Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

rootshaper blogja

Brandon Hackett - Isten gépei

rootshaper | 2011.06.23. 16:44 | kategória: könyv | 0 hozzászólás

A soron következő könyv, melyet egy hónap alatt végeztem ki, közel sem azért tartott ennyi ideig, mert unalmas lett volna, vagy nem volt épp rá időm. Egyszerűen csak egyrészt tömény iromány, másrészt pedig olyan szórakoztató, hogy nem akartam egyetlen nap alatt magam mögött tudni. Sajnos az „előtörténetét” még csak most kezdtem el – A poszthumán döntés – de így is nagyon élvezetes olvasmány volt. Nem bántam meg, hogy születésnapom alkalmából meglátogattam a Westendben található Libri könyvesboltot és megleptem magam ezzel a művel. Sok pénzt el tudtam volna ott költeni, de a Zasszony azt parancsolta, hogy induljunk már, mert idő van… aztán csak felkaptam azt, a sok közül, mely talán a hátulja alapján a legközelebb állt a szívemhez és ezzel megpecsételtem a döntésemet, ami, mint kiderült, nem volt rossz döntés; sőt!

A leírás néhol talán spoilereket is tartalmazhat, ennek tudatában olvasd el!

Lássuk akkor az alap felállást: adott egy radikálisan megváltozott helyzetű föld, mely egyik napról a másikra egy vörös törpecsillag körül kezd keringeni, s a tengelye körüli forgás megszűnik létezni. Ebből a helyzetből adódóan a bolygó sötét oldala eljegesedik és lakhatatlanná válik Ázsia és Amerika nyugati partvidéke. Ezen a helyen nő fel az egyik főhős, Kerti Szófia, akinek az olyan színek, mint a zöld és a kék, csak régi tévéadásokból és leírásokból ismeretes. A technológiai fejlődés annak hatására, hogy az emberiség fele átvándorol a lakható, bár klíma tekintetében közel elviselhetetlen napos oldalra, irtózatos tempót diktál. Közeleg a technológiai szingularitás, mikor a fejlődés már fékezhetetlenné válik és leginkább ellenőrizhetetlenné. Aztán jön egy nő és egy férfi egy Bárka nevű űrhajóról, akik kvantumugrásokkal közlekednek, és részecske szerkezetüket képesek az emberi szem számára láthatatlan formákba rendezni. Valami oknál fogva nagyon érdeklődnek Kerti Szófia iránt és fontos tényezőnek tartják ebben a kicsit kaotikus világban. A Földön élő embereket egyre inkább aggasztja az a tény, hogy az Omegáknak nevezett, önfejlesztő mesterséges intelligenciák, melyeket maguk az emberek teremtettek, átvehetik az irányítást és bekebelezhetik teremtőiket. Számítási kapacitásuk már most bőven meghaladja az emberi agy kapacitását és nem is egyetlen ilyen entitás létezik. Aztán jön az anyagmanipuláció, a feketedoboz gazdaság, melyhez mindössze anyagra van szükség, és a kellő számítások elvégzésével bármi létrehozható bármiből. Ez okozza végül magát a szingularitást, hamarosan mindenki számára elérhetővé válik a saját, személyre szabott dobozgyára, melybe csak a kellő mennyiségű anyagot kell betölteni és már meg is alkotható bármi, amit csak el tudunk képzelni – autó, étel, vagy éppen egy új ház.

Kimondottan emberközeli jellemábrázolással írja le a szerző a karaktereket, akik egytől egyig szerethetőek és jól kidolgozottak. A maga trágár és hirtelen haragú jellemével Szófia egyből elnyerte tetszésemet, ahogy féltestvére, Scott is. A történetvezetés az elején – mondhatni a könyv feléig – talán kicsit kusza lehet, de ez is egy hajtó erő, ami nem hagyja nyugodni az olvasót és egyre kíváncsibbá teszi a végkifejlet iránt. Érdekes témákat boncolgat a szerző, ugyanis a technológiai szingularitás számunkra már nem is annyira távoli dolog, mint inkább a jelenünk része. Napjainkban is a technológiai fejlődés rohamléptekkel halad, napról napra avulnak el, addig csúcstechnikának hitt kütyük és jelennek meg teljesen újak, vagy épp újnak látszani akarók. Már csak egy robbanás hiányzik ahhoz, hogy ez a szingularitás bekövetkezhessen és ez egyre ijesztőbben közeleg, számításba véve például az LHC által felderített információkat.
Brandon Hackett írása minden tekintetben vérbeli sciience fictionnek mondható, bővelkedik az emberi képzeleten túlmutató technológiákban, űrutazásban, és egy „idegen fajt” is felvonultat, melyek céljai a könyv végéig ismeretlenek maradnak, csak kilétükre kapunk egy igen megdöbbentő választ. Ha értékelnem kellene az élmény faktort és a végén átélt katarzist, azt kellene mondanom, hogy a könyv egy tízes skálán tizenegy pontot is megérne. Azonban vannak kisebb-nagyobb következetlenségek, melyek nem hagynak nyugodni. Ilyen például a rohamosan fejlődő technológia, melyről mindig szó van, azonban az egyetlen ilyen technológia, mely tényleg értelmet nyer, az anyagmanipuláció. Aztán ott van még a kicsit tömény befejezés, az embernek az az érzése, hogy sokkal több oldalon át lehetett volna még taglalni a dolgok végét, levonni valami féle konklúziót, vagy ehhez hasonlót. A trágárságról már ejtettem szót, kicsit furcsa volt olvasni, de ez hozzátartozik Szófia jelleméhez, no meg kicsit Scottéhoz is – az egyikhez.

Ezer szónak is egy a vége, könyves blogsorozatom olyan pontjához érkeztünk, ahol nagyon el kell gondolkodnom azon, hogy az eddig jól értékelt könyvekhez viszonyítva az Isten gépei, hol kapjon helyet. Valahogy föléjük kellene helyeznem, de azt csak úgy tudom megtenni, ha maximális pontszámot ítélek neki, amit valójában meg is érdemel, a leírt hibák ellenére is. Tehát legyen, egy 100%-ig tökéletes alkotás, melynek hibái is az előnyét szolgálják. Ráadásul egy hazai író tollából. Igazi öröm, ilyen gyöngyszemekre bukkanni néha.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.