Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pyrogate blogja

Kalandor sorozat

Pyrogate | 2009.09.26. 15:44 | kategória: kalandor | 14 hozzászólás

Ezt is megértük. Rászántam magam, hogy az utóbbi évek tömérdek utazásai után a rengeteg élményt, tapasztalatot, fényképet, ismertetőt megosztom veletek, amiket a 1995 óta gyűjtök (8éves voltam). Ekkor kezdődött családunk "mániája", hogy minden egyes nyáron el kell látogatnunk külföldre. Apám ars poetikája szerint ezt a "kalandor hajlamot édesapjától örökölte, aki azt mondta, hogy annyi szépség van a világon, hogy ha nem is láthatod mindegyiket, de törekedned kell rá. Hogy én mit adok át ebből az eszméből a gyerekeimnek, azt nem tudom, de az biztos, hogy az utazás-kultusz örökre bevésődött az agyamba. Szóval, kalandra fel!

Kezdjük az elején a korlátokkal: először is természetesen a pénz, a második pedig apám repülési iszonya, ami azért rendesen kizár pár úticélt. Továbbá sokáig autónk se volt, így 3-4 évig vonattal jártuk. Mindemellett, hogy ne unjam meg, nem fogok időrendben haladni és nem is utazásokat, hanem helyeket, élményeket, érdekességeket, tapasztalatokat írok (Dino-nak volt egy hasonló minisorozata).

Első résznek egy kis ismertető.
Az álmos mesevilág

Ahogy átléptük a litván-lengyel határt (aminek az épületét nem bontották még le, persze ez inkább nyugaton szokás) és megpillantottam a tájat, az a kép valószínűleg örökre beleégett az emlékezetembe. Borús volt az idő, a felhők közül csak néhány fénysugár hatolt át, miközben a messzeségben (már-már nem is valódinak tűnő) sötétzöld rétek, erdők és néhol 1-1 eltévedt bárány, pont mint egy csendéletben. Ezt a tájat festeni sem lehetne szebbre, gondoltam magamban (photoshoppal sem:D). Persze lehet, hogy csak képzeltem az egészet, csak ilyennek akartam látni, de esküszöm: ilyen volt. Sehol egy hegy, vagy domb, a legmagasabb pontja is csupán 294 méter magasan van (Gellért hegyhez hasonlóan ezt is hegynek nevezik). A látványt csak fokozta, hogy falvakat se láttam útközben, 1-1 volt az út szélén, vagy maximum a messzeségben vettem ki 3-4 egymás mellett lévő házat. Ennek két oka van: a népsűrűségük a fele a miénknek (52 fő/km2, és bár erről nincsen adat, de az első 12 nagyvárosban él a lakosság fele) továbbá azt a kevés települést is elkerüli a Via Baltikum névre keresztelt főút. Az idilli képet csupán az rontotta, hogy az említett út tele volt - szombaton - kamionokkal, amiket folyamatosan előzgetve azért nem volt olyan sok időm nézegetni. De az első 100 km-n egy lélekkel nem találkoztam és sikeresen egybeforrhattam a lenyűgöző tájjal. A farmokról egyébként azt lehet tudni, hogy hatalmas, modernizált épületek (tehát nem düledező parasztházak) találhatók rajtuk (no nem üzemek, hanem lakóépületek + pajta 10-20 álattal). Az útra visszatérve: A via Baltikum ez E67es számmal ellátott Krakkót Helsinkivel összekötő nemzetközi "sztráda". Litvániában autóútnak hívják, valójában 1x1 sávos két hatalmas leállósávval így folyamatosan lehúzódnak előtted, ha nagyon sietnél. A szabályok betartásáról annyit, hogy 100 a sebeséghatár ezeken, amit csak a külföldiek nem tartanak be, bevallom engem is megbüntettek. De hogy...Tudniillik autópályán mentünk, mármint ők ennek hívják a 2x2 sávos, 5 méter széles füves résszel (korlát nincs, éjszaka világíthatnak a pofádba:D) ellátott utat (wiki honlapja szerint remekül ellátott autóúthálózat van, de két autópálya és 2 főút van csupán). Az első meglepetés akkor ért, amikor láttam, hogy 110 a sebességhatár. Nosza ez még nem olyan nagy probléma. De amikor megláttam, hogy egy településhez lehet lekanyarodni balra(!) kissé meglepődtem. Szerencsére kaptak külön kanyarodósávot, sőt ha meg akarnál fordulni akkor van egy kis gyorsító sávod is a túloldalt, igaz először át kell hajtanod keresztbe a forgalmon. Ami maximum akkor van, ha a főváros félmilliós lakosságának egy része elindul a tengerpartra vakációzni (én nem találkoztam velük). Na de kanyarodjunk vissza a büntetésre! Történt ugyanis a következő meglepetés, egy buszmegálló az autópálya szélén, előtte egy táblával: vigyázz, gyalogos. És, hogy valóban vigyázzunk is, 70-es tábla. Na, valahol itt kaptak el, ahogy 90 km/h sebességgel átszáguldottam dél körül (ember sehol). A következő rendőrállomásnál (az is van a pályán) leállított a jard és tört angolsággal elmagyarázta, hogy itt bíróság itél ekkora tételben, hiszen a büntetés nagysága nagyon magas (40 000 Ft körüli összeget mondott), be kell kísérjen, de csak hétfőn van bíróság, így két napot bent tartanának. Jó sztori volt, de lefordítom: fizess zsebre balfasz turista, ha nem mindenféle okokkal itt tartunk 1-2 órát és baszhatod a hazautat. 100 eurót kapott (hazafele mentünk).
Litvániában amúgy ha a meséknél tartunk: itt választották meg európa első miniszterelnöknőjét (jelenleg ő van hatalmon), és itt található Európa földrajzi közepe állítólag. Van egy pár tehát, de a guiness könyvbe ez van, és itt található a világ legnagyobb "szobra" amit TV-kből raktak ki(!). Maradjunk még egy pillanatra a mese-vonalnál: a villniusi egyetem központjában fontos helyen található Báthory István szobra, mivel ő alapította eme intézményt (lengyel és litván perszonálúnió miatt ő litván király is volt, ha a kötődéseket keressük).
Folytatás kövezkezik. Képekkel.

Hozzászólások

Aryx
1 | Aryx 2009.09.26. 17:15
100 euro az most hány HUF? (nem ismerem a mostani Euro-árfolyamot)
Amúgy jó kis írás, várjuk a folytatást! (Addig meg kevesebbet száguldozz. :P)
2 | Pyrogate 2009.09.27. 12:02
akkoriban 280 ft volt az euró, nálunk a legalacsonyabb büntetés pedig 30 000 Ft, szóval mondhatni még jól is jártam:)
3 | Pyrogate 2009.09.27. 12:05
ja és a képen Kaunas van, ami nem a főváros, hanem a második legnagyobb városa Litvániának, a kép aljában pedig a kaunasi vár, amit feltöltött a folyó hordaléka azért bújik ki épp a földből (és bár nem látszik itt ágazik el a folyó, tehát ha folytatódna a kép lefele akkor ott lenne a másik folyó is)
Aryx
4 | Aryx 2009.09.28. 01:13
Ha már képek: kapunk majd fincsi képgalériákat a későbbiekben, mint a tunéziai edvincsöröd esetében? :kutyus:
LordMatteo
5 | LordMatteo 2009.09.28. 17:45
Biztos szép hely lehetett, bár engem valahogy jobban vonzanak a délebbi, mediterrán tájak. :-)
6 | Pyrogate 2009.09.28. 23:33
lesz olyan is:)
sőt tervezek stadionost is, mert többek között a berni stadionban, a saint denisben (francia nemzeti stadion), Camp Nou ill. Espanyol belülről, és jópár kívülről (Pana, AEK, Besiktas stb)
7 | Pyrogate 2009.09.28. 23:34
az ige lemaradt, sry. Ezekben/ezeknél jártam.
ufodani
8 | ufodani 2009.09.29. 19:41
Na ez tetszeni fog,jöhet a többi Pyro.
9 | Pyrogate 2009.09.29. 22:59
- Egy kicsit off, de akit érdekel ezeken a helyeken jártam: Anglia (Skóciát is beleértve), Hollandia, Belgium (még a kibaszott tündérmesét, Bruges-t is beleértve), Franciaország, Spanyolország, Monaco, Olaszország (Sziciliával), Németország, Svájc, Ausztria, Görögország, Bulgária, Horvátország, Törökország, Szlovákia, Lengyelország a Baltik államok, Finnország, San Marino, Vatikán, plusz 1-2 helyen átutazóban (Bosznia, Szerbia stb) Szóval nyugi, mindenki kap egy szelettel. -
Barthezz
10 | Barthezz 2009.09.30. 09:22
Azért irigyellek kicsit, gyakorlatilag egész Európát bejártad, szal igen szép kis lista ez. :-) Én még csak sajnos a szomszédos országokon kívül (kivéve Ukrajna és Románia) egyedül Olaszországban és Németországban voltam, szal van még mit pótolnom.

Várjuk hát a többi bejegyzést is!
11 | Pyrogate 2009.09.30. 13:26
Barthezz: Van is új bejegyzés, lehet olvasni:)
Dino
12 | Dino 2009.09.30. 13:35
"Dino-nak volt egy hasonló minisorozata" - hehe, azt még nem hagytam abba, csak ritkábbak lettek a frissítések... :)
Dino
13 | Dino 2009.09.30. 13:43
Pyrogate: "Anglia (Skóciát is beleértve)" - huhuhúúú, ezt egy skótnak nehogy mondd így, mert nem éled túl. :-) ) (Nekem mázlim volt, hogy egy ilyesmi elszólásomat túléltem. :) )
14 | Pyrogate 2009.09.30. 14:04
Igen, igen. De írjam azt, hogy Egyesült Királyság?:D Gyerekkoromban még Nagy Britannia volt, de azt se nagyon használom. Amúgy skótokról lesz még szó, eléggé felejthetetlen amit ott töltöttem. Mindenesetre az ilyen hibákra majd jobban figyelek, de mentségemre legyen ez csak a kommentben volt:)
Mellesleg amikor ezt írtam akkor még nem kezdted újra:)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.