy második hármas egység, ami még megmenthetett volna az Ahsag, az Ismeretlen elől bennünket Enharral, ha akkora gond lett volna. Aztán most, évekkel később nyitottam fel a burkokat. – nade ez… ez értelmetlen. Hogy vehetném fel a versenyt a világ egyik, ha nem a leghatalmasabb mágusával egy pattogó orgyilkossal meg egy közönséges ember harcossal az oldalamon?
- Ennek semmi értelme! – máris teljesen eltűnt a nyugalom… ráadásul úgy állok itt, tátott szájjal, mint valami szerencsétlen.
- Lett volna, hidd el. Olyan erősek voltunk már, hogy ki tudjunk hozni legalább egy patthelyzetet. És akkor ti lettetek volna a mérleg nyelve. – végül is, igaz… ha esetleg elszámolta magát, amikor úgy vélte, Enharral ketten elbánnak az Ismeretlennel, akkor sem olyan drasztikusan, hogy semmi esélyünk ne maradjon. - Meg hát tudod, hogy ha valamit megtervezek, az általában úgy lesz.
- Mi ez a feltételes mód? – nyugalom valamelyest visszaszerezve, pedig egyre kevésbé értem, mi történt a nagyvilágban az óta a csata óta. – Mi van az Ismeretlennel?
- Sok a kérdés, Ezuad… – a szokásos félmosoly… - Pontosan nem tudnám megmondani, mi van vele… - nocsak, elgondolkozott! Akkor volt valamiféle változás az óta a csata óta. - Csak annyit mondok, erőm gyakorlatilag végtelen. – egyre kevésbé értem. Hogyhogy végtelen? Olyan egyszerűen nincs.
- Végtelen nem lehet, ezt te tudod a legjobban.
- Hacsak nem te magad is olyan valaki vagy, akihez erőért folyamodnak. De ennyi legyen elég egyelőre. – tehát ő egy… Titán? Vagy Isten vagy Veningiter? – Egyébként azt tanácsolom, ne menj vissza rögtön a Második Szintre. Nem tetszene, ami ott vár rád. – micsoda? El ne menjen, mert… - Akármikor felveheted velem a kapcsolatot. Bármit megtehetek. Tudom, hogy nem fogsz állandóan tőlem kérni segítséget. Annál te jobb vagy.

Elment.

Tehát, összefoglalva… apám Titánná, Istenné vagy Veningiterré – tulajdonképp részletkérdés, valamiféle természetfelettivé – vált. Ez a természetfeletti apa nem ajánlja az azonnali visszatérést hazámba. Az Ismeretlenről, aki ellen életem minden percét feláldozva harcoltam a burok előtt, semmit sem tudok – habár valószínűleg legrosszabb esetben is igencsak le van gyöngítve. Családom többi részéről és a szövetségeseinkről sem tudok semmit. Egy ismeretlen tisztáson vagyok, egy közelről ismert, kissé szentimentális gyy orgyilkossal meg egy teljesen ismeretlen ember harcossal.

Az élet szép.

Egy biztos: hallgatok apámra – nem teleportálok vissza a Második Szintre. Sőt, egyelőre a kapcsolatot sem veszem fel senkivel. Majd lesz valahogy, ahogy Fesadnir szokta mondani…

Percek óta csak itt állok és nézek magam elé, az erdőt bámulva… akkor már legalább az eget nézzem.

Így már jobb. A gondolataim is könnyebben jönnek így.
Mi lehet az Ismeretlennel? Meghalt? Nem hinném. Habár apám annyi erővel, mint amennyije van, legyőzhette… de ezt majd meg fogom tudni. Magamtól pedig nem fogok rájönni.

Mi lehet otthon, Arafethben? Illetve egyáltalán a Második Szinten? Mit sikerült végül megvalósítani az egyesítési tervből? És a terv után mi történt – ha egyáltalán már vége van? Áh… ezekre sem fogok rájönni. Gyárthatok itt elméleteket akármeddig, nem jutok közelebb az igazsághoz. Ezek megtudásához tehát vissza kell térnem a Második Szintre… amit viszont apám nem tanácsol.

És, az igazat megvallva nem is feltétlenül vágyódom el innen. Itt a kék ég, a különböző színekben pompázó felhők, az erős és meleg fényű nap… a sárgászöld levelű, barátságos fák, az élénkzöld fű… és sok más számomra új dolog. Teendőm nincs. Kötődésem nem tudom, van-e a Második Szinthez, de ha van is, nem tudok róla. Akkor pedig már régen rossz. Kíváncsi vagyok, de a Felszín jobban ki tudja elégíteni a kíváncsiságomat, mint az otthonom. Erről a helyről sem tudok semmit, ahol most vagyok.

A Szenvedés Világába most a Második Szinttel! Sőt! Az egész múlttal! Arafethtel, az Akadémiával, a Hefor család belviszályaival, a királyfisággal, a világ leghatalmasabb mágusa elleni összeesküvéssel! Boldoggá tettek engem ezek a dolgok? Nem.

Akkor pedig mi a bajom a jelennel? Arafeth nem érdekel, az Akadémiához immár semmi közöm, a Hefor családról mit sem tudok, fogalmam sincs, miféle rangom van, az Ismeretlenről meg csak annyit tudok, nem olyan erős, mint egykor volt. Éljen a jelen, éljen az szabadság, éljen az ismeretlen!!

- Maradok egy darabig itt! A Felszínen! Ezzel a két szerencsétlennel, meg még ki tudja, kikkel! – csak hogy tisztában legyen vele a Felszín is…

Milyen jó dolog is ez az ég! Megnyugtató, felvidító, lelkesítő egy dolog – attól függ, mi kell épp a gyynek. Minden esetre engem felvidított és igencsak fellelkesített. Nem tudom, meddig fog ez tartani… de mindegy is. Mintha egy csapásra elmúltak volna a múlt problémái, kötöttségei, kényszeri… csodás ez a szabadság! Viszont a nyugalmamat azért megőrzöm.

No, eleget fetrengtem itt, holott van egy igen fontos kérdés: hol vagyok? A Felszínen, egy tisztáson, egy erdő közepén. Talán mintha magasan lennék… tehát lehet, hogy valamiféle hegyen?

Ez így meglehetősen tág, sokra nem megyek vele, főleg nem igen csekély felszíni ismereteimmel. Legjobb lesz, ha elindulok az erdőben. Ide bármikor vissza tudok térni, úgyhogy nagy baj nem lehet.

Érdekes egy dolog ez a Nap… most már feljebb van, mint mikor kitörtem a burokból. Nem olyan oldalról süt, mint odalent a Kristály, úgyhogy az erdőben jóval sötétebb van. A levelek közt átszűrődő fénysugarak pedig gyönyörűek.

A fák ágai a fejem fölött vagy másfél nagylépéssel kezdenek nőni… igen magasan van ez a lenti páfrányokhoz képest. A fák barna törzsein szabálytalan csíkokban vannak mélyedések, mindenféle kinövések, meg üregek. A fák törzsei méretben és színben is igencsak különböznek. Sokkal változatosabbak, mint az óriáspáfrányok.

És hogy zörög ez a sok száraz izé… falevél a lábam alatt! És milyen sok kis növény van itt a földön is, a fák alatt. Bokrok, különböző színű bogyókkal, sok kis fácska, meg kisebb-nagyobb gombák. Mondjuk a lenti gombák szebbek, mint ezek itt… errefelé csupa egyszínű van, ráadásul szürke meg barna a legtöbbjük. De azokon kívül minden élénkebb idefent. Lent gombákon kívül semmi sincs az óriáspáfrány erdőkben. Csak még több páfrány…

Nagyobb állatokat viszont itt még nem nagyon láttam… például olyan szarvasokat, vagy miket, amikről oly sokat meséltek. Vagy vaddisznót. Mindezeknek nyomuk sincs. Csak ilyen apró, aránylag nagy szárnyú színes izék szálldosnak néha előttem, meg mindenféle bogarak, rovarok. Ezek sokkal kisebbek, mint odalenti rokonaik. Egy megtermett kerag legalább húszszor ekkora, mint ez a bogár itt.

Remek… pókok is vannak, ugyanúgy, mint lent. Habár kevesebbel találkoztam eddig, mintha odalent sétálgatnék egy óriáspáfrányosban, és valamivel kisebbekkel is. Ennek pedig örülök. Nem kedvelem ezeket az állatokat.

Összességében, szép egy ilyen faerdő. És nem csak szép, jellegzetes illata is van. Amolyan természetes illat, amiről nem tudnám megmondani, inkább friss, vagy inkább régóta itt rekedt jelleget áraszt. A föld és a fák illata dominál, a virágok és egyebek csak egy hangyányit módosítják a levegő aromáját.

Nem tűnik úgy, mint aminek egyhamar vége lesz, úgyhogy amellett, hogy gyönyörködöm a fákban, átgondolhatom, mi lehet a Második Szinten. Vagy legalábbis gyártok pár elméletet…

Először is lehet, hogy a terv sikerült, újraegyesült a Szint, apám alatt – ha egyáltalán itt maradt császárnak, természetfeletti létére.
Természetfeletti… ezt még mindig nem értem. Nézzük, elméletben hogy is lehetne? Úgy, hogy addig tágítja a mágiakezelő képességét, hogy az már… egy Titánéval ér fel, legalább. De akkor is még csak halandó. Nagyon erős, de halandó, ő maga nem képes erőt adni úgy, mint a természetfelettik… vagy rosszul tudom?! Minden esetre ismereteim szerint kell hozzá még valami. Istenek döntése, vagy… áh, fogalmam sincs.

Ezen érdemes volt elkezdeni gondolkozni, igazán sokra jutottam…
Visszatérve az egyesítési tervre: lehet, hogy elbukott az egész. Habár nem hinném, hogy apám akkor nyugodtan tudta volna tervezni a természetfelettivé válás felé vezető útját. Tehát valószínűleg sikerült, vagy még nem dőlt el. Kéne tudnom, mennyi ideje vagyok a burokban, hogy ezt el tudjam dönteni.

Madarak! Ezekről el is feledkeztem. Pedig mennyi szépet lehet hallani felőlük odalent. Meg kell hagyni, érdekes és szép hangokat tudnak kiadni, és a kinézetük is szemet gyönyörködtető. A mozgásuk is megerősíti a pozitív képet. Igen kecsesek, s a szabadság érzetét árasztják magukból. Nem vitás, hogy a mi keragjainknál, meg egyéb hatalmas rovarjainknál nagyságrendekkel szebbek. A lenti repülő lények hangjába meg bele sem gondolok.

Arrafelé meg mozgolódik valami nagyobbacska dolog a levelek közt! Fekete és fehér szőre van, méretre meg akár egy kerag. És milyen fürge! Idenézett, felcsillantak a szemei, és már el is tűnt.
Érdekes egy hely ez a Felszín! Már csak az érdekel, élnek-e a közelben emberek, vagy… tudom is én, más hasonló lények.

Mintha arrafelé ritkulnának a fák! Hátha az erdő szélén valamivel többet tudhatok meg a hollétemről. Mennyire lehetek a tisztásunktól? Így visszanézve egy-két ezer nagylépésre, legfeljebb.

Már alig tíz nagylépésre van az erdő széle, látok egy újabb tisztást. Valamik pedig úgy mozgolódnak ott jobbra, a ritkulás után, mintha csak egy kisebb csorda vusat lenne a közelben. Nem mintha nem gond lenne egy csorda vusat elpusztítása… de kár lenne értük. Viszont máshogy nem tudnám magam megvédeni. Lehet, hogy tényleg valamivel több védővarázslatot kellett volna tanulnom a rengeteg támadó mellé…

Mi lehet ez a mozgolódás? Egyre hangosabb és egyre furcsábbak a zajok. Egy kis futás amúgy sem árthat. Óvatoskodni fölösleges, úgyhogy gyerünk.

Ezek nem vusatok. És nem is felszíni rokonaik. Emberek. Igencsak szakadt ruhákban, láthatóan harcviselt páncélokkal, nem igazán ápolt fegyverekkel. És egy szekérrel, amit egy ló húz! Egy ló! Mennyit lehet hallani lent a lovakról… és Hefrethben is alig láttam.

A lovon kívül van vagy kéttucatnyi ember, s egy kitaposott úton közelednek felém. Az egész tisztás lehet vagy hét-nyolc nagylépés széles, az út mellett is valamivel kikopottabb fűvel, mint a mi tisztásunké. A túloldalon pedig más fajta fák vannak, és mintha nem sokkal a rétecske széle után elkezdene lejteni.

De egyelőre fontosabb, hogy észrevettek – nem mintha nehéz lett volna felfedezni, ahogy kiugrom az út közepére az erdőből.

Hogy üvölt… remélem, nem támadnak. Igazán kár lenne értük.

Ez a kiabáló biztos az a vezér… a barma. Nem kéne így történnie, de ha egyszer nekem rontanak… bár lehet, hogy nem fognak, nem ismerem a kultúrát. Lehet, hogy ez az üvöltés egészen mást jelent, mint amit nálunk jelentene.

Nos, a mozgásuk alapján tévedtem, nem jelent mást. Akkor próbálkozom a degalori nyelvvel.

- Nyugalom! Nem támadok! – a kezek felemelése csak nem jelent teljesen mást náluk. – Béke! – a nyelvtudásom is hagy maga után némi kívánni valót… de ezeket aztán nem érdekelné az sem, ha verseket idéznék, ahogy elnézem a reakciót.
- Mélységi vagy. – milyen nagy jelentőséget tulajdonít ennek a szónak. - Számodra itt nincs béke! – mit művelhettek a felszínen Zortalék, hogy így rettegik fajunkat?

Megint üvölt a vezér, a többi meg megindul. Legalábbis nagyjából egy tucatnyi. Felük karddal és pajzzsal, a maradék nagy része meg lándzsával. Meg van egy-két buzogányos, meg… fogalmam sincs, milyen nevű fegyverrel hadonászó is. Mindegyik láthatóan tetőtől talpig mocskos, némelyek sántítanak is, vagy máshogy látszik meg rajtuk, hogy sérültek. Szerencsétlenek…

Ha nem álltok meg nagyon gyorsan, jön az energialöket! – sugallom. Ezt megértik, nem a nyelvektől függ… de így sem állnak meg. Egy pillanatra mintha megtorpantak volna, de a vezér újabb kiáltása újra támadásra bírta őket. Kezdem mondjuk egy ostorlökettel, aztán majd meglátjuk, mit szólnak…

A megidézés még mindig rendben van, és a karom mozgása sem nehezül el, ahogy a burok előtt sem tette – tökéletes!

Vállból csapom el őket, jobb kézzel, a balba meg megidézek egy újabb ostorlöketet. Gyönyörű… egyszerű, nem épp grandiózus, de hasznos tud lenni. És nem hiába nevezik ostorszerűnek; valóban mintha egy iszonyatos erejű ostort csaptam volna nekik, aminek lendülete nem hagy alább, ha nekiütközik valaminek. Az Anyagi Síkon is ostorhoz hasonlatos kinézete van: vibráló, enyhe kékes árnyalatától eltekintve átlátszó, vastag vonal jelzi jelenlétét. Ráadásul olyan érzés, mintha semmi sem lenne a kezemben.

És a tucatnyi ember – a leggyorsabb, lobogó, hullámos fekete hajú harcos buzogánnyal, már épp hogy három nagylépésre van tőlem – szétszóródik oldalra. Az erdőbe neki egy fának, vagy egyszerűen az út melletti tisztásra. Sőt! Egy túlrepült a tisztáson, le, a fák mögé. Valóban lejthet ott…

Viszont elfelejtettem úgy rendesen a földhöz csapni őket. Sebaj, ami késik, nem múlik.

Most lecsapok a maradékra – a felük a szekér előtt csoportosuló íjász, a felük megtorpanó lándzsás. Mindegyik igencsak meglepettnek látszik.
Bal kézzel ütök, mintha csak egy pofont adnék valakinek. Bal kézzel ütök, mintha csak egy pofont adnék valakinek. Ezt megnézem a Szellemrétegben. Az ostorlöket itt is hasonlóan fest, mint az Anyagi Síkon, de itt egyértelműen kék, és nem vibráló.

Most legalább a földhöz csapás is sikerül – máris ocsmányabb hangokat adnak ki, mint az első csapat.

- Felőlem lehet béke… - az egyetlen megmaradt ellenfél – a vezér – elég lassan válaszol. Nem csodálom… a szekér mögül mászott elő. Ruhája tiszta por, a bal karját meg nem tartja épp egészségesen. Gondolom, egy cseppet azért még ő is megijedt.

Már másodpercek óta semmi reakció, csak állunk egymással szemben, és nézzük egymást. Körülöttünk mindenütt halott és félholt emberek, némelyikük még nyög fájdalmában. A levegő a kis összecsapás helyszíne körül tele van felvert porral, s pár száraz falevél is kavarog a levegőben – gondolom az erdőbe esett emberek verték fel őket. A friss reggeli levegő, az erdő, a por és a vér szaga keveredik.

- Tudom. – sugallja. Nem túl bőbeszédű. Viszont magabiztos. - Halál rád, mélységi!! – most már üvölt.

Meglehetősen bátor, amit csinál; kardot rántani egy kéttucatnyi harcost könnyűszerrel elpusztító mágus ellen, egyedül…

De akár bátor, akár nem, egy tenyerembe megidézett, közönséges összeroppantással könnyűszerrel elintézem.

Utolsó módosítás: 2010.08.22. 16:46

Hozzászólások

Beny12
1 | Beny12 2010.08.21. 20:11
Még nem olvastam el, de jó lenne, ha tagolnád. Kisebb-nagyobb szerkezeti egységek között egy sort hagyj ki, és akkor olvasható állapotban lesz. Mert így lehetetlen normálisan elolvasni. Nem arra figyel az ember, hogy milyen izgalmas, meg milyen jól írsz, hanem arra, hogy el ne veszítse a fonalat, miközben összefolynak a sorok. ;)

(Mellesleg a negyvenezret egybe kell írni)

Egyébként mihelyst tagolod el fogom olvasni, csak így kicsit megerőltető számomra.
Kemloth
2 | Kemloth 2010.08.21. 21:11
A negyvenezret kijavítottam, a bekezdések közé pedig beraktam egy-egy üres sort.;)

Azért a tagolással kapcsolatban mentegetőzésként meg kell jegyeznem, hogy Wordben bekezdésekkel tagolva van. Csak hát az itt nem látszik.
Az már, hogy itt eddig nem választottam el a bekezdéseket, az én ostobaságom. :P
Beny12
3 | Beny12 2010.08.21. 22:17
Ja igen, én is beszoptam párszor. Wordbe már alapból úgy írom, hogy kihagyok egy sort, és nem tabulátorozok :) Na majd holnap átrágom magam rajta, mert már alig látok ;)
4 | ShuleyvA 2010.08.22. 11:00
Az első és a második bekezdés kapcsolatát nem értem. Tehát először látunk egy sereget, aki menekülőre fogja (egyébként mik azok a Xeratok?). Majd ezután egy sikeres taktikáról írsz. Ezért aztán nem igazán tudom elválasztani kikkel is vagyunk és ki az ellenség.

A varázslatokat jobban dolgozd ki! Mert az úgy nem mond semmit, hogy az egyik mondatban felkészül a megidézésre, a másikban pedig már el is végezte a mágiát. Holott érdekes lenne, csak hamarjában befejezed a folyamatot – levágod a végét.
Itt még megemlíteném, hogy most már több képet adsz a világról, de még mindig üresen maradnak momentumok. Pl.: „Több erő kell tehát.” majd új sorban folytatod: „Így már egy fokkal jobb...” Miért jobb? Mit csinált, hogy jobb lett? Esetleg csak gondolt egyet? Akkor pedig emeld ki, mert a te esetedben a varázslatok megidézése elméletben vezérelt (nincs vele járó mozdulat mint pl.: „... a kezében megidézett fénygömböt nagy lendülettel az ostromlók felé hajította...”).
Később: „Jöjjön az erősebb löket… és kész, ennyi volt.” Kész, ennyi volt? Ebből semmit sem láttam.

Tehát ezeket a képeket egészítsd ki! Hajrá!
Kemloth
5 | Kemloth 2010.08.22. 13:06
Beny: Logikus. :P Okok! :)

ShuleyvA: a kapcsolat csupán annyi, hogy a menekülő ellenséges sereg bizonyítja, hogy bevált a taktika. De valóban jelezhettem volna ezt az összefüggést egy mondattal a második bekezdés elején - és ma fogom is!

A mágia hiányos leírásánaak pedig egy oka van. Megszoktam, hogy egy regény szerepői varázsolnak, aminek az elején többször is le van írva a mágia mibenléte és működése. Most meg egyszerűen nem jutott eszembe, hogy le kéne írni (ugyanez vonatkozik amúgy a xeratokra is).

Ezekett a hibákat még ma kijavítom! Kösz, hogy felhívtad rájuk a figyelmem! :)
Kemloth
6 | Kemloth 2010.08.22. 16:31
Képek kiegészítve, mágia folyamata leírva.
Remélem minden újdonság megüti legalább a várt szintet. :P

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.