Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

McCl@ne blogja

Valami készül...

McCl@ne | 2007.11.27. 15:42 | kategória: Fejből... | 12 hozzászólás

Régi álmok


Három.


Tisztán emlékszem a napra, amiről mesélni fogok. Életem hátralevő részének első napja volt, ahogy mindegyik; és ahogy abban az időben elég gyakran, a reggel egy bárpult mellett talált rám. Szokásos kávémat és pirítósomat rendeltem, ugyanattól a lánytól, ugyanazzal a lendülettel és ugyanannyiért, bár ma mintha egy kicsit fakóbbnak hatott volna a hely. Talán az idő volt az oka, ami a kora tavasz ellenére elég tetűre sikeredett, előfordulhat, hogy még esett is, de hülyeséget nem akarok mondani. Március volt és én szeretem a márciust. Egy ismeretlen férfi miatt keltem olyan korán ezen a reggelen, ami minimum ritka, de inkább példa nélkül álló eset volt, még nőben is. A férfit "Harcos"-nak hívták, illetve persze senki nem hívta így, de ő esetleg szerette volna, vagy azt képzelte, ugyanis ezt a nevet adta magának az interneten. Egy filmes fórumon akadtunk össze, épp egy veszekedés kellős közepébe csöppentem: Harcos az Amerikai História X című filmet támadta minden létező oldalról, a jócskán túlerőben lévő rajongótábor ellenében, és már éppen elszabadultak volna az indulatok, amikor sikerült kulturált mederbe terelnem a beszélgetést, talán az utolsó pillanatban. Bizony, ilyen időket élünk, Te sem hitted volna, igaz? Kíméletlen pillantások és kontroll nélkül röpködő pofonok helyett ma már a neten megy az adok-kapok, a végtelenített szájkarate, a legrosszabb, ami történhet velünk, hogy kitiltanak az adott oldalról, vagy csak szimplán kiutálnak, de mindenre van gyógyír. Órákat lehetne ezen a témán lovagolni, agyalni és vitázni vég nélkül, de ott, azon a reggelen máson járt az eszem. Egy nőre gondoltam, akit Dórának hívtak és bizonyos tekintetben komoly hasonlóságot vállalt Donald kacsával: ugyanis nem létezett! Kínkeservesen készülő könyvem egyik főbb alakja volt ő, egy harmincas évei közepén járó nő, aki halálosan beteg volt, a szintén nem létező orvosok szerint az utolsó heteiben járt már. Az ő szomorú, ám rendkívül sokoldalú történetét próbáltam meg formába önteni már hetek óta, de valami mindig közbeszólt. Mikor nagy ritkán elkapott az ihlet, azonnal beütött valami teendő vagy ismerős, felborítva ezzel a kényes egyensúlyt, ám ez még korántsem minden: ezek az apró dolgok szép lassan becsempészték magukat a történetbe és az egész kezdett már egyáltalán nem hasonlítani arra, aminek eredetileg szántam...

-Szerinted melyik rák okozza a legkevesebb szenvedést úgy, hogy azért mindezek ellenére halálos marad? -kérdeztem kissé félszegen a pincérlányt, talán Anettnak hívták, ebben már nem lehetek biztos. Mindenesetre kissé meglepte a kérdés, az arca is erről árulkodott. Ennek ellenére nem futotta fantáziadús válaszra:
-Passzolok. Szerencsére nincs egyetlen rákos ismerősöm sem, biztos szerencsések, vagy mi!?
Majd kicsattant az életkedvtől, meg kell, hogy mondjam, eléggé utáltam is miatta. Borongós kora tavaszi reggel, kicsi a forgalom, mindenből süt az egykedvűség, ő meg vigyorog, mint a róka a mesekönyvben, tűrhetetlen állapot. Gondoltam megtöröm a minden igyekezetem ellenére is együgyű beszélgetést és rákérdeztem:
-Látom jó a kedved! Megkérdezhetem, hogy minek köszönhető? –Általában nem vagyok ilyen kimért, de pultoslányokkal ritkán engedem el magam, gondolom unják már nagyon, hogy az összes pasi bizalmasra veszi a figurát, csak mert tőlük kapják az életadó nedűt.
-Persze... –megjegyzem, ritka hülye volt. Az előző megszólalásomat nyilván már mint kérdést tettem fel, de belementem a játékba.
-Szóval?
-Tegnap a barátom moziba vitt, aztán vacsorázni, és közben megkérte a kezemet! Ugye milyen romantikus?
Nem akartam kioltani a lelkesedés lángját, mit lángját, erdőtűz volt ez a javából!
-Tényleg az! –de az ördög nem alszik:
-Persze attól függ, hogy a film vagy a vacsora alatt kérte meg. Apropó film: mit néztetek?
-Valami vígjáték volt, a címére nem nagyon emlékszem, de elég jó volt!
Emlékszem, megfordult a fejemben, hogy talán mégsem olyan jó ez a mai nap. Mindenesetre választás elé kényszerített: vagy belefojtom a szót és szénnéoltom a gyalázatos marhaságai miatt, vagy hagyom a fenébe az egészet és megkenem margarinnal a pirítóst, mielőtt teljesen kihűlne. Normális esetben az előbbire szavaztam volna, de valahogy megsajnáltam szegényt, plusz tényleg boldognak tűnt. De érted, van úgy, hogy hagyni kell a fenébe a dolgokat, még ha alkatilag nem is ez fekszik neked a legjobban, így aztán zsákutcába futtattam a beszélgetést.
-Az klassz.
És mielőtt még bármi történhetett volna, ami okán visszatáncolhatnék, gyorsan szedtem a sátorfámat és elcuccoltam a bárpulttól, enni úgysem szokás ott. Így szent maradt a béke és megspóroltam magamnak, illetve a hölgynek egy rutinleosztást, sőt, talán még a kávém sem hűlt ki. Bevettem magam egy ablak melletti boxba, reggel lévén szerencsére nem kellett vérremenő harcokat vívni a kulcsfontosságú pozíciókért: egy forgalmasabb napon a felületesebb stratégáknak már be kell érniük a füstben úszó egy-kétszemélyesnek csúfolt kisasztalokkal.
Végre újra elmerülhettem Dóra utolsó hétköznapjaiban, amiket saját kívánságára nem kívánt a kórházi ágyban tölteni, még ha ezzel komoly veszélynek is tette ki magát. Persze mi jelenthet komoly veszélyt egy haldoklónak, gondolta, ezért aztán az utolsó heteit saját kis vidéki nyaralójában akarta eltölteni, teljes nyugalomban. Leveleket írt, nem búcsúleveleket, inkább csak pótolni próbálta a lemaradásait: megválaszolt addig megválaszolatlan kérdéseket, főleg az állapotáról, nem akart senkiben rossz emléket hagyni. És volt még egy fontos dolga: Dóra rajzolt, ez töltötte ki az utolsó néhány hónapját, és meg kell, hogy mondjam, elég tehetséges volt. Tulajdonképpen jóval tehetségesebb volt, mint én, aki kitaláltam, ami kicsit zavart is, legyen bármilyen röhejes, de mégsem tehettem meg egy haldokló nővel, hogy még ezt a kicsit is elveszem tőle! Szóval rajzolt, nem is akármit, nem arcokat, meg tájképeket, meg ilyen giccses marhaságokat, hanem kezeket. És volt egy befejezetlen képe is, ahol hat-hét kéz az ég felé nyúl, mintha meg akarnának érinteni valamit, szinte üvöltött a képről, hogy nyújtózkodnak. De még nem volt kész vele, és az ilyesmihez idő kell, amiből már nem biztos, hogy sok van, így kissé nyugtalanul ült le a vászon elé, amikor megszólalt a telefon.
Csak sajnos nem az agyamban tárcsáztak, hanem a pultoslány moblija hozta rám a frászt. Illetve nem csak rám, ez kissé vígasztalt is, hanem a szomszédos asztalnál eddig észrevétlenségében tespedő vén szivarra is. Lehetett vagy 60, öltönykabátban és mellényben matatott a bögréje körül, esküszöm ilyen meghajlott palit még nem láttál! Nem volt annyira öreg, de látszott rajta, hogy durván láncdohányos, az ujjai vége sárga volt, akárcsak a tömött bajsza, viszont nem volt egy lepattant figura, a ruhái alapján ki lehetett tömve rendesen. Mindenesetre a nagy jólétben azért figyelhetett volna az apróságokra is: ki tud borítani, ha valakinél ilyen szinten elcseszett a nadrág és a cipő találkozása. Meg kell ennek adni a módját, az sem jó, ha köszönőviszonyban sincsenek, de az sem az igazi, ha húzod a gatyád magad után, mint a menyasszonyi fátylat, mértékletesség és helyes arányérzék a titka mindennek. Gyakran sokszor többet elárul az ilyesmi, mint a ruha márkája, vagy a színösszeállítás…
Így aztán az öregen rendesen felhúztam magam, de nem bírtam elszakadni a témától, így az utca felől vártam a megváltást. Ilyenkor kész öröm az ablak melletti boksz, simán belátni az egész placcot és ezúttal bőven volt mit nézni: időközben kisütött a Nap és egész tisztességes hellyé varázsolta a sétálóutcát, volt minden, ami egy nadrág-cipő találkozását vizslató szempárnak ingere! Kopogtak a férfifülnek oly’ kedves magassarkúk, dobogtak az eltévedt rockerlelkeket cipelő bokszolatlan bakancsok és persze hangtalanul suhantak az igénytelen sportcipők is, kevés lehetőséget hagyva egy alázós elemzésre.
A nagy nézelődésből aztán egy kósza, ám egyre erősödő érzés térített magamhoz: Harcos! Ez a jóember már negyed órát késik! Mondtam egyébként, hogy miért várok rá? Harcos egy hazafias szellemiségtől átitatott fórumozótársam, akiről kiderült, hogy egy környéken jártunk suliba, bár jópár év eltéréssel, sőt, most is gyakran jár erre a munkája révén, de ez persze nem minden: hungarista eszméi, melyek hangoztatására egyetlen alkalmat sem hagyott ki, párosultak némi kulturális érzékenységgel, így elmondhattam róla, hogy volt némi fogalma a filmekről. Sőt! Gyakorlatilag hosszú évek gyűjtőmunkája során összeszedett minden olyan alkotást, aminek bármilyen köze lehet hazafias eszmékhez, így kerülhetett sor arra, hogy birtokába jutott egy két igazi ritkaság is, olyan filmek, mint a This is England vagy a The Wind That Shakes the Barley, bár előfordulhat, hogy ezekről nem nagyon hallottál. Lényeg az, hogy ebből a két filmből véletlenül 2 példányt postázott neki a feladó cég, így a felesleges darabokat áruba bocsátotta, én pedig azonnal lecsaptam rájuk, többszáz darabos gyűjteményem ékkövei lesznek, gondoltam.
Most azonban meginogni látszott a terv, Harcos sehol, a reggel is egyre lehangolóbb, és időközben az öreg is megerősítette bennem, hogy jobb volt, míg nem szúrtam ki.
-Fiam, nincs tüzed véletlenül? –már másodszorra kérdezte, persze azért, mert elsőre rutinból elengedtem a fülem mellett, hátha veszi a lapot. Dehogy vette.
-Fiam…

Már a pultoslánynál gyanítottam, hogy lesz ma még rosszabb is, az öreg bokáig-sem-érő nadrágjánál pedig már egészen biztos voltam benne, de ami sok, az sok. „Fiam!” Azért ez is vérlázító, jövő héten leszek harminc, a papa pedig már fél lábbal odaát van, ráadásul a nemdohányzó szektor kellős közepén dekkol…
Mindez nem zavarta, de engem annál inkább, és akkor döntöttem: elég ebből a tetű napból, most beolvasok. Nem mehet ez így estig, különben felrobbanok, arról nem is beszélve, hogy úgy tűnt, a DVDprojektnek is lőttek. Nagy levegőt vettem, és elszámoltam háromig. Ugye tízig kellene és akkor lenyugszom, de ha le akarok oltani valakit, akkor is elnyomom, hogy „Egy, kettő, három…”, hogy a felesleges fáradtgőztől megszabadulva, tiszta fejjel ereszthessen útjára a szitokáradatot. Jó, mi?
Szóval megfordultam a székben, és azt mondtam magamban: „Három.” De nem az a látvány fogadott, amire az agyam egy és kettő között felkészítette magát. Nem egy öregember ült ott fölényes „nekem-mindent-lehet” vigyorral az arcán, csonka szivarját rágcsálva. Már nem a szürkésre mosott zokni és a madárlátta makkoscipő találkozási pontjánál kibolyhosodott pamutcsomó volt az, ami a figyelmem fókuszáért könyörgött, a dolgok ugyanis időközben megváltoztak.
Egy fiatal lány állt mögöttem, kezében mattszürke Zippo öngyújtó, amivel –ki nem találod, ugye?- épp tüzet adott az öregnek. Nem kenyerem az ömlengés, de nem úszod meg: egész egyszerűen gyönyörű volt! Csak úgy áradt belőle az izgalom, szinte láttad, ahogy remegnek a lábai, mint a kölyökzsiráfnak, üvöltött róla, hogy életében először van itt, és mégis, mintha ez az izgalom vágna utat magának a füstön és a feszültségen, az én feszültségemen. Az agyam zakatolni kezdett, mit keres ez a lány itt? Nem mintha nem jönne be ezer meg egy hasonló lány nap, mint nap ide, de rajta látszott, hogy célja van, nem kávézni jött. Szóval ott állt, és ezer dolgot csinált egyszerre, anélkül, hogy megmozdult volna: például tüzet adott a vén csókának, akinek ezek után aligha lehetett volna jobb a reggele, és kettétörte az én lendületemet is, amivel be akartam vinni egy verbális jobbhorgot az öregnek. Nehéz visszaadni a pillanatot, de gondolj csak bele, egy másodperc alatt visszájára fordult minden, a haragom szertefoszlott, helyébe izgalom és kíváncsiság tódult: ki ez a lány és miért van most itt? Ahelyett azonban, hogy bármi értelmeset kinyöghettem volna, a tekintetem meglódult, s bár jómagam nem szimpatizáltam a folyamattal, a reflex nagy úr, végigpásztáztam szegényt. Máig remélem, minden következményt figyelembevéve, hogy nem vette észre, utólag belegondolva is körültekintően kimerítette a tapintatlanság fogalmát.
Az öreg szivarja meggyulladt végre, a lány pedig hátralépett és ezzel akaratlanul is végleg összezavart. Még az öngyújtós akció közepén láttam, ahogy körülnéz, mintha keresne valakit, gondoltam randija van, de amint megláttam a bal kezét, tudtam, hogy ma reggel nincs. Két DVD-t tartott benne…

Utolsó módosítás: 2010.11.23. 13:50

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2007.11.27. 17:20
Blogkivégzés mi? :)

Igen érdekesen írtad, már-már azt kell hogy higgyem, írói babérokra törsz, pedig "csak" egy napodat írtad le. Én igen fintorognék, ha törölnéd a blogod, a személyes top3-ba benne van. Amúgy érdekes történet, gondolom a folytatása is az :)
2 | padavan 2007.11.27. 19:38
Na, ide figyelj... :D Te akarsz blogot bezárni, meg ilyen blődségek? Nézzél már körül, és ha leakasztasz még három, legalább ilyen szinvonalat megütő webnaplót itt, a Dome-on, akkor hasbaszúrom magamat.

Az írás remek lett, akad ugyan néhány stilisztikai hiba, de az elbeszélésmód teljes mértékben lekötött, tetszett.

Nem értek egyet egyébként Mathaussal, ez szerintem nem az egyik napod leírása, ez inkább egy folytatásos elbeszélés első része, igaz? Egyébként tényleg van stílusa, és nagyszerű, ahogyan kibontod a részleteket is.

A Harcos nemi identításának meglepetésszerű felfedése pedig arculcsapásként ért, miért van az, hgoy az ember egy srácot vár a talira? :)

Még egy észrevétel: Nem tudom, ki tehet róla, Te, vagy én, de olvasás közben egyszerüen nem tudtam más karaktert hozzákapcsolni a főhőshöz, mint Willis bácsit. Egyébként elég klassz, engem érdekelne a folytatás, és ezt nem nyalásból, meg blogmegmentésből írom, hanem azért, mert lógva hagytál mindenkit a legizgibb résznél.
TcG|Rommel|Hun
3 | TcG|Rommel|Hun 2007.11.27. 20:03
Engem is lekötött, ami azért szerintem a legnagyobb dicséret bármilyen írás esetén.:) Bár még nem tudom hova helyezni, kicsit úgy vagyok vele, mint Dealer Cain regényének első bejegyzésénél: még nem mondok véleményt. Majd a folytatások Viszont meg ne halljunk tőled mégegyszer olyan ostobaságokat, hogy blogbezárás és társai.:D

padavan: nem tudom, nekem eszembe se jutott BW.:) Egyébként a Harcos névre térve: szerintem minden online közösség tagjai mögött az ember automatikusan férfiakat sejt, mivel általában valóban férfiak a fórumzók. Meg hát a Harcos név... Nem hinném, hogy ez lenne az, amit egy véletlenül a netre tévedő lány/nő választana.:D
Razor03
4 | Razor03 2007.11.27. 21:05
Elolvastam, és most elolvasom újra...
McCl@ne
5 | McCl@ne 2007.11.27. 21:10
Egy-két dolog.

Ez tényleg nem egy napom, soha nem voltam még harminc éves. Pláne nem ilyen körülmények között, mindenesetre örülök, ha valóságosnak hatott. A főhős pedig én vagyok, ezek az én gondolataim/szokásaim, ha esetleg padavannak Bruce Willis ugrott be, az klassz, már helyben is vagyunk: pont a te blogodban volt ez kitárgyalva pada, ahogy keverednek a netes és a valós identitások (McCl@ne)...
Folytatás nem feltétlenül lesz, legalábbis itt nem, azért nem is írtam a végére semmi "Folyt.köv." szerűséget, annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel már holnap haladok vele tovább + átdolgozom ezt a részt is, szóval folyamatosan változik és bővül az egész.
Stilisztikai hibákért -komolyan mondom- elnézést kérek, soha nem tanultam írni és ezt is kb. 1 óra alatt dobtam össze all together, ill. kezdek a folyamatos meló miatt szétcsúszni is, de ezek többsége csak kifogás, igazából az írás képessége az, ami valszeg hiányzik...

Ja, és 'Harcos' valójában férfi. Ez a lány nem ő.
6 | Pyrogate 2007.11.27. 21:24
nekem a futball faktor jutott eszembe:)
jó ez a naplószerű történet, de még el kell olvasni többször is, h többet írjak hozzá:)
McCl@ne
7 | McCl@ne 2007.11.27. 21:49
Pyro: Pedro Almadovar mondta egyszer, hogy "Minden, ami nem önéletrajz, így-vagy úgy plágium csupán!", szóval könnyen adódhat úgy, hogy tucatnyi helyről ért behatások miatt lett/lesz olyan, amilyen, bár a Futball Faktor-t itt levenném a gyanúsítottak padjáról, mert gondolom nem ketten vagyunk, akik hasonlóan látjuk és fogalmazzuk meg magunkban a világot, mint a jó öreg Tommy Johnson...
Dealer
8 | Dealer 2007.11.27. 22:46
Hú, ez nagyon jó, még, még még, csak így tovább! :-D

Viccet félretéve, tényleg nagyon élvezetes írás volt, akárcsak a többi, hasonszőrű szösszeneted, amikhez volt szerencsém. Sajnálom, ha valóban nem lesz folytatása itt, biztosan sokan látnák szívesen.

"igazából az írás képessége az, ami valszeg hiányzik... "

Ezért azonnali bann jár, de olyan kiváltságos helyzetben vagy, hogy kiválaszthatod, melyik moderátor rúgjon ki. Eric? Rendben. :-)
LordMatteo
9 | LordMatteo 2007.11.29. 08:25
Hm, nem tudtam már megint leírni mire gondoltam. Azt hittem, hogy egy napod, és abból kiindulva lesz belőle egy regényszerüség, tehát végülis valós elemekkel, vagy hogy mondjam. Mindegy, folytasd az a lényeg :D
10 | MagicMoment 2007.11.29. 08:36
nem tagadom,h önző vagyok, mert csak a saját szórakoztatásomat tartom szem előtt és épp ezért lehet,h megtapasztalod kedves Péter,h milyen is az,amit eme remek szösszenetben írtál (a legrosszabb, ami történhet velünk, hogy kitiltanak az adott oldalról),amennyiben nem folytatod.
a zsarolás sokszor szokott jó eredményeket hozni! épp ezért bízom abban,h mindannyiunk kérésének eleget téve folytatod.

;)
McCl@ne
11 | McCl@ne 2007.11.29. 10:30
MagicM: :O (közben a másik kezem már gépeli is:D)
Star Wars
12 | Star Wars 2007.12.09. 01:55
Nagyon jo iras. Folytatast! :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.