Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pras blogja

Műszaki alkalmazások és jelenségek egyszerűen - 3.rész: Optika

Pras | 2009.12.28. 00:28 | kategória: Műszaki ámokfutás | 5 hozzászólás

Drága Olvasóm! Ismételten „műszakizunk”, mivel szabadidőm mocskosul sok van így ünnepek után/előtt (apropó ünnepek, nekem, mint népszokás-buzinak, ez is megérne egy témát, hm-hm…), hogy már-már nekiálltam hurkapálcából haranglábat építeni. Nyilván ismered azt az érzést, amikor egy napot végigfekszel és élvezed piszkosul, még az almalevet is az ágy mellé bekészíted. …aztán a negyedik nap magasságában már szétszeded a számítógéped, és újra összerakod minden különösebb ok nélkül, kitakarítod a szobát, előterveket készítesz a Halálcsillaghoz meg egy vízsugaras vágóhoz, hogy minél tökéletesebb derékszögben lehessen szeletelni a mákos bejglit; mindegy, melyikkel. Unatkozol, egyszóval. Mondhatnám, „hiányzik a munka”, persze csak úgy óvatosan, idézőjelben, Ford Fairlane-esen. Nno, ezért duráltam magam neki ismét a bejegyzésnek.

Első blikkre az optika egy halott dolognak, legalábbis a kínai műanyagtávcsövek világába szorult fogalomnak tűnik. A válaszom erre az, hogy az optika ma tényleg nem éli „reneszánszát” – mert soha nem is tűnt el. =) A CD-meghajtód aprócska lencséje mai – esetleg nagyon szigorúan vett határokon belüli témánkba is – vág, de alatta is kollimátorlencsét (póriasan a fénnyalábok párhuzamosításáért felel), tükröket, köztük féligáteresztő tükröket, prizmákat és egyéb remek bizbaszokat találhatsz, ha épp olyanod van. A kicsiny lencsét ráadásul a CD nem tökéletes síkja miatt egy ügyes kis távmérő trükkel kombináltan folyamatosan emelni-süllyeszeni kell, ahogyan a CD forog, hogy folyamatosan fókuszban történjen az írás-olvasás. Aztán ott vannak a természetjárók, vadászok céltávcsövei, binokulárjai, éjjellátói. Egy szebb, mondjuk, rezgésstabilizált darabért, köhintés nélkül kell kirakni az üveglapra a félmilliót. Hogy miért, írásomban egy kicsit erről is megpróbálom fellebbenteni a fátylat. Itt jegyzem meg, hogy ezúttal megpróbálok egy kicsit érthetőbb és jobban követhető lenni, mint a napelemek esetében. =) Aztán ott vannak a mérőműszerek garmadái, alapvetően mondjuk a földmérők műszerei. Hogy ma már lézer rohangál bennük, az egy dolog – a lencse több száz éve megkerülhetetlen „high end”. Azoknak, akik a közértbe is levegő-levegő rakétával járnak, valószínűleg ismerős nevek a LANTIRN, a LITENING vagy mondjuk a SNIPER XR konténerek. Ezek azok a cuccok, amelyeket aláraksz a permetező kétfedelűdnek, és mehetsz precíziós bombázni. Tömve vannak kamerákkal (IR és látható tartomány), érzékelőkkel, és számtalan egyéb okosságokkal, amik a célravezetéshez szükségesek, ami egy hangsebesség felett párezer méter magasan döngető repülőgépnél valamivel nehezebb, mint krétával fejbedobni egy galambot. (Ez utóbbi tapasztalat.) Az optika tehát a hadászati célú felhasználások miatt a mai napig stratégiai ágazat. De ha már magasság, emelkedjünk egy kicsit tovább: ami az űrben van, és képet ad, az optika. A Dawn-tól a Hubble-ig. Ami a világűrt a földről pásztázza, és nem rádióteleszkóp, az is. Ha az apró méretek szemrevételezhetősége felé megyünk el, és nem elektronmikroszkópra kérdezünk rá, az is. De még amikor rejtvényfejtéskor nagyszüleink nagyítóval bogozzák a betűket, Poldi-kalapács ütötte lyuk átmérőjét mérnénk meg tizedmilliméterre pontosan – egen, az is. Ó, és a kamerás mobil…! És ha már fényképezés, csak azért nyújtom a nyilvánvalót, mert beledöglök, ha nem írom le: teleobjektívek. Olyan szép szó! Ide kell beszúrnom azt is, Drága Olvasóm, hogy egy pillanatra legközelebb állj meg a MOM park előtt… a Magyar Optikai Művek komplexuma ácsorgott ott valaha, úgy, méghozzá, hogy nem volt veszteséges; sőt, bizonyos termékei – na jó, különösen a háború környékén, és közvetlenül azután – bőven világszínvonalúak voltak. Egy bűne volt, túl jó helyen állt, és ráadásul amikor megtelepedett, olyannyira naiv volt, hogy a Fővárostól kapott placcot át sem írattatta a saját nevére. Így már marha egyszerű volt felszámolni egy plázáért… ne is gondoljuk tovább ezt a kis történetecskét, nagyon messzire vezetne, azt hiszem, ebben egyetértünk.

Nyitásnak egy kicsit hosszú lett, de sebaj. Szótagszámra kapom a tiszteletdíjat… minden átmenet nélkül: kezdjünk neki!

Drága, Elvégre-Érted-Élek Olvasóm, amikor mocsok módon nagyítóval hangyát gyújtogattál az udvaron (tagadni fölösleges, felvételek a 3/3-nál), a középiskolákban is nagy(?) vehemenciával(?) tanított optika legalapvetőbb jelenségeit használtad fel perverz és alantas céljaid minél sikeresebb abszolválásához. Ez az úgynevezett geometriai optika. Feltételezi, hogy a fény geometriailag egyenes vonalban terjed (ez a fénysugár), a keresztező fénysugarak nem zavarják egymást, illetve használ még pár hasznos és ügyes kitételt, mint például a híres Fermat-elv, miszerint a fény két pont között mindig azon az úton halad, amelyiken (időben!) a leggyorsabban odaér. Tehát, Budapestre Bécsből autópályán menne, hiába kerülő az Győr felé. Esetlegesen felvetődhet a kérdés Olvasómban, hogy „leggyorsabban… de hát a fénysebesség állandó, nem?” Nos, nem éppen; a fény vákuumban az ismert leggyorsabb „valami”, és bár a speciális realtivitáselmélet a fény sebességének terjedésének felső korlátot szab (szimplán a fény sebességére felgyorsítani bármilyen tömeggel rendelkező dolgot végtelen mennyiségű energia belefeccölésével lehet(ne) csak, ezt matematikailag a Lorentz-transzformációból ismert gamma-számmal konstruált törtes képlet köpi így ki; csak hogy utána tudjon nézni az Olvasóm, ha netán bővebben érdekelné, nem túl bonyolult, és annál zseniálisabb) – de sehol, egy szóval sem mondja ki annak állandóságát! Hozzá kell tenni, a sebességi differencia nagyon kicsi, de épp elég a szabály felállásához. Nagyobb sűrűséggel rendelkező közegben a fény – khm, foton – lelassul, mint a hóban araszoló kocsisor. Ehhez persze „fékeznie kell”, ha jobb „útviszonyokról” érkezik ide, ekkor energiát ad le – például, az atomerőművek hűtővizében látható kékes ragyogásnak, az ún. Cserenkov-sugárzásnak ez a jelenség az oka. Ennek az elvnek köszönhetően jól tudunk számolni a fénytöréssel, hiszen „gondolkodhatunk a fénnyel.” Közben kerestem egy, a sajátoménál sokkal épkézlábabb példát. A Fermat-elv, és az optika történetének valószínűleg legnagyobb jelentőségű okossága, a mindenhol tanított, ezért nem is részletezett Snellius-Descartes törvény már jó kiindulópont ahhoz, hogy egyszerűbb optikai rendszereket tervezzünk, számoljunk. Például, az ez utóbbi által leírt teljes visszaverődés elvén működik az optikai szál is. A sok zárójelezés mellett (sajnos ezzel együtt kell élnem, az orvosom is ezt mondta, ugyanez a hárompontozással…) remélem, még nem szédelegsz nagyon, Olvasóm. Persze, ha jobban belegondolsz a sztoriba, feltűnhet, hogy azért adódik gebasz a geometriai szemlélettel. Például, semmit nem mond arról, hogy ha átpasszolsz némi lézerfényt egy optikai rácson, miért is jelennek meg interferencia-vonalak? Avagy ne menjünk el ennyire fizikába, egyáltalán: hogy keletkezik a fény? Ezekhez már atomfizika, sőt, a legbonyolultabb problémákhoz a fény kettős (részecske és hullám) természetével számító kvantummechanika alkalmazása lehet szükséges.

Ehelyett javaslom inkább, nézzünk meg egy lencsét. Ha már optika.

Kezdeném azzal, hogy rögtön az elején letudjuk: gondolkodjunk egy kicsit tágabban, mint ameddig a szemünk (ami amúgy, az emberi érzékszervek zöméhez hasonlóan nagyon-nagyon korrekt, mondhatnám remekül kitalált általános célú detektor durva képességekkel és „beállítási lehetőségekkel”, gondolok itt például az akkomodációra, amit a változtatható fókuszú „elasztikus” szemlencse tesz lehetővé) ellát! Azaz: attól, hogy egy falon Te nem látsz át, attól még a mögötte lévő kígyó már előre nyalogathatja a méregfogait…
Ismert fogalom egy anyag törésmutatója. Megintcsak póriasan, képletmentesen: ez azt mutatja meg, hogy ha valamilyen szögben belövök némi fényt egy anyagba, az nem egyenesen terjed tova – de mennyire nem egyenesen? Mennyire „hajlik meg?” A trükkös a dologban az, hogy más-más energiájú fényre – magyarul és egyszerűen: más-más színre – ez az érték más és más. Tehát a vörös fény mondjuk kevésbé törik meg egy anyagban, míg a kék jobban. Olvasóm, gondolj a prizmára, ami „bontja a fényt!” Fasza, mi? Én mindig hülyét kaptam, amikor lóbálták előttem a prizmát, hogy „néé, bontja!”, meg rajzolgatták a keményen profi kis ábrákat erről, de a világért el nem magyarázták volna, hogy m’ér’? Mondjuk a fizikatanárom volt anno dacumál az, aki a táblától az utolsó padba hozzámb*szta …bocsánat, vágta a szolenoid vasmagját, aminek a sorjás élei miatt csakhamar vérben állt a kezem. Mire megkérdeztem, hogy „visszadobjam?”, elborzadt tekintettel válaszolta, hogy „Megőrültél?!” Szóval, ezért bontja a prizma a fehér fényt: mert az egyes szín-alkotóelemeire nézve a törésmutatója az üveganyagnak változik (ezt hívjuk diszperziónak). …ahogy úgy egyébként és például az átláthatósága is. Ez például egy AGM-65 irányítható rakéta, haverjainak csak Maverick. Ha a kép nem jönne be, úgy itt egy másik. Látod-é, Kedves Olvasóm, azt a szép(?) sárga kupolát a rakéta orrán? Egen? Az valószínűleg cink-szulfid üveg. És az IR-érzékelőt, ami mögötte van? Nem? Én sem. A fényképezőgép ugyanis azon a tartományon dolgozik, meglepő módon, ahol az emberi szem is. Hogy a fényképen azt lássuk, amit egyébként szabad szemmel is látnánk. Ezeken a hullámhosszokon – vagy frekvenciákon, a kettő között a kapcsolatot a fénysebesség „állandója” biztosítja, úgyhogy kinek, mi tetszik – az az üveganyag elég rossz fényáteresztő, az infratartományban viszont nagyon jó! – ami az infra keresőfejes rakétánál nem egy túlzott hátrány, nemde. Arról van egyszerűen szó, hogy a cél az volt, hogy a rakéta lásson ki, nem pedig az ember be. Hogy az anyag a hullámhossz függvényében másképp látszik át, másképp transzparens, azt a fotonok elnyelése miatt abszorpciónak nevezzük.

Ha már az anyagoknál tartunk! Az üveg megintcsak egy roppant érdekes dolog, ráadásul technológiailag nagyon jól szabályozható a „kikeverése”. Az üveg egy túlhűtött folyadék (ebbéli nemében hasonlít tehát az ónos esőhöz), tehát kristályosodás nélkül lehűtött valami, amely eredetileg szervetlen anyagok olvadéka. Persze az üveg így pofára egy nagyon is kemény, szilárd dolognak tűnik – de tényleg folyadék, csak baromira viszkózus. Ha egy, nagyon öreg – eredetileg síküveg – ablakot kettévágsz, tapasztalhatod, hogy alul vastagabb, mint felül. Ez azért van, mert az idők folyamán az üveg szabályosan lefolyt. Azt persze kérdezheted, hogy miért kell, hogy ne kristályosodjon ki az üveg a gyártás során. Nos, azért, hogy amorf (rendezetlen mikroszerkezetű) anyagot kapjunk, mert a kristályosodott üveg egyszerűen nem átlátszó! A hűtés tehát ezért kulcslépése az üveggyártásnak; valamint azért is, mert ekkor vezetik le az anyagban felgyülemlett feszültségeket. A legközönségesebb, és legősibb üveg-alapanyag a homok, kicsit cirkalmasabban a kvarchomok, a SiO2. Ebből szilikátüvegek mennek kilóra, lehet önteni, préselni, fújni… régebben például az ablaktáblák, de bármilyen síküveg is úgy készült, hogy olvadt fémre – célszerűen higanyra – folyatták az üvegmasszát, és ott is szilárdult meg. A valóban tiszta SiO2-ből kvarcüvegek készülnek, ezek előállításához 1700°C-ra és igen elővigyázatos hűtésre van szükség. Cserébe olyan üveget kapsz, amely széles tartományban igen jó áteresztő (UV tartományban is), törésmutatója a hullámhossz függvényében kevésbé változik – a fentiek után: alacsony a diszperziója, hőtágulása alacsony, saválló (egyedül a Napelemeknél már említett hidrogén-fluorid képes tökönrúgni) és jól ellenáll a nyomásnak, emellett masszívan sugárzásálló. Az üveganyagokba még adalékokat is lehet tolni, így alakítható ki például nátrium, vagy kalciumtartalmú adalékokkal a koronaüveg, mely alacsony törésmutatójú és diszperziójú, és az ólommal, ritkaföldfémekkel megtömött flintüveg, amely magas törésmutatójú és diszperziójú. A két csoport anyagait kombinálva nagyon jól lehet trükközni, és precíz leképezésekre alkalmas rendszereket lehet létrehozni. Ja, meg vannak a műanyag (bocsánat! Polimer.) anyagok, persze, de…

Höhöhö, és még mindig nem láttunk egy rohadt lencsét se. Mielőtt lincselés lenne, tényleg nézzük, hogy eszik a lencsét. Most már van egy képed, Olvasóm, arról, hogy milyen anyagból állítják elő a jóságot, hogyan állítják elő a jóságot, és arról is, hogy milyen tulajdonságokkal kell/lehet sakkozni a jóság elérése érdekében. Még nézzük meg, hogyan állítják elő a kupac üvegből magát a lencsét! Anélkül, hogy belemennénk bármiféle kézi számolgatásba, hidd el nekem, hogy egy precíz műszerhez a lencsék sugarát pontosan kell előállítani. És a „pontos” alatt olyan pontosságot érts, amihez hajszálad úgy viszonyul, mint ahogy az amőba nemi szervéhez viszonyulna a csődöré, ha lenne szegény előbbinek. A számítások mindenesetre hat tizedesjegyig mennek le – milliméterben. Ez nanométeres pontosságot takar. Ez persze csak a számítás, ezzel lehet vetíteni, de a gyártás is mikron alatt dolgozhat, ha nem szarral gurigáznak. A felület minősége pedig a fény hullámhosszának a huszadával vethető össze ökölszabály szerint. Visszautalva a bevezetőmre, a kárl cejssz binokulárodban első körben ezt fizeted meg, illetve emögött a speckó üveganyagot. (Meg a kardán felfüggesztést, a giroszkópot, a kiegyensúlyozott prizmákat, a mikroprocit, a páramentességet szolgáló nitrogéntöltést… és persze a márkanevet. És még jól rá is csesztél, mert az üveg nem egy pehelykönnyű anyag, Te meg cipelheted árkon-bokron… ha nem vagy természetjáró ember, nyugodtan kérdezz rá erre náluk, avagy a vadászoknál. Persze, tisztességes keresőtávcsőt értek most ezalatt.) Ez még napjainkban is sok kézimunkát igényelhet, a dolog aránylag nehezen automatizálható. A lencseanyagot darabolják, marják majd csiszolják. A „csiszolás” ez esetben szinte mindent takar, ami ebbe a szóba belefér. A végső felületi érdesség eléréséhez, amihez képest a baba segge köszörűkorong, minden esetben polírozás kell, aminek segédanyaga üveg esetén cériumoxid-szurok, kristály alapanyag esetén viszont egy, majd negyed mikron szemcseátmérőjű gyémántpor. A polírozás még így is több órás munka. A műanyag lencsék esetén hasonló a sztori, de a pontosságok nem ilyenek (precíz műszerben nem találsz polimer lencsét manapság még, az optikai tulajdonságai és homogenitási gondok miatt, hiába frankó, nagyszerűen skálázható, sokoldalú, nehezen rohadó, ez-az-amaz álló… de ami a fő: tetű olcsó anyagok is a tömegműanyagok), az előgyártmány bőven lehet fröccsöntött cucc is.

Drága Olvasóm! Amiért egészen idáig, foggal-körömmel kitartottál mellettem, ezért lesz Neked egy ajándékom, így karácsony környékén. Mivel jól ismerem a hangyagyújtogató perverziódat, készítek Számodra egy hordozható bolybanélő-rovar flambírozó kézikészüléket! Nagyon szívesen. Lássunk neki!
Az persze bebaszarintana, hogy papír meg ceruza, erre teremtetett a számítógép! Első lépésben veszünk negyven fő, szőke húszas közvéleménykutató-, és ergonómus-mókus hölgyet, akik kemény pénzekért kiderítik és esetleg mást is csinálnak, hogy 8 centiméter az kényelmes távolság rovargyújtáshoz, ahol tartva a nagyít… készüléket kezünk elhelyezkedése egészségügyileg ideális, a nyújtott élvezeti érték pedig maximális. Ez az én szempontomból annyit tesz, hogy a fókusztávolságom 80 mm lesz. A másik fő méret, amit még itt el kell döntenem, hogy a lencseátmérő mekkora legyen – komoly kutatásokat követően („öö, bánja tököm, legyen ennyi”) belőttem 2 centiméterbe. Az a Kedves, nyilván tűkön ülve váró Olvasóm számára józan ésszel is nyilvánvaló, hogy a nagyobb lencseátmérő több fényt jelent, ami végső soron nagyobb égetési teljesítményben jelentkezik; viszont a gyártás, majd a szállítás annál körülményesebb és drágább. Még néhány apróbb beállítás, pötyögés, és a gép kiköpi A Műszert. Íme:
Alapadatok és vetítős rajz.
Két milli élszalag-szélességet hagytam, hogy be lehessen fogni a lencsét néhány O-gyűrűvel a válltámaszos Hangyaégető Sugárvetőbe. Baba, nem? Most jönnek a problémák. Mint az hamar fel fog tűni, cuccunk nem teljesen a geometriai optika olyan szépen megénekelt szabályai alapján működik. Ilyen apróságok, hogy akárhogyan szórakozol vele, a napfényt nem egy pontba gyűjti. Pedig azt, ha párhuzamos sugaraknak tekinted, akkor szabál’ szerint a fókuszpontba kéne toloncolnia azokat. …az összeset! Tehát egy geometriai pontot kéne, hogy láss – magyarán, zéró kiterjedésűt. Készítsünk a programmal egy sugárátvezetés-analízist:
Ami valahogy így néz ki.
Mondom, mit látunk.

Elsőre személy szerint a longitudinal spherical aber.-t szoktam megnézni. Ez a hiba a párhuzamosan, de a lencsébe eltérő magasságokban belépő fénysugarak eltérő fókusztávolságát takarja. Ez magyarul a szférikus aberráció, nyíláshiba avagy gömbi eltérés; a lencse nem tökéletes gömb alakjából adódik. Ez úgy jelentkezik, hogy nehéz rendes fókuszt találni, a lencse sosem képez le egy normális pontba. Ezt például és nyilván nem gömbfelületű, vagy többtagú ragasztott lencsékkel aránylag könnyű kiküszöbölni. Ez a lencsénknél nem fasza, mint látod, 5mm-es skálázáson belül mozog a grafikon, ami nagyjából megfelel egy otthoni nagyítónak. Ezzel persze még nem fogod tudni lemetszeni a rohadék pici lábait egyenként, így valami más után kell nézni. Ha már itt vagyunk, azért nézzük tovább!

Ott van mindjárt balra tőle az Astigmatism, magyarul is asztigmatizmus, avagy pontnélküliség. Mint a neve is mutatja, megintcsak a precíziós vágásnak int be egy szép nagyot a dolog. Miről van szó? Az egyszerűbb érthetőség kedvéért ismét egy kép. Oka, hogy az optikai tengelytől viszonylag távol eső tárgypontból kiinduló fénysugarak közül a lencsén való áthaladás után a vízszintes síkban haladók nem ugyanabban a pontban futnak össze, mint a függőleges síkban haladók. Ez azért a mi lencsénknél nem egy vállalhatatlan érték.

Mi van még? A Lateral Color., avagy kromatikus aberráció, - bizalmasabban simán színhiba - esetünkben a fent már általánosan ismertetett diszperzióból adódik, ami, ismét: egyszerűen annyit tesz, hogy a lencse fókuszpontja más-más színre nézve eltérő helyre adódik (még egyszerűbben: Tudod, mint a prizma! Bontja a fényt! =) ). Ez tehát hasonlít a szférikus aberrációhoz, de ez akkor is jelentkezhet, ha a lencse geometriailag tökéletes, ez az anyagtulajdonság függvénye. Teljesen mindegy, hogy milyen színnel égeted rommá a szerencsétlen állatot és egyébként sem kifogásolható ilyen tekintetben a lencse, így léphetünk tovább!

Talán még nézzünk rá a Distortion-re. Ez magyarul egyszerűen a torzítás. Annyit takar, hogy a lencse aaa… mondjuk, négyzetet nem négyzetként képzi le, hanem valami hordószerű dologként, vagy fordítva, a sarkait „leszögezed” és az oldalait benyomod. Céljainknak ez a probléma megint csak invariáns.

Höh, hosszú volt, mi? A felhasználás szempontjából legrelevánsabb dolgot azonban még nem néztük meg! Ez az ún. „spot diagram”. Ez azért fasza dolog, mert „egyesíti” a hibákat, és ránézésre látható a leképezés minősége. Egészen konkrétan beméretezve látható rajta, hogy a sugarakat a fókuszba legjobb esetben mekkora és milyen pontként tudjuk leképezni. Lessünk rá a diagramra, és látni fogjuk, hogy frankón, napsugarakra merőlegesen fordított lencsénél hát-háát… egy milliméteres átmérője még mindig lesz a fókusz”pontnak” (Az „on axis” felirat mellett a ’2’ szám a vonallal jelenti azt, hogy a vonal hossza 2mm.) Kiköphetjük a szakvéleményt: Ez nép/bolyirtásra megfelelő tömegpusztító fegyver, de precíz műtétekhez nem az igazi.

Kell egy kis trükk. A fenti, röpke öt oldal szövegből talán kis agyalással lesüthető, hogy az egyik üveganyag ilyen diszperziójú, a másik olyan… az egyik görbület ilyen geometriai hibákat generál, egy másik olyant… Nem lehet a végtelenségig izmozni a hibák ellenében, és még tökéletesebb anyagokat keverni ki, és még k*rvadrágábban lencsét csiszolni. Nem is kell! Hagyni kell a hibákat, hogy egymás ellen dolgozzanak! >:] Ezt hívják kikompenzálásnak. Fogom a lencsénket, és kicsit átvariálom. Beragasztózom a hátát, és nekicsapok egy ugyanakkora első görbületi sugarú, de konkáv lencsét. A lencse ettől még gyűjtőlencse marad, de nézzük, mire megy a két lencse egymással. (Ezt az elrendezést, a színhibára gyakorolt jótékony hatása miatt akromátnak hívják.) Ez már sokkal faszábban néz ki. A sugárátvezetés fentebb megtárgyalt dolgaira is vess egy pillantást, a hibák általánosan nagyban és gyönyörűen lepusztultak. Néhány dolgot leszámítva; hogy miben rosszabb egy kicsit az előbbi gyűjtőlencsénknél, kommentben kérem, akik között kisorsolok egy "Gratulálok!"-ot. 8) De ami a leginkább szemet gyönyörködtető és lényegi, az a pötty-diagram. Kedves Olvasóm, hasonlítsd össze a szimpla gyűjtőlencséével fentről! Az előbbi esetben kb. 1mm átmérőjű halálsugarat kaptunk, itt a vonal 0,1mm-es, itt a pötty ideális esetben – inkább többet mondjak, mint kevesebbet – harmada, de láthatóan a kicsi longitudinális színhiba miatt (azaz és harmadszor ^^, a különböző színek nagyjából egy fókuszpontba futnak be) az energia legnagyobb része így szemre megkockáztatom, egy 0,02mm átmérőjű pontba fókuszálódik. Ezzel, barátom, hangya-heregolyókat hegeszthetsz!
Még annyit a teljesség kedvéért, hogy ha az akromátlencse spot-diagramját megnézed, azon belül is a felső sort, ahol a látótér széléről esnek be a sugarak, egy "üstökös-alakú" foltot láthatsz. Ezt azért említem meg, mert ez is egy elsőrendű hiba, kómának hívják.

Ennyit „nagyon röviden” a tervezésről.
Még írhatnék erről-arról, érdekes eszközökről, például egyik feladatom egy távmérő főterve volt, ez egy hótt egyszerű és mégis trükkös kis szerkezet (ezt onnan tudom, hogy sz*ptam vele eleget, persze nem a bonyolultsága miatt, hanem mert volt rajta munkaóra), de tovább nem rabolnám az idődet és a fáradságodat, esetleg egy későbbi időpontban egy bejegyzésemet kiegészítem az erre vonatkozó pár bekezdéssel; ekkor a megfelelő topicban tájékoztatlak. =)

Még így zárásképpen azért pár, nemrégiben – tökmindegy, milyen célból, mert nem kívánok reklámozni, pláne nem magamat – összeharácsolt képpel „kedveskednék” még. Nem tudom, mennyire érdekelnek a világháborús harcjárművek. Tankok, magyarán, bár nem precízen. …igen? És azt tudod-e, Olvasóm, hogy mit látsz, amikor az irányzótávcsőbe nézel? =) Nem? Nos, íme pár példa.

Ez egy Sfl. Z.F.1 (Z.F., mint „Zielfernröhr”), a felépítésén észrevehető, hogy két, háromszögletű prizmát tartalmaz a tubus. Ez nagyon előnyös abból a szempontból, hogy ha ellövik a periszkópot, pontosabban az objektívet, akkor nem lövik el vele automatikusan az okulárt is, és vele együtt a fejed. Nevezettről nagyon nehéz megállapítani, hogy milyen járművön szolgált, mert elterjedtek és csereszabatosak voltak; lehetett akár Pzjgr. IV-esen (nem keverendő a Jgdpz. IV-gyel!), StuG-on, Elefanton, Sturmtigeren, Hetzeren mindenképpen, és akár Sd.Kfz.251/1-es féllánctalpasokra szerelt lövegek irányzójaként is. EZT látod, amikor belenézel. Megjegyzem nagy tisztelettel, a magyar 7.5cm páncéltörő ágyú irányzótávcsöve csaknem ugyanilyen szálkereszttel volt szerelve; a szálkeresztet egy, a lencse oldalát megvilágító kis lámpával lehetett megvilágítani, mert a szálkereszt maga karcolt. Érdekesség, hogy az irányzék teljes képét nem akkor láttad, ha a távcsőhöz hasonlóan „odanyomtad a fejed”, hanem mintegy tíz-tizenöt centivel a távcső mögött „lebegett” az ún. kilépő pupillája. Azaz ennyire kellett eltartanod a fejed tőle, hogy a legnagyobb képet lásd. Ezt azért így oldották meg, hogy az ágyú visszarúgásakor a szintén hátrautazó távcső ne nyomja ki első körben a szemed.
Egy Z.F.3x8, 3,7cm-es csőhöz használatos. Nézz bele!
A 2cm-esek kísérője. Mérget nem veszek rá, de gyanítom, hogy a Pz.II-esek gépágyúja mellett is egy ilyen figyelt. És persze, ilyen belülről.
Ezt tisztességgel loptam. Panzer IV F2, 7,5 cm.
Ugyanígy: Panther.

Köszönöm a figyelmet! =) Remélem, hasznos és érdekes volt olvasni, újévre pedig minden jót és folyékonyat! És persze, ha valami link nem jönne be, valami nem világos, vagy csak egyszerűen kérdésed van, valami bővebben érdekel, várom hozzászólásod.

Utolsó módosítás: 2009.12.28. 01:06

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2009.12.28. 06:43
Kérdésedre: Hmm, így fáradt vagyok újabb éjszakázás után, de nem azért, mert így magától a fókuszponttól való eltérés kisebb lehet (azaz, ha 80mm a fókuszpont, alapesetben eltérhetek tőle mondjuk 5mm-t, "tuningolt" esetben meg mondjuk 0,8-at)? Így extrás optikával pontosabban kell égetni az ellenfelet. Tipp vót. :D
Pras
2 | Pras 2009.12.28. 12:48
Az ötlet maga nem rossz! Valóban, ha összehasonlítom a két pöttydiagramot; első ránézésre a tuningolt lencsét, ha egy kicsit előre-, vagy hátratolom, vagy mondjuk szöggel elfordítom, már sokkal inkább elbarmolja a pöttyöt, mint a sima. Viszont az ábrák egymással nem egyező méretarányban vannak! A gyűjtőlencse mellett az "On axis" feliratnál egy kettes szám szerepel, tehát az a vonal 2 milliméternek felel meg, az akromátnál ugyanez 0,1 milliméter! A difi tehát hússzoros! 8) Ennek szemléltetésére azonos léptékre hoztam őket, ekkor ÍGY néz ki a dolog. Így már jól látható, hogy valóban sokkal érzékenyebb a tuningolt cucc pöttye, de még nagyon elbarmolva is sokkal koncentráltabbá teszi a sugarakat, mint a gyűjtőlencse. Éppen a "jósága" miatt érzékenyebb ennyivel a beállításokra. Elárulom, a gondokat a sugárátvezetésnél kell keresni. =]

Az észrevétel viszont mindenképpen megér egy fél "Gratu-"-t! =D Volt benne ráció!
LordMatteo
3 | LordMatteo 2009.12.28. 14:55
Na jó, akkor a másik egész jutalmat (lesz másfél gratulációm, wow) majd átgondoltabb aggyal begyűjtöm, de ma már nem leszek olyan állapotban, hogy értelmes szöveget értelmezni tudjak. :-)
4 | Pyrogate 2009.12.31. 14:08
nagyon remélem hogy máshova is kirakod ezt az írást, ahol értékelik is:) (meg értik miről van szó:D)
Pras
5 | Pras 2010.01.02. 17:56
Óó, ezek az írások kizárólag a Dome privilégiumai. Máshova nem blogolok. =) De fokról-fokra próbálok javítani az érthetőségen, célom épp az, hogy kis betekintést adjon a sorozat ebbe a "világba".

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.