Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pyrogate blogja

Karácsonyi mese - Parányi hősök

Pyrogate | 2009.12.24. 14:02 | kategória: írás | 10 hozzászólás

Az általános iskolai év legjobb hete mindig az év végi/eleji erdei iskola volt. Ennek ugyebár az a lényege, hogy elmegyünk vidékre, majd magunkba szívunk egy kis friss levegőt és kultúrát. Tulajdonképpen tanulásról nincs szó, bár az adott hely környezetéről sokat megtudhattunk. Ötödikes koromban egy novemberi héten jutottunk el Zala megyében Bázakerettyére. Nem baj, ha nem ismeritek, nincs is ott igazán sok dolog. Régebben az olajkútjairól volt híres: ma is lehet látni úton útfélen egy-egy működő gémes-kútra hajazó szivattyút, azonban mint kiderült gyakorlatilag a nagy részét kibányázták. A 90-es évek végén termálvizet találtak, de ez akkoriban még nagyon gyerekcipőben járt.

1998-ban járunk tehát, és egy hideg nappalon megérkeztünk az erdő közepén lévő kis szálláshelyre. Rengeteget túráztunk, kisvasutaztunk és közben szinte mindig szakadt az eső, vagy éppen szúró hideg volt. Az egész egy hétből (talán annyi sem volt:) ) nem maradt meg sok emlék, és még ennyi se lett volna, ha nem látogatunk el egyik nap a település általános iskolájába. Az udvaron hatalmas focipálya terült el és az egyik osztály éppen ott rúgta a bőrt. Mint a legtöbb kisiskolás, imádtuk a focit, minden mennyiségben, be is szálltunk kicsit hozzájuk megmutatni a Budapestiek híres tudását. Sajnos sokat nem maradtunk, de sikerült kihívni őket egy hatalmas barátságos meccsre, melyet 3 nap múlva tartottunk. Ebben a három napban folyamatosan készültünk, futottunk az erdőben, megbeszéltük percenként a taktikát, rakosgattuk az embereket és igazi foci-lázban égtünk. Aztán eljött a nagy nap...

11 bátor ötödikes vette fel a harcot a hetedik-nyolcadik osztályosokkal szemben (nem volt se ötödik se hatodik osztály a faluban). Éreztük a túlerőt, de úgy készültünk, mint ha az életünkről lett volna szó. Igazából azelőtt soha nem játszottam még nagy pályán. Nekünk a játszótér néhol repedt betonja, a közeli egyetem száraz salakja (milyen jó volt nyáron letüdőzni), illetve a mi sulink zöld színű műanyagja (esőben és hóban hogy csúszott!) jelentette addig a focipályát. Most pedig ezen a hűvös, nedves időben ott álltunk 11-en a nálunk nagyobb, és erősebb bázakerettyeiekkel szemben, és életünk legnagyobb meccsére készültünk. Még bíró is volt, igaz nekünk is mindig fújt az egyik felsős, vagy Szabbá, a tesi tanár, mikor egy másik osztállyal meccseltünk. De ez más volt...

A kezdés után hamar kiderült, hogy itt a tudásunk nem sokat ér: egy-egy csel után lazán választottak el a labdától az erősebb felépítésű fiúk, majd egy hatalmas íveléssel máris ziccerbe hozták a támadót, aki lazán 10 méter előnybe került ennyi idő alatt, lőőőtt és gól. Keserves kezdés. Sajnos hamar kiderült, hogy az erőfölény miatt a meccset nem nyerhetjük, de innentől kezdve hősies védekezésbe kezdtünk és minden célunk az volt, hogy begyötörjünk egy gólt ezeknek a számunkra földönkívülieknek ható idegeneknek. Heroikus küzdelem zajlott a pályán, csúsztunk, másztunk a sárba, és mentünk előre mint az oroszlánok.

És a meccs vége előtt végre meglett az első gólunk: egy szögletet adtam be a szélről, nagy volt a kavarodás de valahogy oda került a szélre hozzám, beadtam újra és Isti, a csatárunk bepiszkálta. GÓÓÓL. 7-1 volt, de úgy ünnepeltünk, mint ha nyertünk volna, vérszemet kaptunk és pár perccel később egy szabadrúgásból becsavartam. Az utolsó percekben úgy játszottunk, mint ha valójában mi lennénk a nyolcadikos, erős srácok, és az ellenfél pár ötödikes, akik még a pályát sem tudják egy szusszal lefutni. Nyomtunk, támadtunk de már nem szereztünk gólt. A vége 8-2 lett, de a lefújás után ünnepeltünk, boldogan fogtunk kezet az ellenfeleinkkel, akiknek csak egy jó edzés volt a meccs, és értetlenül figyelték az örömünket. A játékosok igazi legendákká váltak: ahogy kapusunk úszott a levegőben, a védők megállítottak 3 játékost egyszerre, középpályásaink 30 méteres bombái, csatáraink életveszélyes fejesei. Minden egyes játékosunk igazi hős volt. A végén ott álltunk, sarasan, leharcoltan, fáradtan, boldogan. Mi, 11-en, akik bár nagy vereséget szenvedtünk, mégis kitettük a szívünket és igazi csapatként álltuk a sarat.
Ott, a bázakerettyei hősök megszülettek, és azt az egy órát nem felejti el egyikünk se. Az volt az igazi csoda, vereség ide, vagy oda.
Csodák pedig vannak, csak észre kell őket venni. Meg kell élni, és el kell raktározni. Egy egyszerű élethelyzet is életre szóló élményt jelenthet.

Kívánok nektek ilyen csodákat, és Boldog, békés karácsonyt!

Hozzászólások

powerhouse
1 | powerhouse 2009.12.24. 14:16
Ez a jó a fociban! Egy meccsre bárkiből lehet Messi, vagy aki akar lenni, lehet mondani, hogy úgy lőttem, mint Beckham! És ami az egyik félnek az ötödikesek alázása, az a másiknak élete meccse. :)
Razor03
2 | Razor03 2009.12.24. 15:19
Hűű Pyro, ez nagyon szép volt! :)
Barthezz
3 | Barthezz 2009.12.24. 15:49
Zalaegerszegi révén ismerem ezt a környéket, anno általánosban mi is pont Bázakerettyére szerveztünk osztálykirándulást, a kisvasúttal együtt, nah meg a budafapusztai arborétum volt még az úticélunk. :-)
Aryx
4 | Aryx 2009.12.24. 16:48
:) Ez szép kis történet volt. Boldog karácsonyt Neked is, meg a családodnak is, Pájrógét rulez!
LordMatteo
5 | LordMatteo 2009.12.24. 18:37
Bázakerettye...nagy hely! Voltam ott én is iskolai kiránduláson.

Tudjátok, ez a focira nagyon igaz, hogy tökéletesen lényegtelen, tét nélküli "meccseken" olyan sok minden tud történni...nehéz megfogalmazni, de Neked sikerült Pyro, köszönjük!

Neked és mindenkinek boldog karácsonyt!
powerhouse
6 | powerhouse 2009.12.24. 22:37
LM: például kimegy a bokád, és egész karácsony alatt gipszben leszel! :D Mint én... :P

Barthezz: valahogy éreztem, hogy téged nem a foci érint majd meg. :P
7 | Pyrogate 2009.12.25. 00:25
Köszönöm srácok!:)
Star Wars
8 | Star Wars 2009.12.26. 04:50
Ez nagyon szép! :) Kellemes ünnepeket kívánok én is mindenkinek!
9 | Pyrogate 2009.12.27. 02:16
Ha van rá igény, akkor igyekszem ilyeneket is írni majd a jövőben :)
Pras
10 | Pras 2009.12.28. 16:37
Részemről akad. =) Eszembe juttatta - pedig nálam ritkán adódott ilyen - hogy tényleg, mekkora érzés hősnek lenni egálban a csapattársakkal, ahol tényleg nem számított, hogy ki vagy, vagy honnan. Arra sem nagyon találok magyarázatot, hogy miért szálldosott mindenki úgy megtáltosodva ilyenkor, hogy még nézni is öröm volt. Egyszerűen csak vannak ilyen pillanatok, amikor egyszerűen a főd úgy forog, ahogyan kell neki.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.