Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pras blogja

Gyere pajtás, vasparipára! Mert fasza. Azért. --> 2. (gyengébb) rész

Pras | 2008.11.15. 22:39 | kategória: Lényegtelenértelmetlen | 3 hozzászólás

…tanulmányainkat egy idő után – természetesen – félbe fogjuk hagyni a gyorsvonaton is. Ez jogász hölgyeknél a vizsgát megelőző negyedik másodpercet jelenti, normális esetben maximálisan a könyv kinyitásától számított huszadik percet. Fülünkben az Aerosmith lecsengett, most éppen öt bekapcsolt tüdőlebennyel ordítjuk, hogy „JUSÚKMIÓÓLNÁÁJTLÓÓNG!”; egyfelől, mert ennyire királyak vagyunk, másfelől pedig, mert így nem halljuk a szomszédos kabinban szállást vert idomtalan zsírtömeg felnyerítéseit, illetve a fülhallgatójából kiszabaduló, sírógörcsöt kapott Nightwish-vokált. Az idős úr hajszálai erre reakcióképpen persze először felállnak, majd szárazjég módjára atomjaira törnek - de hát segáz, nem csak a hajjal megy ez így -, a lány pedig most megy harmadszor végig ingálódva a rózsafüzérén. Mindez csalhatatlan jele annak, hogy váltanunk kell. Elszontyolodni viszont még nem szükséges, a három és fél órás útból még csak húsz percet tettünk meg, bőven lesz még időnk arra, hogy Baphomet szolgájává tegyük mindkettőt, és a vonatról leszállva azonnal 8*-arckifejezésű fókabébiket verjenek agyon kilóra egy bunkósbottal, miközben a Dies Irae-t szavalják. Egyelőre fogadjunk szót az intő jeleknek, és húzzunk onnan a vérbe. Most fizetődik ki, hogy laptopunkkal nem villogtunk, így ugyanis nem fogja a mélytelepen átszellemült filozofálgatások tárgyát képezni, aminek a szinergikus konklúziója általában a „Márpedig ez színesfém, bazd meg!”; pusztán csak az MP3 lejátszónk fog élete hátralévő részében a Devla égisze alatt szolgálni.

Kilépve a biztonságot jelentő üvegkalitkából (CsontGlas 2004 Orosháza. Aha… állapota alapján csak az nincs eléírva, hogy Kr.e.) feltűnhet (ha felszálláskor esetleg elkerülte volna a figyelmünket), hogy baromi sok ugyanilyen van még. A folyosó szűk, az ablakok nyitva, és Ajkától kezdve egyébként is tömve van emberrel, meg az ezeket kísérő tárgyi és kulturális hozadékokkal. Több érdekesség nem tol minket arcon, úgyhogy alkalmazzuk a „Ha a hegy nem megy Mohamedhez…”-elvet. Vitorlát fel!

A nyolc ülőhelyes kaptárak tehát semmiben nem különböznek attól, amiben épp most szedik szét a cuccainkat; leszámítva a képeket. Amíg az egyikben a Déli Pályaudvar légifelvétele látható az ülések fölé betonozva, addig a másikban, teszem azt, egy halványgolyós erszényesmókus (eszmei értéke a mindenkori minimálbér). Régen ezekből a vizuális orgiákból négy jutott minden kupéba, ma már a létszám feleződött. A miértekről még a Mennyekben is hallgatnak. „Nézzünk az üvegek mögé, mert amit rejt, az mindig érdekes, hiszen való!” (Jack Daniels és Dreher Antal) Az egyikben középkorú úrhatnám nő próbál szimbiózisba keveredni az ablakkal, mivel mellette olyan alakok foglaltak helyet, akik ugyanezzel a lendülettel megcsinálhatták volna ezt… ehh, maradjon valami balladai félhomály is, nem igaz? Mindenesetre leszállásának közeledtével megkéri az egyetlen, magyar viszonylatban jól szituált úriembert, hogy ugyan már, segítse le a csomagjait, lévén baromi nehezek; mire a jól szituált úriember felvilágosítja, hogy a felhozatal és a levitel reverzibilis folyamat. Magyarul: ha ment fel, lefelé is menni fog. Max. egy kicsit gyorsabban. A másik lyukban műszőrme-szegélyű kapucnis kabátos, csíkos felsős (Lassan már nem lehet ezeket megkülönböztetni a kurváktól, nem?) tinédzserek tolják magukba a Beckset, miközben élénk eszmecserét folytatnak a futball világában résztvevőkről (minősítési szintek: fasza / rakás szar), illetve a kortárs hölgyek kül-, és belvilágáról (minősítési szintek: fasza / rakás szar). A következőben egy nyugdíjas pár próbálja két egyenlő részre osztani a húsz deka párizsit, mellettük egy bizalomgerjesztő munkásember olvas valami kis vöröset, arcán félmosollyal, a poggyásztartón egy palack dissou-gázzal. Otthon is jól fog az jönni, a gyárban meg úgysincs már mit hegeszteni. Az a múlt hónapban jött haza. És eljutunk a negyedik fülkéhez, ahol fiatal párocska lélegezteti egymást dinamikus, első látásra randomnak tűnő mozdulatsorok kíséretében - figyelmes szemlélőnek persze feltűnhet, hogy ezek a mozdulatok a hím részéről anatómiailag hova korlátozódnak. Mit is említettem a zárható ajtókról? Mindegy. Eljutottunk a waggon végébe, itt már dologi látnvalóink is akadnak!

Jobbfelől egy műszerfal veri ütemes kocogással az üvegét, benne pislákolón megvilágított amper-, volt-, és reménytelenségmérővel. Balra az ajtó – bár minden kedvünk meglenne rá, lehetőség szerint még ne hagyjuk el a szerelvényt. Ajtónyitogatási komplexussal inkább próbálkozzunk jobb oldalt, ahol a mellékhelyiséghez lesz szerencsénk! Pofára olyan, mint az U-254-es torpedókamrája, és ráadásul azt a feledhetetlen élményt tartogatja a betérőnek, hogy 80 kilométer/órával szaggatva közölheti a véleményét a dolgok jelenlegi és feltételezhető jövőbeni állásáról, vagy lapdance-elhet, kinek mi. Utazási tipp: próbáljuk az árnyékszéken letuszkolni a lábunkat! Ha sikerül, ez ugyanis fékezi, esetleg le is fullaszja a mozdonyt, lábunk minőségének függvényében.
A mozdonyt. Ah! A Technika Maga. Az M41 névre hallgat, akárcsak egy-két világháborús cúnya gonosz fegyvej, de nem kell neki nagy feneket keríteni, egyszerűen azért lett ez a neve, mert csak. Ezen túlmenően, mert egy tapír-nagy dízelMMMMMotor gondoskodik benne a kitűnő menetteljesítményről, illetőleg a human factor, a mozdonyvezető, aki épp a négyet-ötöt szúrja neki, holott az ellenszéltől már trapézba hajlott a kasztni. Tovább nem érdemes gyalogolnunk ennél, mert akkor a fent említett mozdony előtt találjuk magunkat, márpedig az nagy, piros, nehéz és maga után húz egy rakás aberrált majmot. Emígyen felvilágosulva szummázhatjuk tapasztalatainkat, és implikálhatjuk, hogy a szocreál vasútijármű-összeállítás gyakorlata a funkcionalizmusra építkezik, folyományaképp nem sokkal izgalmasabb, mint eltaposni egy vakondtúrást. Óra mutatja: huszonnegyedik perc. Túlélési ösztöneink új elemek beépítésére sarkallnak…

…amit könnyen meg is találunk a folyosói ablakok képében! A táj suhan, ahogy azt kell, nyomatja a révülésre megfelelő alapot adó „wooosh”-hangot, amellett, hogy ráadásul hol szép, hol pedig gyárváros; a patakok mellett őzikék, vízhordó lányok és ezek különféle korhatáros permutációi, a vasút mellett pedig bakterházak, az egyszerűen imádnivaló betonkerítésekkel, veteményesekkel, bennük kapálgató bakternékkal (körülbelül annyira szemre(/be)valóak, mint egy kötőtű), ablakokból hanyagul kikönyökölő vasutasokkal, amint éppen ördögbotoznak az indítótárcsával; mindezek mellett pedig néhány trafó, egy diófává rohadt személyvagon a forgalmi kitérőn, fejünkben pedig ilyen baromi hosszú mondatok. Ha mélyebbre merülünk, olyan dolgokat fogalmazhatunk meg, mint pl. a személyvagonban az élet szánalmas és értelmetlen, a személyvagonon kívül az élet szánalmas és értelmetlen, a személyvagonok karcos, zsíros, és néhány .50-es BMG által keresztüllyukasztott üvegein keresztül viszont gyönyörű! Érzékenyüljünk el, aztán húzzunk a helyünkre, mert megjött a kaller, és a jegyünket – mivel előrelátóak vagyunk – nem hoztuk magunkkal. Háromnegyed óránál tartunk.

- „Köszönöm, uram.” – osztotta le a kalauz, miután unalmunkban szabályosan rámosolyogtunk, átvévén a jegyet. Ezt nem kell sértésnek venni, annyi csak, hogy ő is eléggé ramatyul van és unatkozik. Kalauznak lenni végsősoron egy elég szar meló elvégre, valahol az árufeltöltő és a csőgörény között helyezkedik el reputációban; és néhány barnább kalauz még pár BKV-ellenőrön is túltesz. A visszaköszönős fajtákon.
Nincs más hátra, tárunk teljes lőszerkészletét ellőttük, és még mindig több, mint két óra acéltépés áll előttünk: aludjunk! Dőljünk előre – ha hölgy mellett ülünk, akkor oldalra, minél meredekebb szögben, ámde mérsékelt sebességgel – és kapcsoljuk ki az agyunkat.
TIME WARP x4
Hoppá, megérkeztünk! Az ablakon túl elterülő halandó világot szemrevételezvén feltűnhet, hogy esik az eső, mint a devizaárfolyam. Ad 1 odakint, ad 2 be. Kabátunkat helyezzük el magunkon, csomagjainkért menjünk át a szomszédos kupéba, és vegyük föl az utazás kezdetén képlékeny masszává lapított csajról (esetlegesen kérjünk elnézést, bár útmutatóm leszögezte előre ugye, hogy mindettől tartózkodjunk), és szálljunk le a vonatról. Amennyiben előttünk túl sok majom toporog, lábbal adhatunk F*t erőlökést nekik, hogy a vagon magasságából és a lépcsősoron nehezen megtalálható stabilis pozícióból kilendítve őket helyzeti energiájukat mozgási energiává konvertálva fröccsenjen szét a kisagyuk a jól-rosszul leaszfaltoztt flaszteren. Ez után már különösebb akadály nélkül elhagyhatjuk a szerelvényt – Isten hozott minket!
A jövőben az IC mikrovilágát fogjuk áttekinteni, addig is jó kapaszkodást a másodosztályon, hadd lobogjon az a szem!

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2008.11.16. 15:51
Nagyon jó, bár éjjel fáradt voltam nekiülni, most olvastam el, nem bántam meg! Folytassa PrasCo :-)
Pras
2 | Pras 2008.11.17. 01:28
Köszönöm - a valóság a legjobb elbeszélő. :D Az IC-set még mindenképpen meg szándékozom írni, mert egy vagonra való sztorim van onnan is...
LordMatteo
3 | LordMatteo 2008.11.17. 01:38
Én naponta vonatozok be Győrbe - igaz csak 20 km-t - meg vissza, de ez alatt a kb 20 perc alatt is érdekes emberekkel és eseményekkel találkoztam már, gondolom egy IC valóságos tárháza a vonaton kongázó négernek, az ülésre sz*ró kutyának, vagy épp a részeg kalauznak...

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.