Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Nicolas19 blogja

You'll never read the news the same way again!

Nicolas19 | 2008.05.30. 22:31 | kategória: elgondolkodtató játékok | 2 hozzászólás

„You’ll never read the news the same way again”

Ez volt az a mondat, mely először egy játékra hívta fel a figyelmemet (amiről szó lesz ebben a bejegyzésben), majd gondolatok egész áradatát indította el bennem, s weblog bejegyzésként materializálódott:)

Ősgamerként már elég sokat keseregtem azon – lásd itt, pl. első írásomban is – hogy tulajdonképpen a játékok nem szólnak elég érdekes kérdésekről, hosszú távon nem tudják lekötni az embert. Persze az is lehet, hogy én öregszem (bár nem hiszem, hogy 22 év olyan nagy idő lenne), de most már kezd lassan az őrületbe kergetni, hogy minden magazin címlapjáról GTAIV, Age of Conan, stb. köszön vissza. Hogyne, rengeteget játszottam a Vice Cityvel vagy a San Andreasszal anno (előbbi máig nagy kedvencem), és a nagydarab kimmériairól is egy csomó könyvet olvastam (melegen ajánlom mindenki figyelmébe, sokkal érdekesebb, mint a film), de valahogy néha elfog a kétség... mitől lesz számomra jobb érzés, hogy segítek ennek az orosz gengszernek pénzt keresni, vagy amannak az antiszociális mészárosnak pikt fejeket vadászni? Hogyne, tudom, a játékoknak nem az a céljuk, hogy az ember hasznosan töltse velük az idejét – mondjuk a sakk ebben kivétel, de azt is jobb analóg módon játszani – de ha már, akkor mi lenne ha a jelen nagy kérdéseit oldhatnánk meg. Előző bejegyzésemben az all-powerful világszimulátort kerestem, amiben a játékos próbára teheti rozsdásodófélben lévő agytekervényeit az olajár csökkentése, vagy épp az etiópok felhízlalása terén, de talán nem kell ennyire messze mennünk. Tegnap kora délután a neten barangolva szembejött velem a Peacemaker. Azóta nem aludtam.

Mi ez a játék? Kérem szépen, ez a kicsi, 250 megás program a palesztin-izraeli konfliktust hivatott szimbolizálni. És, teszem hozzá gyorsan, sikerrel is jár ebben, ami önmagában többet mond minden dicséretnél.

A program demója letölthető a www.peacemakergame.com –ról, mindenképpen érdemes kipróbálni, ugyanis 8 körig azt csinálsz benne, amit csak akarsz. Teljes verzió 20USD, azaz „kőkemény” 13euro. Miután túlestünk a villámgyors telepítésen (választhatunk az angol, arab, vagy héber nyelv közül), máris beülhetünk tetszés szerint a palesztin, vagy az izraeli vezér székébe. Aki egy nacionalizmustól túlfűtött politikai propagandashootert, vagy szögesdróthúzó-szimulátort vár, az csalódni fog. Már az rendkívül fontos, hogy bármelyik felet képviselhetjük, hát még az, hogy mindezt abszolút politikailag korrekten, egyik oldalt sem favorizálva tárját elénk. Az már a mi dolgunk, hogy mit gondolunk erről vagy arról a félről a saját kicsiny szobánk mélyében, de már annyira elegem van a játékok egyoldalú ideológia-dömpingjéből, hogy igazán üdítő ez a kivétel, ahol hagyják, hogy a játékos maga alakítsa ki a preferenciáit.

Ami először elénk tárul, az egy kissé pixeles térkép. Itt láthatjuk a dolgok jelenlegi (2007 végi) állását, városok, telepek, falak elhelyezkedését. Minden jelentősebb településről kapunk némi iformációt, és igen, eredeti fotókat is. Ez az egész játékra jellemző: a történéseket valós életből vett képekkel, szövegekkel, sőt, videókkal illusztrálják. Láthatjuk a tankjainkat vagy merénylőinket „munka közben”, ez által sokkal átélhetőbb az egész. Bizony, ilyenkor döbben rá az ember, hogy az, amit a hírekben hall, nem csak aláfestő zörej, de emberek ezreinek, százezreinek mindennapi életéről szól.

Tulajdonképpen egy körökre osztott stratégiai játékról van szó, ahol az a célunk, hogy létrehozzuk a tartós békét. Két mutató fogja megszabni tevékenységeink irányát, egyik a palesztin, másik az izraeli elfogadottságunk. Mindkettő 0-ról indul. Ha bármelyik -50 alá esik, vége a játéknak, ám a győzelemhez mindkettőt 100-ra kell tornásznunk. Van itt kihívás, szó se róla, ugyanakkor nagyon örvendetes is, hogy nem az egyik fél győzelmét kell elősegítenünk, hanem egy tartós, tehát kellőképpen erős konszenzus elérését. Természetesen még számos statisztikát kell állandóan figyelnünk, mert ha nem elég kiegyensúlyozott politikát folytatunk, a saját radikálisaink, vagy éppen mérsékelteink fognak elmozdítani a hatalomból. Mindezek fölött ott van az USA, az ENSZ, vagy éppen az Arab Liga vigyázó tekintete, mely Damoklész kardjaként lebeg a fejünk fölött, és kíméletlenül megtorolja súlyosabb ballépéseinket, főleg magasabb nehézségi fokozaton.

Minden körben tehetünk valamilyen lépést célunk előmozdítása felé. Ezek az akciók három csoportba sorolhatók: katonai, fejlsztési, illetve építési. Itt aztán minden rendelkezésünkre áll azon eszközök közül, melyekkel nap, mint nap találkozhatunk a sajtóban. Egyik oldalon telepek építése, menekülttáborok lebulldózerezése, vagy éppen oktatási segély nyújtása, a másikon nemzetközi megfigyelők kérése, merényletek tervezése, vagy a szent helyek ellenőrzésének visszavétele. Mindkét oldalon létezik a beszéd tartásának lehetősége, megválaszthatjuk a célközösséget (mieink, ellenfelünk, vagy a világ közvéleménye), továbbá hangvételét. Mindezektől, továbbá millióegy faktortól függ majd a fogadtatása. Csak példákat említek, mert tényleg rengeteg lehetőség közül választhatunk, és ezek még az aktuális politikai klíma függvényében változnak is! Persze, ahogy az már lenni szokott: bármit is lépünk, valakinek biztos tetszeni fog, de még annál is biztosabb, hogy másvalaki fújni fog ránk miatta. Miután tettünk valamit a világbékéért, eltelik pár nap, és érzékletes, újságcím-szerű hírekből értesülünk róla hogy diadalmenetet szavaztak meg nekünk, vagy újság helyett csőbombát találtak a postaládánkban. Higgyétek el, nincs két ugyanolyan játék, és ugyanígy nincs biztos győzelemhez vezető út sem. Vagy legalábbis eddig nem sikerült megtalálnom:)

Nagyon fontos, hogy a fejlesztők nem estek bele abba a hibába, mint a Democracynál, nevezetesen, ha meghozunk egy döntést, korántsem biztos, hogy a kívánt hatást érjük el vele, így a játék nem redukálódik le egyszerű kő-papír-ollóvá. Példának okáért, ha olyan lépésre szánjuk el magunkat, ami a közvéleménynek nem tetszik, és nem elég magas a támogatottságunk, akkor mások felülírják döntéseinket. Mondjuk le szeretnénk bontatni a fal egy részét. Ha nem bíznak meg bennünk eléggé, akkor nem bontják le a falat, sőt, talán még újakat is emelnek, és mi kétszeresen rosszul járunk. Így látható, hogy a radikális reformlépéseknek nincs terük, akárcsak a való életben, egy ilyen kiélezett helyzetben mindig óvatosan, apró lépésekkel kell haladnunk.

Itt jön be a képbe a program egyik leghangulatosabb része: a kétarcúsága. Teljesen másképp kell játszani a héber állam vezéreként, mint a palesztin döntéshozóként. Távol álljon tőlem bármilyen állásfoglalás, de a helyzet bonyolultsága miatt talán érdekesebb a palesztin út, ugyanis – a valóságnak 100%ig megfelelően – a tulajdonképpen kisebbségi fatah kormány vezetőjeként a saját belső konkurrenciánkkal, a Hamasszal legalább olyan kemény küzdelmet kell vívnunk, mint a héberekkel.

Apróság, de nekem különösen tetszett a tanácsadók jelenléte. Izraeli oldalon ez ötletesebb, sólyom, illetve galamb jelképezi a két fő csapásirány, az erő vagy az engedmények irányvonalát. Mindkettő racionális, mindkettőnek lenne értelme, csak hát... Kicsit a Black and White-ra emlékeztetett ez a rendszer: látod mindkét szélsőséget, és már csak a te vérmérsékleteden múlik, mennyire teszed magadévá, és válasz egyik vagy másik eszközévé, illetve sikerül-e a megmaradnod a saját céljaid szolgálatánál.

Azt hiszem, kedvcsinálónak ennyi elég is. Rég találkoztam ennyire mély, érdekes, elgondolkodtató, mégis ennyire agyonhallgatott programmal. Mindez 13 euróért... röhej. Hadd adjak egy tanácsot. Ha legközelebb új játék vásárlásán töröd a fejed, jusson eszedbe a Peacemaker. Nagyon jó helyen lesz benne a pénzed kis része. A maradékból meg vegyél Mount and Blade-et... mert egy kis felhőtlen kikapcsolódás sem árt néha:)

Utolsó módosítás: 2008.06.14. 00:14

Hozzászólások

1 | Playbahnosh 2008.05.30. 23:06
Elsőre a Republic: The Revolution és a Tom Clancy nevével fémjelzett Politika ugrott be. Elég kevesen vannak a politikai szimulátorok, sőt, szinte nincsenek is. Talán a téma kényessége vagy a folyamatosan változó helyzet miatt, de mintha az emberek nem tudnák a politikát a játékkal azonosítani. Már így is mindenféle ideológiai és politikai felhangot látnak bele a legeltérőbb játékokba, de más dolgokba is. Pedig szerintem nagyi is hiányoznak ezek a játékok, pont a valóságtartalmuk miatt. Persze, ahogy mondtad is, ha valamit teszel, az az egyik oldalnak nagyon fog tetszeni, a másik oldal viszont viszont mélységesen fel fog háborodni. Ez a valóságban sincs másképp, és ezért iszonyatos nehéz politikailag korrekt politikai játékot csinálni. Emlékszem a magyarok mennyire felháborodtak a Romanii In Spatui nevű román fejlesztésű játékon, ahol az űrbe kijutott magasztos Román Nemzet hősies harcot vív a velejéig romlott, mindenkit elnyomó Magyar Birodalommal. Az is egy kitalált történet, mint a Red Alert sorozat, ahol pedig az oroszok szállják meg az USÁt, vagy legalábbis mindig megpróbálják, mint Hókuszpók elkapni a törpikéket. Az oroszok nem háborodtak fel, és az USA sem. Sőt, kétszer nem háborodtak fel eddig, és most harmadszor sem fognak. Bezzeg mi, ha kijön rólunk valami kitalált sztori, aminek ráadásul semmi valóságalapja, akkor rögtön az illető torkának ugrunk. Ezzel most nem akarok semmire célozni, csak azért érdekes.

Szóval ezért nehéz igazi politikai szimulátort csinálni, mert annyira kényesek az emberek minden ilyesmire, hogy egy-két elejtett félmondatért vagy szóért is képesek vérre menni. (öszödi beszéd, valaki? Hetekig lángoló Budapest, nah?) Szal nekik próbálj meg olyan politikai játékot csinálni, amivel nem hozol magadra legalább egy vödör halálos ellenséget. Ez a világ még nem érett meg erre szerintem....sajnos...
2 | Nicolas19 2008.06.14. 00:26
A Tom Clany játékhoz nem volt szerencsém, de a Republichoz én is óriási reményeket fűztem, aztán jött a csalódás, mert egyszerű táblás stratégiává redukálták az egésztet, a Democracyban is ismert kő-papír-olló rendszerrel. Így az ideológia mit sem számított, ha azt adtad a különböző negyedeknek, amit kértek, annyi volt a játéknak. A másik meg persze a teljes keleti diktatúrától vló elrugaszkodottság... igaz, nem tenne jót a játékélménynek, ha a szalonforradalmárt azonnal bekasztliznák, amint kinyitja a száját:)
Itt a Supreme Ruler 2020! No meg lassan a Political Machine 2008 is, ami bár nem egy véresen komoly darab, de érdemes lesz kipróbálni.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.