Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Nayrobi blogja

Az első...és talán az egyetlen [FRISSÍTVE]

Nayrobi | 2009.09.25. 18:04 | kategória: zene | 8 hozzászólás

Előszó

Mint azt páran tudjátok, játszom (ének/gitár) egy zenekarban, amit néha pofátlanul próbálok promótálni az odavágó topicokban, de ez most igazán részletkérdés.

A lényeg

De, végre sikerült befejeznem azt, amit már 2 hete elkezdtem, ennek gyümölcsét láthatjátok alant, az első Quattro-X videoklipet. Nagyon sok forgatókönyv volt a fejemben, de igazából csak sodródtam az árral, semmi sem úgy történt, ahogy elterveztem, mégis, a végeredmény nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Talán a zenei részét már páran ismeritek – bár egy picit meg kellett vágnom a szám hossza miatt -, igazából arra lennék kíváncsi, hogy Ti mit gondoltok erről a 4 és fél percről, amit – nagyon remélek -, hogy meglestek.

Az egész videó 0 forintból jött ki, persze az étel/ital nem volt ingyen, de ez legyen a legkevesebb. A klipet egymagam készítettem, ez az első munkám az ősrégi Sony kamerámmal, vágtam, nyújtottam, lassítottam, gyorsítottam, na és sokat idegeskedtem. Szereplőket nagyon nehéz volt találni, megfelelő helyszíneket is, sajnos a felvétel végén ránk is sötétedett, mert a „kocsmai rész” annyi hiteles lett, hogy poharakat törtünk, a „stáb” többsége pedig már járni is alig tudott. Vicces volt, többen mondták, hogy csináljak egy werkfilmet, talán.

A zenekar nem szerepel a videóban, sokan hülyének néztek mert ugye „ez milyen már?”, de én úgy gondolom, hogy többet adhat egy ilyen rövidfilm, mint egy sikátorban keménykedő banda. A történetet nem lövöm le előre, és az se biztos, hogy amikor véget ér, akkor tényleg véget ért…

„Miért nem érted, bármit csinálsz, úgyis hiába…”

A másik dolog pedig amiért írtam, hogy valaki segítsen nekem, mert egy fél napomat azzal töltöttem, hogy feloperáljam valahogy a youtube-ra a videót normális minőségben, de bármit is tettem, vagy nem tetszett neki, vagy iszonyatosan rossz minőségű lett a kép is, és a hang is. Tehát ha valaki tud megoldást az írja le nekem, vagy ha letöltötte a videót akkor megengedem neki, hogy szenvedjen vele egy keveset, aztán feltöltöm én a youtube oldalunkra, bár ez se fontos, de totál ideg vagyok már emiatt.

Na, nem szeretnék sokat firkálni, a véleményetekre vagyok kíváncsi, mert a kislemezünkön szereplő összes számhoz készítettem sztorit, igazából a négy dalból (meghallgatható a MySpace oldalunkon) összeollóznék egy 20 perces kisfilmet, most láthatjátok a 4. részt, vagyis az elsőt, és bár nincs sok időm jelenleg elkészíteni a többit, de ha látom, hogy érdemes, akkor lehet, hogy belevágok.

Tehát íme: A klip (134Mb)

MySpace
Honlap

szerk.: Csak sikerült feltolnom arra a rohadékra, KATT IDE!

UI.: "watch in HD"

Vagy:

Utolsó módosítás: 2009.09.26. 18:39

Hozzászólások

Gobiakos
1 | Gobiakos 2009.09.25. 19:13
Tetszetős! Komolyan! Bár az elején kicsit soknak éreztem a vágások számát, de persze most csak a hozzá nem értő beszél belőlem.
Maga a nóta is klassz, nekem bejön. ;-)

Kíváncsi lennék a többi szerzeményetekre is, hol lehet őket meghallgatni?
Nayrobi
2 | Nayrobi 2009.09.25. 19:15
Áhh, tudtam, hogy valamit kihagytam, akartam linkelni, mindjárt frissítek.
Gobiakos
3 | Gobiakos 2009.09.25. 19:22
:-) Kössssz! ;-)
Nayrobi
4 | Nayrobi 2009.09.25. 22:46
Mellesleg köszi a pozitív kritikát, és én se értek hozzá, de szerencsére ez annyira nem érződik a videón szerintem:)
Star Wars
5 | Star Wars 2009.09.26. 02:31
Egyetlen szót tudok hozzáfűzni:

MESTERI!
Nayrobi
6 | Nayrobi 2009.09.26. 17:29
lol, köszi, már csak youtube-ra kellene valahogy feltölteni, még mindig ezzel szenvedek:(
Star Wars
7 | Star Wars 2009.09.26. 18:27
Amúgy be is illesztheted a videót ide, ha az embed kódot bemásolod a "videó" részhez a bejegyzés szerkesztésekor.
Nayrobi
8 | Nayrobi 2009.09.26. 18:41
Jó ötlet, köszi a tippet, azt hittem, hogy akkor nem lehet teljes képernyőre rakni, de tévedtem.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.