Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Varázsszövő blogja

A Harmadik Háború - 1. rész

Varázsszövő | 2010.07.07. 07:37 | kategória: Játék, könyv | 9 hozzászólás

Íme a teljes első fejezet :)

1. fejezet


1. rész – Kezdetek és figyelmeztetések


Zöldmező-síkság, Alterac déli része, A tavasz első napja

A kemény, szürke szemek a vadont pásztázzák, bennük tükröződik az elmúlt évek tapasztalata és bölcsessége. Emberei zárt sorokban állnak, készen a következő ütközetre, amelyről egyikük se jósolhatta meg, mikor és hol csap le rájuk. A katonák felesküdtek rá, hogy megszüntetik a fenyegetést, mielőtt túl nagyra nőne… ő is ezt szerette volna, és a parancsolója is, az állam feje, a vidék igazságos uralkodója, II. Terenas Menethil király.
Neki, Fényhozó Uthernek jutott az a feladat, hogy űzze ki az orkokat Lordaeron déli részeiből, a kontinens legnagyobb emberi királyságából, melynek csodálatos történelme több ezer évre nyúlik vissza, Arathor birodalmának korától a Szent Fény felfedezésén át a kegyetlen, állatias orkok elleni küzdelmekig. Pedig ő maga nem is Lordaeron szülötte volt, a melegebb, déli vidékekről érkezett, a Viharváradi Királyságból, a hét emberi királyság legnagyobbikából. Nagyságában csak Alterac, Gilneas, Stromgarde, Dalaran és Lordaeron közelíthette meg. Viharváradban volt a legnagyobb a népesség, itt épültek a legnagyobb városok, és ők tudhatták magukénak a legütőképesebb hadsereget. A másik hat királyságtól elszigetelten, a kontinens déli felén emelték fel Viharvárad gyönyörű városát, ahol Arathor vérvonalának tagjai uralkodtak tovább, s kezük alatt a városra gazdag és dicső jövő várt. Rengeteg azerothi történet szól az arannyal berakott hatalmas csarnokokról, a csillogó márványból épült viharváradi várról, Északgrófság szent városának csillogó tornyairól és ősi templomairól, a vagyonos falucskákról, Nyugatlejtő terméken földjeiről. Idővel a Viharváradi Királyság a legendák közé emelkedett.
Viharvárad több száz éves történelme alatt nem volt akkora fenyegetésnek kitéve, mint amikor a bűzölgő Fekete-mocsárban idegen erők jelentek meg, és elkezdték meghódítani a déli területeket. A vidék első uralkodója a Wrynn-dinasztia tagja, I. Llane király volt. Seregeinek sikerült megállítani a megszálló erőket, és visszaszorították őket a Fekete-mocsár és a Bánat-ingovány lápvidékeire. Hamarosan azt is megtudták, kik a betolakodók. Egy zöldbőrű, brutális, primitív faj tagjai, az orkok, akik egytől egyik vérszomjas harcosok voltak.
A démoni irányítás alatt álló orkok seregeinek létszáma egyre nőtt, Viharvárad katonái nem tehettek semmit. Az Első Háborúban végül Viharváradot lerombolták a támadók. A főváros ostromában a mindig igazságos és jóságos Llane király is meghalt. Lothar lord, a haderők parancsnoka - egyben Llane barátja – lett a kormányzó, s vezetésével csaknem a lakosság fele elvándorolt északra Lordaeronba, ahol a másik hat emberi nemzet székhelye is volt. Ezt nevezik a Nagy Kivonulásnak. Sok mese született a viszontagságaikról, de a menekültek végül békességre leltek északon, még ha csak egy kis időre is. Néhány évvel később az orkok újra támadásba lendültek, csapataik Khaz Modan törp királyságát vették célba. Az emberi nemzetek összefogtak, és megalapították a Lordaeroni Szövetséget, melyhez a törpök szinte azonnal csatlakoztak, mert az orkok már majdnem az összes hegyi utat ellenőrzésük alatt tartották. Még Quel’Thalas nemes elfjei is részleges támogatásukat fejezték ki, de miután az orkok felégették az erdőiket, nyíltan a szövetség mellé álltak.
Az úgynevezett Második Háborúban több százezren vesztették életüket. Dél-Lordaerontól Észak-Quel’Thalas-ig mindenhol csaták dúltak, a szövetség véres ellentámadásai végül sikerrel jártak, de irtózatos árat kellett fizetniük érte. A legnagyobb ütközeteket mindmáig emlegetik… csata Thandol Spannál, a főváros hosszú ostroma, a hillsbradi hadjárat, rettenetes vérfürdő a Feketszikla-erődben, és a végső ütközet a Sötét-portálnál…
A háborút végül megnyerte a szövetség, ügyesség, szerencse és árulás egyaránt segítette őket. Lothar kormányzó elesett emberei és az orkok maradványai sokáig emlékeztették az embereket a háborúra, de a szövetség végül megmentette az emberi civilizációkat. De az elkövetkezendő években belső konfliktusok kezdték szétszabdalni a szövetséget. Először az erős Gilneas vált ki, őt Stromgarde követte, végül a nemes elfek is kiléptek. Terenas királynak viszont sikerült egyben tartani a szövetség maradékát: Lordaeront, a kereskedelméről híres Kul Tirast és meglepő módon Vaskohó törpjei is hűek maradtak hozzá.
Kisebb összetűzések és csatározások még évekig folytak, majd a szövetség a Sötét-portálon átlépett az orkok vörös szülőföldjére, Draenorba. Itt Turalyon parancsnok seregei hősiesen helyt álltak, majd lezárták az átjárót, megmentve ezzel Azerothot a biztos pusztulástól. Ezeknek a katonáknak köszönhetően az emberek biztonságban élhettek földjeiken… eddig.
A háború után a megmaradt, széthullott ork klánok tagjait lemészárolták, vagy internáló táborokba zárták Dél-Lordaeronban és Stromgarde-ben. Idővel levertség lett úrrá rajtuk, elvesztették harci kedvüket, alig éltek, mígnem az egyik ork a sámánizmus segítségével megszabadította őket a letargiától. Az új felkelés több internáló tábort is elpusztított, hamarosan a Szövetség ismét hadban állt az orkokkal. Az orkok új vezérét Thrallnak hívták, s ellentétben a régi vezetőkkel, ő kisebb, mozgékony csapatokkal csapott le a legfontosabb területekre, mint például Strathholme olajmezőire, a Durnhold-vár katonai erőire. Ez vezetett odáig, hogy Uther, aki az Ezüst Kéz rend első paplovagja volt, ismét harcolni kényszerült az orkok ellen.
A béke napjai végleg elmúltak. Délről orkok támadták a földeket. Északon pedig egy új fertőzés kezdett terjedni a falvakban. A pestissel fertőzött városokban a lakosság nagyon gyorsan elpusztult. A Kirin Tor általános karantént akart elrendelni, de erről még meg kellett győzni a királyt is.
Uther átsietett a hatalmas fenyők árnyékában fekvő sátrak között, nehéz páncélzata nem gátolta haladásában. A sátrak tövében csinos kis kupacokban páncélok, fegyverek voltak felhalmozva. Emberei a földön fekve, vagy a fák tövében ülve éppen a hosszú menetelés fáradalmait pihenték ki, de amikor elhalad előttük, felugorva azonnal tisztelegtek. Mind ismerték már… parancsnokuk, Fényhozó Uther az első és második háború hőse, egy élő legenda. De Uther nem látta magát annak, érzelmeit mindig jól palástolta, a pimasz és szertelen fiatalokkal ellentétben ő a Fény útját követte. Ő kapta meg az Első Hadsereg irányítását, amely a szövetség legnagyobb állandó serege volt. Ez a hadsereg már régóta létezett, már az Arathori Birodalom idején is, majd tanúja volt a hét nemzet széthullásának is. A hatalmas győzelmek szimbóluma volt, és senki másnak nem tartozott hűséggel, csak a Lordaeroni Szövetségnek. Az utolsó nagy háború óta több generáció is szolgált benne, de létszáma egyre csökkent. Amikor megszüntették a hadkötelezettséget, és mindenhol béke honolt, nem sokan jelentkeztek a hivatalos hadseregbe, inkább helyi polgárőrnek, városi őrnek vagy internáló tábori őrnek jelentkeztek. Azt a néhány veteránt, aki kitartott, a helyőrségekbe irányították, hogy felügyeljék a békét, és levadásszák a maradék ork fosztogatót, akik a déli területeken zaklatták az utazókat. Uther keze alatt csaknem ötezer katona szolgált, amikor elhaladtak a Nagy Monostor mellett a Tirisfal-tisztáson, ahol sok-sok éven át maga is tanította a jövő paplovag nemzedékeit. Majd több önkéntes is csatlakozott hozzájuk, mire ideértek létszámuk újabb kétszáz fővel nőtt. Körülbelül négyezer gyalogos, hétszáz könnyűlovas, több tucat parancsnok és néhány elf pap, valamint varázsló is szolgált a seregben. Utóbbiak elhagyták szülőföldjüket, és büszkén harcoltak a szövetség tagjai mellett Quel’Thalas kiválása után is.
Uther lassan haladt át a táboron, páncélja minden lépésnél megzörrent, csizmájával beletaposta a földbe a zöld füvet és a száraz leveleket. Megszemlélte a tábor összes pontját, beleértve a katonákat is.
- Szórakoznak velem? – motyogta, mély hangja misztikusan csengett, ahogy vörös szakálla között megbúvó szájával formálta a szavakat. – Így akarunk harcolni az orkok ellen?
Majdnem elnevette magát elkeseredettségében. Ennyi emberrel a Második Háborúban azonnal vereséget szenvedett volna. Rengeteg katona túl fiatal, vagy éppen túl öreg volt, tanyasi legények és idős parasztok, akik azért jelentkeztek a hadseregbe, hogy megvédjék szerény javaikat. Az újoncokkal lovassági támogatás is érkezett, mert a nemesség ragaszkodott a „szegények védelmével”, nem mintha ez őket különösebben érdekelte volna. Sokan a dicsőség megszerzése miatt álltak be a seregbe, és a nemesség aggodalmát egy vállrándítással elintézték.
Tavasz volt, az emberek lerázták magukról a fáradtság leplét, ami akkor telepedett rájuk, amikor ősszel az orkok utána hajsza kudarcba fulladt. Uther szerint jobb is volt ez így, mert a felkészületlen hadseregre a teljes megsemmisülés várt volna. De az ellenségről nem tudott sokat. Habár, ha majd egymással szemben állnak a csatatéren, csak magában és a katonáiban bízhat. Ahogy tovább sétált, felkeltette a figyelmét egy fehér ló, amin egy meglehetősen kihívó öltözetű férfi ült. Nevetséges, csicsás páncélt viselt, nyakán vastag ékszer csüngött. Uthernek elég ideje volt a fintorgásra, amíg a lovas odaléptetett:
- Üdvözöllek, Fényhozó Uther, Georges Penwright vagyok, az Első Hadsereg tábornagya – az aranyba öltözött férfi meglehetősen arrogánsan beszélt, de nem hiányzott a hangjából a tisztelet sem, ragyogó vörös haja és páncélzata ragyogott a napfényben. - Ő a helyettesem, Anduin Praeton tábornok – mutatott rá egy elegánsan öltözött emberre, aki mellette léptetett, s ruháját Azeroth Arany Oroszlánjának címere díszítette.
- Üdvözlöm, tábornagy. Végigjártam a tábort, és nem vagyok elégedett. Olvastam, hogy Ön is harcolt a Darrowmere-tavi ütközetben, és kitűnt társai közül. Mondja, maga szerint ez egy ütőképes hadsereg? Az a hír járja, hogy az ellenség megindult az Alterac szíve, Strahnbrad felé, ahol a vidék fő kereskedelmi útjai kapcsolódnak össze.
A rikító színekben pompázó katona felháborodottan nézett felettesére:
- Ezek szinte mind önkéntesek. Nem részesültek megfelelő kiképzésben, és a fegyelem se jellemző rájuk annyira. A háború utáni években a hadseregünk, nos, kicsit el lett hanyagolva.
- Tudom, és ezért gyorsan kell intézkednünk. Mihamarabb futárokat kell küldenünk a főbb ellátó vonalakhoz. De most tudni akarom, milyen információi vannak az ellenségről. Mondjon el mindent, amit tud – váltott gyorsan témát Uther.
- Nos, uram, nem egy, hanem két ellenséggel is szembe kell néznünk. Nem értem az orkok politikáját, nagyon zavaros, jobb, ha ebbe nem is megyek bele. A lényeg, hogy tavaly nyáron az összetűzések közben felfedeztük, hogy a Feketeszikla-klán megmaradt tagjai Lordaeron déli részénél gyülekeznek, és elfoglalták a Feketeszikla-hegységet. Legalábbis a helyőrségeinkből ezt jelentették. Erősebbek, mint Thrall seregei, de elég nagy fejetlenség uralkodik köztük.
- Nem tudjuk, ki a vezetőjük, de megkezdték hadműveleteiket Alteracban és a Hillsbrad-előhegységben. Thrallt viszont hónapok óta nem láttuk. Az utolsó jelentések szerint, amik róla szólnak, a Morben tartományban lévő hadikikötőnél tűnt fel, ahol hajói összecsaptak a mi erőinkkel, s győzelmet is arattak. Stratégiát váltottak, nem a régi Horda célpontjait, a népesebb falvakat támadják, hanem azokra a területekre csapnak le, ahonnan az erősítést várjuk, és a hadseregeink készleteit raktározzuk – jelentette a tábornagy, miközben a sátrak között sétáltak.
- Most ezek a Feketeszikla orkok jelentik a legfőbb problémát, őket kell elintéznünk. Fel fogják dúlni a keleti földeket, ha nem lépünk. Majd később foglalkozunk ezzel a Thrallal – döntött végül Uther, és elnézett észak felé, ahol Strahnbrad városa terült el.
Thrall… milyen furcsa név egy orknak, gondolta magában. Azt remélte, hogy a Feketeszikla-klán elpusztítása után méltó figyelmet szentelhet a hírhedt ork vezérnek.
Keletről egy lovas vágtatott feléjük a Királyok Útján. Amint odaért hozzájuk, leszállt lováról, meghajolt Uther előtt, majd átnyújtott neki egy levelet, melyet a királyi pecséttel zártak le.
- Uram, siettem, ahogy csak tudtam. Maga Terenas király üzent Önnek – lihegte kimerülten a fiú, majd a férfiak mögé húzódott.

Fényhozó Uthernek, az Első Hadsereg tábornokának, az Ezüsz Kéz lordjának

További erőket küldtem utánatok, hogy könnyebben megbirkózzatok az ork fenyegetéssel. Az ellenség elfogott felderítőitől megtudtuk, hogy sokkal többen vannak, mint gondoltuk. Arthasra, a fiamra, Lordaeron trónjának örökösére bíztam ezeknek a csapatoknak a vezetését. Nemrég ő is paplovag lett. Vigyázz a fiamra, barátom, és űzd ki a földjeinkről a hitvány betolakodókat.

II. Terenas Menethil, Lordaeron királya

Uther elmosolyodott olvasás közben. Arthas volt az egyik legjobb tanítványa, és most együtt fogják kiűzni az orkokat. Ő oktatta neki a Szent Fény tanait, ő áldotta meg a fiút tizenkét éves korában, ő vezette be a paplovagok rendjének titkaiba. Arthas bizonyította rátermettségét, amikor megsemmisített egy amani trollokból álló portyázó bandát, akik Quel’Thalas határánál fosztogattak. Igen, egyszer Arthas lesz az Ezüst Kéz Lovagjainak vezetője és Lordaeron királya. Remélte, hogy nem lesz túl sok neki egyszerre. Az ifjú türelmetlen természetű volt, sokat kapkodott. De ha választani kell valakit, akivel harcolhat az orkok ellen, akkor mindenképpen őt választaná.
- Rendben van – nézett fel, és rögtön észrevette, hogy a katonák a táborban feszülten várják a fejleményeket. Ránézett a nevetségesen festő beosztottjára, majd így szólt: - Azonnal indulunk. Az ellenséget meg kell semmisíteni, mielőtt ők lepnek meg minket. Eltöröljük az orkokat a föld színéről egyszer, s mindenkorra. Táborbontás! – kiáltotta el , és a katonák azonnal nekiláttak a sátrak szétszerelésének.

Alterac, Strahnbrad, Kora tavasz

Az újonnan kinevezett lovag, Valdar Justaxe belenézett messzelátójába, és a hatalmas ork sereget nézte a távolban. Keletre feküdt Strahnbrad központja, ahol már több épület lángolt. Az orkok hirtelen rohanták le a várost, a civileket lemészárolták, aki túlélte, azt a rabszolga-kereskedők kezére adták. Valdar mindössze huszonhárom éves volt, egy nemesi család sarja, akiknek Észak-Lordaeronban voltak birtokaik. Szinte összes családtagja katona volt, az apja, Riket Justaxe a Második Háborúban harcolt, őseik pedig már akkor is csaták hősei voltak, amikor még Stromgarde és Gilneas a szövetséghez tartoztak. Miután megismerte a háború borzalmait, Riker könyörgött fiának, hogy ne kövesse a családi hagyományt. Valdar két testvérét papneveldébe küldte egy városba, Hearthglenbe. De Valdar nem teljesítette apja kérését, ő nem volt hajlandó felrúgni a több ezer éves hagyományt. Tizennégy éves volt, amikor a Második Háború véget ért, azokban az ütközetekben nem vett részt, csak a kiképzőpályákon villanthatta meg tehetségét.
- Justaxe hadnagy, vegyen maga mellé négy embert, és derítsék fel a város túloldalát, hátha megtalálják az ork tábort. A Fényhozó maga vezeti ezt a hadjáratot, úgyhogy ügyeljen arra, hogy minden zökkenőmentes legyen – mondta a parancsnok Valdarnak, majd elvágtatott a keletre fekvő apró falucskába, ahol a szövetséges erők hadműveleti központja feküdt.
Fényhozó Uther! A Második Háború nagy hőse itt van! Valdar elméje vad fantáziálásokba kezdett, de gyorsan visszanyerte önuralmát. Mint a Fény Lovashadosztály felderítője és hadnagya, nem engedheti meg magának az álmodozás luxusát. Ifjú elméje hamar visszatért a valós talajra. Eltette rozsdás távcsövét a lován lévő táskába, kiválasztotta a négy katonát, majd informálta őket a feladatukról. Iszonyodott attól, amit a faluban látott. Vér festette vörösre a macskaköves utcákat, a túlélőket a zöldbőrűek brutálisan meghurcolták, alantas munkákat végeztettek velük, vagy feláldozták őket az áldozati gödrökben démoni uraiknak. Valdar első gondolata az volt, hogy beront a faluba, és megmenti az ártatlanokat, de hamar rájött, mekkora meggondolatlanság lenne ez tőle.
A mészárlás felfoghatatlan volt. Lordaeron katonája vagyok, fel kell készítenem az elmém ezekre a dolgokra, gondolta, miközben bevezette a csoportot a fák közé, délre a falutól. Nemsokára meg is látta a tábort, alig egy mérföldnyire tőlük. Az orkok és az emberek vonalai nem messze feküdtek egymástól, Valdar jól megnézte magának a terepet, hogy megfelelő jelentést tehessen.
- Uram – kezdte, amikor visszatért a parancsnokhoz. – Az orkok árkokat ástak a város körül, és több helyen elbarikádozták az utakat. A városon belül tartózkodó erőik gyengék, de van egy táboruk teli áldozati gödrökkel. Úgy tűnt, mintha nyugtalanság lenne abban a táborban, mintha valami fontos dologra készülnének.
A parancsnok bólintott, körbenézett a nyirkos sátorban, majd további kérdéseket tett fel az ellenséges hadsereg méretéről, helyzetéről. Valdar legjobb tudása szerint válaszolt, miközben egy térképre felvázolta az ellenséges állások elhelyezkedését. Mikor végzett, és csendben elhagyta a sátrat, belecsöppent a táborban uralkodó zűrzavar közepébe. Egy Thorek Ghent nevű katona rohant el előtte, miközben parancsokat ordítozott. Szavaiból kiderült, hogy a harc elkezdődött, és a seregeket maga Fényhozó Uther vezeti oldalán Arthassal. Az ütközet fontosságát mutatja, hogy Lordaeron két legerősebb paplovagjának kezében van a vezetés. Valdar óvatosan áthaladt a fák között, miközben a csata hangjai beterítették az erdőt, majd a várost övező tisztásra kilépve a pokolban találta magát.

Főváros, Lordaeron

Terenas király bosszús volt. A vita már több órája tartott, minden szó élesen vágott elméjébe, pedig az elmúlt évek során már megszokhatta volna a végeláthatatlan ügyek folyamát. De ez volt a kötelessége. Szerette Lordaeron népét, mindig szívesen látta a férfiakat és nőket, ha valamilyen ügyben tanácsra volt szükségük. Az ízlésesen berendezett királyi udvar a legelegánsabb épület volt a birodalomban. A padló értékes márványkövekből állt, középen egy hatalmas L betű szimbolizálta Lordaeront, körülötte gyönyörű karcolatok. Melléjük voltak vésve Andron pecsétjei és a Szent Fény tanainak szövegei is. A trónterem napfényben fürdött, a sugarak visszatükröződtek a padlóról, és sejtelmes fénnyel vonták be a falakba épített páholyokat. A város épületei is fényben úsztak, a hatalmas tornyok, a Szent Fény templomai, a színházak kupolái és az emberek otthonai mind-mind egy csodálatos csendélet részei voltak.
- A jelentések szerint az orkok újra mozgásban vannak, de biztosra kell mennünk – zendült egy hang a tavaszi tiszta levegőben.
- Megtámadták az internáló táborokat! Ez nem elég bizonyíték? – csattant fel a Déli Tartományok Polgárligájának képviselője haragosan.
- Sajnos egyet kell értenem az előttem szólóval, egyértelmű, hogy az orkok készülnek valamire – szólalt meg egy újabb hang.
- Ez nevetséges! A népem nem fogja tétlenül nézni, ahogy a Horda elpusztítja a földjeinket! – kiáltott fel a stromgarde-i nagykövet, miközben elegáns, ezüst-vörös köpenyét igazgatta. Habár Stromgarde kilépett a Szövetségből közel egy évtizeddel ezelőtt, királyának szavai még mindig nagy fontossággal bírtak a szövetséges hadvezetésben.
Ahogy ott ült némán, a trón karfájára támaszkodva, és hallgatta a perpatvart, Terenas királynak kezdett nagyon elege lenni a tanácskozásból. Elküldte Uthert és a saját fiát egy egész hadsereggel, hogy foglalkozzanak a veszéllyel, de úgy tűnik, hogy ezeknek a bolondoknak semmi sem elég. A súlyos adókból megpróbálták újraépíteni a szétzúzott Viharváradi Királyságot, a megmaradt orkokat internáló táborokba zárták, és most újrakezdődik minden. A távoli helyőrségek katonái még lehet nem is tudnak az új fejleményekről, csak a magas adók miatt bosszankodnak. És most még ezekkel az eszetlenekkel is meg kell értetnie magát.
Hirtelen egy újabb hang szakította félbe a vitát. Nyugodtan beszélt, mintha a villásreggelijét fogyasztaná el éppen:
- Nem az orkok jelentik a legfőbb problémát. Hányszor kell még megismételnem? Terenas király, kérlek, fontold meg szavaimat! Az északi földeken dúló pestis végzetes következményekkel járhat.
Terenas király felnézett az egyik páholyra, ahol a mágia fellegvárának, Dalarannak a nagykövete ült.
- Pestis? A mágusok elvesztették az eszüket? – kiáltotta valaki. A terem összes páholyából tiltakozó hangok hallatszódtak, a követek nem értettek egyet a Kirin Tor mágusával. Terenas király még egy halk nevetést is hallott a háttérben.
A terem tetején lévő nyitott ablakot elhomályosította egy pillanatra az árnyék, amint egy éjfekete holló repült be a terembe. A csodálatos madár leszállt a padlóra, majd a király szemébe nézett, de mielőtt bármi történhetett volna, a megbecsült Barov család követe, aki eddig végig hallgatott, elkiáltotta magát:
- Döntenünk kell! Még ha ez a járvány nem is jelent veszélyt számunkra, akkor is tennünk kell valamit. Mit javasolnak?
- Egyértelmű – válaszolt neki a mágus gőgösen. – Korábban is mondtam már, hogy a Kirin Tor készen áll a fertőzött falvak karanténba vonására.
A választ újabb dühös kiáltások követték. Az egyre hangosabb szóváltás végül újra éber állapotba taszította a királyt. Felállt, rámutatott a mágusra, aranyló vértje csillogott a fényben, majd így szólt:
- Nem egyezem bele ilyen drasztikus lépésekbe, nagykövet!
A teremben mély csend lett, majd folytatta:
- Lordaeron népe eleget szenvedett, legyen most rab a saját hazájában?
Mikor befejezte, a holló hirtelen magához vonzotta az összes tekintetet. Szárnyai alól és szemeiből zöld fény tört elő, majd változni kezdett. Hamarosan a fény olyan vakító lett, hogy a királynak el kellett takarnia a szemét. Mikor végül leeresztette a kezét, döbbenten látta, hogy a madár helyén egy öregember áll bíbor köpenyében, melynek vállait madártollak díszítették, kezében pedig egy göcsörtös fabotot szorongatott. Arcát ugyanolyan színű csuklya fedte, mint testét, csak szája és apró kecskeszakálla látszódott ki alóla.
- Foglyok már most is, jó királyom – szólalt meg a jövevény.
Terenas összehúzott szemekkel nézett rá, mérges volt, hogy egy idegen megszakította a tanácskozást.
- Mit jelent ez? Ki vagy te? – kérdezte.
Az öregember nem válaszolt, csak felegyenesedett, majd szenvedélyes hangon elkiáltotta magát:
- Az emberiség veszélyben van! A sötétség újra elborította a földet, az egész világ a háború szélén áll!
A dalarani mágus nem bírta tovább:
- Elég legyen! Őrök, vigyétek ki innen! – intett a katonáknak, akik az idegenhez rohantak, megragadták a vállát, majd vonszolni kezdték az ajtó felé. Mielőtt odaértek volna az öreg visszafordult.
- Hallgass szavamra! – kiáltotta, és küzdött a szorítás ellen. – Az embereknek csak akkor lesz esélye a túlélésre, ha elutaznak nyugatra, Kalimdor elfeledett földjére!
- Utazzunk nyugatra? Megőrültél? – kiáltották a követek, és a szövetséges hadvezetés összes képviselője nevetésben tört ki.
Úgy tűnt, az öreg még mondani akar valamit. Erős volt, küzdött az őrök ellen. Terenas nem tudta, mi késztette erre, de végül megszólalt:
- Nem tudom, ki vagy, és mit akarsz elérni, de ez nem a homályos jóslatok ideje. Igaz, hogy több problémánk is van, de azt fogjuk tenni, ami a legjobb az embereknek. Most távozz!
A próféta válla megroggyant, fejét lehajtotta, s kezdetben halkan, majd egyre hangosabban beszélni kezdett.
- Egyszer már cserbenhagytam az emberiséget… nem fogom elkövetni ezt a hibát újra. Ha nem hallgattok a szavamra, akkor keresek mást!
Megpördült, majd lassú léptekkel távozott a trónteremből. Amint kilépett, a termet újra betöltötte a kiabálás. A napfényben állva a próféta csendben megszólalt, nem törődve azzal, hogy a fal mellett álló őrök meghallgatják szavait:
- Figyelmeztettem őket. A sorsuk most már saját kezükben van.
Eközben északon a szövetség által elhanyagolt területeket a pestis teljesen elborította. Az emberiség napjai meg voltak számlálva.

Utolsó módosítás: 2010.07.07. 17:31

Hozzászólások

Kanduhrka
1 | Kanduhrka 2010.07.07. 09:16
Ha megengedsz egy tanácsot, egy kívülálló számára (pl én) nagyon tömény az eleje. Rengeteg az idegen, furcsa név ami nem rossz, csak nem ragad meg semmi belőle.
2 | Varázsszövő 2010.07.07. 09:37
Igazad van, elég sok a történelemre utaló rész, de valamilyen alap kell, hogy utána értse mindenki, mi miből ered stb. :) Több ilyen rész nem lesz.
Beny12
3 | Beny12 2010.07.07. 14:18
Alakul, jó ezt így leírva is látni, nem csak játszani :)

"ellenséges hadsereg méretéről, helyzetéről, méretéről." egy kis hiba ;)

Lenne egy kérdésem, sokat feletettem már a történetből. A próféta ki is valójában? Ha jól emlékszem a "hibája" az volt, hogy az orkokat átengedte a démonkapun az új világba vagy hova. De kicsit homályos ez a rész.
4 | Varázsszövő 2010.07.07. 17:29
Köszi a hiba jelentését :) A próféta Medivh :)
Beny12
5 | Beny12 2010.07.07. 20:11
Na a név most már rémlik:D De ő egy ember archmage, vagy elf druid volt?
LordMatteo
6 | LordMatteo 2010.07.07. 20:52
Ember volt, meg néha picit démon is, mármint régen. :D
szbszig
7 | szbszig 2010.07.08. 05:48
"meg néha picit démon is"

LOL, ez aztán igen szemléletes megfogalmazás! :D

De tessék, ha már épp ő a featured article a WoWWikin:

http://www.wowwiki.com/Medivh

Egészen röviden az a sztori, hogy az anyja, Aegwynn volt az emberek leghatalmasabb őrzője, aki legyőzte Sargerast, a titánt, a Lángoló Légió vezetőjét, de közben az megszállta a testét, majd beleköltözött a később születő fiába is, és Medivh ettől kicsit megőrült a felnőtté válását követően, úgyhogy olyan csúnya dolgokat vitt végbe, mint a Dark Portal megnyitása és az orkok Azerothba engedése, mígnem az embertársai sürgősen el nem tették láb alól. ;)
Beny12
8 | Beny12 2010.07.08. 08:45
éééértem:D Az a ciki, hogy én csak a Warcraft 3 + TFT-vel játszottam. Itt lenne már az ideje végigjátszani az 1-2-t is. Biztos van azokhoz is magyarosítás, és érthetőbb lesz számomra mint az angol.
szbszig
9 | szbszig 2010.07.09. 02:45
Tényleg ideje lenne... :P

De ha a Warcraft 3 megvan, akkor legalább ezt a kampányt töltsd le hozzá feltétlenül, és játszd végig:

SAGA OF AZEROTH
Episode 1: The Coming of the Horde


A Warcraft 1 előtti eseményeket dolgozza fel, anno itt írtam róla a fórumon. ;)

Egyébként én meg azt bánom, hogy a Warcraft 3 + TFT utáni történésekről nem tudok szinte semmit, hiszen nekem a WoW teljesen kimaradt. :(

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.