Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pras blogja

Vágóhíd házilag III.

Pras | 2011.07.29. 21:44 | kategória: Műszaki ámokfutás | 3 hozzászólás

Vágóhíd házilag III.
Kétkezes kard tervezése és kivitelezése

Ha fogalmad sincs, miről van szó – Első rész.
Ha fogalmad sincs, miről van szó és annyira nem is érdekel – erről.

A megszokott, elsöprő elánnal köszöntött Olvasóm! Büszke magyar hagyományaink tisztelőjeként illő, hogy megkínáljalak némi törköly háziszőttessel, de ez blogban a technika jelenlegi állásánál nem lehetséges, tehát [áthúzástag]több marad nek…[/áthúzástag] vissza a tárgyra. A fejezet kissé elüt a sorozat többi darabjától, mivel 1.) csaknem mindig ezt írom úgyis, aztán végül úgyse, 2.) többen is jelezték, hogy élvezetesebb volna a sztori, ha még akár érteni is lehetne, mi történik. Ennek érdekében ezúttal hosszas magyarázatokat szúrtam be, melyekben a lehető legszemléletesebbre/primitívebbre vettem (rendben… próbáltam olyanra venni) a nyelvezetet. Ha valahol túlmagyaráznám a dolgokat, vagy úgy tűnne, mintha gátlástalanul hülyének néznélek, az nem azért van, mert így is gondolom, végképp nem azért van, mintha itt élném ki a nem létező „k*rváraértekhozzá”-attitűdöm (Bár lenne rá alapom!), hanem szimplán azért, hogy (ezúttal) tényleg(-tényleg! Romoljon el a videóm, ha nem!) mindenki számára élvezhető legyen a bejegyzés, kivéve két és fél éves kor alatt, akik lenyelhetik vagy beszippanthatják az apróbb részeket. Nagyjából úgy, ahogy nekem élvezhető egy szakácskönyv akkor, ha azt írja, „végy két tojást, finoman tedd neki disznópörzsölővel”, nem pedig azzal kezd, hogy „a mascarponét a tok-ikrával együtt tölggyel előmelegített lávakövön…” Ismerős a Swedish Meal Time? Nem? Tessék ránézni Youtube-on.
Na, zuhanjunk neki a melónak, mert semmi se’ lesz belőle; elöljáróban azonban megdobnálak egy – reményeim szerint az áttekintést megkönnyítő – technológiai ábrával!

Ott hagytuk abba, hogy lézer alá rakattam a lemezt.
És vártam. És vártam, és vártam. Szórakoztató dolgok is történtek azért ezalatt, pl. még időben cseréltük a „mindegy, csak acél legyen” anyagminőséget ugyancsak általános rendeltetésű, de jóval nagyobb szakítószilárdságú szerkezeti acélra (csak a precizitás kedvéért: S490-re), tekintettel arra, hogy ez az anyag helyben rendelkezésre állt, anyagilag pedig nem földhözvágó a differencia, elvégre ki tudja, mikor akarok majd a kardból IFA-utánfutó vonóelemet készíteni?

Lézervágás: Olvasói igényre, kezdjük talán az elején. Dunaújváros, a „vasmű”, zömmel melegen hengerelt fémlemezeket szállít a lézernek. „Melegen hengerelt” annyit tesz, hogy vagy (ma még talán nem annyira jellemzően) kapásból a konverterből kikerülő folyékony acélból kiindulva, vagy nyersanyagtömbből újra felmelegítve hengerek között vékonyítják az alapanyagot a kívánt vastagságig. Pontosan úgy képzeld el, mint ahogy a tésztát kezelésbe szokás venni sodrófával. Hogy miért, és mit is jelent pontosan a „melegen”, abba nem mennék bele, de ha bárkit érdekel, szívesen kitérek rá kommentben. Ezt a lemezt aztán daruval rápakolják a lézerre, a vékonylemezeket nem ritkán mágnes segítségével fogva meg. Az okosság most kezdődik! A számítógépen megrajzolt, lényegében vektorgrafikus elvű (mint pl. a Corel Draw) műszaki rajzot egy ún. CAM-alkalmazás lefordítja a lézergép számára „érthető” programnyelvre, azaz a rajz helyett egy rakás ilyen programsort kapunk, pölö: ’N10 G00 X50 Y100’ – „10. mondat: menj gyorsmenettel az (50;100) koordinátára!” Végezetül, ezeket a CNC-programokat a gép saját vezérlése megfelelő elektromos jelekké alakítja, amelyek úgy fogják mozgatni a gép motorjait, hogy azok végül összességében olyan mozgást állítsanak elő, ami visszaadja a számítógépes rajzot. Természetesen kapásból a fenti programot is meg lehetne írni, ha adott esetben az egyszerűbb, nem kell feltétlenül modellezni, rajzolgatni, majd azt alakíttatni át programmá. A lézervágó tehát közvetetten rajz, közvetlenül program alapján tudja, mi a dolga, megkapja az áramot és a szükséges gázkeveréket és 4kW összteljesítmény máris olvasztja ki a lemezből a szükséges alakot. Ezzel több gond nincs is.

Úgy tűnt tehát, a vas és acél országa gőzerővel pörköli kifelé a fézerágyúkkal a bicskám, a végsúly esztergán megoldható lesz, úgyhogy léptem a következő szűk keresztmetszetre, elkezdtem embert hajtani a markolatra. Írtam egy faesztergályos cégnek, nincs válasz. Nem mondanám, hogy meglep a dolog. Nem kezdtem a nyakukra tiporni, helyette a rothadó kapitalizmus óriási fegyveréhez nyúltam – írtam másnak, végtére is, nem mehet mindenkinek olyan rosszul, hogy pont az én pénzem kelljen nekik. Nem egyedülálló jelenség ez egyébként, a fontos dolgokat ezért mindig célszerű minimum telefonon, de inkább személyesen intézni.
Élek az írói eszközeimmel, a variáció lehetőségével az időt tekintve: BOOM, ez idő alatt el is készült a lemezmunka, ami azonmód hegesztésre is került, sőt, a penge marása is megoldódott egy üveg whiskyvel. Baba, nem?

Hegesztés: az elkészült munkadarabok egymáshoz kohéziós kötéssel kerülnek kapcsolásra. Ez a gyönyörű(?) mondat ebben a partikuláris esetben azt takarja, hogy egy hegesztőelektróda és az egymás mellé/egymásra helyezett munkadarabok közé feszültséget kapcsolva az azokon áthúzó villamos ív (lásd pl. a konyhai gázgyújtót) hatására a munkadarabok „egymásbaolvadnak”. Képzeld el, hogy két jégkockát egymás mellé helyezel, a résüket vízzel kitöltöd, majd berakod a fagyasztóba: két jégkocka helyett kapsz egy nagy jégkockát. A fizikai elv tehát nagyon egyszerű, ha van bármid, amivel el tudod érni a fém megömlését (vagy – a teljesebb kép kedvéért megemlítem, jobban nem részletezve – elegendő erő áll rendelkezésedre), úgy-ahogy, de máris hegeszthetsz! A magömléses poénokat hanyagoljuk, jó…? Hogy problémás szennyezőanyagok (minden olyan anyag, ami a szándékunkkal, azaz a szilárd kötés kialakításával ellentétes hatást törekszik kiváltani) ne csesszék szét a varratot (mint például a foszfor, oxigén, hidrogén, kén stb.), általában védőgázba burkolják a folyamatot (ez esetemben szén-dioxid) és salakot is képeznek; a háztáji fogyóelektródás (= az elektróda is megolvad) ívhegesztésnél némi védőgázról és a salakról is az elektróda bevonata gondoskodhat/ik. Amivel én szórakozom, azokon a pálcákon pl. titán-dioxid a fő bevonat-összetevő. Az iparban viszont ma már sokkal elterjedtebb széndioxid-védőgázas fogyóelektródás ívhegesztésnél (jelölése még: MIG [Metal Inert Gas], az Anyagtudomány Tanszéken kívül mindenhol csak, mint „CO-hegesztés”) az elektróda huzaltekercs formájában van jelen, amit a leolvadás mértékének megfelelően folyamatosan adagol a gép a dobról vagy hordóból – ez így jóval termelékenyebb eljárás, mi több, jól automatizálható. Igen nagy áramokról is szó lehet. Ha a cseppátmenet nem finom, porlasztott (azaz, ahogyan a megolvadó huzalelektróda lecsepeg az olvadt fémfürdőbe), akkor azonban fröcsköl, mint a disznó, a többek közt képződő szén-monoxid nem éppen egészséges, az UV-fény pedig köröket ver bármilyen turbószoláriumra. Fontos megjegyzés lehet még, hogy a jó hegesztés mindig „erősebb”, mint maga az alapanyag, noha első hallásra ez talán nem tűnik kézenfekvőnek.

Ám vissza a faesztergához, olvadt fémben pancsolunk még később is. Egy kisebb műhelyben szimpatikus hozzáállással, baráti árszabással és egy alacsony termetű, sztoikus tacskóval fogadtak, úgyhogy három lepedővel elintéztem itt a markolatot. Anyagot ők adnak, esztergát, pácot, lakkot, félbevágást megoldják, azaz pénz bemegy, (fél)késztermék kijön, tutti bene, mindezt – ígéret szerint – egy hét alatt. A félbevágás nem éppen a profilukhoz tartozik, de megoldják – ezt szeretem!

Esztergálás: Két pont meghatároz egy egyenest, nagyjából úgy, mintha a két mutatóujjad közé fogva megemelnéd az egered – ekkor kijelöltél benne egy tengelyt. Ha (elvi alapon) hasonlóan két ponton felfogatva egy testet, ekörül az egyenes körül meg is forgatjuk, majd egy véső-szerű szerszámmal „belenyúlunk a forgásba”, könnyen elképzelhető, hogy forgástesteket tudunk létrehozni, egy kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy pl. a fazekas korongoz, azzal az erős különbséggel, hogy ő alapvetően nem anyagelvétellel dolgozik. Azonban korongoknál, gömböknél, csöveknél stb. bonyolultabb alkatrészek is esztergálhatóak annak függvényében, ahogy a forgás sebességét és a szerszám tengelymenti mozgását szabályozzuk, például menetes szárak. Ez utóbbira ilyen szempontból most nem kell figyelni, mert az általam igényelt markolat minden keresztmetszete körlap.

Apró gondot jelentett, hogy mindezek után a hüvelykujj számára a lelapolást, valamint az illesztés minőségéből vagy minősíthetetlenségéből eredő élet le kell reszelnem ill. csiszolnom, amiből következne, hogy a pácolás és lakkozás a végfázis kellene, hogy legyen. Máskülönben az utólagos reszelgetéssel frankón leszedném a pácolást is. Három lehetőségem volt: Vagy veszek/kérek/lopok pácot, és otthon a kereskedelmi mennyiség tizedéből lekenem a markolatot a már összeállított kardon; vagy a kész kardot viszem vissza a műhelybe (át Budapesten tömegközlekedéssel – mégegyszer, a kard 1800mm hosszú és vagy fél méter széles), hogy „Na, ezt a hat négyzetcentit kéne még lekenni”; esetleg maradok az eredeti elképzelésnél és lekenetem a francba úgy, ahogy kijön az esztergából, aztán téve magasról mindenre, a pác felét utólag lereszelem. …egyelőre természetesen az utóbbi megoldást választottam. Nem fog túl szépen kinézni, de az autó se a fényezéssel megy és a boron se a címkét élvezem, bár utóbbival kapcsolatban van tudomásom egy-két gyepmajomról, aki viszont igen. Nem lehetünk egyformák, ugye. El nem vetem persze az utólagos korrekciót, amennyiben a legkisebb kiszerelésű pácot elfogadható áron vesztegetik – erre még visszatérünk, csak haladjunk sorjában, ostobaság halasi csipkére licitálni, amikor egy rohadt vászoningünk sincs még.

Tehát markolatesztergálás, várható elkészülés: egy hét.
Rutinosan kalkuláltam persze azzal, hogy Balkanisztánban a speciális relativitáselmélet a mindennapok szerves tapasztalati része, azaz az idődilatáció még hétköznapi viszonyok mellett is befolyásohatja a határidőket. Ez a végletekig leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az „egy hét múlva kész lesz” általában azt takarja, hogy az iszonyatos sebességű munka téridő-görbítése miatt a külső szemlélő rendszerében ez úgy tűnik, hogy „két hét múlva kész lesz.” Nem túl meglepő módon, dolgomvégezetlenül jöttem el a határidő napján a műhelyből.

Ezen a ponton azért ránéztem az egyik, elsők között letisztázott rajzomra: január végi datálással láttam el, tehát – továbbra is ízes modorossággal élve – a böllérbicska idestova alsó hangon fél éve pörög a kéz alatt, tényleg ideje volna tisztába tenni.

További két nap alatt sikerült azért kulcsrakészre elrendezni a végsúlyt fémesztergán (Na jó, egy milliméter mellélövéssel ugyan, ami falun is 5%-os hiba a 20mm-es névleges mérethez képest, ami esztergán nem tartozik az „érthető”-kategóriába, de majd hozzáriszálom a markolatot, ilyen ez a popszakma. Remélem, Olvasóm, rémlik még a korábbi bejegyzésekből, egyáltalán mi az isten az a végsúly?), rá következő héten székesfővárosunkba visszamenvén pedig egy ismételt próbát követően végre átvettem a hosszában kettéfűrészelt markolatot, mivel – két hét múlva csakugyan kész lett. Ahogy az megírva vagyon, ahogy annak lennie köll. A csillagok konstellációja és az alkatrész-ellátottság tehát ideális volt egy lendületes befejezéshez. Közelebbről megvizsgálva a markolatot a végsúly csatlakozása nagyon szépen méreten van, a markolati rész már annyira nincs, jóval vastagabb, mint kértem, de egyfelől csak irányadó méretet írtam elő ide, másfelől a nagyobb átmérő révén több anyagot hagytak rajta, mint a tervezett minimum, tehát orosz kivitelezés elfogadva (bár a vastagabb markolatot megsínyli a kard nemlétező „kecsessége”, cserébe talán kevésbé tűnik egy rajtfelejtett buzogánynak a végsúly, végezetül továbbra is kényelmes az átfogása), ellenben a keresztvas csatlakozó mérete nagyjából 27%-kal szállt el. Előfordul az ilyesmi, ugye, még jó, hogy a rajzon ezt azért előírtam, de hát Istenkém, nem lehet mindent észrevenni. Attól, hogy a standard tűrésmezőbe még rugdosva sem fér bele, ez még azért made in EU lesz; a lelapolást az újonnan előállt geometriához adaptálom (ford.: kicsit tovább reszelem), és hello. Sírás-rívás-fogaknak csikorgatása helyett folytattam vele a munkát, és vért izzadva rajzoltam elő a marandó térfogat kontúrját a markolatfelekbe (a markolatfelek a markolattüske fél-fél részét fogják megenni), ezt pedig illene a lehető legpontosabban csinálni, mivel hibás marás esetén egyfelől reszelgetni kell, hogy a fa rámenjen a fémtüskére vagy épp fordítva, tömíteni kell állatmód; másfelől némileg excenteres lesz a markolat (emlékezzünk erre az elejtett félmondatra a következő epizódban...), esetleg a két féldarab egymáson nem tökéletesen illeszkedve kényelmetlen élet fog képezni, amit megint le kell csiszolni (pácostul, lakkostul), ami nem fog jól mutatni, plusz – valljuk meg – amatőr megoldás is, Mindent egybevetve, ha valamivel, a markolattal ilyen kialakítás mellett lehet szívni, de mint a torkosborz. Még „jó”, hogy nem rajtam múlik a marás… tehát a marandó részt előrajzoltam, mellékelem a lehető leg-hülyebiztosabb rajzot, és imádkoztam Quetzalcoatl-hoz, midőn az egész le lett passzolva a marógép alá, némi „ami mar fémet, az mar fát is”-győzködést követően. Fennáll bár a veszélye, hogy a maró tépni fogja a fát, nem forgácsolni, de bükkről van szó, talán még gőzölve is van, csak nem lesz probléma.

Marás: Arról van szó, amikor késsel beletúrsz a vajasdoboz tartalmának tetejébe. Ami a késen marad, az a „forgács”, ami pedig a vajban, az a vályú, aminek örülni kell, hiszen ezt akartad elérni! A vajaskenyér ebből az aspektusból nézve csak, mint hulladék jön számításba, az allegória tehát nem a legtökéletesebb, de a lényeg talán érthető. Van egy tömör markolatom, ebben kell valahogy végigfuttatni a markolattüskét. Ki is fúrhatnám a helyét, ám, mivel a markolattüske egy széles, lapos, ellenben igen hosszú lemezdarab, ez nem messze optimális megoldás. A „messze nem optimális megoldás”-t arányaiban úgy értem, mint az ajtó használata helyett addig rohanni mellette ciklikusan ismétlődően arccal a falnak, amíg a keletkező lyukon át nem férünk. Marással azonban passzentosra meg lehet(ne) oldani a dolgot! Fogj egy ceruzát, és két tenyered között kezdd el pörgetni úgy, hogy a ceruza vége az asztallap felé lelógjon a kezedből! Most képzeld el azt is, hogy a ceruza vége szépen ki van rakva sugárirányban enyhén szöget bezáró pengékkel. Kész a maród! Szinte, mint egy fúró, ám ezt az anyagban elsősorban nem le-fel, hanem oldalirányban mozgatjuk. Masszív alkoholmennyiség bevitele után még a fűnyírógép is felfogható egyfajta marónak, ha kontextusban szemléljük a fű „tömör anyagával”. Persze, a hülyeségek magyarázása helyett nem lenne egyszerűbb, ha mutatnék egy videót…?

Hogy hogyan sikerült végigmarni a markolatot, megtudhatjátok a következő részből, mivel – gondolom – már ez sem kevés emésztenivaló, a kiegészítésekkel-magyarázatokkal pedig ismét végképp olyan dagályosra sikerült a sztori, hogy ketté kellett szednem. Pontosítok, kellett a francokat, de azzal együtt végképp nem lenne egy könnyed nyári olvasmány. Őszintén remélem, hogy megérte a bővebb kifejtés, bár a legrosszabbtól is tartok – a magyarázatok nem elég világosak az elképzeléshez, ellenben eléggé széttépik a szövegkohéziót ahhoz, hogy még folyamatában se lehessen megfogni a dolgokat. Akárhogy is, ha rózsaszínre festett aknagránátok hullanak is az égből, a következő rész végén már egy kész kardot fogunk fixírozni.
Jelen pillanatban a bejegyzésben tehát itt tartunk.
Addig is, „Trust in the steel and keep your beer cold!” – Oliver Cromwell.
Vagy valami hasonló.

Utolsó módosítás: 2011.07.29. 22:58

Hozzászólások

LordMatteo
1 | LordMatteo 2011.08.01. 20:40
"eléggé széttépik a szövegkohéziót ahhoz, hogy még folyamatában se lehessen megfogni a dolgokat" >> Valami ilyesmi. :D Bár nem egészen. Megtörni tényleg megtörik a szöveg egységét, viszont érthető és jó magyarázatok, könnyebb felfogni a szöveget egyszeri halandóként.

Elég vicces látvány lehet amúgy tömegközlekedni egy ilyen karddal, kíváncsi vagyok, törvénybe pl. ütközik-e, vagy leszállíthatnak-e bárhonnan is ezmiatt? :D "szájjá'má'le hülyegyerek nekem itt ne vagdalózzá' azza' a kardda' me megősz itten még még valakit"
Pras
2 | Pras 2011.08.03. 21:25
No, csak eljutok a válaszig is.
Elsősorban, örülök neki, hogy – bár a tökéletességtől még mindig annyira áll távol, mint Teréz anya a swingerpartiktól – az írás javuló tendenciát mutat. Gondolkodtam rajta, hogy a magyarázatokat lábjegyzetelem, de annak ugyanez lett volna a vége,csak ráadásképp ipari mértékű görgetéssel súlyosbítva, így még talán mindig ez volt a legjobb megoldás. =)

Kérdésedre a választ pedig a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről rendelkező 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet tartalmazza, miszerint elméletben, ha bedobom a „színházi kellék” varázsszót, ez a kard BKV-járművekhez hasonló mozgástérrel (nem) bíró helyeken tömegoszlatási célzattal történő alkalmazásának szembeszökő nehézségeivel, valamint a penge életlenségével együtt eredményezheti azt, hogy megúszom a dolgot. Ilyesmire persze, a sportolói igazolvány birtokában nem kell vetemednem, de így is rejtve, egy horgászbottartó táskában hurcolászom a kardokat (A párnázott gyakorlófegyvereket is szigorúan!), ahogy azt kell. Azt még nem tudom, hogy az 1400 hosszú táskába az 1800-as kétkezes milyen imádsággal fog belemenni , de majd tekerek valamit a keresztvasra és a markolatra; a kérdésekre meg buzgón válaszolgatom majd, hogy igen, pap volnék, dolores inferni circumdederunt me stb. Ezzel kapcsolatban adódott már, hogy íjat vittem metrón, a leajzott íj számára pedig mindössze egy, az alakját tökéletesen követő szövetkoton van rendszeresítve. Ennek okán a szemben ülő kislány ártatlanul odaszólt az anyjához, hogy „Nézd, a bácsi hárfát szállít!”
Megjegyzendő, nem tudok arról, hogy a BKV kimondottan ettől eltérően szabályozna.
Persze, a legnagyobb szívás valószínűleg a páncélos vívást kutató és gyakorló kollégáké, akik – miután a mellvért és a sisak a „szúrásálló” kategóriába tartozik, nem túl meglepő módon – szintén rejtve kell, hogy hurcolják a komplett XV. századi vértet, pölö mellvassal, bevorral, sallettel, gambesonnal, és akkor még nincs nála a pollaxe.
Ezek után eltörni egymás orrát már nem is művészet.
LordMatteo
3 | LordMatteo 2011.08.04. 22:51
Na igen, az mondjuk szép művelet lehet, amikor nem csak kardot, hanem teljes páncélt kell hurcolni és nincs autó.

Bár gondolom az ilyen dolgok szállításához is van külön engedély (ahogy azt Te is említetted), csak spec. meghatározva hogy a Te éles kardodat hogyan és mivel kell szállítanod, ahogy pl. az airsoft fegyveredet is viheted magaddal, ha csináltatsz rá engedélyt, persze akkor sem kibiztosított, és szigorúan üres állapotban.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.