Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pyrogate blogja

Ez itt az én hazám

Pyrogate | 2011.08.20. 16:09 | kategória: írás | 5 hozzászólás

Több tízezer ember ordít, hangjuk morajlik a stadionban, aztán egyszer csak, mint amit elvágtak, vége szakad. Ismerős dallamok szólalnak meg a hangszóróból, recsegve csendül fel a himnusz. A magyar himnusz. Kezemet a szívemre teszem, szememet becsukom és várok, hogy rázendítsen a tömeg, átfusson rajtam az \"az érzés\", átjárja testem és érezzem: jó itt lenni. Jó magyarnak lenni.

Mindig is ez volt a vágyam: azért kezdtem focizni, hogy egyszer felhúzzam majd a címeres mezt és abban rugdossam a gólokat, kijuttatni a vb-re a válogatottat és persze megnyerni azt. Nem tudom, nektek milyen álmaitok voltak, én ilyen gyerek voltam, többször is lejátszottam a fejemben, ahogy kezdőként ragasztok 3 gólt az ellenfél hálójába, majd megsérülök - kell a dráma -, és mire a következő meccsen az ellenfél elbízza magát, hogy a csapat legjobb játékosa nem játszhat (hiába, gyermek ábrándok, még jó), akkor a 87. percben pályára lépek és bicegő lábbal gyönyörű gólpasszt adok (azért ne legyen a teljes dicsőség az enyém!), majd 2 perccel később a kapust is kicselezve, hidegvérrel bevágom a mindent eldöntő találatot, és ezzel 2-1re megnyert találkozón elhódítjuk a VB-trófeát, majd a magyar zászlót előkapva futom a tiszteletkört.

Szép álom, tudom.
Gyerekként imádtam augusztus 20-át. Mindig vittem ki az általam készített hurkapálcára rakott papír piros-fehér-zöld zászlót. Imádtam a színeit és imádtam ezt az ünnepet is. Én nem tudtam akkoriban, hogy mi, ki a magyar, mik a hagyományaink, milyen ételeink vannak (vagy söreink:)). Viszont minden piros-fehér-zöldbe volt öltöztetve, és én imádtam így végigsétálni az utcákon. Jó érzés volt magyarnak lenni, pedig csak egy kis pöttöm gyerek voltam, aki az egészből sokat nem fogott fel.

Persze tudom én, hogy nem ez a nép az etalon. Egy kis ország vagyunk Európa jelentéktelen szegletében. Nem mi vagyunk a legerősebbek, legszebbek, legkedvesebbek, legkulturáltabbak, legboldogabbak, legösszetartóbbak, legokosabbak, legjobb sportolók, legjobb apukák, anyukák, anyósok, barátok, testvérek, ivócimborák. Nagyjából semmi pozitívban nem járunk elől. Szeretünk panaszkodni, sőt, ez a lételemünk, valamiért nem tudjuk elviselni a \"jóságot\", ha nincs ellenfél, akkor is kreálunk magunknak. Emellett pedig imádjuk az általánosításokat, mint ezt is.

Ha baj van, akkor azért össze tudunk fogni, nagyon sokáig tűrünk, de ha ellen kell állni, akkor a végsőkig kitartunk. Ha sumákolásról van szó, a magyarnál jobban senki sem találja meg a kiskaput, kerüli meg a szabályokat. Nagyon sok baromságot beszélünk, irigykedünk, fröcsögünk, sírunk, röhögünk. Furcsa egy nép ez, a többi nép számára olyan érthetetlen, mint amilyen maga a nyelvünk. A külföldiek szerint a magyarok \"őrültek\". Lehetne még sorolni a sztereotípiákat, lehetne moralizálni, hogy mennyi hülye van itt, meg mindenféle szokásos negatív dolgot. Mert abban kurva jók vagyunk és persze még saját országunkat sem tudjuk szeretni igazán. Ha a világ legerősebb, legnagyobb állama lenne, akkor sem. Az egész Föld nem lenne elég. Ez van, kéremszépen.

De tudjátok mit?

Rengeteg országban jártam már, ettem fish&chipset Angliában, barangoltam a Skót felföldön, táncoltam a spanyol csajokkal a tengerparton, ittam finnekkel vodkát (nyertek), üldögéltem a sötétzöld erdőkben Svájcon, bringáztam Lichtensteinben, sétáltam Monacoban, hűsőltem Szicíliában, plusz láttam rengeteg gyönyörű épületet, tájat. Szép képek az albumba, egy like a Facebookon.

De amikor akárhonnan hazajövök, és tudom, hogy ez nem olyan szép, nem olyan gazdag, nem olyan boldog, de az én hazám. Meglátom a Citadellát, átmegyek akármelyik budapesti hídon, leülök a rakpartra, sétálok a Gellért-hegyen, Margitszigeten, vagy csak kinézek az ablakon, akkor tudom, hogy ennél jobb helyen nem is lehetnék. Talán csak ott, a kezdő tizenegybe a VB-döntőben. De az már álom marad.

Mindenesetre most megyek, megiszom pár sört, szidom a kormányt, elköltöm fél-havi jövedelmem, megnézem a parasztvakítást és valami ismeretlennel megfejtem az élet értelmét, élvezem a friss budapesti levegőt, lépkedek a sok ember lábán, nyomorgok a villamoson, buszon, de majd a tűzijáték végén, ha felcsendül a himnusz, akkor becsukom a szemem és ott leszek a stadionban. A tömeg morajlik és együtt skandálja:

\"Hajrá Magyarország!\"

Hozzászólások

Beny12
1 | Beny12 2011.08.20. 17:02
Stílusosan, "lájk".
Aryx
2 | Aryx 2011.08.22. 15:09
Atomot a magyarokra. :))
És monnyonle.
ufodani
3 | ufodani 2011.08.23. 17:50
Ez nagyon rendben volt, és köszi :) Minden hanggal egyetértek.
Stílusosan : " Egy kicsit kemény, egy kicsit savanyú - de a Miénk " ( Tanu )
LordMatteo
4 | LordMatteo 2011.08.24. 16:34
Annemúgyvolt hogy "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb"? Vagy direkt ferdítesz? :P

Amúgy szép bejegyzés, valami ilyesmi lenne a lényege a Himnusznak: mindenki magában éli meg a hazafiasság legnagyobb, leghűségesebb fokát.
ufodani
5 | ufodani 2011.08.25. 17:39
Nem, most nem. Tiéd a hangszóró :)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.