Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

McCl@ne blogja

The Curious Case of Benjamin Button

McCl@ne | 2009.03.03. 19:31 | kategória: Mondok egy jó filmet! | 8 hozzászólás

“Life can only be understood backward…

…it must be lived forward.”



Így, néhány hónappal a The Curious Case of Benjamin Button bemutatója és bő egy héttel az Oscar gálán történt leszereplése után már jóval bátrabban és közlékenyebben fogok mesélni a filmről, mint az tettem volna a megtekintése idején. Tehát akinek még nem volt szerencséje hozzá, az csak saját felelősségre olvassa a következőket, bár nyílt titok és elemi logika, hogyan végződik a történet, mégis, én szóltam…

Benjamin Button az első világháború utolsó napján sír fel először, mely akár pozitív kicsengést is adhatna az eseménynek, azonban a Sors nem így akarja: édesanyja belehal a szülésbe, Benjamin pedig egy 80 éves ember formájában látja meg a napvilágot, s ezzel kezdetét is vehetné a nagy kaland. De nem veszi. Benjamin ugyanis -mindössze külsőségekben jelentkező- abnormalitását leszámítva egy teljesen hétköznapi fiú, mikrokörnyezete pedig hamar megszokja –néhányan talán fel sem fogják igazán- a furcsa jövevényt. S ez így is marad, Benjamin nem találkozik majd egymástól teljesen eltérő embertípusokkal, hogy tesztelhesse reakciójukat a “fogyatékossága” láttán, így a filmből nem lesz egy újraértelmezett Forrest Gump, ahogy azt sokan állítják. Nem, ez a karakter pontosan olyan, mint Te, vagy én, legalábbis addig, amíg megfigyelőként tengeti az életét és nem lép komolyabb kapcsolatba senkivel, ami persze idővel elkerülhetetlen.

A visszafelé élő ember története üvölt egy nagyszabású drámáért, életreszóló szerelemért, halhatatlan érzelmekért és ezerötszáz Oscar díjért, az egészből mégsem lett semmi. David Fincher ugyanis nem hazudtolja meg önmagát, a Harcosok klubja sem csap át a végén Marlboro reklámba, a Hetedik végén sem… na jó, ez a spoiler túl erős még ide is. Ennyi őszinte emberi kinyilatkoztatás és lázadás után –gondoljunk csak az Alien3 befejezésére!- igazi harakiri volt kilátásban, ezzel együtt egy ziccer is, hogy valami olyan kerüljön az asztalra, ami korábban soha! Olyan került. Hollywoodi keretek között megszületett egy teljesen tökéletes anti-dráma, egyfajta élet-“nemlő” film, ahol bár minden lehetőség adott arra, hogy két kézzel facsarják szárazra a könnycsatornáinkat, a giccsparádé elmarad. A hatásvadászra nagyzenekarozott Titanic-finálék egymásutánja helyett valami olyasmit kapunk, ami még az Akadémia torkán sem ment le, bár leszereplésükben semmi meglepő nincs. A The Curious Case of Benjamin Button ugyanis nem mást állít, minthogy mindannyian meghalunk és ez ellen semmit, de semmit nem tehetünk. Forrest Gump is meg fog halni, Jack és Rose is meg fog halni és Te, kedves néző, Te is. Igen, ha visszafelé öregszel, tehát fiatalodsz, akkor is. Sőt, a film még ennél is továbbmegy: lehet, hogy megkapod egy különleges élet esélyét, magadhoz szorítod, aztán a Sors elveszi. Mert csak. Egy különleges adottság, egy születési rendellenesség vagy az örökölt vagyon sem jelenti azt, hogy az életünk filmbeillő és lenyűgöző lesz. Ez a film legbátrabb vállalása: egy teljesen egyértelmű és mesebeli felütést varázsol egy teljesen hétköznapi történetté, amelyet minden oldalról az elmúlás szegélyez. Minden félbeszakad: az óra megáll, a táncosnőt baleset éri, az öreg nem tudja elmesélni mind a hét történetét, holott mind-mind különleges emberekről van szó. És ott sétál közöttük egy fiú, aki tinédzserkorában járókerettel közlekedik, 60 évesen pedig úgy néz ki, mint Brad Pitt a Dallasban… Apropó Brad Pitt: sok kritika szerint a játéka túlértékelt, hiszen “alig csinál valamit”. Egy teljesen más nézőpontból –nem titok: az enyémből- ez a játék pont ettől tökéletes. Én elhiszem neki, hogy tart a világtól, kerül minden interakciót és egyfajta egészséges befelé fordulással védi meg magát a nagybetűs élettől.

A The Curious Case of Benjamin Button tehát antifilm, mert a nyugat eszközeivel –fantasztikus fényképezés, látvány, trükkök, maszkok- készült, tehát a mechanikája gépiesen tökéletes, de a tartalma őszinte marad: sztoikus nyugalommal az arcán mutatja meg, hogy mennyire hidegen hagyja az amerikai álom, mennyire nem érinti meg a “be someone”-érzés. Felvállalja a kisembert, de úgy, hogy annak születésekor rátesz még egy lapáttal, hogy minden hétköznapi pillanat még hangsúlyosabb legyen! Így válhatnak igazán szívet melengetővé Benjamin legboldogabb napjai, a –habár csak rövid időre, de- beteljesülő szerelme. Így lehet ez az érzés őszitén igazi. Úgy látszik, Hollywoodnak ehhez egy visszafelé öregedő pasi és egy bátor rendező kellett.
Már csak az értő közönség és kritika hiányzik. De nem baj, mert…

…some thing lasts.

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2009.03.03. 19:41
Magához a filmhez nem tudok sajnos hozzászólni (második eset, még egy, és végem, tudom), de örülök, hogy feltámasztod a blogodat.
powerhouse
2 | powerhouse 2009.03.03. 19:51
Látom a Factory-ról másolod mostanában a bejegyzéseket. Nem baj, nem is kötekedni akarok, csak észrevétel. Ezt a filmet még nem láttam, de megnézem majd hamarosan.
McCl@ne
3 | McCl@ne 2009.03.03. 19:57
Igen, mert sajnos oda basznak kommentelni az emberek, én meg nem látom elvi akadályát, hogy néhány nappal azután, hogy oda is kiraktam, kitegyem a Dome-ra is, hátha kialakul valami beszélgetésforma!
Főleg ennél a filmnél számítok ilyesmire, mert jobban megosztja a közönséget, mint pl. a Slumdog...
Barthezz
4 | Barthezz 2009.03.03. 20:04
Ezeknél a filmes bejegyzéseknél sztem az az egyik oka a kevesebb kommentnek, hogy sokszor a "Milyen filmet néztél meg a héten?" topicban elég rendesen kivesézésre kerül addigra a téma, s még egyszer ugyanazt már nem akarják ide leírni az emberek. Ugyebár amikor oda belinkelted ezt a bejegyzést a Factoryról, a filmes topicba érkeztek rá a válaszok. Tudom, hogy a Factory az elsődleges, de sztem célszerűbb lenne egy időben kitenned mindkét helyre a bejegyzéseket.
McCl@ne
5 | McCl@ne 2009.03.03. 20:20
#4: nekem így is megfelel. Eljutottam odáig, hogy nem tud felzaklatni, ha nem ír senki, vagy csak lófasztseérő kommentek jönnek... ha valakinek van kedve külön egy beszélgetést kezdeni ebben a témában, van hozzáfűznivalója a filmhez vagy az általam leírtakhoz, itt megteheti, ennyi.
Creativ3Form
6 | Creativ3Form 2009.03.03. 23:41
Én eddig a filmig nem hittem a csodában. A csodában, ami minden embernek csak egyszer adatik meg, de akkor rögtön tudja. David Fincher és Brad Pitt pedig elintézte, hogy innentől kezdve ne érdekeljen semmi és senki, és úgy gondolom, ha az ember úgy jön ki a moziból, hogy azt se tudja fiú e vagy lány, akkor elnézik neki eme nagy szavakat. Számomra az évtized filmje, minden tekintetben, tökéletes mű egy tökéletes gárdától. Az imént említett két személy pedig nem ember…istenek.
szbszig
7 | szbszig 2009.03.04. 07:29
Én továbbra sem láttam, mert egyszerűen nem érdekel a történet. Biztosan szépen meg van csinálva, de nem vagyok kíváncsi rá. Ellentétben a Gettómilliomossal, aminek már amikor az Oscar-gála közben elolvastam az alapszituációját, ott rögtön felkeltette az érdeklődésemet.

A másik pedig, amit nem írtam le anno a fórumra, az az, hogy biztos megvan ez a fennkölt mondanivalója, hogy senki sem menekülhet a halál elől, és hasonlók, de... Nekem a Benjamin Buttonról folyton Kafka Átváltozása jut az eszembe. Az is egy hasonlóan eszement ötleten alapszik, melyet leszámítva minden egyéb reális a műben. És az is egy ember sorsát meséli el, hát, legalábbis embersége végéig. Sőt még ugyanilyen filozófiai mindanivalókat is rá lehet aggatni azt vizsgálva, hogyan alakul, hogyan romlik meg a családjának a főszereplő iránti viszonya az átváltozás során. Mind szép és jó, tanultuk az oskolában, ahogy egyik mostani egyetemi tanárom mondaná. Ezzel pedig el is jutottunk a problémához: én úgy érzem, hogy a Benjamin Button is egy értékes, klasszikus szépirodalmi mű/mese, azonban mint ilyennek, nem a mai mozilátogató fiatalság a célközönsége. És itt most nem is arra gondolok, hogy a mai embereknek a sztori szépsége sokadlagos szempont, és csupán The Dark Knight-szerű kép-, hang- és effektorgiára van szükségük, de egy Slumdog Millionaire szerintem történetileg sokkal több embert tud magával ragadni. Legalábbis én arra ülnék be, ha szórakozni akarnék egyet, még annak ellenére is, hogy továbbra is szomorú filmnek tartom - bár azóta több helyen olvastam, hogy feelgoodnak titulálják... (Hűh, micsoda okfejtést vágtam ki arra a két filmre alapozva, amit összesen láttam a 2008-as felhozatalból! :-D)

Ui.: Végül vettem a fáradságot, és megnéztem, Kafka 1915-ben írta az átváltozást, bizonyos Fitzgerald pedig 1921-ben a Benjamin Buttont. Na, nem mintha plágiummal akartam volna gyanúsítani bármelyiket, ettől azért még messze vagyunk, de most már kíváncsi lettem rá.
McCl@ne
8 | McCl@ne 2009.03.04. 11:50
szbszig:
"nem a mai mozilátogató fiatalság a célközönsége"
És? Hála annak a magasságosnak, hogy így van! Az összes tinivígjátéknak és tucatparty-pia-nők filmnek (nem beszélve erről az überigénytelen horroráradatról) viszont igen. Lehet különbséget tenni!
Mindezeken túl a Benjamin Button egy rendkívül látványosan fényképezett film, legalább annyira egyedi, mint az említett TDK vagy Slumdog...
De mondjuk nem is értem, miről beszélünk itt, hiszen nem is láttad és nem is fogod... :S

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.