Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Retee blogja

Rob Dougan

Retee | 2010.05.27. 03:05 | kategória: zene | 2 hozzászólás

- Ott tartja első és egyetlen koncertjét. Miért csak egyet?
- Untat az ismétlés.

Ez a rövid párbeszéd jut eszembe Rob Dougan kapcsán, akinek egy-egy számát szinte nincs is ember a planétán, aki ne ismerné. Mégis, mindössze egyetlen igazi albumnak adott csak életet, élő fellépésről pedig nem is tudok. Nevezett korong a Furious Angels címre hallgat, és dacára immár 8 éves múltjának, a mai napig nem követte több. Pedig ez az egyetlen lemez is micsoda sikert ért el. Címadó dalát és egyik remixét a Mátrix által milliók ismerték meg, noha utóbbit csúnyán meggyalázták azzal, hogy a Rekviem egy álomért zenéjével együtt a leggyakrabban felhasznált Youtube-videó kísérő lett.
Érdekes viszont, hogy maga a szám, természetesen Kurayamino keze miatt, erősen eltér az album általános hangulatától.
Egyrészt kimaradt belőle Dougan cigi, pia (és a jó ég tudja mi még) szaggatta rekedtes hangja, másrészt nélkülözi azt a befelé forduló melankóliát, amely az One And The Same kivételével erősen rányomta a bélyegét az albumra. Épp ezért a Furious Angels néhány számát tartósan sokat hallgatni, kimondottan merész húzás - de legalább egyszer, ajánlott.

Néhány nappal ezelőtt (egy unalmas éjszakán) a Winamp is hasonlóan gondolkozhatott, mert belökte Dougan egyik gyöngyszemét. És ha már így alakult, gondoltam valami alap vizuális megjelenítés mellé odanyomok gyorsan egy magyar feliratot is, hátha valakit érdekel. S "lőn":

Utolsó módosítás: 2010.05.27. 03:08

Hozzászólások

Gobiakos
1 | Gobiakos 2010.05.27. 20:51
Hmmm, komolyan mondom, hogy örülök ennek a bejegyzésnek. Én is imádom az albumot, bár rég volt már, hogy utoljára hallgattam. Személyes kedvenceim a fentebb található Born yesterday illetve az I'm not driving anymore, bár a Nothing at all is igen jó nóta.

Szóval köszönöm, hogy eszembe juttattad az általam méltatlanul elfeledett előadót és a roppant jó albumát. ;-)
2 | ShuleyvA 2010.06.12. 07:45
Én nem is ismertem a fazont, de a Mátrixban hallott zenéjét vágtam. Hallgattam tőle számokat és azt kell mondjam, bejön. Legalábbis egyszeri meghallgatás után nagyon tetszettek. Van benne valami különleges.

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.