Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

LordMatteo blogja

Önmegvalósítás

LordMatteo | 2010.08.29. 08:00 | kategória: agymenés | 17 hozzászólás

Egy évvel az előző, blogra kirakott, Közösségformálás című írásom után ismét jelentkeznék egy eszmefuttatással, ami mostanában sokat foglalkoztat, ez pedig az önmegvalósítás, és az akörül kialakuló események, emberek közötti konfliktusok.

Bejegyzésem vitaindítónak szánom, így az elolvasása után ne fogjátok vissza magatokat...

Először nem ártana tisztázni, mi is az az önmegvalósítás? Azok, akik olvasóim közül közgazdaságtant, vagy valami hasonlót (gazdasági környezet, etc) tanulnak/tak, szinte bizonyosan lelki szemeik előtt látják Maslow piramisát (lásd a bejegyzés végén levő kép, sajnos máshová nem tudom rakni [ennek többféle változata is ismert, nekünk ez most megfelel]).

Mit is takar ez a piramis? Maslow, egy amerikai pszichológus, az '50-es évek elején dolgozta ki rendszerét, ami az emberek szükségleteit rendszerezi, osztályozza (röviden. Mivel nem ez bejegyzésem fő témája, elégedjünk meg ennyivel). A piramis tetején lévő szó, a címadó "Önmegvalósítás". Értelmezve a szót, nyilvánvalóvá válik, hogy ez személyenként eltérő, mindenkinek egyéni módon megnyilvánuló szükséglete. Úgy is mondhatnám: élj úgy, érezd úgy magad, ahogy szeretnéd, ahogy jól esik.

Na és itt jönnek a problémák, ugyanis emberek vagyunk, azaz mindenki eltérő, rendelkezik kisebb, vagy nagyobb mértékű személyiséggel, ami a sajátja. Ebből következik hogy az önmegvalósítást is másképp képzeli el, amit embertársai nem biztos, hogy tolerálnak már, gondoljunk például a ma rendkívül népszerű, és egyben nagy ellenszenvnek örvendő emonational, röviden emo stílusirányzat rajongóira, akik sokszor azzal vágnak vissza az őt ért vádakra, hogy "így érzem jól magam, miért fáj ez neked?". Ugyanígy fel lehetne hozni ezer- és egy másféle ágazatot, hóbortot, különcséget, stílust, amit emberek tömege vall magáénak, mondván, ő így igyekszik önmagát megvalósítani.
Jegyzet a bekezdéshez: bár a fentebb említett példát vehetnénk a "tartozni valahová" részhez is (maradva Maslownál), de úgy vélem, hogy a kettő más kategória, hiszen a közösséghez tartozás inkább egy adott családi/baráti/haveri kört jelent, azonos érdeklődésű emberekkel...de tény, szoros átfedések vannak bizonyos esetekben a kettő között. Persze ellenvéleményt elfogadok.

A mai, emberi jólét-központú világban (illetve annak látszani igyekvőben) nagy "divat", és tetszik-nem tetszik, nagy erény is az egyén jogairól szavalni, amibe sok minden beletartozik, az önmegvalósítás is, mint olyan, hiszen egy ember szociális, fizikális, mentális, stb (ide még sok ilyen, "-is"-re végződő, jól hangzó szót kérnék) jóléte akkor teljes, ha elérte fentebb említett piramisunk tetejét. Tehát joga van ehhez mindenkinek. De akkor is, ha ezzel több-kevesebb embertársát alapvetőbb jogaiban sérti? Például, ha valaki úgy érzi magát teljesnek, hogy sátánista jeleket aggat magára, sérti az Istenhívőket...akkor is joga van hozzá? Fordított eset is elképzelhető, persze. Vagy mondjuk az egyre népszerűbbé váló tetoválásokat, különböző testékszereket gyakran mondják ízléstelennek, visszataszítónak, ugyanakkor sokan elfogadják ezeket, hiszen egyrészt az "ő dolga, mit érdekel engem", másrészt, ez az adott illető, áhított személyiségének kialakításához eszköz, azaz így éri el az önmegvalósulást.

Nem csak jogokról van szó ilyen esetben, hanem kötelességről is. Ahogy a jogunk megvan ehhez, úgy a kötelesség is adott, hogy fogadjuk el más törekvéseit is, az önmegvalósuláshoz.

Szerintetek, hol a határ az egyén szabadság-joga, és az ízléstelenség, el nem fogadhatóság között? Van ilyen?

Valamint érdekelne az is, hogy ki mit ért önmegvalósítás alatt, mennyire érzi tényleges, "végső" célnak, ha esetleg már elért ide sorolható dolgokat.

Mivel a Pc Domeon a politikai jellegű dolgok egy helyen engedettek meg, és ez nem az, így az esetleges ilyen témájú eszmecserét törölni fogom, ahogy a trágár, egymás ócsárlására beírt szöveget is - ha lesz ilyen.

A bejegyzés végén szeretném felhívni olvasóim figyelmét arra, hogy nem vagyok képzett a témával kapcsolatban, így tévedések, rosszul értelmezett dolgok előfordulhatnak.

Köszönöm a figyelmet!
.

Utolsó módosítás: 2012.10.21. 03:23

Hozzászólások

Barthezz
1 | Barthezz 2010.08.29. 08:49
Ezt mi tanultuk, több tantárgyból is előkerült (szociológia, marketing, szervezeti magatartás, kommunikáció/pszichiológia), tényleg oldalakat lehetne beszélgetni, vitatkozni erről.

Egyébként hasonló kérdést vet fel az emberi szabadságjogok kérdése is, amely végső soron az egyén Maslow-piramisának egyes szintjeit igyekszenek biztosítani, ám itt is ugyanúgy felmerült a kérdés, hogy hol kell korlátozni a szabadságjogokat, hogy annak érvényesítésével mások szabadságjogai ne sérüljenek? Pl. a bűnözőket börtönbe zárjuk, ezzel megfosztjuk őket egy szabadságjoguktól. Vagy pl. a szabad véleménynyilvánítás joga is korlátozható, ha az pl. rágalmazás, vagy uszító célzatú. Stb.

Nah de elkanyarodtam a témától, szal visszatérve, amit hiányoltam az írásodból, hogy nem említetted meg, az az, hogy azért piramisba rendezte Maslow a szükségleteket, mert minden egyes új lépcsőfok csak akkor érhető el, ha az előző szintek mind teljesültek, s amíg azok nem teljesülnek, addig nem motivált az ember a felsőbb szintek teljesítésében. Teszem azt ha vki Afrikában él és éhezik, rablóbandák vadásznak rá és az életben maradás a cél, annak a legalsó fiziológiai szükségletei, valamint a biztonság érzete nem teljesülnek, így nem játszik szerepet nála egyik szociális szükséglet sem. Ugyanígy ha vki nem egészséges, akkor szintén nem játszanak szerepet a felsőbb szintek, amíg meg nem gyógyul.
A tárgyalt önmegvalósításra tehát csak az az egyén képes, akinek az alsóbbrendű szükségletei mind-mind kielégültek.

Az emová válás pedig véleményem szerint nem önmegvalósítás még, csupán a szociális szükségleteinek teljesítése, az emo közösséghez tartozás. Szó nincs itt még önmegvalósításról, melynek végső lényege, hogy vmi olyasmit csinálhasson az ember egész életében, ami egyrészt egyedivé teszi, másrészt egész életében arra vágyott addig és semmi jobbat elképzelni nem tudna nála.
LordMatteo
2 | LordMatteo 2010.08.29. 08:57
Igen, sok mindent beleírhattam még volna, de egyrészt akkor olyan hosszú, hogy a kutya sem olvassa el, másrészt még ennél is összeszedetlenebb lenne a bejegyzés.

"ember egész életében, ami egyrészt egyedivé teszi, másrészt egész életében arra vágyott addig és semmi jobbat elképzelni nem tudna nála. "

Ezen is gondolkoztam már, adott mondjuk valakinek az az életcél, hogy egy bizonyos kocsi, egy bizonyos felépítésű ház, és mondjuk megvan a lehetősége hogy minden héten eljárjon túrázni, és ez élete vágya, ennél jobbat elképzelni nem tud. Akkor nem lépnek fel szükségletek új célok iránt? Mármint, nyilván igen...tehát az önmegvalósítást tekinthetjük afféle végtelen szükségletnek is (ahogy minden szükségletünk az, bizonyos értelemben), ami folyamatosan változik.

Igen, a piramis azon az elven alapul, hogy a szintek az alatta levő teljesülésétől függenek. Na de itt a legfelsőről volt szó, tehát az alant levők elméletben teljesülnek. Ha a külön szintekkel egyesével foglalkoznék, olyan mértékben ahogy megérdemelnék azt, akkor könyvet írnék. :)

Igen, ahogy írtam, az emová/rockerré/hippivé/stb-vé válás az egyrészt még jó, hogy szociális igényeket elégíti ki, de vehető önmegvalósításnak is, amennyiben az adott egyén ezen keresztül tekinti magát teljes, "kész" életet élő embernek.

Nem olyan egyszerű téma ez, hogy egy szimpla piramis-alakú táblázattal el lehessen intézni, na de ezért van a blog, hogy megvitassuk. :D

powerhouse
3 | powerhouse 2010.08.29. 10:07
hm, a legfrissebb blogbejegyzések rovatban még LordMathaus néven vagy. :D
4 | goodboy007 2010.08.29. 10:53
A különböző csoporthoz tartozók szerintem nem feltétlenül szeretnének megbélyegzett átlagemosok/rockerek/hippik/stb. lenni, de lehet, hogy a lehetőségek vagy képességek hiányában nem képes a többségük többre, minthogy naphosszat depressziós legyen, fiúkkal csókolózzon vagy éppen huszadmagukkal a füvön ülve piáljon/cigizzen.
Márpedig nagy különbség van aközött, hogy "azzá fejlődünk, amivé képesek vagyunk" vagy azzá, amik lenni szeretnénk.

De végtére is ez így van rendjén. Ha elérnénk az önmegvalósítás legfelső szintjét, vagyis mikor minden teljesülne, amit szeretnénk elérni, attól a pillanattól kezdve tulajdonképpen értelmetlen lenne a létünk, nem lenne többé kitűzött cél.
Még jó, hogy gyakorlatilag nem is lehet elérni ezt a státuszt, mivel annyiféle tényező befolyásolja, annyi dolognak kéne klappolnia, hogy képtelenség, hogy minden tökéletes legyen.

Már csak azért is, mert társadalomban élünk és a közösségi elvárások mindig az egyéni szükségletek felett vannak, így mindig lesz olyan helyzet, amikor kompromisszumot kell kötni valamiben/valakikkel és máris sérül a "tökéletes önmegvalósítás". Ráadásul nagy esély van arra is, hogy a saját önmegvalósításunk másokéval ütközik.

Ez elég filozófikusra sikerült, de remélem érhető a mondanivalóm :D.
Juraviel.Ihuan.Bedvin
5 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.08.29. 13:20
[Először is én, nagyon sajnálom, hogy nem írtál hosszabban. Engem nem zavarnak a hosszabb írások, sőt egyenesen imádom, ha valakinek a hosszabb gondolatmenetét olvashatom, ha heteket szántál volna rá, és ha harminc oldal lett volna, akkor meg itt hajtanék fejet virtuálisan.

Az az egyén lustaságát igazolja és támaszthatja alá, ha a könnyen fogyasztható, rövid formák felé hajlik, és taszítja a mélyebb megismerés lehetősége... Korszellem, korszellem...]

[Előre szólók, nagyon hosszú lett, sokáig írtam. :D Az elírásokért elnézést, de most már nincs időm és kedvem átolvasni a hibákat.]

Ahogy fentebb írták, ez egy nagyon összetett kérdés, mégis próbálok egy más megközelítést adni, amellett, hogy Maslow piramisának elméleti felvetését nem kerülöm meg (ejh, de rég volt már ez :D).

Goodboy007-es ügynök barátunk ;) írt egy nagyon jó gondolatot, a cikket olvasva én is valami hasonlóra akarok íni, illetve ezen a vonalon továbbhaladni:

"Márpedig nagy különbség van aközött, hogy "azzá fejlődünk, amivé képesek vagyunk" vagy azzá, amik lenni szeretnénk."

Nagyon lényeges kérdés és szempont. Amivé képesek vagyunk válni azon, akár rejtett tulajdonságok amik eleve bennünk rejlenek, nevezhetnénk ezt egyfajta "potenciának", és/vagy tehetségnek, érzéknek. Másképp ez a mélyebb önvalónk, az, amit fel kellene fedeznünk, megismernünk, csiszolnunk, hogy kibontsuk.

Ennek felfedezése és megismerése számos akadályba ütközik.

Az egyiket, Barthezz nagyon jó látta meg, magam is így látom, hogy amíg, mondjuk úgy, hogy a testi és anyagi szükségletek nincsenek kielégítve, vagyis ezen szintek biztosítására kell törekednie az egyénnek és/vagy a közösségnek, addig a magasabb szellemi igények nem merülnek fel. Ha fel is merülnek, "homályosak", pusztán az absztrakciók, álmodozások "szintjén" maradnak meg.

Ahhoz, hogy tovább tudjak haladni, tételezzük fel, hogy az első két szint "tökéletesen" ki van elégítve, tehát nem jelent problémát számára, nem kell ezért "küzdenie", valamint már tartozik egyfajta közösséghez és csoporthoz.

A másik akadály, amit goodboy007 látott meg. Az, ha a kettőt összekeverjük.

Ahhoz, hogy valódi önmegvalósítás legyen, ahhoz ismerni kellene saját magunkat. Persze ez csak így megfogalmazva lufi, szélbe szórt szavak.

Azt értem alatta, hogy...

...egyrészt az egyén tisztában van saját reakcióval, azzal, hogy egy adott helyzet, szituáció mit válthat ki saját magából, milyen érzelmeket generál önmagában - mennyire tudja ezt úgy kontrollálni -főleg az indulatait-, hogy ez ne hátráltassa, hanem az előnyt kovácsoljon belőle.

Seneca azt mondta, hogy "Imperare sibi maximum imperium est - Az önuralom a legnagyobb uralom". Úgy hiszem igaza van.

Az érzelmek többségében olyan erősek, hogy képesek bármit felülírni, eluralkodni, tehát kibillentenek a nyugalomból akár túlzott pozitív, akár túlzott negatív irányba, és és figyelmet magának követeli. Így oda higgadt fej és szemlélődés lehetősége. Lényegében a tudatosságot írja felül, és nemcsak önmagunkban hátráltat, hanem az élet egyéb területén is.

Vigyázat! Eme érzelmeink feletti uralom nem egyenlő az elfojtással, elhessegetéssel! Az csak feszültséget generál, ami károsabb, mert egy idő után újra szembesülünk vele, akár megerősödve.

Azzal egyenlő, hogy megismerjük ezeket, a helyükön tudjuk kezelni megélni azokat, de nem hagyjuk felénk kerekedni. Ez irdatlanul nehéz, de hangulatok túlcsordulása rajtunk akadályként működik.

A Maslow piramishoz csatolnék még egy alaptételt, Joseph Luft és Harry Ingham pszichológusok által megalkotott Johari-abalkot.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Johari-ablak

Röviden, tömören, a két tudós megfogalmazta a személyiség négy ablakát.

Az első ablakban azon tulajdonságaink vannak, amik a számunkra és a környezetünkre is ismertek.

A második ablakban azon tulajdonságok vannak, amiket környezetünk ismer, de mi magunk nem. Biztos nektek is volt már olyan, hogy felhívták a figyelmeteket, hogy egy bizonyos módon viselkedtek, és meglepődve néztetek, mert nem voltatok tisztában vele.

A harmadik alak az, ami csak az egyén számára ismert, a környezetére számára nem. Mondhatnánk szándékosan meg nem nyilvánulónak is.

A negyedik legérdekesebb, szerintem! Az, amit se mi, se a környezetünk nem ismer. Azt mondják, ez egy hatalmas része lényünknek, és csak bizonyos élethelyzetekben jönnek elő.

A mélyebb önismerethez ezek feltárása szükséges, mert csak ezek tényleges ismerete tükrében tudunk a valódi megvalósítás felé fordulni, ellenkezőesetekben nem várt akadályként "funkcionálnak".

Amit nem ismersz, az csapdaként működik és az ember többniyre

Ezekhez társíthatunk még egy másik lényeges gondolatot, ami sokszor megjelenik ókori hindu és buddhista szövegekben, és a szövegeket alkotók és magyarázók azt mondják, hogy ez a felvetés még azoknak is hasznos lehet, akik nem járnak semmilyen ösvényen, hanem pusztán a "hétköznap létben" élnek.

Eme gondolatot a következő képpel írják le: a fegyelmezetlen gondolat/gondolkodás olyan, mint a fáról fára ugráló majom.

Ha megfigyelitek, pl. a hétköznapokban, mennyire vagyunk képesek konkrétan egy dologra figyelni anélkül, hogy a figyelem más "témára" térne ki. Pl. egy utcán meglátunk valamit, amiről eszünkbe jut valami, de hirtelen egy csinos hölgy már elvonja a figyelmünket, majd eszünkbe jut, hogy valamit nem csináltunk meg és így tovább. A gondolatok eme cél nélküli ide-oda cikázását írták le a fenti hasonlattal, és ez általánosa a "fegyelmezetlen" -és ez Seneca meglátásnak másik oldala is- emberi természet sajátossága.

Úgyis meg szokták ezt fogalmazni, hogy "gondoltatva vagyunk" -nem szó szerin értendő-, azaz külső dolgok arra késztetnek, hogy a figyelmünk központjába kerüljenek, és ez akkor problémás, ha olyan dologról tereli el a figyelmünk, amiről az adott helyzetben nem kellene.

Tehát, ha önmegismerés során el kell érni, hogy a figyelmünket a "hétköznapi" dolgok kevésbé vonják el, mert hihetetlen energiákat emészt fel.

...másrészt -igen, még csak most jön a fenti mondat második része :D- manapság a fentieket összekeverik "amit szeretnénkkel". Vagyis a vágyakkal, emóciókkal, lelkesedésből fakadó elgondolásokkal. Lehet, hogy goodboy0007 nem szó szerint ezt értette alatta, de én pont ezt akartam kifejteni, és az ő gondolata nagyon hasonló ehhez.

Természetesen amikor valamihez kötődünk, valamit szeretünk magában foglal(hat)ja azt (i), hogy egy intuitív megérzésből vagy konkrét ismeretből fakadóan döntünk valami mellett vagy végzünk bizonyos tetteket, nyilvánulunk meg, vagy alkotunk, ha a művészetek terültére tévedünk.

Viszont, mivel a embert a környezete befolyásolja, és az ott jelenlévő dolgok késztetéseket és vágyakat keltenek benne, érdemes ezen vágyakat felülvizsgálni.

Azért mert egyes célokat, kifejezésmódokat igenis formálnak és befolyásolnak. Pl. tegyük fel, bekerül valaki egy középiskolába, és teljesen más elképzelésekkel, világszemlélődéssel, attitűdökkel rendelkezik, mint mondjuk az osztály ama leendő része, aki az ún. "krém" akar lenni, és annak érdekében, hogy ne közösítsék ki, felveszi azon csoport tulajdonságait, szokásait.

És az is előfordulhat, hogy ezzel elfedi valós személyiségjegyeit, elnyomja azokat, sőt a maga számára is már a nem látható tartományba helyezi. Így egy "maszkot" hord, olykor önmaga számára is. És ez az új, igazából részét nem képező, csak a "felszínre" pakolt tulajdonságok befolyásolhatják a későbbi döntéseit, akár a jövőjét is.

Ebben az esetben káros, ha az "önmegvalósítás" során nem a korábbi, még látott, valódi személyiségjegyei szerint cselekszik. Még akkor is káros, ha nem vitathatjuk el ama igényét egy embernek., hogy valahová tartozzon, egy közösséghez, egy csoporthoz, mert eme "szükséglet" elkerülhetetlenül ott van. Viszont ahhoz, hogy az embert ne csak ez ne, hanem az elismerésre való igény ne korlátozza oly mértékben, hogy "kibontsa önön maga szirmait".

[Ennek fordítottja is igaz, eme kibontás viszont nem vezethet el addig, hogy az egyén igénye a közösségre nézve káros legyen. Ezek már normák és szükséges korlátok, amik megkerülhetetlenek.]

És ez a sort folytathatnánk a végtelenségig, hogy mi rakódik a személyiségünkre, mit pakolunk rá/mit pakolnak rá.

Ezért szükséges önmagunk vágyainak és késztetéseinek is a felülvizsgálata, mert ezek is iránytóként hatnak rá, befolyásolnak.

Annak tükrében még inkább, hogy a vágyak sokszor, mint éhség jelennek meg, mégpedig azért, mert a személy valamivel elégedetlen, valaminek a hiányát érzi, és sokszor nem is a vágyott a tárgy, dolog, cél a vágy gyökere, az, ami a vágy elérése irányába "mozgatja", hanem más van mögötte.

Ennek tükrében, ha valamit önmegvalósításnak hívunk, valamit szeretnénk, nem feltétlen az, hanem elfedője egy problémának, vagy lényünk azon részének amivel nem akarunk szembenézni, vagy olyan célokat tűznék ki általa ami vagy kevésbé lenne elfogadható a társadalom számára vagy -ami sokkal súlyosabb, valósabb, és nagyságrendekkel többször fordul elő- nem tartjuk magunkat képesnek rá.

Vigyázni kell arra is, hogy az alsó kettő, "anyagi szint" fölötti szinteket "érzelmi szinteknek" is nevezhetjük, így az is fontos, hogy a saját érzelemvilágunkat, érzéseinket meg tanulnunk megélni, ahogy mondtam fentebb, mert amíg az érzelmeink bármilyen szinten erősebbek "nálunk", azaz nem tudunk továbblépni, akkor a felső önmegvalósítás nem fog megvalósulni.

Lehet tenni egy érdekes kitérőt. Azt, amire képesek vagyunk, ennek megismerését, azt, hogy abban irányban építsük az életünket, amik a személyiségünknek -ama személyiségünknek, amit valóban megismertünk a fent meg leírt módon- leginkább megfelel, maga társadalom saját hibája okán is elfedheti.

Konkrétan az oktatásra és a mai gazdasági berendezkedésre gondolok, és arra, hogy manapság miként lehet kiépíteni egy hivatást, hisz ha manapság választ az ember egy hivatást, sokszor a piac és a "népszerű szakok" befolyásoljak, az, hogy mit sugall a környezet az egyén számára, hogy miben tud érvényesülni.

És ez nem feltétlen egyenértékű azzal, amihez az egyénnek érzéke, képessége és tehetsége kötődne.

Ezzel nem állítom azt, hogy az ember nem képes sok mindenben működni, sok mindent megtanulni, elsajátítani, abban elégedettséget találni, de úgy vélem a mai munkafelfogás és az oktatási rendszer nem teremt kedvező helyzetet, megismerési lehetőséget, hogy az ember megtalálja azon irányultságokat, amelyek leginkább önmagához illenek.

Azért fontos kérdés a hivatás/hivatások helyes megtalálása, mert életünk hosszának egy igen jelentős részét képezi, és ha csak társadalmi "nyomás" hatására választunk valamit, amit bár megtanulunk és e tudunk végezni, de hoz számunkra önmegbecsülést, sikerélményt, akkor ez nem lesz hivatás, hanem csak munka, és nem tudjuk ezt a magasabb "szinthez", az önmegvalósításhoz kötni.

Mert nemcsak egy cél lehet az önmegvalósításban, hanem több is, mert képességeink, a bennünk rejlő nem egy konkrét dologból állnak.

Illetve idetehetjük azt, amit LordMatteo írt:

"Ezen is gondolkoztam már, adott mondjuk valakinek az az életcél, hogy egy bizonyos kocsi, egy bizonyos felépítésű ház, és mondjuk megvan a lehetősége hogy minden héten eljárjon túrázni, és ez élete vágya, ennél jobbat elképzelni nem tud. Akkor nem lépnek fel szükségletek új célok iránt? Mármint, nyilván igen...tehát az önmegvalósítást tekinthetjük afféle végtelen szükségletnek is (ahogy minden szükségletünk az, bizonyos értelemben), ami folyamatosan változik."

A kocsi szerintem nem nevezhető életcélnak, önmegvalósításnak sem (még abban az értelemben sem, ha azt jelzi, hogy ennek megvásárlást meg tudja teremteni magának), hisz anyagi dologra irányul, egyfajta megkerülhetetlen kelléke a mai modern világnak, így az alsó két szinthez tartozik. Ez is cél, de nem hiszem, hogy az önmegvalósításhoz tartozna.

Az, hogy az ember időnként elmegy túrázni, természetbe járni, az pedig a középső szint, olykor társulva a felette lévővel, mert a kikapcsolódás a lélekre érzelmileg hat.

Az önmegvalósítás magasabb rendű, magasabb célra és célokra kell, hogy irányuljon, mert ebben nemcsak önmaga megerősítést és megelégedését látja, ami közvetlenül alatta van, hanem azt is, hogy higgadtan, a célt elérve, azzal a megszerzett, kimunkált, kicsiszolt képességgel élni tud, benne az élőként már működik. És itt már nem az anyagi javak munkálkodnak, vagy az érzelmek, lelki szükségletek, hanem a konkrétan a személyiségben benne rejlik.

A tehetség, mondhatnánk sommásan. És ez az erő lefelé is hathat, áthatja a lentieket, és ez a személy szemszögéből az optimális, hisz így ama fent megszerzett képességek birtokban, mivel a szintek együvé tartoznak, hatással vannak arra, milyen hivatást választ, az érzelmei megerősödnek, mivel veszi körbe magát, kikhez kötődik, illetve pozitív hatással van és kell, hogy legyen, a másokkal való törődést és figyelmet is egy magasabb szempontból, "pozícióból" végezhetjük.

Az alábbi gondlatsor megvan könyvben is, de szerencsére sikerült a neten is felelni egy részét, Buji Ferenc szúfizmusról szóló tanulmányból származik, ebben is vannak megfontolható szempontok az önmegvalósítás kapcsán:

http://szfinx.blogspot.com/2008/12/buji-ferenc-az-igazi-nmegvalstsrl.html

Remélem nem terheltelek le túlságosan LordMatteo és többiek. :)
6 | Pyrogate 2010.08.29. 23:25
"A piramis tetején lévő szó, a címadó "Önmegvalósítás". Értelmezve a szót, nyilvánvalóvá válik, hogy ez személyenként eltérő, mindenkinek egyéni módon megnyilvánuló szükséglete. Úgy is mondhatnám: élj úgy, érezd úgy magad, ahogy szeretnéd, ahogy jól esik. "

Szerintem az önmegvalósítás nem ezt jelenti, hanem azt, hogy gyakorlatilag MINDEN IGÉNYED teljesül, minden amire vágysz (és persze azért reális). Az emok meg hasonlók nem meg akarják valósítani önmagukat, hanem azt akarják kifejezni, hogy ők mennyire egyediek. De közben igazság szerint egy "egyenruhába" bújnak, így nehéz lesz egyedinek lenni, nem? Ráadásul inkább fel akarják magukra hívni a figyelmet. Az önmegvalósításban nem a külsőség számít, hanem, hogy elérted a legfelső szintet, azt a pozíciót, azt az énképet, amit akartál. Nem vágysz semmi másra...De ez maximum az én értelmezésemben másodpercekre történhet csak meg, amikor valami hihetetlen jó dolog történik veled és azt akarod: ez a pillanat tartson örökké. Én így értelmezem:)
ufodani
7 | ufodani 2010.08.30. 13:32
Önmegvalósítás vagyis valósítsd meg, építsd fel önmagad, annak élj ( nem = az éljünk a mának és a csak 1x élünkkel ) amit szeretsz mert csakis és egyértelműen akkor tudsz céltudatos és lelkes lenni.
Fokról fokra haladunk tele buktatókkal csalódásokkal zsákutcákkal és persze sikerélményekkel. Ez mind mind szükséges ahhoz, h a főcím közelébe jussunk. Erre recept, sablon, modell nem létezik ill ezek tagadása sem, ugyanis minták mindig vannak az életünkben melyek hasznos támpontként szolgálhatnak az úton, mely lehet akár karmikus de szv ennél erősebb a szubjektumi vonulat.
Nem elhanyagolandó az anyagi hogylét. Én vagyok olyan földhöz ragadt, h nálam ez az első /hess vagy nem hess..:)/. Ha és amennyiben ez rendben van akkor tudok felszabadultan nagy önbizalommal a hobbymra és arra koncentrálni amiben a legnagyobb örömömet lelem mert ehhez adottak az anyagi feltételek. Tudom, ez szöges ellentétben van a keleti tanításokkal de én nem ott élek. És az "itteni" világ bizony keményen a pénzről szól. Viszont ettől még lekileg-belső boldogságilag nem tartom magam kevesebbnek mint az odaátiak.
LordMatteo
8 | LordMatteo 2010.08.30. 19:48
Köszi a kommenteket!

JIB: Úristen. :D:D Amúgy ne értsd félre, már 2x is felhoztam, hogy mennyit írsz. Ez nem baj, sőt, jó, mert pl ez a posztod simán kicserélhető lenne a bejegyzésemmel. Csak elsőre mindig megrettenek, hogy anyám, ez mennyi szöveg. :D

"Amit nem ismersz, az csapdaként működik és az ember többniyre" Mondat közepén leestél a székről? :)

Hmm, a kocsit nem úgy értettem...de, én pl szeretném egyszer átélni a száguldás élményét, mint olyat. Sík terep, egy kurva jó autó, szól a jó zene, én pedig száguldhatok...értitek, nem? Ez egy érzés, amit nem a kocsi vált ki, hanem annak használata, amit ritkán tehetünk meg így. Na most valakinek hasonló, ha egy olyan kocsit vesz meg/épít meg, amilyen pont az ő igényeit szolgálja ki, írhattam volna ezer mást is.

Ebből is látszik, hogy mindannyian mást értünk ezalatt...

Igen, megérte volna jobban kifejteni, de ahhoz én nem értek :) Én csak próbálom leírni azt, amit gondolok, úgy, hogy nyitva maradjon a téma mások számára is, nem mindig megy.

Goodboy jól írta, ezt szerettem volna írni Barthezznek is, hogy ez csak ideiglenesen teljesülő szükséglet lehet szerintem. Ott van Pyro, neki csak mp-re teljesül. :D
Juraviel.Ihuan.Bedvin
9 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.08.30. 20:38
LordMatteo, előferdül, hogy gondolatban előbbre járok, és utólag nem veszem észre, hogyha valamit kihagytam. Barátoknak írt leveleknél is előfordul, hogy kihagyok részeket.

A mondat úgy fejeződött volna be, értelemszerűen: "bele is lép."

A hosszúság :D :D :D, köszönöm, hogy végigrágtad magad rajta. :D

Végezetül, már miért ne lehetnél képes? Elmélkedsz rajta, nem küldöd be egyből, körbejárod, de azt is megértem, hogy ez egy labdafeldobás lett volna, és mit a batyus bálokon, mindenki hozza a maga cókmókját. :D
LordMatteo
10 | LordMatteo 2010.08.30. 20:58
Igen, mondhatjuk úgy, hogy labdafeldobás lett volna :)

A Pc Dome blogban _nem_ vevő a közönség a hosszú cikkekre, ez tény, akárki akármit mond. Több értelmét látom egy témaindító bejegyzésnek, ami beszélgetést generálhat, mint egy hosszú, mindent leírósat, amire úgyse reagál senki. Voltak itt ilyen írások, senkit nem érdekeltek. :)
11 | Pyrogate 2010.08.31. 01:51
LM: egyelőre maximum tényleg csak rövid időre tud teljesülni, mert az alsóbb szintek nagyon hiányosan állnak a lábukon :)

Száguldani viszont jó dolog, de önmagában annyira nem. Majd meglátod. Sokkal jobban szeretem magát a vezetést, hogy változik a táj, és te csak mész el minden kocsi mellett:D
12 | goodboy007 2010.08.31. 17:05
".De ez maximum az én értelmezésemben másodpercekre történhet csak meg, amikor valami hihetetlen jó dolog történik veled és azt akarod: ez a pillanat tartson örökké."

A Pyro által leírtakkal kiegészíteném a véleményem, mert nyilván tényleg így van, hogy pillanatokra úgy érezzük, hogy már nem lehet jobb, mindent elértünk, amit szerettünk volna. De utána úgyis újabb célok után kezdünk kutatni, hisz még a hatalmas sikereket elérő embereknek is vannak céljaik, nem ülnek le számolgatni a pénzüket és nem azon elmélkednek, hogy nekik milyen nagyon jó (legalábbis remélem, hogy nem emiatt "csúszik" a befejező Star Wars széria :D).
Szóval hosszabb távon nem maradhat meg a tökéletesség, az emberi természet olyan, hogy nem tudunk nyugton maradni és beérni azzal, ami van.

Amit JIB írt, hogy aki tökéletes önkontroll birtoklása valódi kincs, az lehet igazán sikeres és lehet közel az önmegvalósításhoz, aki minden helyzetet tud kezelni a megfelelő reakcióval.
Bár én azt mondom, ilyen ember nincs, mindenkinek van gyengepontja, amivel el lehet terelni a figyelmét vagy meg lehet úgy lepni, hogy akár csak egy pillanatra, de "megfagy".


JIB: Ez csak így a bejegyzés elolvasása után kijött belőled? Mindig meglepődök, hogy milyen hosszasan, tartalmasan, mégis érdekfeszítően tudsz kommentelni. Jól esik olvasni a szösszeneteidet :).
13 | goodboy007 2010.08.31. 17:06
Ja és gb vagy goodboy, nem goodboy007!!!!!!!!!!!!!!!!!!! VAGY KITÉPEM A GIGÁD! :D
Juraviel.Ihuan.Bedvin
14 | Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.08.31. 18:11
Gigatépés elkerülendő :D, goodboy, igen így jött ki belőlem, el is szaladt az idő, miközben írogattam, az ebéd eltolódott... :D

Köszönöm a gratuláció-félét! :)
LordMatteo
15 | LordMatteo 2010.09.02. 21:39
Pyro: Én azért kipróbálnám :) Sok mindent szeretnék még ezen kívül, ami nélkül úgy érzem nem mondhatom hogy elégedett vagyok. :D

Goodboy007: Ne erőszakoskodj a blogomban, köszi.
Aryx
16 | Aryx 2010.09.08. 01:08
Ehm, bocsi, de ehhez mindenképpen hozzá kell röffennem, mégha egy kis csúszással is.

A bejegyzés olvasása közben Pyro gondolatmenete fogalmazódott meg bennem is (a többi komment is érdekes volt, de mire a végére értem... bááááááááááh). Kicsit tovább boncolgatva ezt a gondolatmenetet én igazából 3 részre tagolnám a dolgot:

Van ugye az első, a „tartozni valahová”. Ez még messze nem a teljes, hanem inkább amolyan „részleges” önmegvalósítás. Beállhatsz emókhoz, sátánista szektákhoz, füves csoportokhoz – túlzás azt állítani, hogy ettől elveszítenéd az egyéniséged, de tény, ez még nem önmegvalósítás. Nem sokan akarnak magányos farkasként élni, az embernek alapvető szükségleteit jelentik azok az interakciók, amit csak más, gondolatban/külsőségekben hozzá hasonló személyektől kell megkapnia. Mindenki az általa megálmodott imidzset akarja adni, és ha a „falkatagoktól” pozitív visszajelzéseket kap ezirányban, akkor maga is elhiszi, hogy igen, bizony, jó úton halad az önmegvalósítás felé. Más kérdés, hogy amilyen a gazda, olyan a törölköző, ill. aki korpa közé keveredik és blablabla, inkább nem kezdek el közmondásokat sorolni.

Ott a másik pont, az „önkifejezés”. Haladunk, mert itt már csak egy lépés választ el minket Maslow piramisának csúcsától, a teljes önmegvalósítástól. Pirszingek, tetkók, vasalt haj és kirívó ruhák, ezek mind ide tartoznak – ezektől sem lesz senki egyéniség, ez mindössze csak jelzés, üzenet mások számára, hogy én milyen vagyok. Ezen a vonalon haladva eljuthatunk odáig is, hogyha valaki a Hősök Tere közepére szarik, nos, az is önkifejezésnek minősül. Önkifejezés még egy szép tájkép lefestése, és szintén önkifejezés egy lélektelen tag valami tetszőleges BKV-járaton vagy műemléken. Szinte határtalanok az önkifejezés lehetőségei.

A legvégső, harmadik pont maga az „önmegvalósítás”, a piramis teteje, de a példa kedvéért kicsit kanyarodjunk még vissza az előző bekezdéshez. Vegyük ezt a blogbejegyzsést: ez a poszt önmagában önkifejezésnek minősül, azonban ha LM másnap reggel arra ébred, hogy Tomcat-nél is népszerűbb, elismertebb blogger szeretne lenni, és úgy dönt, mindent megtesz célja elérésében, akkor már rá is lépett az önmegvalósítás ösvényére. A szépséghiba csak az, hogy jelen társadalmunkban muszáj elkurvulnunk valamennyiünknek az igazi sikerhez, egy idő után LM is egyre hanyagolná az önkifejezés eszközeit a hírnév érdekében, ahogy teszi ezt szinte minden színész, művész, politikus. Lehet, hogy ez paradoxonnak hangzik ebben a formában, és nem is szeretnék nagyon belemenni ily’ késői órákban, a lényeg az, hogy aki már végigjárta az önkifejezés lépcsőfokait, annak nem kell többet bizonyítania, onnantól kezdve ugyanis már nem magának, hanem sokkal inkább a közönségnek akar megfeleni – a visszajelzések miatt, érkezzenek azok megbecsülés, pénz, szájrapuszi vagy nemi aktus formájában. Ördögi kör, mert visszatértünk hát az első pontra.

Meglep viszont, hogy a blogban feltett kérdés megválaszolatlan maradt. :) A fórumon tucatnyi oldalt összeírtam már a témában, most ehhez lusta vagyok. Nézd, ebben az országban ha valaki meglát egy teljesen szabvány emót, hányinger kapja el, térdei remegni kezdenek, szeme vörösen felizzik, és üvölti az ártatlan bárányhoz a „kurva anyádat te rohadt geci, dögöjjé meg bazzeg!!” szavait. Tőlünk távol-keletebbre meg flangálnak a visual kei-s arcok, ahol ha nem is fogadja el őket mindenki, jóval toleránsabban kezelik a helyzetet, és nem kell félniük a lincseléstől. Azt mondom, hogy nyugodtan próbálja ki bárki bátran a fültágítót, a sárkánytetkót vagy az intimpirszinget, ha ahhoz van kedve, mert ha megnézed, ezekben semmi provokatív nincs valójában, hiába lát bele minden célzást az okos magyar ember. Maga a „célzás” inkább akkor lép érvénybe, ha valaki SS-egyenruhában és horogkeresztes karszalaggal jelenik meg a téren. Önkifejezés ez is, csak a műfaj más, de az teljesen, amit tényleg nem lenne helyes „ez van” pillantásokkal elintéznünk.
LordMatteo
17 | LordMatteo 2010.09.09. 14:49
Köszi a kommentet :)

Látom azért nem volt jó ötlet pont az emo-kkal példálózni, mert mindenki megjegyezte :D Bár Aryx mondott mást is :)

Számomra az önkifejezésbe beletartozik a kívánt társaság/életmód/kinézet/etc legalább viszonylagos elérése, ezért is írtam le, hogy van, akinek a bizonyos közösségbe tartozás egyfelől önmegvalósítás is. Van, akinek nem. Mivel egyéni célról beszélünk, egyéni az értelmezése is...

Remélem sikerült azért jó témával szolgálni, viszlát egy év múlva :D (na jó, nem, van még egy témám, de az senkit se fog érdekelni kb)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.