Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

powerhouse blogja

U-20 Világbajnokság: A magyar csapat és az F csoport

powerhouse | 2009.09.27. 10:56 | kategória: u20vb | 14 hozzászólás

A magyar csapat azzal kvalifikálta magát erre a tornára, hogy egy éve a csehországi U-19 Európa-bajnokságon továbbjutott csoportjából (Bulgáriát és Spanyolországot vertük akkor, a harmadik, gyakorlatilag tétnélküli meccsen kikaptunk a németektől), majd az elődöntőben kikaptunk az olaszoktól, de ekkor már tudtuk, hogy a csapatnak lesz egy útja Egyiptomba.
Nem véletlen tehát az, hogy a mostani 21 fős keretből sokan, szám szerint kilencen ott voltak Csehországban, de sajnos néhányan nem mehetnek most Egyiptomba, mivel klubcsapatuk nem engedi őket (Németh és kérdéses volt, Kádár nem is mehetett).

Akik viszont mennek, azoknak sok szerencsét, de kik is ők? Hátulról előre indulunk, három kapust neveztünk, közülük a legnevesebb Gulácsi Péter, aki jelenleg a Liverpoolban játszik, egyelőre a tartalékoknál, tavaly kölcsönadták a harmadosztályú Hereford Unitednek, ahol ugyan jól játszott, de a csapat így is kiesett. Valószínűleg ő lesz a kezdő kapusunk, ha valami történne vele, akkor Megyeri Balázs vagy Kovácsik Ádám ugorhat be a kapuba. Előbbi az FTC játékosa, a Bristol Citytől szerződött haza, de Fradi nevelte ki anno. Kovácsik Ádám is a zöld-fehérek nevelése, bár a Honvédban kezdte a pályafutását, jelenleg a Reggina csapatában játszik.

A védősorban van a legtöbb Eb-t is megjárt játékosunk, négy fő, a tapasztalattal nem lehet probléma. Összesen hat védőt nevezett az MLSZ a tornára, közülük Zsámbó Bence és Szabó János az a kettő, akik újak, előbbi a Győri ETO játékosa, utóbbi Pakson játszik. A négy tapasztaltabb pedig: Debreceni András (Budapest Honvéd), aki az Eb-n minden meccsen játszott, Korcsmár Zsolt(Újpest FC), aki volt próbajátékon a West Hamnél, csak aztán nem tudtak megegyezni a klubok. Szekeres Adrián (MTK Budapest) a Sándor Károly Akadémián (továbbiakban csak SKA) tanulta a focit, akárcsak Présinger Ádám (Videoton FC).

Minden harmadik játékos középpályás a keretből, tehát hét fő. Közülük a magyar-ukrán Koman Vladimir talán legnagyobb név, jelenleg az AS Bari csapatát erősíti, remélhetőleg idén pályára is lép a Serie A-ban. Ő már tavaly is ott volt a középpályán, akárcsak Gosztonyi András, aki jelenleg az MTK játékosa, de Kaposváron kezdett focizni. Az mlsz.hu őt csatárnak tünteti fel, de minket nem vernek át, már Csehországban is középpályást játszott, igaz a támadóbb fajtából. Tóth Bence a Fradi játékosa, és bár az ftc.hu nem írja, hogy milyen poszton, majd Pyro felvilágosít minket, hogy egészen pontosan mit szokott játszani. Első fellépésén amúgy egyből meccs embere lett a srác, tudhat valamit. Következő játékos Takács Péter, a Diósgyőr nevelése és játékosa, bár ő is megfordult a SKA-án. Egy kicsit talán híresebb az utóbbi kettőnél Dudás Ádám, aki anno volt próbajátékon az Arsenalnál, de mivel nem feka és nem tud franciául, így sajnos nem vitték el Angliába, viszont ettől függetlenül rendszeresen játszik a Győri ETO-ban. Tudom, elvileg ő csatár, de hát nem én neveztem középpályásként. Nem ő az egyetlen, hiszen Varga Roland, a Brescia Calcio csatára is erre a sorsra jutott, egyébként ő is SKA nevelés, csakúgy, mint Simon Ádám, akinek bátyja is benne van a válogatottban, de maradjunk most Ádámnál, aki a Hali játékosa. Kiss Mátéval zárjuk a sort, a 18 éves középpályás a Győri ETO játékosa, és már be is mutatkozott a nagyok között, összesen 10 meccse van, de lesz ez még több!

És akkor a csatárok. Balajti Ádám az egyetlen, aki még itthon játszik, ez sokat elárul arról, hogy milyen erős ez a csapatrészünk, de Ádámnak se kell szégyenkeznie, eddig 9 meccsen 5 gólt lőtt a magyar Wikipédia szerint. A Werder Bremen játékosa Futács Márkó, aki a Fradiban kezdte, majd 3 évet lehúzott a Nancyban, és idén került a Werderhez, valamint még azt érdemes tudni róla, hogy kimagaslik a mezőnyből, 196 centire van a feje búbja a földtől. Az utolsó két játékos egyaránt a Liverpool FC tulajdonában van, bár most mindketten kölcsönben szerepelnek. Simon András a Cordoba FC-nél (spanyol 2. osztály), Németh Krisztián (Némó) pedig az AEK Athénban játszik, nem is akárhogy, első meccsén ő lett a MotM (man of the match), valamint rúgott már két gólt is, és ezt 3 meccsen. Egyértelműen ő a csapat sztárja, sok szakíró a következő 10 év meghatározó játékosai közé sorolja, és most a világfociról van szó, nem Magyarországról.

A csapat edzője augusztus óta Egervári Sándor, aki kicsit összeszedte a csapatot, miután a fogalmatlan holland, Wilco van Buuren alatt semmi se sikerült túl jól az utánpótláscsapatoknál.

A válogatott három csoportbeli ellenfele Honduras, Dél-Afrikai Köztársaság és az Egyesült Arab Emirátusok (EAE) lesz, leírni nem szabad senkit se, Dél-Afrika a 2010-es világbajnokság miatt nagyon sokat fejlesztett a válogatottjain, és bár a korosztályos Afrikai Nemzetek Kupájának döntőjében hiányzott néhány nagy sztárjuk, most itt lesz mindenki. Az EAE-nek van egy valag pénze, meg akadémiája, ráadásul a kvalifikációs torna legjobbja, Ahmed Khalil a nagyválogatottban is kulcsjátékos. Honduras csapatában nincsenek igazán nagy nevek, egyikőjük se játszik Európában, de Roger Rojasra oda kell majd figyelni, a hat selejtezőjükön 4 gólt is vágott.

Ebből a csoportból talán mi vagyunk a legerősebbek, a továbbjutás a célja a válogatottnak, és ez magabiztos, összeszedett játékkal lehetséges is, motiváció van, hiszen egy ilyen tornán a nézők felét a nagy klubok játékosfigyelői teszik ki. Aki itt letesz valamit az asztalra, az könnyen valamelyik jó hírű csapatban találhatja magát a következő szezonban (de legalábbis a Football Manager következő kiadásában érdemes lesz csekkolni, hátha wonderkid lesz :)). Meg különben is, akit egy világbajnokság nem motivál, az szarjon sünt!

Ma este kilenctől mindenki tapadjon képernyőre, méghozzá a tévére, és előtte ne felejtsen el az m2-re kapcsolni, ők élőben közvetítik a Honduras elleni nyitómeccset! Jó szurkolást mindenkinek, hajrá fiúk!!!

Hozzászólások

1 | Pyrogate 2009.09.27. 12:00
Megyó a legnagyobb király, várjuk vissza a fradiba, bár remélem minél később jön (és serleggel!:) )
Tóth Bence tavaly Lipcseit helyettesítette egész évben, azaz ő volt az irányító, ami ennyi évesen sokat elmond róla, a mostani csapatban azonban senkinek nincs igazán helye (bobby össze-vissza tologat mindenkit) de leginkább a bal szélen tolja. Ha játszik...Tehetséges gyerek, sokat cselez (néha túl sokat) de ahogy Laczkó (vagy Bartha), ő is elkallódhat sajnos.

Én amúgy továbbjutást várok a csapattól, viszont sajnos ha első v. második helyen jutunk tovább akkor kurva nehéz a sorsolásunk:S
Ha elsők leszünk akkor valószínűleg a Csehekkel játszunk, ha másodikok (de ki előzne meg?) akkor meg Nigériával v. Venezuellával (legalábbis kettejük csatájában utóbbi nyert).

ezt nézzétek, folyamatosan frissül eredményekkel

Anglia pl. kikapott az uruktól
szbszig
2 | szbszig 2009.09.27. 12:04
Nem igazán emlékszem már, mert nagyon régen volt a sorsolás, de nekem is valami ilyesmi volt a véleményem akkor, hogy ebből a csoportból mindenképpen tovább kell jutni, viszont utána sajnos nagyon nehéz lesz.
szbszig
3 | szbszig 2009.09.27. 12:06
Megtaláltam:

http://nst.blog.hu/2009/04/05/rorschach_metamorfozis_ii#c5460791
szbszig
4 | szbszig 2009.09.27. 12:07
Hopp, ezen a blogon linkelni kellett volna. Mindegy...
powerhouse
5 | powerhouse 2009.09.27. 12:32
Kösz Pyro, reméltem, hogy te majd ki tudsz segíteni! :)

szbszig: hát igen, kicsit zavaró a PcDome és a blog.hu közötti különbség, mindig át kell állni...
Barthezz
6 | Barthezz 2009.09.28. 10:24
Azért le a kalappal, hogy mennyire kisujjból vágod ezeket a focis dolgokat, ki melyik csapatban játszik, korábbi meccseken milyen sikereket ért el, stb., szal én még csak hallani se hallottam ezekről a játékosokról, te meg gyakorlatilag a teljes biográfiájukat tudod. Gratula!
powerhouse
7 | powerhouse 2009.09.28. 13:21
Utána kellett néznem azért a legtöbb játékosnak...
powerhouse
8 | powerhouse 2009.09.28. 13:34
Leghamarabb holnap írok majd a tegnapi meccsről, addig talán le tudom majd redukálni a bazmegek számát 100 alá...
szbszig
9 | szbszig 2009.09.28. 13:49
Ez a bejegyzés egyébként tényleg nagyon profira sikerült most, nem csodálom, hogy Barthezz egy kicsit bedőlt neki. ;)
LordMatteo
10 | LordMatteo 2009.09.28. 15:37
Jaja, pedig mindenki tudja, hogy péhá helyett én szoktam megírni a bejegyzéseket, ő meg csak copyzza.
powerhouse
11 | powerhouse 2009.09.28. 15:58
Baszki, LM, ezt nekik nem kell tudni! :@

szbszig: Te vagy a példaképem! <3
LordMatteo
12 | LordMatteo 2009.09.28. 17:29
Szbszignek is szoktam segíteni...
Barthezz
13 | Barthezz 2009.09.28. 19:28
Nem dőltem be :-P, én is amúgy neten lesegetek a saját bejegyzéseimhez infokat, hogy olyan okosnak tűnjek mindig. ^^ S ezzel sztem mindenki így van, ha már írunk vmiről, az legyen pörfektül összerakva. ;-)
ufodani
14 | ufodani 2009.09.29. 13:51
Látom a meccs után inkább a Foci topba ment a karcolás.Gyakorlatilag a leggyengébb csoportba kerültünk.Nagy blama lenne a pottyolás amire az esély 0:3 után pláne h a másik kettő x-elt,a 0%-ról mondjuk 30-ra ugrott.Ennél a impotens meccs után csak jobb jöhet.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.