Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pras blogja

Vágóhíd házilag II.

Pras | 2011.07.05. 20:33 | kategória: Műszaki ámokfutás | 6 hozzászólás

Vágóhíd házilag II.
Kétkezes kard tervezése és kivitelezése

Ha fogalmad sincs, miről van szó – Első rész.
Ha fogalmad sincs, miről van szó és annyira nem is érdekel – erről.

…folytatás.
Mindenekelőtt kutattam és túrtam, igyekeztem összeszedni a fellelhető anyagokat (akár még aukciós házak kínálataiból is) és a káoszban valamiféle rendet teremteni. Nem ment könnyen, a mai napig nem merném leírni, hogy akár megközelítőleg tisztában vagyok a témával, de nem is a PhD-met írom ebből. Nem untatnálak mindezzel, Olvasóm, mivel így is – szokás szerint… - terjengősre fogtam, ezért az itt kihámozott infókat igyekszem a további szövegbe beleszőni, induljunk inkább onnan, hogy leraktam magam a papír-ceruza és a számítógép elé, legalább addig, amíg Paks arcba nem kap egy GBU-31-et.

Kezdésképp feldobtam egy általános, tokkal-vonóval ~1600 mm hosszú, majd egy második, immár velem azonos magasságú Bidenhändert. Jobb mutatóujjam első ujjperce ugyanis még mindig íjász és úgy is fog meghalni, ezért megnyalván ráböktem vele a monitorra azzal, hogy „az angol hosszúíj nagyjából olyan magas volt, mint a használója, és mi a különbség aközött meg egy kard között? Semmi.” Csak logikusan. Viccet félretéve, ezek a tervek a megvalósításnak még csupán a halovány szándékával sem készültek, de bizonyára jól ismered, Olvasóm, azt a jelenséget, amikor először csinálsz valamit, és úgy állsz fel mögüle, hogy „Csessze meg, a következőt kétszer gyorsabban és vagy háromszor jobbra lennék képes összehozni…” Nos, ezt a két modellt éppen ilyen tanulmányi célzattal készítettem el, fókusszal a gyártástechnológián és a súlyon, súlyponton. Rezgőpont, fordulópont…? Ugyan már, ez itt a Balkán, kérlek! Falura jó lesz ez is. A gép majd dob valamit, engem meg nem fog érdekelni annyira, hogy kimérjem. A súlypontot a végleges verzión – kalkulálva a fizikumommal, és tudván, hogy (természetesen) tömeget könnyebben viselek, mint forgatónyomatékot – a keresztvas markolat felé eső élétől mérve nyolcvan milliméternél távolabb nem kívántam tolni (Hogy is van az a Reifenstahl-film? „Az akarat diadala?” Egy szó, mint száz, hatvan milliméter alatt lett…), így már láttam, hogy tartva a hullámos élet és számolva a pengeforma megmunkálásának korlátozott lehetőségeivel, a négy kilogramm a reális határcél esetemben. Megjegyzem azonban a teljesség kedvéért, hogy egy, a Hadtörténeti Múzeumban őrzött kétkezes kardon legjobb tudomásom szerint ennél a súlypont kívülebb van, tehát ezúttal ez szigorúan az egyéni akcióm, ami vagy jó ötlet, vagy nem. Amikor okosabbak akarunk lenni, mint azok, akik ezekkel „nap, mint nap” ölni mentek, általában az utóbbi szokott kiderülni. Tisztázódott, hogy a kard CNC-lemezvágással (plazma vagy lézer) és hegesztéssel fog kialakulni első körben, hogy a végsúlyom nem lesz ólmozott (EU-konform kard ez), ezért és a hátrébb hozott súlypont miatt tehát némileg nagyobb is lesz, mint a valóságosak, valamint az, hogy a sorrendben a két legproblémásabb rész a penge forgácsolása és a markolat elkészítése lesz.

Célszerűnek tűnt letolni azt, ami nem ígérkezett problémásnak. Mindenekelőtt egy kis emlékeztető, hogy a következő rész érthető legyen. A „tanulmány-darabokon” a végsúlyt körtealakúnak képzeltem el (már csak ezért sem szeretem a „markolatgomb” elnevezést, mivel nem ritkán egyszerűen nem „gomb”), mivel az egy roppant kényelmes forma forgatás szempontjából, ellenben a „magamfajta”-Bidenhänderen nem sikerült túl sokat felfedeznem (noha a „túl sokat” nem egyenlő az „egyet sem”-mel), ezért elvetettem és egy, talán egy fokkal jellemzőbb „búgócsiga-alakra” cseréltem. Úgy döntöttem, ezt aztán végigfúratom és a markolattüskét[1] teljes egészében áttolva a furaton a seggén hegesztem, majd megcsiszolom, az esztergát tehát mindenképpen igénybe kell vennem. Áttértem a pengét, a rikasszót[2], a hárítóhorgokat (Parierhaken) és a markolattüskét adó lemezre, ez voltaképp az egész kardom lelke. Úgy gondoltam, egy hat milliméter vastag S235-ös táblából fogom vágatni (legjobb lenne valami, pl. CrV4-es rugóacélból, de ad 1. honnan szerzek? Ad 2. hol hőkezeltetem? Ad 3. Mennyiért?) lézerrel; ezért nem spóroltam a flammard-formájú élvezetéssel (Írhattam volna „kontúr”-t, viszont nem tudod kiejteni az „élvezetés” szót az „élvezet” nélkül, erre föl ez a nyelvújítás, ehheh…) a kisarasz híján méteres pengén, a kard ezen túlmenően kapott egy erős közelítéssel húsz centis rikasszót, melyre bőven rámarkol fél kezem (ha két kéz van ott, az már régen rossz), illetve a keresztvason és a végsúlyon kívül csaknem fél méter(!) markolatot, melyhez a markolattüskét szilárdsági szempontok miatt kissé átalakítottam. Utólag könnyen okos az ember: átalakíthattam volna még bátrabban is, de így sem lesz rossz. Az erőkarok elvén súlyt tudok megtakarítani, ha a nehéz, közeli végsúlyt könnyebb, távoli végsúlyra cserélem, így viszont a markolat megnyúlik, és egy idő után – költői túlzással – a mögöttem lévőket komolyabban fogom veszélyeztetni, mint akik előttem lesznek, már, ha anatómiai akadálya nem lesz még a kard használatának. Pedig már két, megtévesztésig hasonló kard is észrevehető különbségekkel tud bírni vívás során, ha az egyik apró differenciákból összeszedi a fizikai hátrányokat. Állítólag, teszem hozzá. Arányaiban egy még elfogadható elhelyezést skicceltem fel, tekintettel arra, hogy a kard a hegyére állítva – ismétcsak – körülbelülre olyan magas lesz így, mint jómagam. Végül a pengére ráapplikáltam a 172 mm fesztávolságú, előrehajló hárítóhorgokat – itt is több választási lehetőségem volt, a közönséges háromszög-alakútól (melynél a horgok és a penge szimmetriatengelyei merőlegesen metszik egymást) a markolat felé visszaívelőig mindegyikre van példa múzeumi példányokon. Meg ne kérdezd, mire volt jó a visszafelé hajló horog, mert súlyosan hülyének fogok tűnni. Mindenesetre jöhetett a gebaszkupacot még megelőzőleg a keresztvas. A tanulmány-kardon egyetlen darabból lézervágott vékony, nagy rádiusszal hengerelt keresztvasat vizionáltam, ami azért jó, mert ennél egyszerűbben már csak a hengerlést lepusztítva lehetne megoldani. Erre azonban a kard fő síkjában a hengerlést leszámítva gyakorlatilag semmilyen díszítést nem tudtam felvinni, ami azért problémás, mivel, ha díszítés van, akkor az az emlegetett síkban jelenik meg az esetek elsöprő többségében. („Magyarul” megfogalmazva, a keresztvas díszítései zömmel „előre-hátra” nőnek ki, a csúcs és a markolat felé, nem „oldalra”, a penge keresztmetszetével párhuzamos síkon – utóbbi esetben, ha a kard a falra kerül dísznek, erre kastélyok esetében is akad példa, a díszítés nem látszódna. Komoly érv, bizony!) Változtattam tehát a konstrukción: a lézervágott lemez 90°-kal elfordítva kerül fel hegesztéssel a kardra (olyanformán, hogy ha takarékossági szempontok nem vezetnének, akár együtt vághatnám a kardpengével), úgyhogy immár rommá díszíthetem. Hátránya, hogy így a hárítógyűrűket problémásabb lesz megoldani és az eddig egy darabból álló „keresztvas-rendszer” máris szétesett négy elemre, de ennyi belefér a történetbe, ahogy egy barátom szokta volt mondani: Nem számít a továbbtanulásba. Díszítsünk tehát! Viszonylag sokat szórakoztam a csigavonalban előretekeredő, mocskosul cirádás mintázattal, csakhamar rányúltam viszont a másik fő irányvonalra, azaz a végeken egy nagyobb francia liliom-jellegű díszt szerkesztettem ki, ahogy az látható volt az előbbi képeken – és ennyi. A kevesebb néha több. (…írom ezt egy olyan kardnál, ami inkább szolgált ebbéli formájában reprezentációs jelleget, semmint ütközetet…)

Mivel a tulajdonképpen lényegtelen részletekkel nem tudtam tovább eltöketlenkedni, kénytelen-kelletlen kezdenem kellett valamit a húzósabb részekkel. A markolat volt az egyszerűbb rész, nekifeküdtem hát annak, mivel sok ragoznivaló nem volt rajta: eszterga kell neki, félbe kell vágni, a markolattüske helyét halálpontosan kell(ene) marni, a csaknem kész kardra ráragasztani, majd az egészet festeni/lakkozni/pácolni/semmitsemcsinálni. A mintát megszerkeszteni egyszerű volt, a korrekt legyártatása még sötét folt volt előttem, de olyan nincs, hogy valaki a környéken ne tudná megcsinálni. (kh, khhh….) Van az a pénz, ugye… Jellemző egyébként, még magam is csak megoldanám ezt, de egyetlen olyan eszközöm sincs, ami akár csak távolról is hasonlítana egy faesztergára, turmixgépbe pedig eleddig nem próbáltam keményfát befogni. Végezetül – nagy levegő – formát kellett adnom a pengének magának. Ez elkerülhetetlen volt, mert több mint fél kilogramm múlik azon, hogy a penge ne egy szimpla, hat milliméter vastag lemezdarab legyen, az pedig elfogadhatatlanul rengeteg. Lelki szemeim előtt a lehető legprimitívebb rombusz-keresztmetszet jelent meg (dacára annak, hogy a flammard pengeforma talán a legbravúrosabb, változó keresztmetszeti geometriát követeli meg), és elkezdtem azon tűnődni, hogyan tudnám ezt házilag, flexszel legyőzni. Számítottam a lézervágó és a lemezhajlító segítségére néhány célszerszám legyártásához, és kezdett is összeállni a kép némi munka és méretezések, szerkesztgetések árán, amikor az arcomhoz kaptam: akárhogyan gyártjuk le ezt a sok baromságot, akárhogy állítom be, akárhogy nyesegetem rajta flexszel a pengét – nem lesz tökéletes, ahhoz képest pláne nem, hogy amennyibe akkor kerülne, ha egyszerűen odaadnám valakinek, hogy „itt ez a sz*r, mard le, kösz!”, nem beszélve arról, ha kivitelezném is, utána mihez kezdek a marhavagonnyi pénzekért legyártott ülékeimmel? Elkezdek ugyanolyan penge-geometriájú kétkezes kardokat gyártani kilóra? Ezért elvetettem nem éppen jelentéktelen mennyiségű munkámat (olykor előfordul ez), és maradtam az „alvállalkozós” verziónál. Simábban ment, mint hittem.
Gyakorlatilag készen voltam a dolog kisütősdi-részével, jön a rabszolgamunka, aztán a türelemjáték-reszelgetés. Elkészítettem tehát a műhely-, és összeállítási rajzokat, robbantott ábrát, darabjegyzéket, előírásokat (elnézést, „műszaki dokumentációt”), nagy általánosságban igazodva a szabványhoz, néhány esetben pedig magasról téve rá, csak/inkább világos legyen az akaratom. Legszebb a fa markolat rajza, ahol van kb. hat főméret, a többi pedig a „körülbelül így nézzen ki” politikáját követi, ami bár nagyon ritkán jó ötlet (nyilvánvaló, hogy egyértelmű utasítások hiányában nincs, mit leverni a kivitelezőn), itt indokolt. Mindezt aztán kinyomtattam az egyetem melletti fénymásolóban (Ha az ottani arcokat lefényképezem, már másnap különszámban hozza a National Geographic), hajtogattam, helyes kis kartonmappába fűztem, hónom alá csaptam és széles vigyorral leraktam a gyár asztalára, amit nekik szántam kiporciózni a dicsőségből.
Jóanyám sokat csuklott aznap…

Ennyit szántam mára, kérlelhetetlen Olvasóm, köszönöm, hogy velem tartottál ismét, jutalmul egy kis kitekintés a jövőre ezzel a „hozok is valamit, meg nem is”-képpel és a szokásos a szkenárió: Ha kérdésed van, alant felteheted! Következő alkalomra már csupán a vasgyúrás maradt.
Ja, és itt egy sün. Nem eladó, valamint escort-munkát nem vállal.

Magyarázatok
[1]Markolattüske – A képekről – mely, ugye, többet ér minden szövegelésnél – már kiderülhetett a lényeg. A kard(/kés)penge anyaga lényegében kivétel nélkül a markolatban folytatódik. Igen fontos alkatrész, és mint ilyen, a törés nem ritkán itt fordul elő, mivel a merev markolat és a rugalmas penge találkozásánál a hirtelen, rosszul kialakított keresztmetszetváltozás plusz az anyaghibák együtt feszültséggyűjtő helyet alkothatnak, ami rövidtávon repedéshez, hosszútávon töréshez vezethet. Régészeti leletek tanúsága alapján – vezetett is. Hogy a markolatban található a kard második rezgőpontja, az szintén a markolattüske érdeme, így az egyébként rejtett és jelentéktelennek tűnő alkatrész a vívástechnikában is szerepet kap.
[2]Rikasszó – Általában a penge nem kiélezett részét értjük alatta. A szóbanforgó kétkezes kardon ez jellemzően a hárítóhorgok alatti felület, „pótmarkolat”, amelyet bőrrel is bevonhattak. Lényeges azonban, hogy az életlen rész nem kizárólag a kétkezes kardok jellemzője. Hosszúkardon is megfigyelhetőek, jelenlétük segítheti a félkard-technikát (de nem feltétele!), lehetővé teszi a keresztvas mutatóujjal történő átfogását (ettől függetlenül az ujjat külön gyűrűvel vagy kosárral nem védő kardokon ez kevésbé jó ötlet); minthogy „normál használat”, vívótávolság tartása esetén a kard ezen részével egyébként sem sűrűn érintkezik az ellenfél. Egy vívókard tehát nem feltétlenül volt „végig” kiélezve! Legjobb tudomásom szerint még a szablyák esetén is ismeretes, hogy a szablya „erős része” vagy „ereje”, azaz a markolathoz közel eső élszakasz nem, vagy alig kiélezett.

Utolsó módosítás: 2011.07.05. 20:55

Hozzászólások

xeLaR
1 | xeLaR 2011.07.06. 19:44
Megintcsak gratula ehhez az íráshoz!

Mondjuk ahogy már előző bejegyzésnél is írtam, kb. semmit sem értek az egészből, amit írtál :D Viszont a képek és maga a megfogalmazás élvezetessé tette az egészet. Szal tetszett, várom a következőt :)

A sün meg aranyos :)
Pras
2 | Pras 2011.07.06. 23:02
Köszönöm a visszajelzésed, eleve, hogy végigküzdötted magad rajta! :) Ezúttal megpróbáltam visszaolvasni "olvasói" szemszögből is a bejegyzést (bármilyen hülyén hangzik is ez), és - sajnos - teljességgel igazat kell, hogy adjak Neked. Még több kép világosabbá tette volna a dolgot, valamint a(z egyébként sem igazán létező) szakmaiság és a közérthetőség közötti optimumot sem sikerült eltalálnom, és akkor még finoman fogalmaztam. Ennek fő oka, hogy nagyjából egyidőben íródott az előző résszel; viszont a következő - záró(?) - részt, mely a gyártással fog foglalkozni, átdolgozom, és megpróbálom "közelíteni a földhöz". Egyúttal a lehetőségekhez mérten igyekszem több képet rakni bele, hogy akár szövegfüggetlenül is jól követhető legyen a történet, és a bejegyzés végére ne csak nálam álljon össze a kard. =)
3 | sipec 2011.07.07. 13:29
ugy olvastam a kard tervrajzan jobbalul, hogy "lvl 6", kicsit sok volt a wow :D
Aryx
4 | Aryx 2011.07.07. 19:22
Remek kis írás, igaz, a szakzsargonból én sem értettem sokat, mégis élvezet (:P) volt végigolvasni. Szerintem még ma pótlom az első részt, ami vmiért kimaradt.
Pár question:
- Mi alapján szerzed a hidegfegyveres ismereteidet? Egy kis könyv-, vagy linkajánló esetleg, hogy a mester miből dolgozik? :)
- Mivel kezdtél, mielőtt idáig elmentél volna? Volt olyan munkád, amibe beletörött a...?
- Konkrétan hol vitelezed ezt ki? Szerintem jópofa lenne, ha a kovácsműhelyedről is kapnánk egy képet (sünnel vagy anélkül, részletkérdés).

+ a profilképeden mivel feszítesz?
(Holnap már nem leszek itt, szal előre is köszönjük az interjút! :) )
Pras
5 | Pras 2011.07.07. 20:17
Tiszteletem!

@sipec: :D Skill kell hozzá, az ziher.

@Aryx: Köszönöm! :) Kérdéseidre sorjában...

1.) Konkrétan a Bidenhanderről legjobb tudomásom szerint nyomtatásban valamirevaló anyag sem magyar-, sem angol nyelven nem jelent meg. A neten általam összeszedett infókat a következő bejegyzésben forrásjegyzékként közzéteszem. Sepsik István oldalán jó könyvajánló található nagy általánosságban a fegyverekről. A hosszúkardról közérthető mechanikai összefoglaló az AE oldalán. És persze, mivel a szívem hazahúz ( :D ), feltétlenül meg kell említenem ezt, az "Olvasnivalók"-szekciót.

2.) A kérdés elég komplex, mivel csúszdaelemektől kutyakaja-szállítószalagig firkálnom kellett már pár dolgot (legtöbbjét akarta a halál, de a pénzt nem a kard hozza :D ), de igazán szakmai tapasztalatom, mint aktív hallgató, nincsen - fegyvergyártásban végképp, tehát mondhatjuk, ez az úttörő-darab. Olyan munkám akadt, amibe beletört ezem-azom, konkrétan egy türk lamellás vért a tágan vett népvándorlás korából, ez viszont egész egyszerűen pénzügyi kérdés miatt kapott léket. Mint annyi minden. :) Erről akad itt fenn háromrészes blogbejegyzés-sorozat steppe-i lamellás vért címen, első része itt.

3.) Kérésed parancs! Éppen nem "saját műhely", olyannal nem áldott (vert?) meg a sors, de végeredményben olyasmi. Döbbenetes, de van róla bejegyzés. :D Amit itthon muszáj, a pincében reszelgetem-flexelgetem-hegesztem egy szimpla satupadon.

+1.) A képen egy Regenyei Péter által készített, Oakeshott szerint (élő ember meg nem mondta biztosra, de kb.) XVII-es típusú, 1590 grammos vívókardom látható/nemannyiralátható, markolatgombtól (itt tényleg gomb) eltekintve ugyanilyen. Abból a korszakból való, amikor már - szórványosan - megjelentek a teljes lemezvértek.
Pras
6 | Pras 2011.07.10. 15:41
Három ajánlás?! Majdnem kiköptem a bodzaszörpöt! Bárkik vagytok, megtiszteltek!

Amiért valójában benéztem, egy kis lábjegyzet a bejegyzésben megemlített markolattüske-törésekről.
Tegnap este - amíg az aratóbogárral fel nem kellett vennem a heroikus küzdelmet - lefuttattam egy primitív szilárdsági vizsgálatot a kardlapon statikus terhelésre. Íme, az eredmények.
Amit a képen láttok, az végeredményben azt mutatja, hogy ha a kard hegyét megnyomom valamerre (ezen a konkrét példán lapra merőlegesen körülbelül ~10, élre merőlegesen ~100 kilogrammal, a kerekítés az erő-tömeg átváltásból jön), akkor a szerkezetben milyen feszültségek ébrednek, azaz a kard anyaga hol van leginkább igénybevéve. A vörös szín felé haladva az anyag jobban húzódik-nyomódik, mint a lila színezésen. A képen nem túl jól láthatóan, de a maximum-hely (a keretes szövegtől nyíl jelöli) a kardpenge és a markolattüske találkozásánál adódik, ami azt jelenti, hogy kvázi-statikus terhelésnél a problémák első körben és legvalószínűbben itt adódhatnak, ha a kard anyaga nem kezd képlékenyen alakváltozni, magyarul nem hajol el maradandóan, mint a meghajlított kanál. Ez nem azt jelenti, hogy ütésszerű igénybevétel (pl. éllel élre történő csapás, itt kevésbé rugalmas a szerkezet, mintha a lapot érné az ütés, tehát nehezebben is "veszi le") és/vagy rejtett anyaghibák miatt ne törhetne a penge, sőt; de azt hiszem, mégis egy látványos magyarázattal szolgálhat a markolat-penge átmenet gyengepontjára. Pláne tanulságos, hogy erre figyelvén a tervezéskor korrekt lekerekítést hagytam itt, nem éles szöget. Ez utóbb, gondolom, megint elég homályos, hát ismét két kép:
L-alak terhelése lekerekített él nélkül...
...és ugyanaz a test, ugyanazzal a terheléssel lekerekített éllel.
Látható, hogy költői túlzással élve utóbbi esetben a maximális igénybevétel kb. a fele az előző állapoténak. (élesszeműek azt is észrevehetik, hogy ezen a konkrét testen a bal felső sarok lényegében felesleges, azt is le lehetne csípni, de a példa szempontjából ez irreleváns. :) )

...no, és mindezen megfontolások így kerültek át a gyakorlatba.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.