Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

powerhouse blogja

1 Év

powerhouse | 2009.02.15. 13:22 | kategória: szolgálati közlemény | 10 hozzászólás

Igen, jól látjátok, egy éves lett az én kicsi blogom. A tavalyi teljesítmény alapján nem kerültem be a top 8-ba, de idén mindent megteszek majd ezért. Ezért is jelentettem be, hogy a focit idén hanyagolni fogom, és megpróbálok áttérni a filmekre/játékokra, csak hát lelkesedés hiánya miatt még nem lett ebből semmi. De megígérem, hogy március végéig sor kerül az említett bejegyzések megírására és publikálására. ;)

És akkor az elmaradhatatlan összegzés, számokban és szavakban egyaránt. Kezdtem két elég semmilyen bejegyzéssel (a blogstartost nem beleszámolni!), az egyik egy megmondós bejegyzés volt, a másik egy hamvába holt próbálkozás, aztán jött A foci (:D), amivel ugyan nem én voltam az első (LiT volt az, az MU meccseket értékelte, és még videók is voltak hozzá, csillagos ötös munka ;)), de végül én csináltam talán legtovább, egészen a Bajnokok Ligája negyeddöntőktől az idei csoportkör végéig, közben még az Euro 2008-ról is írtam, tehát ez volt a blog fő irányvonala. Volt közben egy-két videós, filmes, véleményes, a Diablo sorozat történetét összefoglaló bejegyzés, és a vége felé egy kis jövőbetekintős dolog is. Bejegyzéseket nem töröltem, pedig egy-kettőben megemlítettem, hogy talán, de aztán mégse, mert így látom, hogy honnan jöttem, és hogy hová tartok.

Szerintem fejlődtem az indulás óta. Ezt persze Nektek kell eldönteni, de mégis, én úgy érzem, a színvonal kicsit emelkedett a kezdetek óta, mondhatni ráéreztem az ízére, beletanultam a dologba. Idén nem tartani, hanem még tovább emelni akarom a blog nívóját. :)

És akkora számok: 366 nap alatt sikerült 33 bejegyzést összehoznom, melyeket összesen 6811-szer néztek meg. Ez napi átlagban 18,6 látogató, bejegyzésenként 206,39. Összesen 264 komment érkezett, ez bejegyzésenként pont 8. A látogatások annyira nem érdekelnek, viszont a kommentek átlagát szeretném feltornászni 10 fölé.

És végül szeretném megköszönni az egész éves látogatást és véleményezést, remélem jó szokásotokat megtartjátok a következő egy évre is! :)

//7000. 2009.02.22.//

Utolsó módosítás: 2009.02.22. 12:31

Hozzászólások

Star Wars
1 | Star Wars 2009.02.15. 15:10
Grat!

Várjuk a további munkáidat, engem érdekelnének a válogatott labdarúgóink által játszott VB-selejtezők és barátságos mérkőzések elemzései, összegzései is a jövőben. Persze jöhetnek filmkritikák, játékelemzések is. Csak így tovább!
2 | ShuleyvA 2009.02.15. 17:33
"Nyomjad Rózsi!" ;D
cygary
3 | cygary 2009.02.15. 17:35
Grat és sok sikert jövőre is!
Germinator
4 | Germinator 2009.02.15. 17:36
Gratula!
LordMatteo
5 | LordMatteo 2009.02.15. 23:27
Grat!

Egyszer említettél Helyzetben egy Bf-es bejegyzést is, azzal mi lesz?
Barthezz
6 | Barthezz 2009.02.16. 11:04
Isten éltesse hát blogodat és sok sikert a 2009-es esztendőre terveid megvalósításához! ^^
Gobiakos
7 | Gobiakos 2009.02.16. 11:38
Hepi Börzéj'! :-D
Gratula és tessék folytatni... ;-)
8 | kopé 2009.02.16. 13:23
grt. :)
Aztán legalább ilyen jól idén is. ;)
powerhouse
9 | powerhouse 2009.02.16. 14:01
Kösz, srácok! ;)

LM: az akkor volt, amikor Ríli bejelentette visszavonulását (szocializálódott :D), és gondoltam valamit poénból írok, de ebből nem lett (és nem is lesz) semmi. :D
LordMatteo
10 | LordMatteo 2009.02.16. 18:25
Ja, nagyon visszavonult...:-D

Mindazonálta, egy Bf2-es kedvcsináló/bemutató sorozat tök fun lenne, és nem csak egyedül csinálnád, mert vmikor nyáron Joe is feldobta ötletként...Meg vannak videók is...8-)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.