Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Pyrogate blogja

EB a helyszínen, avagy on tour VARSÓ

Pyrogate | 2012.06.21. 01:14 | kategória: kalandor | 12 hozzászólás

Nos, a varsói ötlet nem tudom már hogy jött, de amikor megtudtuk, hogy közel van, akkor azért már halványan gondoltunk rá, ám még 2 hónappal ezelőttig is max 1-2%-ot adtam volna az utazásra. Aztán hirtelen egy Fradi meccs előtt ültünk a Népligetben, feljött az ötlet és onnan hirtelen felgyorsultak az események: öten lettünk az útra, kinéztük a repjegyet, kikalkuláltuk a költségeket és szállást foglaltunk. A repülő volt a legfontosabb, hiszen kb. minden második nap repült ki WizzAir, ám teljesen más árakon. Próbáltam úgy kalkulálni, hogy egyik nap meccs legyen ott, így lett az orosz-görög, illetve aznap a továbbjutásról is döntő lengyel-cseh, igaz pár km-rrel arrébb, de gondoltuk, hogy a fővárosban azért sokakat érdekel ez a meccs is. Emellett a hétvégét akartam kinézni, és nem elég közel az államvizsgámhoz, szóval ez lett az ideális nap. 3 napra mentünk, 2 éjszakával, bár az autó, busz és vonat is szóba jött, ez volt a legolcsóbb és a leggyorsabb is. A szállássál majdnem befürödtem, mert mindegyik elég drága volt, az olcsónál meg olyan előleget kértek, ami nélkül a foglalást el sem kezdik intézni, szóval furcsa volt a helyzet, így végül maradt a bungalow, ahol nem lehet tönkretenni semmit (ez nem jött be amúgy:D).

Na jó jöjjön az a rész, ami igazán érdekelheti az embereket: kint elég sok segítő ember van, jól beszélnek angolul és általában tudnak is segíteni, bár hamar rájöttünk, hogy a mi gondjaink mások lehetnek a normál turistáknál, azért megértettük egymást. Tudni kell Varsóról, hogy egy metrójárata van, de van villamos, busz és csomó elővárosi vasút, ami átszeli a várost (!), így ez is metróként funkcionál (van, ahol a föld alatt megy). JElenleg épp egy bevezető autópálya és metró épül (a kettes számú), láthatóan ezzel csúsztak, de nem volt belőle probléma végül. Egyik járat sem volt zsúfolt, pedig 20 000 orosz volt szombaton a városban.

Jegyet mi nem vettünk, csak egyszer, akkor is 50%-osat, annak ellenére, hogy pár embernek diákja sem volt, vagy csak a magyar. Az ellenőr angolul beszélt, készséges volt, de gondoltam, hogy nem büntet meg:) A buszokon meg nem találkoztunk eggyel sem, de a villamosokon láttuk, hogy vannak. Ezzel nem is utaztunk, pedig a jegy egyébként nagyjából 200ft, de kell a pénz sörre. A buszok légkondisok, elektromos kijelzősök (bár nem mindegyik), azért összességében egy fokkal jobbak, mint itthon.

A campingből bementünk egy vásárlás és némi alkohol elfogyasztása után/közben a városba, ahol egyből felhőkarcolók látványa tornyosult elénk - oké tudom ez nem a gazdagság elsőfokú jele, de azért impozáns és lengyűgöző. És na, gazdagnak is tűnt egyből a város:) (nem azt mondom, hogy ide is kellenek ezek az épületek, de tényleg azt mutatja, hogy hello, ez nyugat, ide van pénz befektetni). Egyből a FAN ZONE-ba mentünk, ami a szovjetek által épített Kultúra és Tudomány palotája előtti parkban/téren volt (ez most Varsó egyik jelképe, holott pár éve le akarták rombolni, mert szovjet). Egyik társunk szerint olyan, mint amerikában az a valamelyik híres épület "az empire state building, nem?". Nem, de azért szép.

A FAN ZONE bazi nagy, bár először egy kis utcába kerültünk, ahol volt két kivetítő és egy lelátó, mondom ennyi? Aztán csak megtaláltuk a hatalmas teret. Most csak lézengtek, svéd-angol volt, de így is lehetett 20-30 ezer ember. A sört TOKENekkel lehetett kérni (2 euróért átszámítva), amire másnap baromi sokat kellett sorba állni. ÉS nem is gyorsította meg nagyon a kérést, legalábbis, amikor 180 000 ember volt bent, akkor így is 20 percet álltunk sorba. Bár aláírom, enélkül 1 óra is lett volna. A helyiek szerint ez a 600 ft körüli összeg (560 egészen pontosan zlotyiból számítva) drága a sörre, szerintem elég normális ilyen helyen (buliban több volt).

Aznap viszonylag csend volt, pár svéd szurkoló nyomta a rigmusokat, az angolok csendben voltak, valszeg helyiek voltak angol mezben...Mi viszont éltettük a magyar válogatottat, ugráltunk, ordítottunk, mindenki minket nézett, még valami TV is odajött felvenni az eseményt. Hiába no, ha kijutunk, ha nem, mi mindenhol ott vagyunk! Meccs után mindenki szimplán hazament, semmi probléma nem volt, svédek is pacsiztak az angol szimpatizánsokkal. A buliban később egy franciával is összefutottunk, nem tudom mit keresett itt, egyedül.

Másnap azért keményebb dolgokra számítottunk, igaz, a nap közbeni hangulatról lemaradtunk, mert elkezdtünk iszogatni és hát...mindegy, 5-6 körül jutottunk be a városba, elég nagy tömeg volt már ekkor. Főleg lengyelek voltak a FAN ZONE környékén, így elindultunk a stadion felé. A busz ott tett le épp, be kell valljam, nekem nagyon tetszett kívülről az épület, főleg ezek a "tüskék" tetszetősek benne. Itt már jó pár orosz és még több rendőr volt, csomóan árultak jegyeket, általában dupla áron, de már összesen nem volt annyi pénzünk és a másnap még hol volt...Lehet be sem engednek ilyen "józanul":D

Találkoztunk Darth Vader nagyúrral is, aki pénzért fotóztatta magát, lekaptam messziről ingyen. Köcsög!:D Aztán elindultunk visszafele a fan zone irányába, mert kiderült, hogy nem jár már semmi és azért már olyan sok idő nem volt a mérkőzésig. Na most ez volt vagy 2-3 km és végig jöttek szembe az oroszok, mint az állat, rengetegen voltak. 3-4 méterenként rendőrök vigyáztak a rendre, de nem volt mire, a ruszkik főleg csendben voltak, mi viszont elkezdtünk lengyelül énekelni (amit pár órával előtte tanultunk - polska, bialo cherwonyn - fehért és pirost jelent a két szó), amire páran csatlakoztak (sok lengyel mezes ment be a stadionba) és az oroszok meg vagy rákontráztak, vagy pacsiztak. Jöttek szembe folyamatosan, de mindenki nagyon türelmesen, békésen. Görögök is voltak páran, de a lengyel-orosz mögött minden 10. volt ilyen mezben.

Bent a zónában már rengetegen voltak, álltunk egy 20 percet tokenért, majd ugyanennyit sörért és leültünk a lépcsőre, ahonnan nem lehetett látni semmit egy belógó sörös sátor miatt. A lengyelek szurkoltak, énekeltek, bár nem volt olyan húdenagy hangulat, érezhető volt a feszültség is. A söröknél verték is egymást, mindenki nagyon rá volt izgulva a nedűre:) Aztán kikaptak sajnos, de mindenki rendezetten vette tudomást a vereséget és szépen elsétáltak. Később jöttek ki az oroszok a stadionból, de ők is szomorúak voltak, szóval nem alakult ki semmi csetepaté, szerintem ha örömmel dalolászva érkeznek meg, akkor azért más lett volna a helyzet. Igaz, rengeteg rendőr volt, látták a pár nappal korábbi fellépésüket és azt is tudták, hogy elég sokat kapnak bármiért is, szóval talán ez is magyarázhatta a békét. Mindenesetre mi elindultunk a sétálóutca felé, ahol csomóan voltak, főleg csendbe, de a szurkolásunk hatására azért megjött a hangjuk (amúgy egész nap csak mi tüzeltük őket, nem értem miért nem nyomták jobban). Pár lengyelt a "rosiczky is homosexual" nótával próbáltam jobb kedvre deríteni, igaz, nem ő ejtette ki őket, de én a meccsből nem sokat láttam:D

Egy biztos, nagyon jó volt a hangulat, hatalmas a tömeg, mindenfelé voltak azért éneklések, rengeteg nemzet (magyarokkal is találkoztunk, franciák, svédek, eltévedt írek, angolok, oroszok) fiai ott voltak, szóval én csak egyet mondok: 4 év múlva Franciaországba! Aztán ha minden jól megy 18-ban jöhet Oroszország és a VB:))

A képeket nézzétek meg, mert az jó, meg felnyomtam egy videót, ahogy szurkolunk!

pyro

Utolsó módosítás: 2012.06.22. 15:51

Hozzászólások

1 | sipec 2012.06.21. 04:04
bitch please: polska biało-czerwoni (szakmai artalom :P )
balays82
2 | balays82 2012.06.21. 09:00
"Pár lengyelt a "rosiczky is homosexual" nótával próbáltam jobb kedvre deríteni, igaz, nem ő ejtette ki őket, de én a meccsből nem sokat láttam:D"

Ez hatalmas, nem semmi arcok vagytok!:D Szerintem a ti ötösötök sokkal jobban népszerűsítette Magyarországot ezen az EB-n, mint Kassaiék csapata, ami még az ismert körülmények ellenére is nagy szó.:)
3 | Pyrogate 2012.06.21. 13:35
sipec: pontosabban czerwonym ;) Lusta voltam megnézni, de a sálon rajta van.

balays: hát még ahány emberrel dumáltunk, van vagy 10 közös képünk mindenféle emberekkel, imádtak minket, mert hoztuk a hangulatot:)

egyiknek meg is tanítottuk a "buzi, aki nem iszik" nótát. Amikor lefordítottuk angolra, hogy mit jelent, akkor percekig röhögött:D
ufodani
4 | ufodani 2012.06.21. 13:48
Egy életre szóló :-)
5 | sipec 2012.06.21. 15:18
pyro: es minek kellene oda eszk.hat. eset?:P
6 | Pyrogate 2012.06.21. 16:06
A sálon így van: http://euro2012girls.com/pictures/polish-girl_07.jpg

Ahogy meg mi énekeltük, az kicsit másmilyen volt:DD
balays82
7 | balays82 2012.06.21. 20:25
Amúgy nekem nem jönnek be a képek. Ezt írja: "Sajnos az oldal nem található."
8 | sipec 2012.06.21. 21:27
:D
http://www.facebook.com/pages/Polska-bia%C5%82o-czerwoni/235040949891887
9 | Pyrogate 2012.06.22. 15:51
Képek így?

LINK

sipec: ez van a sálon, ez van:D
10 | sipec 2012.06.22. 17:01
pyro xD
Porker
11 | Porker 2012.06.22. 21:09
A futballturizmus bűn! :D
balays82
12 | balays82 2012.06.23. 17:45
Így már bejönnek a képek, köszi.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.