Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

ShuleyvA blogja

Ahol nem bújhatsz el a hőség elől

ShuleyvA | 2014.08.16. 18:13 | kategória: novella | 1 hozzászólás

Hajtott léte, életének egésze. Dolga földöntúli szerkezetek hajtása vér és verejték árán.
Istene csókot nyomott arcára még ifjú korában, majd elengedve kezét, kitaszította a nagyvilágba.
Hagyd magad!, mondta egy hang a fejében. Az ürességet, mely fekete lyukként tágult elméjében, csak a kattogó, csattogó gépek zakatolása töltötte ki holt elemek zajával. Idővel pedig, amikor már elméje elfáradt, meghallotta az értelmetlen csörömpölésekben az összefüggéseket. A kiállásokat, melyek a szerkezetek végét jelezték.
Letörölte homlokáról az izzadságot, majd eltávolodott a kesze-kuszává vált akkordokat kitermelő fenevad, fülsiketítő morajlásától – a tápanyag kihordó csiga zakatolásától.
Lenézett a földre, a lábai alá. Gigantikus lénye nem rettentette el az alant futkosó létformákat, ellenben az óriásnak megfordult a fejében eltiporni őket. A kisegítőmunkásokat, akik mivoltjuk miatt, társadalmilag bőven alatta helyezkedtek el. Csak a móka kedvéért. Mert érezte, szüksége volt valamire, ami kizökkenthette ebből a tébolyult közegből. Akkor is, ha csak egy kis időre. Amikor azonban megviselt arcát az ég felé fordította, soha sem tudhatta, hogy vajon nem gondolkodnak-e fölötte hasonlóképpen? Ki veszi majd a fáradtságot, hogy ítéletet mondva felette, önkényesen elsöpörje a föld színéről?
Óvatosan kihátrált a pici lények útvonalából, ezzel pedig ki kellett állnia a Napra.
Börtöne az élet, fizetsége a léte. Eredménye a további munka érdeme. Míg csak bírja, és szíve vért pumpál izmaiba, hajt, hogy tovább működhessen a világ. Egészen addig, míg a szerkezetek fel nem mondják a szolgálatot. Addig azonban kitart, akár szívében a remény, mely csak az istenek totális elfordulásával veszhet ki belőle.
Sziklaszilárdan állt a tűző napon. Egy felhő, annyi se várakozott az égen, hogy komótosan a Nap elé masírozzon. Ebben az istenverte időben örült, ha egy kósza szellő elérte izzó testét. Csak állt és várt a hőségben, hogy hátizsákjába elegendő ambrózia folyjon. Mihelyst a gépezet zakatolása abbamaradt, megszűnt a száraz massza áramlása. Felkapta hátára a zsákot, majd óvatosan ellépkedett a sürgő-forgó apróságok között, melyek folyvást azon ügyködtek, hogy a tornyot újra feltöltsék isteni eredetű mannával – lapátoltak, zsákoltak, különböző, titkos összetevőket kevergettek nagy, fekete üstökben.
Az egetverő tovább állt, útja szikkadt betonsíkságon ívelt át. Az égető sugarak elől nem volt menekvése, csak egy kis nyári kalapja a feje búbján. Kihúzta magát, úgy trappolt a poros aszfalton. A délibábok játékszere lett mindaddig, míg el nem veszett a messzeségben.
Koszos tekintetét a céljára ragasztotta, és el nem eresztette, míg hosszú idő elteltével oda nem ért. A koros viskó oldalát még más óriások ütötték ki rettenetes, villámokat köpködő kalapácsaikkal, hogy a benne tartott égi paripák ki tudják rajta dugni nyelvüket, így magukhoz véve az ambróziát.
Csekélyke árnyék fedte az épületbe vert nyílásokat, azonban, hogy az égimeszelőben a gigászi lények kárt ne tegyenek, ki kellett állnia a Napra. Onnan szórta a földre a mámorító illatú étket.
Nagyokat horkantott, és kiszáradt ajkait harapdálta, míg végig nem ért a hosszú, istállónak nevezett építményen. A nyelvek mindeközben kinyúltak, nagyokat csaptak a betonra, majd sistergő hangon vesztek el a benti sötétségben. Ahová még a napsugarak sem jutottak be.
A zsák kifogyott, a test megfáradt. Még több tonnányi anyag kihordása várt rá. Egyedül, szinte reményvesztettnek érezte magát a rengeteg tennivalóban, mi több, kéretlen gondolatok bombázták elméjét: ha csak azért dolgozik, hogy éljen, rabszolgaságban tartják lényét, ami ellen a jelen társadalomban nem tudott mit tenni. Tehetetlen volt, akárcsak mások. Ő azonban, másokkal ellentétben ennél többre tartotta magát. Több is volt ennél. Csak a világában uralkodó törvények ellehetetlenítették azt, hogy aprónak számító lényét megszólaltassa. Hogy szavai megfelelő helyre, az égiekig juthasson.
Míg ezen mélázott, észrevette, hogy már nem tűzi oly őrjítően a Nap.
Pici bárányfelhő jelent meg az égen...

Utolsó módosítás: 2015.07.26. 13:40

Hozzászólások

Aryx
1 | Aryx 2014.09.09. 21:36
k

:)

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.