Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

McCl@ne blogja

First Blood

McCl@ne | 2008.04.15. 15:41 | kategória: Mondok egy jó filmet! | 6 hozzászólás

Hánytam, vetettem ezt a Rambo dolgot egy darabig, pláne most, hogy újranéztem a régi részeket és azon agyaltam, hogy milyen jellegű bejegyzést ér meg a téma... Aztán rájöttem, hogy anno bárki kérdezte tőlem, hogy láttam-e a Rambo filmeket, jött a válasz, hogy "buzi, aki nem", de nemrég rá kellett döbbennem, hogy pl. a második felvonás egy az egyben kimaradt, és a harmadik is csak homályos emlékfoszlányokban derengett még a VHS korszakból. Szóval abból a feltételezésből kiindulva, miszerint nem én vagyok az egyetlen ilyen eltévedt bárány, próbáltam úgy összefoglalni az egyes részekről kialakult véleményemet, hogy kellően felvezetem a sorozatot és azt, amit most, ill. anno képviselt.

Első fejezet

A '80-as évek akciófilmjeiről általánosságban elmondható, hogy az "egyszemélyes hadseregként szitává lövök mindent és mindenkit az amerikai függetlenség és öntudat és frusztráció jegyében"- szisztémát erőltették, persze váltakozó színvonalon. Mai szemmel már bátran mondhatjuk, hogy ez az időszak volt a fénykora olyan - azóta kultusz/videótéka/B-filmsztár/ultragagyi kategóriába csúszott "színészeknek", mint Chuck "Invasion USA" Norris, JC "Blood Sport" Van Damme vagy éppen Steven "indiános/karatés" Seagal. S hogy ezen művészek munkáit teljes valójukban értékelhessük, szükség volt ellentáborra is, minőségre, ha úgy tetszik (utóbbi vonal főleg az évtized második felében volt erős, ki is tartott a lendület egészen a '90-es évek közepéig, kb. a Die Hard with a Vengeance-szel bezárólag): Halálos fegyver (érdekes utalás az írás szempontjából, hogy a főhős szintén vietnámi veterán), Die Hard (szintén egy kisebb 'Nam elszólás a film vége felé), Predator (van kérdés? igen? majdhogynem elvesztett dzsungelharc az ismeretlen ellen), stb.
De mindkét táborról elmondható volt, hogy az ilyen-olyan áthallásokat leszámítva egyetlen - a mozi szempontjából bocsánatos, sőt szent- cél vezérelte őket: hamisítatlan és agyunkat üresbe tevő (brrr...) kikapcsolódást hozni a közönségnek! Egyfajta képernyőkímélők voltak ezek, a nézői tudat energiatakarékos állapotba kerülhetett, s mindez nem is járt feltétlen minőségcsökkenéssel, de volt egy feltétlenül negatív mellékhatása is: maga a műfaj ugyanis tetszhalott állapotba került, az innováció teljes hiánya miatt a közönség szemében az akció, mint zsáner, azonosult a habkönnyű kikapcsolódással.

Ebbe az állóvíznek bátran nevezhető közegbe robbant be David Morrell által regény formájában, majd '84-ben Ted Kotcheff keze által életre hívott vietnámi veterán, John J. Rambo története. Rambo egyszerű gyerek, akárcsak a szándékai: bajtársait próbálja felkutatni a háború után néhány évvel, ám nem jár sikerrel, Vietnám így vagy úgy, de mindenkivel végzett. Problémáit tetőzi egy kisváros seriffje, aki csavargónak nézi Johnnyt és némi "pushin'" után lesitteli. A következmények nyilvánvalóak: a magánhadjárat, amit a rend elkötelezett őre és túldimenzionálója Rambo ellen indít, kihozza a veteránból az állatot és néhány percen belül elszabadul az őrület, ami aztán "valóságos" háborús pokollá változik a film utolsó harmadára.
Amikor a helyi erők rájönnek, hogy nem egy mezei kukázóval van dolguk, bekérik az ilyenkor kötelező erősítést, s nagyjából ezzel egy időben jelenik meg a színen a sorozat másik kulcsfigurája, a verhetetlen egysorosairól híres Trautman ezredes. Ő lesz az egyetlen kapocs Rambo és az őt megtagadó/eláruló hazája között: a kommunikációs hiányzó láncszem, egyben eszköz is a regényíró és főleg a rendező(k) kezében. Eszköz a rávezetéshez, hiszen minden apró részletet tőle (vagy a közte és a cím/főszereplő között zajló párbeszédekből) tudunk meg Johnnyról, Stallonének az egész film alatt nagyjából két tucat mondat ha jutott, ráadásul azok többségében sincs köszönet (ahogy túl sok infó sem).

Trautman lesz tehát a szónokló lelkiismeret (egy országé és egy ország nélküli katonáé), apafigurája szembesíti a nézőt, a rendőröket, majd pedig az egész hadsereget mindazzal az árulással és igazságtalansággal, ami a főhőst és úgy általában a veteránokat érte. A vesztes háborúból hazatérő harcosokat megtagadta a saját hazájuk, a média pedig tömeggyilkosként kezelte őket és emiatt évekig szégyenben éltek. Ezek az emblematikus szerepet szerényen, ám mégis egyértelműen magára öltő Rambo sérelmei, egyben a regény és a film bénítónak szánt üzenete, melyet a zsánerbe oltva próbáltak a nagyközönség elé tárni. Az eredmény persze felemás lett: az üzenet odaért, ám jókora hányada feloldódott szűkszavú dialógusokban (csúcspontját szerencsére a zárójelentben éri el), még nagyobb része pedig a folytatásokban, ám pontosan ezen okok miatt lett világsiker: a szórakoztató és egyben magát felvállaló akciófilm egyedi esete volt anno, őszintesége a mai napig furcsának tűnhet.

A film felettébb szemet szúró vonása, hogy bár egy vérbeli akciózást taglal elég részletesen és rendkívül hamar belecsap a lecsóba, mégsem záporoznak a hullák, sőt! Egészen pontosan egyetlen haláleset történik, az is a véletlen és egy életmentő kényszermegoldás szerelemgyermeke, ráadásul -ahogy azt a folytatás elején láthatjuk- Rambo jócskán meg is bűnhődik érte. Mindez kölcsönöz egyfajta realitást a történetnek, ami nyilván a -nem túl- bújtatott mondanivaló életképességét szolgálja, jelentem becsülettel. Mai szemmel szinte már elképzelhetetlen akciófilm anélkül, hogy egy kisebb vidéki temetőre való dedbádi ne gyűlne össze a végére, de a First Blood példaértékűen demonstrálja az akció szó jelentését: történés.

Folyt. köv.
(szándékom szerint a második és harmadik rész történései egy bejegyzést kapnak, lévén az alaptrilógia záródarabja szinte kimerül a "meghúzom-ravaszt-az-elején-elengedem-a-végén"-vezérelv minél alaposabb kibontásában... esetleg érdeklődés [előre látom, hogy nem lesz] esetén a negyedik rész is kap egy új értékelést az előzmények függvényében)

Az alábbi képen Sylvester Stallone és Andrew Laszlo (magyar származású) operatőr örül magának.

Utolsó módosítás: 2008.04.30. 12:34

Hozzászólások

Razor03
1 | Razor03 2008.04.15. 16:22
Két havonta rendre megnézem a First Blood-ot :), aztán Part II-t, a 3. rész viszont nincs meg. John Rambo-t nem láttam sajnos, mert a multiplex vetítést lekéstem, de a helyi moziban (jövő7en) pótolom (számolom a napokat :P).

Fantasztikus történet, karakterek, események, és kivitelezés, de ezt mindenki tudja. Ami minden alkalommal megfog, az a kisvárosi légkör, és a hamisítatlan 80-as évek feeling. U.így a Rocky-ban, és a Szarvasvadászban. Nah, majdnem elkezdtem fejtegetni, hogy miben más az első és második rész, de inkább nem megyek bele, majd te leírod ;).

Szal jöhet a folytatás...
Razor03
2 | Razor03 2008.04.15. 19:34
Mármint 70-es évek, nem 80-as.
3 | Seprű 2008.04.16. 22:08
A képaláirásért külön köszönet, behaltam rajta.:)
McCl@ne
4 | McCl@ne 2008.04.16. 22:52
Seprű: mi a f***??? Netán elolvastad a bejegyzést is? Gondolom igen... És kommentáltál is? Baszki.

ájlávjútökkomolyan
5 | Seprű 2008.04.17. 14:08
A reakciód számomra érthetetlen, de ezt már kezdem megszokni tőled.
McCl@ne
6 | McCl@ne 2008.04.17. 18:39
Azért elmagyarázom: ha megnézed, bizony nem sokan kommentáltak ide, aminek nem örültem, miközben 30 fölötti reakció érkezett az ezt követő bejegyzésemhez, amiben SEMMI nincs.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.