Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Negach at Sofo blogja

Az ember, a természetellenes faj

Negach at Sofo | 2009.03.11. 20:41 | kategória: . | 16 hozzászólás

A mai ember, a Homo Sapiens körülbelül 40 000 évvel ezelőtt jelent meg a Földön. Azóta, de leginkább az utóbbi 10 000 év során egy hihetetlen mértékű társadalmi fejlődés keretein belül az emberi faj vált a Föld vezető létformájává. Hogy ennek mik lehetnek az okai?

Elsősorban a többi földi élőlénnyel szembeni legnagyobb előnyünket kell megemlíteni: a sokkal fejlettebb idegrendszert. Egy emberi lény 9 hónapig fejlődik anyja méhében, melynek nagy részében az agy és a gerincvelő, illetve a teljes idegrendszer végtelenül bonyolult hálózatának kialakulása folyik. A földi evolúció kb. 3 milliárd év alatt jutott el odáig, hogy létrehozzon egy merőben új, az eddigieknél merőben intelligensebb lényt, az embert. Az ember eme komplex idegrendszer segítségével képes volt arra, hogy egy öngerjesztő folyamat révén egyre fejlődő társadalmakat, gazdaságokat és államokat hozzon létre, s ezzel a „vezető hatalommᔠváljon a bolygón.

Az emberi faj egyik másik nagy előnye a Földön fellelhető legtöbb élőlénnyel szemben, hogy míg a többi faj képviselői leggyakrabban agressziót alkalmaznak egymással szemben, s önző módon védik saját értékeiket, addig az ember egymást segítő, önfeláldozó módon viselkedik. Maguk az országok, államok is így működnek: az állam kiszolgálja az embereket, s ez az egyedek szintjén is legtöbbször megvalósul. Ez az, ami még merőben hozzájárult ahhoz, hogy az ember felülemelkedjen környezetén. Ez a segítőkész viselkedésforma persze szintén a fejlett idegrendszerből következik.

Gyakorlatilag az utóbbi 100-200 év volt az, ami egy újabb, az eddigieknél sokkal rohamosabb fejlődést indított el az emberiség történelmében: az ipari forradalmak mind-mind hozzájárultak ehhez az igencsak drabális változáshoz. Az orvostudomány, a technológiák, illetve más-más tudományok mind elképesztő módon fejlődtek, s ezek egyértelműen pozitívan befolyásoltak a civilizált társadalmakban az emberi jólétet. Olyannyira, hogy gyakorlatilag az ember mára visszafordíthatatlanul elszakadt gyökereitől. Az állatok és az emberek világa két külön világ lett egymással alig összehasonlítható részletekkel. Nem véletlen, hogy ha sok embernek azt mondjuk: „az ember is csak állat”, általában felháborodik a kijelentésen. Az emberek szemében az állatok, az állatvilág egy alantas, erősen alsóbbrendű világ, melyekhez nem szeretik hasonlítani önmagukat.

Manapság gyakran előkerül egy igen furcsa kérdés, furcsa a gondolat, mely mindig heves vitákat szül az emberek között. Természetesen ez a kérdés már szintén évszázadok, ha nem évezredek óta jelen van, ám a furcsa az benne, hogy még ma, a civilizált és – állítólag – felvilágosult világban is nagyon gyakran említésre kerül. Nem maga a példa a fontos, hanem az abból levezetett gondolatmenet. Gyakran mondják konzervatívabb felfogású emberek, hogy a homoszexualitás – erős szóval élve – „beteg dolog”. Ez egy teljesen elítélendő, az emberiséggel totális ellentétben álló, a normalitást kizáró természetellenes dolog. A hangsúly a kiemelt szón van: természetellenes. Maga a felvetés is elég érdekes, hisz hogyan lenne egy olyan dolog természetellenes, amit a természet alakított ki. Ha ezt nem is ezen nyelvtani paradoxonon keresztül akarjuk megcáfolni, akkor is logikátlannak nyilváníthatjuk a kijelentést. Számos kutatás mutat rá arra, hogy a homoszexualitás megjelenése törvényszerű olyan populációknál, ahol fennáll a túlszaporodás veszélye. Ez a természet védelmi mechanizmusa az egyes fajok túlnépesedésével szemben: hisz a homoszexuális egyedek nem fognak utódokat nemzeni, ez könnyen belátható. Mégis, az úgymond „felvilágosult, civilizált emberek” gyakran ítélik el ezt a fajta szexuális beállítottságot, és könnyelműen nyilvánítják betegségnek, avagy természetellenesnek. Pedig, ha jobban belegondolunk, nem ez a természetellenes: hanem maga az emberi faj. Ezt beismerni az önző felfogásból kifolyólag persze már korántsem lenne olyan egyszerű.

Hogy miért vetődik fel egyáltalán ezen írásban ez a kérdés? Az, hogy az ember egy, a természettel, illetve annak törvényeivel tökéletesen szembenálló faj? Furcsamód a válasz pont abban keresendő, hogy az ember miért lett a Föld legnépesebb, legintelligensebb, és összességében: vezető faja.

Mint azt az esszé elején említettem, az ember „felemelkedéséhez” szükség volt egy nagyon fontos dologra: a fajon belüli egymáson történő segítségnyújtásra. Ennek egyik kollektív megnyilvánulása az államok, országok létrejötte, melyek egyik fő funkciója, hogy emberek hatalmas csoportját szolgálja ki lakhellyel, táplálékkal illetve jövedelemmel (mely jövedelmekből az emberek további táplálékot és lakhelyet szerezhetnek). Viszont sajnos, vagy nem sajnos pont az államszervezetek azok, amik bevezetik a természettel egyik leginkább szembenálló jelenséget. Ez nem más, mint a természetes kiválasztódás kikerülése.

Egy vadon élő állatnak nem áll sok dologból az élete, ám ez a kevés dolog nagyon is fontos számára: legtöbbször az életet jelentik neki. A vadon élő állatok életének két nagyon fontos része a táplálékszerzés, illetve saját maguk megmenekítése. Utóbbi alatt természetesen a ragadozók elkerülését értem. Talán ezen kettő közül is az első a legfontosabb, hisz míg veszély nem feltétlenül veselkedik az egyes egyedekre oly gyakran, addig táplálékra folyamatosan szükségük van. Az egyik nagyon fontos dolog, hogy az emberek államszervezetei ezt is megkerülik: a táplálékkal kiszolgálják az állampolgárokat, így azoknak nem kell küzdeniük érte (fizikai értelemben). Ennek természetesen egyik súlyos következménye az, hogy bárki bármennyi ételhez hozzájuthat bárkikor, s ezzel el is jutottunk korunk egyik nagy problémájához: a túlnépesedéshez. Az emberiség egyedszáma rohamosan nő, jelenleg 6,8 milliárd ember él a Földön, de a gyorsuló ütemben történő gyarapodásnak „köszönhetően” nem kell már sokat várni, hogy teljesen tele legyen a bolygó. Az ember nélküli természetben az ilyesmivel egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán kell törődni: az állatok jó, ha hetente élelemhez jutnak, de ezzel elkerülik a túlszaporodást, elkerülik azt, hogy az élőhelyükről szétburjánozva felborítsák a természet egyensúlyát.

A másik dolog, melyen a jóléti államok változtatnak, az a következő: a vadászat, a táplálék megszerzése egyben a természetes kiválasztódás egyik alapvető próbája is. Aki túl gyenge ahhoz, hogy az élelmet magának megszerezze, az elhullik ebben az evolúciós csatában, s csak azok maradnak fenn, akik könnyedén megszerezték étküket. Az embernek ezzel sem kell törődni, hisz az állam – a már említett módon – kiszolgálja őt. Nincs küzdés, nincs harc. A civilizált államokban pénzért cserébe bárki könnyedén élelemhez juthat. S mivel a fizikai küzdés teljesen ki van zárva, az ilyen szintű biológiai kiválasztódás is eltűnik az emberek fejlődése során. Az is fennmarad és utódokat nemz, aki a természetben elhullana egy vadászat során, és az is, aki sikeres ragadozó lenne. Az embernél a kettő nincs megkülönböztetve.

Az emberi jólét kialakulásához és fejlődéséhez, illetve természetesen ennek fenntartásához elengedhetetlen az orvostudomány előrehaladása. Ám az előzőek példáján okulva már egyértelműen megmutatkozik a kényes, sokakat érintő kérdés: vajon a fejlett orvosi technikák és beavatkozások nem törlik el véglegesen a természetes kiválasztódást? Maga az evolúció alapelve, hogy utódnemzésnél, a kromoszómák megkettőződésénél másolási hibák történnek. Ennek következménye, hogy bár a közvetlen utódban ezek a mutációk még aligha mutatkoznak meg, de hosszú távon, sokkal több generáció múltán már igen, hisz ott még több mutáció, még több változás jelentkezik az egyedek génkészletében a miénkhez képest. Azonban természetesen nem mindegyik mutáció előnyös az adott élőlény számára, sőt. Nagyon sokszor hátrányos. Itt jön be a természetes kiválasztódás, mely szerint azok az egyedek, melyekben egy hátrányos mutáció jött létre, ezen hátrányukból kifolyólag elhullanak az életért vívott harc során, s csak azok maradnak fenn, melyek vagy képesek voltak alkalmazkodni a hibáikhoz, vagy eleve pozitív hatást jelentett rájuk a változás. Ezek a folyamatos másolási hibák, illetve azok kifejeződése mozgatják előre az élővilágot, ezek az evolúció mozgatórugói. Azonban az ember ennek is nemet mond. Az orvosok, orvostudósok munkája és célja, hogy a beteg embereket meggyógyítsák. Súlyosabb esetben az, hogy minden veszélyeztetett embert életképessé tegyék. Ez azonban egyértelműen szemben áll a természetes kiválasztódás metódusával, mi több, teljességgel kikerüli azt! Ha például a természetben egy oroszlánkölyök életveszélyes állapotban születik bizonyos komplikációk miatt, sajnos igen könnyen elpusztulhat. Ezzel azonban nem adódik tovább az anyából az a gén, vagy az a tulajdonság, amely ezt a komplikációt okozta. Ez egy teljesen logikus mechanizmus, még akkor is, ha a tudomány mai állása szerint nem intelligens tervezés hozta létre, hanem a természet önmaga. Az embernél azonban az efféle komplikációkat gyors orvosi beavatkozással azonnal helyrehozhatják, sőt, sokszor egy-egy, a szülés során megsérült, vagy akár koraszülött gyermeket hetekig, hónapokig ápolhatnak, mígnem elérnek náluk egy szintet, ahonnan már életképesnek vannak nyilvánítva. Az ember kikerülve a természet megoldásait – úgymond – „Istent játszik”. Ugyanez rávetíthető a súlyos genetikai hibákkal, fogyatékosságokkal születő egyedekre is. Talán a felvetés nagyon kényes, sőt, egyenesen drasztikus, és sokak számára elítélendő, mégis nem árt elgondolkodni rajta: vajon a születés után életképtelen egyedek mesterséges életben tartása jót tesz-e a társadalomnak? S ezúttal nem szociológiai, hanem biológiai szempontból. Hisz így igen könnyen továbbadódhatnak a súlyos hibákat okozó gének, ami – valljuk be -, pont, hogy a természetes kiválasztódással ellenes folyamat. Ha meg akarjuk személyesíteni: míg a természetes kiválasztódás az erős, életre képes egyedek fenntartásáért küzd, addig az ember azokon is segít, akik a természetben elhullanának, ezzel semmissé téve a természetes kiválasztódás törekvéseit. Hogy ez jó-e vagy rossz, az már jóval súlyosabb etikai kérdéseket vet fel, melyek megvitatására az emberi természetből kifolyólag valószínűleg sosem fog sor kerülni.

Persze felmerülhet bennünk, hogy ha az emberiség ki is kerüli a természetes kiválasztódást, bajt jelent-e ez? Elsőre azt mondanánk, ez gyakorlatilag csalás; csalás a környezetünkben élő állatokkal, élőlényekkel szemben, de ha úgy tekintjük ezt, mint egy állati viselkedés, akkor gondolhatjuk azt, hogy ez is csak egy túlélési taktika. Hisz úgy fennmaradni a természetes kiválasztódás során, hogy részt sem vegyünk abban, igencsak okos húzásnak tűnhet. Ráadásul milyen hatékonynak! Az ember már évszázadok óta folyamodik ehhez a „csaláshoz”, és láthatjuk, mennyire bejött neki! Azóta gyakorlatilag egyeduralkodóként él a bolygón, ami nagyon úgy tűnik, hogy a természetes kiválasztódás céljainak egyike. Az, hogy az erősebb, illetve nem ritkán a taktikusabb marad fenn. Az ember taktikája ez esetben a csalás, a játékszabályok megkerülése. Ez egy hivatalos, szabályszerű versenyen teljesen etikátlan és „fair play”-ellenes, de a természet mit sem törődik a fair play-jel. Itt bárki bármilyen eszközhöz folyamodhat, és ha az egyik leghatékonyabb eszköz maguknak a szabályoknak a megkerülése, akkor nincs mit tenni, el kell ismerni az emberiség jogos győzelmét.

Azonban sajnos ez mégsem olyan egyértelmű győzelem, mint azt hinnénk. Csak elsőre tűnik ez a fajta „csalás” a legjobb taktikának: hosszú távon ez is megbosszulja önmagát, ami furcsamód egy előre megtervezett „védelmi mechanizmusnak” is tűnhet a természet részéről: aki csal, az csak rövid ideig élvezi ennek előnyeit, később elbukik, s így a csalók is kiszűrődnek. Hogy hogyan és miért szűrődnek ki? Miért buknak el a csalók, ez esetben konkrétan az emberiség? Mi a hátránya a természetes kiválasztódás megkerülésének?

Az említett veszélyek, a túlnépesedés, a kóros elhízások, a hatalmas területi terjeszkedések és ezáltal környezetünk elpusztítása a modern korban érkeztek el egy olyan szintre, amikor már igenis komoly problémát jelentenek. Sőt, amennyiben ezen nem változtatunk, az emberiség akár a kihalás szélére is kerülhet. A Föld lakható területei megtelnek, ennek következtében az eddigi érintetlen területeket is meghódítjuk; az ott élő lényeket kiírtjuk, legyenek szó növényekről vagy állatokról. A bolygó szó szerint megtelik, az emberiség pedig folyton csak nő és nő, mígnem saját magát kezdi el kiszorítani. A táplálék elfogy, a növényzet eltűnik, s egy önpusztító folyamat veszi kezdetét, mely során legjobb esetben az egész a visszájára fordul, a népesség rohamosan csökkeni kezd. Mérsékelt esetben maximum az emberiség pusztítása is csak mérséklődni fog. Természetesen ezek csak feltevések, melyek akkor valósulhatnak meg, ha az ember sosem fog változtatni viselkedésmódján. Ám sajnos van egy nagyon nagy probléma, mely a változást megakadályozhatja: az, hogy ma már nem az egyedek, hanem a különböző államok irányítanak mindent. Az államok vezetői hoznak döntéseket, és minden ember az államok nevében cselekszik. Gondoljunk csak bele: a hazaárulás létező bűntett, mely az államból kiváló egyedekre vonatkoznak. Ha valaki nem viselkedik az államnak megfelelően, máris megvádolják. Mindent az államok irányítanak, ami alapvetően nem lenne baj. Azonban az emberiségnél egyedülálló módon jelentkeznek az állati ösztönök. Nem az egyedek szintjén, hisz, mint mondtam, az emberek segítenek egymáson, mely az élőlények nagy részére egyáltalán nem jellemző. Az állatiasság nálunk az államok szintjén jelentkezik.

Gondoljunk az egyes országokra úgy, mint egy-egy állatra. Ezek az állatok békében élnek egymás mellett, ám amennyiben egy állam agressziót alkalmaz, arra rögtön agresszióval válaszol a megtámadott fél. A különböző területszerzésekért, nyersanyagokért folytatott háborúk is teljesen állatias, ösztönös viselkedést mutatnak, melyek célja a túléléshez szükséges alapdolgok megszerzése. Sajnos ilyen hatalmas szinten, mint az államok szintje, aligha érvényesülhet más gondolkodásmód, mint amit ők, ezek az „óriási állatok” képviselnek. Ebbe a környezetbe nemigen szökhetnek be az emberiség terjeszkedését, pusztítását és pusztulását visszaszorító, a Homo Sapiens Sapiensre jellemző „reformgondolatok”, hisz ezek legtöbbször ütköznek az államok érdekeivel. Az egyedek szintjén az evolúciónak 3 milliárd évre volt szüksége ahhoz, hogy a természettel szembehelyezkedő, intelligens lényeket hozzon létre. Az államok szintjén jelenleg az állatias viselkedés uralkodik – talán egyszer itt is kialakulnak az intelligens „államlények”, ahogy az a földi történelem során egyszer már megtörtént. De erre valószínű még nagyon-nagyon sokat kell várni.

Ahogy említettem, furcsamód az intelligencia kialakulása hosszú távon önpusztításhoz vezet. Az intelligens lények társadalmakat, államokat alapítanak, majd saját tudásuk folyamatos fejlődésével egyre pusztítóbb hatást érnek el mind környezetük, mind önmaguk felé. S ezáltal akár önmaguk megsemmisítéséhez is vezethet az út. Ha belegondolunk, a millió és milliárd éves evolúciós változásokhoz képest az ember igen rövid idő alatt, kb. 40 ezer év alatt eljutott arra a szintre, hogy igencsak veszélybe került. Ez már-már azonnali reakciónak tűnik a természet részéről. Ahogy már fentebb említette, olyan ez, mint egy védelmi mechanizmus. Gyors és könyörtelen. A természet talán nem engedheti meg magának, hogy intelligens lény fejlődjön ki, s ezért arra „kényszeríti” őt, hogy kiirtsa önmagát. Mintha egy termőföldön a gaz önmagától tépődne ki a talajból. Ez a védelmi mechanizmus védelem a többi élőlénnyel szemben: a gaz nem burjánozhat el, megölve ezzel a környezetében élőket. Sokkal gyorsabban kipusztítja önmagát, s ezzel megóvja környezetét. A természet ezt is megoldotta.

Evolúciós zsákutca lenne hát az emberiség? Gyors pusztulásra vagyunk ítélve? Meglehet. De egyedi szinten, mi, egyedüli emberek ez ellen nem sokat tehetünk. A természet hatalmas és bonyolult törvényei sajnos önmaguktól működnek, melybe nem sok minden szólhat bele, talán semmi. Bele kell hát törődnünk sorsunkba? Igen. Ez egy megállíthatatlan folyamat, egy láncreakció, amely magától lejátszódik. Így hát egyetlen célunk marad az életben: egyéni életünk minél tökéletesebb eltöltése. Ha a természeten és annak működésén nem igazán változtathatunk, legalább élvezzük ki az ő általa adott lehetőségeket. De ez nem változtat azon, hogy – a felvázolt gondolatmenet alapján – az ember egy természetellenes lény. Jobb, ha ezzel mindenki szembesül.

Hozzászólások

Pras
1 | Pras 2009.03.11. 23:50
Millió egy dologban egyetértettem Veled (és pár dologban nem), mígnem a végére nem értem, és ki nem szúrta ilyenkor már fáradt agyamat egy hatalmas önellentmondás:

"A hangsúly a kiemelt szón van: természetellenes. Maga a felvetés is elég érdekes, hisz hogyan lenne egy olyan dolog természetellenes, amit a természet alakított ki."

Majd:

"De ez nem változtat azon, hogy – a felvázolt gondolatmenet alapján – az ember egy természetellenes lény. Jobb, ha ezzel mindenki szembesül."

Tudom-tudom, utána hozol pár indoklást, indoklási kísérletet, de egyszerűen az önmagad ásta gödörből nem tudom kihúzni az érveiddel a végső állításodat. Ez mondjuk simán lehet szimplán az én, teljesen szubjektív megítélésem (Mint végsősoron minden az.), mivel ettől függetlenül is véleményem az „ami a természetben megtalálható, különösen, ami hosszútávon működik, az bizonyos fogalmi használattal élve folyományaképp természetes.” Mint ahogy, példáuuul… ennek analógiájára a metafizika sem „fizikán túli”, hanem „eddig még nem ismert/egészében megértett része a fizikának.”
Ugyanezen okból nem tartom szerencsés kifejezésnek a "csalást" sem, idézőjel ide vagy oda. A kollektíva ereje nem pusztán az embernél jelentkezik evolúciós előnyként, maximum nem intelligencia-, hanem ösztönszinten jelenik meg, sűrűn már itt munkaterület-, és nyersanyagelosztással egybekötve. Az önkipusztítás hasonlata egyed szempontjából, mint öngyilkosság, működhet, de a kép nem ilyen drasztikus és "természetellenes" itt sem, a háborúk, különösen kollektívák között ugyanígy megfigyelhetőek a „klasszikus” természetben, sőt, még a "mindent felélő/lelakó/túlszaporodó" taktika is. Egyik fajnak sincs globális "testvéri tudata", hogy olyan meglepő és kizárólagos emberi sajátosság lenne a bizonyos mértékű nemtörődömség, sőt agresszió egymás irányában, magához a jelenséghez nem kell állami szint; számtalan olyan példafaj van, amely képes minden és mindenki más kárára terjeszkedni. Esetleg a saját „gazdája” kárára. Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy még az ember ismerte fel legmarkánsabban (de nem kizárólagosan), hogy termelni is kell, nem csak fogyasztani. [Ez IS a siker kulcsa. Itt jegyezném meg, hogy mint „természetes jelenséget”, nem tartom szerencsésnek egyetlen ok-okozat kapcsolatra leredukálni egy valószínűleg végtelenül komplex, esetenként sztochasztikus folyamatot.] Magyarán nyírni érdemes az aranyszőrű juhot, nem levágni. Az is "jogos", hogy minél magasabb színvonalon folyik egy társadalom élete, nyilvánvalóan annál magasabb szintű irányítási szervre van szükség, ennek hiánya nagy valószínűséggel jelentkezhet fejlődési gátként. Ennek természetesen túlzott hatalomkoncentráció, és túlzott "kisiklási lehetőség" is hozadéka annyi minden más között, ez nem is vitás. Javarészt egyetértek Veled - már ha jól hámoztam ki a magánvéleményedet – abban is, hogy erősen meggondolandó, hogy ilyen áron szükség van-e a fejlődésre, hiszen már nem húsz éve nem az a fejlődés kérdése, hogy biztonságban van-e az ember az ún. "természet" viszontagságaitól és elsősorban életveszélyeitől, hanem tisztán a jólétünket nyomnánk feljebb és feljebb mindenáron. És EZ az, ami finoman szólva sem biztos, hogy megéri. Az EDDIG vezető utat viszont összességében és kifejezetten „győzelemnek” tartom, és nem „csalásnak” (annak egyébként már csak az indító kiemelésem miatt sem). Ahogy például a termeszek vára is evolúciós "csatagyőzelem", nem pedig "csalás", mert az írásból egy kicsikét ez a logika látszik átszűrődni. Nemde? A termesz pici, gyenge, a hangyászsün nagy, erős, akkor dögöljön meg a termesz? :) A természetes kiválasztódásnak ez nem megkerülése, „pusztán” egy másik megközelítése, sőt, véleményem szerint óriási, „csatadöntő ötlete”. Az a bizonyos „genetikai mutáció”, ami ez esetben nem izmot adott, hanem neuront. Abban sem annyira volnék biztos, hogy majd egy "önvédelmi reakció mindent helyrebillent". A túlnépesedésnek előnyei is vannak, bizonyára ismered a "Power in numbers"-öt. Atombombával letakarítható a bolygó háromszorosa, mégis az emberiségnek lesz igen jó esélye a túlélésre. (Hogy az milyen élet lesz a továbbiakban, az a kérdés szempontjából irreleváns.) ...és a rovaroknak. Függetlenül attól, hogy az emberiség (már ha lehet dobálózni ezzel a fogalommal) valóban sokkal okosabb, mint amennyire bölcs; és kérdéses, hogy "megérdemli"-e, de a moralizálás nem különösebben érdekli a természetet.
Ahhoz pedig nem fűznék hozzá különösebben semmit (noha írásodban kiemelt szerepet kap), hogy most akkor végül ügyes trükk, vagy fatális hiba az „evolúció szempontjából gyenge egyedek megmentése”, egyszerűen azért, mert nem gondolkodtam rajta eleget ahhoz, hogy rendesen megindokolt véleménnyel állhassak elő. Annyi biztos, hogy ha én ücsörögnék egy kerekesszékben, jó eséllyel lenne határozott válaszom… :)
Végül, érdekelne, melyik az általad az esszében szóba hozott történelmi államszervezet?
Magával a konklúzióddal egyébként ismét csak abszolút egyetértek. Jó "vidékiesen": Sokmindenen el lehet tűnődni, de azért csak abból kell főzni, ami van. Azt meg már butaság nem megfőzni, ami már megvan. Végsősoron mindannyian egyének vagyunk, az egyéni boldogságunk és boldogulásunk, fájdalmaink és egyéb érzéseink körülményektől, társadalomi állapottól és kortól függetlenül jelennek meg, ha megtaláljuk a helyünket.

Elgondolkodtató cikk, köszönöm/jük!
Shadowguard
2 | Shadowguard 2009.03.12. 06:06
Nagyon szép írás, ezeken már én is gondolkoztam, viszont ilyen jól nem tudtam volna megfogalmazni.
Gratulálok és remélem még olvashatok/unk ilyeneket tőled.
3 | BigHairMan 2009.03.12. 10:27
Előrebocsátom, nem olvastam végig az esszédet, mert már az alapfeltevéssel sem értek egyet, gondolok itt arra, hogy az ember önfeláldozó. Bizony nem az, hanem önzőbb minden elképzelhetőbbnél. Írtad, hogy államokat épít, közösségekben van ergo társas lény. Ez mind nem a kölcsönös segítségen alapul, hanem az önzésén és a félelmén. Az önzést illetően ajánlom figyelmedbe Richard Dawkins - Önző gén című könyvét, illetve Thomas Hobbes - Leviathán-ját. Az előbbi egy biológus műve, az utóbbi pedig egy 400 éve élt tudósé. Ezek szépen kifejtik, hogy miért is önző az ember mindig, annak ellenére, hogy néha ennek az önzésnek olyan hatása van, mintha önfeláldozás lenne, gondolok itt az államokra.

A homoszexualitás természetellenességével szintén nem tudok egyet érteni, csak szét kell kicsit tüzetesebben nézni a természetben. Csupán azért nincsen ilyenekkel tele a biológiakönyv, mert akkor bukna a komplett nyugati civilizáció, ami a kereszténység tanain alapul...
4 | Negach at Sofo 2009.03.12. 16:48
Köszönöm a válaszokat.

BigHairMan: valószínűleg nem olvastad el teljesen, amit a homoszexualitásról írtam. Ha jól érzem, neked az jött le, hogy én is természetellenesnek tartom, holott pont az ellenkezőjét írtam. Ha én értettem valamit félre a hozzászólásodból, akkor elnézést.

PrasCo: igen, tény, hogy az egy nagy ellentmondás, de oldjuk fel azzal, hogy míg én csak teljesen elrugaszkodva a valóságtól, elméletben neveztem az embert természetellenesnek, addig - sajnos - az utca embere elvadult és már-már tényszerű módon képes azt állítani, hogy a homoszexuálisok természetellenesek. Utóbbi egy létező dolog, míg az én felvetésem egyedül bennem fogalmazódott meg, így talán annyira nem ellentmondás. Remélem érted, mit akartam kihozni ebből.

Ezen kívül írtad még, PrasCo, hogy valójában ez a "csalás" nem csalás, hanem a természetes kiválasztódás egy más szemszögből történő megközelítése. Azt hiszem, ezt én is kifejtettem, amikor azt írtam, hogy lényegében a kiválasztódás megkerülése bizonyul a legjobb taktikának, tehát... kábé én is ezt írtam.

Ja, ezt meg BigHairMan-nek: az Önző gént olvastam, és az tiszta sor, hogy az egyedek minden szempontból önzők egymással. De hétköznapi értelemben véve az ember igenis önzetlen, szociális lény, már csak az érzelmi beállítottságból is kifolyólag számtalan ember szeret és/vagy AKAR segíteni a másikon, és itt most az is elég, ha a legegyszerűbb példára gondolunk: adakozások, adományozások. Vagy bármi ilyesmi. Valljuk be, ez nagyon ritka az állatvilágban.
5 | BigHairMan 2009.03.12. 19:09
Biztos, hogy nem olvastam el teljesen, amit a homoszexualitásról írtál, valamint ezek szerint rosszul fogalmaztam, nem gondolom úgy, hogy természetellenesnek tartod, sőt jómagam abszolúte természetesnek tartom a homoszexualitást, az más kérdés, hogy nem értek vele egyet, de a létét ettől még nem tagadom, sőt!

Akkor legalább nem vagyok egyedül, más is olvasta :D Való igaz, vitatkozhatnánk rajta egy darabig, pro/kontra, hogy önző-e az ember. Félig meddig én is segítőkésznek tartom magam, ugyanakkor a másik felemet meg önzőnek... Biztos ez benne a szép, meg az emberi...
powerhouse
6 | powerhouse 2009.03.12. 19:24
BigHairMan: lehet, hogy benne van a természetben, hogy homoszexuális lesz az egyed, de attól ez még ugyanúgy betegség, hiszen pszichésen gátolva van a fajfenntartás, ami azért elég fontos.
Germinator
7 | Germinator 2009.03.12. 21:05
Nos, az Önző gént én is olvastam (már hárman vagyunk:-D), és aszerint a könyv szerint eleve nincs olyan, hogy fajfenntartás. Ezt most powerhouse-nak mondom: amire Negach (?) céloz az az, hogy a homoszexualitást arra "találták ki", hogy az egyes populációk túlszaporodását megakadályozza. Te azt mondtad, hogy a homoszexualitás betegség, mert akadályozza a fajfenntartást, de pl. az Önző gén-elmélet szerint ilyen nem is létezik. Minden egyed saját maga túléléséért küzd, és senki sem törődik a fajtársaival. Egyébként rohadt érdekes könyv, engem teljesen meggyőzött, amikor olvastam:-D
8 | BigHairMan 2009.03.13. 07:59
Germi: Ott a pont :D
9 | kukacképű 2009.03.14. 16:03
Én telyesen egyet értek veled.
Hát igen az emberiség elpusztítja önmagát.
Én azért arra törekszem,hogy megvédjem a természetet, például szelektíven gyűjtöm a hulladékot, nem szemetelek.
Ez az első blog amelyet végigolvastam.
10 | Negach at Sofo 2009.03.14. 21:32
kukacképű: ezesetben köszönöm a kitüntető figyelmet :)
cerebrum
11 | cerebrum 2009.03.19. 15:52
Negach: Az önzetlenség sokkalta gyakoribb az állatvilágban, mint gondolnád, rengeteg példája ismert. Pl. számos állat egy ragadozó közeledtére a "jó tett helyébe jót várj"-elvet követve vészjelekkel figyelmezteti társait, mellyel lényegében önmagát teszi ki veszélynek azáltal, hogy felhívja magára figyelmét, ám egy hasonló esetben ő is ugyanúgy elvárhatja, hogy ezt neki majd mások viszonozzák. Összességében tehát ez a fajta önzetlenség kifizetődő, mivel ennek révén az adott egyed növelni tudja saját fitneszét (azaz annak esélyét, hogy szaporodhasson, és a génjeit átörökítse a következő nemzedéknek). Az ember önzetlensége is ilyen és ehhez hasonló viselkedésformákra, ill. ösztönökre vezethető vissza, melyeknek háterében bármennyire is szeretnénk azt tagadni, ugyanúgy kizárólag az egyéni érdekek állnak...
Germinator
12 | Germinator 2009.03.19. 16:30
Te is olvastad az Önző gént?:-D Már sajna rég volt a kezemben, de asszem abban volt ez a "jó tett helyébe jót várj" dolog.
cerebrum
13 | cerebrum 2009.03.19. 17:28
Szakma... :) De persze olvastam Dawkins könyvét is. ;)
14 | Negach at Sofo 2009.03.19. 19:19
Ez a "szakma" pontosan mit takar? Érdekelne. Mindig jó, ha van köztünk egy biológus :)
cerebrum
15 | cerebrum 2009.03.20. 09:55
Zoológus-ökológus vagyok, ezen belül pedig a társas rovarok a szakterületem. ;)
16 | Negach at Sofo 2009.03.21. 12:15
Ez nagyon érdekes. Örülök akkor, hogy egy szakértő is hozzászólt a témához :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.