Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pras blogja

Gyere pajtás, vasparipára! Mert fasza. Azért. --> 3. rész: IC

Pras | 2009.02.16. 18:30 | kategória: Lényegtelenértelmetlen | 8 hozzászólás

Tévedés lenne azt hinni, hogy a Magyar Királyi Vasútnak nincsenek viszonylag tiszta, kulturált, faluközi közlekedésre alkalmas kocsijai. Vannak! Úgy hívják, hogy InterCity.

Drága, általam mindenféle hátsó szándék nélkül igen nagyra értékelt Olvasóm! Talán már a Te fejedben is megfordult párszor, hogy „Mi a f*szért fizetek én ötszázhúsz forintot egy rohadt ülésre?” Nálam például közvetlenül az Isten-probléma, a téridő-felfogás és a globális jelenségek materialista-racionális világszemléletű magyarázatkísérletei után következik a fenti kérdés. Egyszerűen nonszensz és szürreális az a gyakorlat, hogy sorozatom utolsó darabjának apropóját egy olyan tény kell, hogy adja, miszerint egy rohadt darab ülésért külön több valutát köhögtet fel a Vasút, mint a szórakoztatóipari maffia fél liter Tokajiért a Martosban. Kerek húsz forinttal. (Plusz a MÁV-nak messze nincsenek olyan adottságai, mint a pultos csajnak, Isten éltesse sokáig.) Megérett tehát egy beható vizsgálatra a Zungarische Guláshzabáló Bahn cívisközlekedtetésének zászlóshajója, az IC – beért „sorozatom” utolsó darabja. Ehhez azonban egy kis kitérőt kell tennünk az Ország nyugati, hogy autentikus legyek, „csüccsébe”.

ÖBB kontra IC
Hogy megértsük az alapproblémát, röviden vázolnom kell azon Olvasóimnak a nyugati helyzetet, akiknek van szerencséjük tisztán a Magyar Állam által üzemeltetett vasúti környezetben lakni. Jómagam Szombathely környékén viszonylag sokszor igénybe veszem Stevenson fiainak szolgáltatását, lévén, arrafelé bizonyos vonatok éppen arra szoktak menni, mint amerre én is utazni szándékoznék. Ebben semmi bonyolult nincs. Csakhogy, a kígyólelkű sógorok (gy.k.: osztrákok) már ide is betették a lábukat, ezért itten nem MÁV van, hanem GySEV, vagy RoEE Raaberbahn, esetleg ÖBB, tököm se tudja eldönteni, tulajdonképpen melyik is mérvadó a rengeteg hieroglifából. Ez pedig – mint olyan – részben osztrák tulajdonú vasúti társaságot takar. Felebarátaim! Én Szombathelyen megveszem a másodosztályú jegyet. Másodosztályút. Majd felszállok egy vonatra, amit az osztrákok méltóztattak a határon átküldeni, peremterületi közlekedést lebonyolítani. Hát az, - már bocsánat – bazmeg, az olyan, hogy! Alacsony padló (persze nem a mi állomásainkon, amik még a Monarchiából maradtak vissza, azóta műemlékvédelmi jelleggel hagyják őket szétrohadni), folyamatos szóbeli és vizuális utastájékoztatás, több ülésszint, panoráma ablakok, bőséges hely, spotlámpák, stílus és tisztaság. Na jó, a kapaszkodók nem kolbászból vannak. Ilyenkor, mikor lerakom européer seggem a másodosztályú osztrák kényelembe, és behunyom a szemem, elképzelem, ahogy a XXI. század Magyarországában magyar vonat dönget a jól kiépített, karbantartott vasúti pályán fejlődő, munkahelyteremtő, természetvédelmi szempontokat előtérbe helyező városom felé. …aztán kinyitom a szemem.

Ha helyzet ugyanis az, hogy Te, kedves Olvasóm, és én, és a többi majom nem egyszerűen ennél rosszabb minőségű szolgáltatást kap az IC-ken, de ráadásul ezért Te, és én, és a többi majom még külön csengethet is! De facto leszögezhetjük azért, hogy tény, hogy nem áll meg minden tanyánál. Ejha! Nekem, akinek teljesen mindegy, hogy Budapestről a lakhelyemig négy, vagy öt órát utazok – lévén ígyis, úgyis szép szenvedőben el van b*szva vele a nap – totálisan megéri félezerrel többet lerakni az asztalra ezért. Kérlek, Olvasóm, ne hagyd annyiban a dolgot, légy erélyes, vágd hozzám: Lehet gyorsvonattal is utazni, köcsög! Angolosan és szépen: „Damn straight!” A gyorsvonat jó. A gyorsvonat szép. A gyorsvonat kényelmes, mocskos, szűkös, tömve van varégekkel és természetesen át kell róla szállni. Ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy barbár balkáni szívem egészen kedvesnek és hangulatosnak látja – leszámítva az egy kupéra jutó bicskázások számát. Aláhúzva az egyenletet, képünkbe süt a megoldás: Arra fizetjük az ötszázat, hogy belépjünk valamiféle kezdeti stádiumú Európába. Klár? Na, nézzünk csak körül a mi kis Yurop-unkban.

Valaha, gyermekként elbűvöltek az InterCity-k. Komolyan. A változás, a minőség szelét hordozták magukkal, a fejlődés, a jólét szinonimái voltak, a gyorsaság és kényelem széleskörűen elérhető luxusát voltak hivatottak hirdetni. …aztán, ahogy az Magyarországon néhanapján véletlenül megtörténik; mi maradtunk, a sárgolyó alattunk meg forgott tovább. Nem biztos, hogy baj ez – elvégre, mióta a céhrendszert felszámoltuk, azóta nincs olyan csizmánk, amelyet unokánk is viselhet. Kellett nekünk a kínai szar papucs, mi? Fejlődés, he? Vasút, mi? ZOH! Autópálya! Ott kezdődik az élet. Pontosabban azon, a tuning Golfban százharmincnál. Neem, barátom, megy annyit az IC is! Igaz, hogy nem a magyar, és nem a magyar síneken. Részletkérdés! Helyezzük bizalmunkat (alternatíva híján) a vasútba. Ícé.
Amire most felszállunk.

InterCitrom – amit a szívedbe rejtesz!

Óóó, jee! Az első szó, ami eszünkbe kell, hogy jusson: Miliő. Nagy rakás ember, akik épp a szomszéd ülésre rakosgatják fel az utazótáskáikat, amelyek tömegre – saccra – másfélszer nagyobbak a tulajdonosánál, meghatódva köszönnek el a folyosó közepén szerettüktől, vagy egymással ordítanak a kétszer kiadott helyjegy miatt. Jobbra a WC-t találjuk, ez általánosan egy rozsdamentes acél kamrát takar, annyi különbséggel a többi, legendás vasúti illemhelytől, hogy kék. Ez teljesen logikus, tekintve, hogy a kocsi kívülről is igen nagy százalékban kék. Ettől oldalt egy kapcsolótábla szomorkodik, Star Treket pirító gombmennyiséggel, amper-, voltmérővel, szellőzéssel, világítással és egyéb vicces dolgokkal. Sűrűn nyitva van, ez azért jó, mert zárásához kulcs kell. Nyitásához elég a feszítővas is. Előttünk pneumatikus üvegajtó tornyosul (ezt a hülyébbjének „automata” v. „távműködtetésű ajtó” feliratokkal adják tudomásukra), feladatunk most ezt legyőzni. Normálesetben kattanásig húzzuk nyitási irányban a kilincset, ami természetesen nem fog működni. Jó esetben egyszerűen csak nincs feszültség alatt, ilyenkor feszegessük ki az ajtót, rossz esetben nem működik a kapcsoló, ilyenkor lehetőségünk adódik legyőzni a túlnyomást. Az evolúció itt is dolgozik, ízlésünk szerint röhögjünk tehát teli pofával a nőn, akit kettévágott az ajtó, esetleg segítsünk neki, miközben kizsebeljük. Ami most elénk tárul, az nem más, mint az utastér a maga teljes valójában!
Ellentétben az „alsóbbrendű” kocsiktól, itt két dolgot találunk: ülést és asztal(ká)t. Előbbit mindenképpen. A procedúra a következő: odamegyünk a helyünkhöz, ezt a helyjegyünkön (ÖTszáz forint, ember, ÖTszáz!) található szám hivatott beazonosítani. Miután kiderült, hogy egy népes kvád kompánia üldögél ott békés szemetelgetés és zabálás közepette („Üljön, ahova akar, főnök úr, senki nem nézi!”), hívjunk kalauzt, majd mivel kiderül, hogy természetesen nincs helyjegyük („De én ícével akarok utazni!!!” ill. „Most komolyan leszállítana minket a gyerekkel?!”), némi rendőrrel fenyegetőzés után elfoglalhatjuk a chips-törmelékes helyünket. Hamarosan megismerkedhetünk útitársainkkal is, akik sokkal kevésbé jó arcok, mint a gyors-, vagy személyvonatokon. Általában akad egy csaj, aki hülyét kap, ha nem ülhet az ablak mellé, majd ezt követően előveszi a laptopját, és egész úton fel sem néz belőle. Akad egy idősebb honpolgár, aki a feleségével a folyosón keresztül „beszélget”, amiből csak a sugdolózást és a röhögést lehet levenni, és pánikba esik, ha a kalauz nem tudja megmondani, mikor van csatlakozás Mezőtúrra. Végül, mellénk ülteti nyolc éves túlsúlyos, hiperaktív gyerekét egy anya, aki csak a másik négyesfogatban kapott helyet. Miután ezzel megvolnánk, egy dolgunk maradt:
Ne csináljunk semmit három órán keresztül. De legfőképpen tűrjünk és toleráljunk! Esetleg olvashatunk, de a folyosón áthaladók állandóan seggel fogják kiverni a kezünkből a könyvet. Nézhetünk filmet, de akkor a fél vagon azt fogja nézni, tehát kizárólag pornót rakjunk be! Végül, behunyhatjuk a szemünket, és hallgathatunk zenét, feltéve, hogy a szomszéd kissrác nem éppen lovacskásat játszik, ami elképzelése szerint abból áll, hogy kurvanagyokat kell ugrálni az ülésen, időnként komoly erőlöketet adva könyökével a bordaközünknek. Ha ebből az egész judeobolsevik nácigány dologból elegünk lesz, várjuk meg, amíg megjön a mozgóbüfé! Tőle vásárolhatunk például sört (elvégre mi sem természetesebb, hogy egy „civilizált” {jelentsen bármit is ez a szó} ország „civilizált” vonatán a személyzet árulja az alkoholt, nemhogy nem tiltják, mint „közterület”), amivel vagy magunkat, vagy a kissrácot leitatva közvetetten nyugalmat vásárolhatunk. Esélyesen az utóbbi fog összejönni, mivel a mozgóbüfé, egyátalán az étkezőkocsi árképzése a következőképpen zajlik: Veszik a piaci árat, és felszorozzák két és féllel. Ha ez számológéppel sem megy a személyzetnek, akkor hárommal. Nyugodtan vásárolhatunk pl. chipset, ha egy átlagos alsó tagozatos osztálykirándulás szintjén vagyunk megrekedve, és nem zavar minket, hogy az árából a pincérek hátán lépdelhetünk be a Gundelbe. Egyébként személy szerint próbáltam már az étkezőkocsit „kényszerűségből” (gyak. átutaztam az országot hosszában, és ez volt az egyetlen elérhető melegételhez jutási lehetőség), és lehet, hogy csak az éhség tette, de egyszer egy évben teljesen megéri mikrózott mirelitkaját zabálni a legendás „Utasellátó”-bélyegzett tányérokból, miközben mellettünk elsuhan a napfényes, mosolygó Alföld. Komolyan! Pincérnek nyaralásunk megszépítésén végzett tudtán kívüli fáradozása érdekében (lásd.: „európai” stílus, előzékenység, kedvesség – érted, baze’, esküszöm úgy éreztem, mintha szolgáltatnának!) agresszív borravaló. Egy három órás út alatt persze nem érdemes tönkrezabálnunk magunkat a Dining Car-ban, tekintve, hogy azalatt az ülésünket is ellopják, nemhogy azt, ami rajta van. Visszatérve kinyújtóztathatjuk a lábunkat… ha százhúsz centin aluliak vagyunk, ellenkező esetben nem fog menni. Na, azért nem kell a Dunának menni, van világítás (általában), és legtöbbször fűtés is van! Erről jut eszembe, feltétlen hordozzunk magunknál imbuszkulcsot, úgy szemre hatosat, hogy el tudjuk lopni a rácsot az ablak alól. Mást különösebben úgysem lehet, tekintve, hogy nincs.

Miután leketyegett az időtartam plusz (balf*sz ez a Word, automatikusan kijavítja a „plusz” szót „plussz”-ra, majd aláhúzza, hogy az bizony hibás…) sztochasztikusan öt vagy kilencven perc, nem marad más hátra, mint lerángatni a csomagot a fejünk fölül (rá a kissrácra, ha egy mód van rá), és direkt beállni vele a sorba egy tolakodó, törtető majom elé. Elvégre az ő ideje sem lehet drágább, mint az enyém, nemde? Köszönjük, hogy utazásunkhoz a MÁV InterCity járatát választották!
Lássátok tehát Feleim, szümtükkel, ezt kapjátok a tyúkszaros (’Durva, obszcén vagy bántó szó’) ötszázasotokért. De ne sajnáljátok rá a pénzt, helyette nézzétek meg jól, mert ezt sem sokáig látjátok talán, szétrohad majd ez is, úgy robogunk aztán a két év alatt használhatatlanra szétfagyott autópályákon Ojrópába!

Találkozunk a Vasúton, Drága Olvasóm! Graffitis műbőrt a segged alá!

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2009.02.16. 20:15
Ha gyakrabban írnál, Tied lehetne a legjobb blog, már maga a fogalmazási stílusod külön élmény, de a témákat is jól eltalálod - ahogy tetted itt is.

Köszönöm az írásokat!
2 | Pyrogate 2009.02.16. 21:24
Kár, hogy ritkán vonatozom:D
Hatalmas! (meghajlás)
KisCsirkee
3 | KisCsirkee 2009.02.16. 21:44
*tapstapstapstapstaps*

Iszonyat jó írás ismét, én is igencsak kevés alkalommal ülök vonaton 1 évben, de teljesen átérzem! :D

Grat az íráshoz mégegyszer! :D
Shadowguard
4 | Shadowguard 2009.02.17. 06:49
Egyetértek a többiekkel, az írás zseniális, a gyakoriságot meg tessék javítani ;-) Bár munkahelyen nem feltétlenül kellene ilyesmit olvasnom, mert furcsán néznek :D
Egyébként szerencsére(?) már évek óta nem ültem vonaton, de úgy látom nem vesztek vele sokat...
Barthezz
5 | Barthezz 2009.02.17. 14:31
Elolvastam, s tényleg igen jó írás lett! A kérdésen már én is elgondolkoztam jópárszor, hogy mi kerül azon plusz 500 Ft-ba, hogy gyakorlatilag egy ugyanolyan vonaton, 250 km esetén kábé 20 perccel rövidebb menetidővel tehessem meg a távolságot, mikor a busz ugyanezt az utat lényegesen gyorsabban és jobb körülmények között teszi meg - felár nélkül... (Egerszeg-Bp. viszonylatban legalábbis igen.)
Szerencsére én is ritkán távolsági vonatozom, s busszal utazom szinte mindig.
6 | ShuleyvA 2009.02.17. 15:14
Meg mi az, hogy beért sorozatod utolsó darabja? Ezek a beszámolók a legjobbak.
Pras
7 | Pras 2009.02.18. 17:49
Köszönöm mindenkinek! :) Igazság szerint ezen már dolgoztam egy ideje (talán másfél-két hónapja itt figyelt az asztalomon a doc), de csak most jutottam el vele kiadható állapothoz. :) Így már gondolom, érthető, miért írok viszonylag keveset. Még így is kikerül jópár olyan írás a kezeim közül, amit utólag visszaolvasva még finomítanék esetleg átdolgoznék.
@Shuley', noha "gyárilag" az utolsónak szántam, nem kizárt, hogy összejön még pár gondolat a témában, ahogy a MÁV-ot ismerem... =)
8 | ShuleyvA 2009.02.18. 19:20
Akkor nyomjad :-) Az ilyen utazós dolgokban mindig akad téma az fix... főleg a MÁV esetében...

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.