Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

powerhouse blogja

'Pool - Chelsea, harmadszor

powerhouse | 2008.04.09. 14:54 | kategória: bl | 3 hozzászólás

Megvan már két elődöntős csapat a négyből, és már most biztos, hogy lesz angol csapat a moszkvai döntőn. Kiestek az ágyúsok, és az egyik idei meglepetéscsapat, a Fenerbahce.

Chelsea - Fenerbahce

Minimális előnnyel kezdte meg a mérkőzést a török csapat, amiből rövidesen minimális hátrány lett, köszönhetően egy remek Ballack fejesnek. Nem sokkal később Joe Cole rúgott kapufát egy szép centerezés után, majd állandósult a Kékek előnye. A törökök csak braziljaik rúgótechnikájában bízhattak eddig bejött alapon, de ez nem az ő napjuk volt, annak ellenére, hogy Cudicini lesérült, így Hilario állt be a Chelsea kapujába. A végén még Essien lábon rúgta Lampardot, így aztán 2-0 arányban nyert a Chelsea, és 3-2-es összesítéssel jutott az elődöntőbe.

Liverpool - Arsenal

Ahol a Liverpool lesz az ellenfelük. Rafa Benitez csapatáról túlzás azt állítani, hogy szépen játszanak, ha úgy tetszik, néhány meccsükön sírvafakad a labda és joga bonitón nevelkedett emberek 99%-a, de mégis négyből háromszor eljutottak az elődöntőig.
Amiben idén nagy szerepe volt az Arsenalnak is. Az első meccsen sikerült megakadályozniuk magukat (egészen pontosan Bendtner volt olyan béna, hogy még a grundon is seggberúgták volna) a gólszerzésben, és egy jogos büntetőt se kaptak meg.
1-1-gyel, tehát hangyafasznyi előnnyel várhatta a meccset Anglia legvörösebb csapata, de az ágyúsok a kezdősípszóval egyidőben kezdték meg az ostromot (ha-ha-ha). Diaby szerzett is egy gólt szép összjáték után, bár Reina gyakorlatilag csak táblát nem rakott ki, hogy "A rövidre lőj". Gerrardék rögtön tudták, hogy ennek a fele se tréfa, össze kellett kapniuk magukat, aminek meg is lett az eredménye. Sami Hyypia egyenlített, Senderos közelről nézte a mesterien helyezett fejest. Ezzel, és némi deja vu érzéssel érkezett el a félidő.
A második félidőben El Nino tett arról, hogy ne legyen ismét 1-1,és így hosszabbítás. Senderos (igen, már megint ő) mellett vette át a labdát, átette a jobb lábára, és lőtt egy tüzéreket megszégyenitően nagy gólt a bal felsőbe. Az Arsenalnak kellett ismét támadnia, nekik kellett a gól, ami jött is. A csereként beálló Walcott szólója után rúgatott gólt Adebayorral, aki egyébként jeleskedett a helyzetek elpuskázásában, valamint Inzaghit megszégyenítően sok lesre futásban is. Nagy volt az öröm az ágyúsok háza táján, egészen Babel (egy másik csere) lerántásig, a tettes a gyáva Kolo Toure. Gerrard lőtte a büntetőt, of course, és be is lőtte, of course. Wenger fiai egy végső rohamra indultak, ám egy előre vágott labdát megszerzett Babel, lefutotta Fabregast, és a kapuban tessék-lássék álldogálló Almunia mellett belőtte a negyedik, mindent eldöntő gólt.
Lehet azt mondani, hogy nem adtak meg tizenegyest, hogy az Arsenal sokkal szebben (nem jobban!) játszik, a továbbjutást teljesen megérdemelte ez a fejben és szívben jobb Liverpool.
4-2, összesítésben 5-3 a Liverpoolnak

Reméljük a 'Pool-Chelsea párosítás is hoz egy ilyen jó meccset.

A mai program:

Manchesterbe látogat az AS Roma, nem feltétlenül egy hétre, valamint a Barcelona fogadja a másik meglepetéscsapatot, a Schalkét.

A Romának tavaly nem kellett támadnia Manchesterben, mégis megtették, meg is lett az eredménye. Most támadniuk kell, ráadásul a Capitano, Totti nélkül. Némi reményre adhat okot, hogy Vidic biztosan nem játszik a vörös ördögöknél, míg Ferdinand még ma átesik egy vizsgálaton, és csak utána mondhatok biztosat.

A Barcelonának nem jelenthet gondot a Schalke, egyszerűen túl nagy a két csapat között a különbség, és otthon nincs pofájuk olyan szarul játszani, mint néha idegenben.

Nagy valószínűséggel MU-Barca párharc lesz a döntőbe jutásért.

Utolsó módosítás: 2009.04.28. 15:09

Hozzászólások

TcG|Rommel|Hun
1 | TcG|Rommel|Hun 2008.04.09. 16:04
"Rafa Benitez csapatáról túlzás azt állítani, hogy szépen játszanak, ha úgy tetszik, néhány meccsükön sírvafakad a labda és joga bonitón nevelkedett emberek 99%-a."

A fórumon jelenlévő Liverpool drukkerek soha nem tettek egy élcelődő megjegyzést sem a MU játékára. Ehhez tartsd magad te is.
Creativ3Form
2 | Creativ3Form 2008.04.09. 17:58
A Liverpool - Arsenal egy fantasztikus meccs volt. Reméljük a ma esti Manchester United - Roma meccs is lesz ilyen jó. Izgalmak terén persze lehet kicsit visszafogottabb (HAJRÁ MU!!!!) de a szép játék reméljük elkápráztat minket. Szerintem is esélyes a MU-Barca elődöntő, ahol természetesen MU győzelmet várok. A Liverpool - Chelsa meg a Pool lesz a favorite, mivel a vörös ördögök mellett Gerardék is helyet kaptak a szívemben. Na nem annyit, mint a MU de azért ott vanna ők is. ;-)
HAJRÁ MU!!!!
powerhouse
3 | powerhouse 2008.04.09. 18:08
Rommel: nem azt mondtam, hogy minden meccsük nézhetetlen, hanem hogy nem játszanak szépen. Ezt Neked is el kell ismerned. Nyilván vannak jó meccseik, és nagyon rosszak, de ha megkérdezel egy semleges szurkolót, akkor ő előbb fog beülni az Arsenal meccsére, mint a Liverpooléra.

egyébként meg had utáljam a másik fociját! ;D

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.